13. fejezet

„Tommy szemszöge”

Már lassan egy hónapja egyedül tengetem a napjaim, de ahelyett, hogy valamit javult volna a helyzet, csak rosszabb lett. Hiányzott a régi banda, az a sok baromkodás és...és Adam. Arról nem is beszélve, hogy rendes munkát sem találtam. Párszor beugrok gitározni ide-oda, de egy ideje semmi lehetőség. Már a még anno régebben összegyűjtött pénzem is elfogyott, így még az albérletet sem tudom kifizetni. Két hete csak húzom a dolgot, de úgy hiszem Mikenak kezd elege lennie belőlem. Ha nem tudnátok, tőle bérelem ezt a takaros kis lakást, és még szerencsém, hogy haverok vagyunk, mert már rég kitehette volna a szűröm. Nem győzöm neki kifejezni a hálámat, de nem játszhatom ezt örökké. Keresnem kell valami normális munkát, mert még az utcán végzem...

Felvettem valami kényelmes kis összeállítást, végigmértem magam a tükörben, hogy nem vagyok-e túl kihívó vagy ellenszenves, és mikor úgy találtam, minden rendben, elindultam várost nézni. Végigjártam vagy 10 helyet, de sehol nem volt elég a végzettségem. Persze, mert én hülye otthagytam a fősulit a gitár miatt, így még diplomám sincs. Végül is erre a végkifejletre nem számítottam, hogy egyszer nem csinálhatom többé azt, amit szeretek, de a sors kiszámíthatatlan. Így alakult, el kell fogadnom. De mikor már vagy a huszadik üzletben estem pofára kezdett elegem lenni.

-Ez reménytelen..-egy fájdalmas sóhaj hagyta el a szám, de nem volt időm mélázni, mert a buszom már a megállójában ácsorgott, és nekem mindenképp el kellett érnem. Szóval keserves futásba kezdtem, és mikor már húzódtak befele az ajtók az utolsó pillanatban elrugaszkodtam és szó szerint beestem a járműbe. Kicsit se nézhettek hülyének amúgy egy 30-as férfit úgy rohanni, mint valami tinédzser, akinek időre kell hazaérnie. Na nem baj, miután szusszantam egy nagyot, ledobtam magam egy székre és üres tekintettel bámultam ki az ablakon. Az autók, mint a nyüzsgő hangyák suhantak el mellettem, és egy hangos dördülés hallatott az égbolt. Remek, még el is fogok ázni...ez aztán tényleg az én napom. Perceken belül, mint ahogy meg is jósoltam előre, eleredt az eső. A vízcseppek versengve gördültek végig az ablaküvegen, amit unottan szemléltem. Az elkeserítő időjárás és a túl nagy csend hatására már megint elkezdett pörögni az agyam a régi dolgokon. Lehet rosszul döntöttem, hogy eljöttem, de hiába bántam meg,már késő. Nem állhatok csak úgy elé, hogy ja bocs meggondoltam magam...nem játszhatok tovább az érzelmeivel. Ej, Tommy felejtsd már el! Egy hónapja még csak nem is láttad, felejtsd már el!- szólt a kis hangocska a fejemben, de az elmélkedésem egy hangos nyikorgás szakította meg, ahogy a még talán az előző évszázadból visszamaradt busz próbálja kitárni az ajtaját. Ráeszméltem, hogy egy megállóval még tovább is mentem, így gyorsan felpattantam és mielőtt elintéztem volna magamnak egy kis plusz utazást, kiugrottam a résen. Persze ernyőt azt nem hoztam azzal az okos fejemmel, szóval most, hogy még sétálhattam pár utcát bónuszba, szépen szarrá áztam, mire hazaértem. A hajam, mintha átment volna rajtam egy csiga, úgy lapult a fejemre, a ruháim pedig megnyúltak a rájuk nehezedő folyadéktól. Egyszóval igazán csábító látványt nyújthattam, de mielőtt vehettem volna egy forró fürdőt, kopogást hallottam. Morogva dobtam legalább a pólómat le magamról, és úgy nyitottam ajtót.

-Szia Thomas. Figyelj, tudod, hogy barátok vagyunk, de túl sok ideje tartozol a lakbérrel és csak ígéretekkel dobálózol...-szólalt meg csalódottan Mike, de mielőtt folytathatta volna a szavába vágtam.

-Esküszöm, hogy amint csak tudom egybe kifizetem az egészet!

-De nincs időm megvárni azt az egyszert! A panel eredetileg az apámé, én csak a pénzügyi dolgokkal foglalkozom, és már egy ideje tartom miattad a derekam, de apának elfogyott a türelme és már nem tudtam tenni semmit. Tom...sajnálom, de el kell költöznöd. Holnap 10-ig kapsz haladékot, hogy összepakolj és elmenj. Nem én akartam ezt, kérlek ne haragudj!- a szavam is elakadt a hír hallatán, és csak értetlenül bámultam a sajnálkozó fiút. Igaz, számítottam már rá, de...nem ilyen hirtelen. Egy bólintást tudtam kipréselni magamból, majd behajtottam az ajtót és háttal nekidőltem.

-Ezt nem hiszem el...se munkám, se kocsim, se lakásom, se semmim...Most mi a szart kezdjek magammal?- a gondolatmenetem a telefonom csörgése szakította félbe. Kelletlenül felvettem és próbáltam minél kevésbé elkeseredettnek hangzani.- Szia Ashley! Rég hallottam felőled kislány. Mizujs?

-Heloooooo! Jaj Tommykám annyira hiányzol, hogy nem tudom elmondani! Borzasztó nélküled...már az üres kis szék látványa is elszomorít, mert eddig azon Te ültél. Egyszerűen nem bírok ehhez hozzászokni, ezért is hívtalak fel. Tudom, hogy nehéz most neked, és nem kéne a múltat hánytorgatnom a jelenlétemmel, de muszáj lássalak! Csak egy találkát kérek, légyszííí!- könyörgött a telefonba és szinte láttam magam előtt, ahogy kérlelő szemeket mereszt rám.

-Persze, jól jönne valami találkozó. De akkor, ha megkérhetlek még ma gyere át, mert holnap már nem lesz hol lakjak?

-Állj! Hogy mi van? Na jó ezt majd elmeséled, 10 perc és ott vagyok!- mielőtt ellenkezhettem volna a majdani faggatózása ellen, lecsapta a kagylót. Imádom azt a nagy számat, most beszámolhatok a nyomoromról szegény csajnak. Király.

Még gyorsan vettem egy sietős zuhanyt, de még így sem végeztem időben, mert már hallottam is, ahogy Ashley dörömböl az ajtón.

-Egy perc és megyek- kiáltottam ki, amit látszólag meg sem hallott, mert most már ütemre szadalmazta az ajtót. Magamra tekertem egy törülközőt, hogy azért mégse legyek meztelen, és beengedtem a lányt, aki persze egyből a nyakamba borult.

-Már kezdtem azt hinni, hogy látni se akarsz. Komolyan mi tartott eddig? Ja, hogy fürödtél. Akkor bocsi. Na de most leülsz és mesélsz, mert addig békén nem hagylak, amíg el nem mondod mi a francról dumáltál nekem előbb!- lökött le a kissé régi bézs kanapémra, ahol persze egy rugó azonnal köszönőviszonyba került a fenekemmel, így gyorsan vissza is pattantam és leültem egy fél méterrel arrébb.- Ne húzd az időt Thomas! Úgy sem úszod meg. Na mondj csak el mindent töviről hegyire!- nézett a szemembe kezeit a combomra helyezve, és bátorítóan mosolygott. Akkor döbbentem rá, mennyire szeretethiányos vagyok. Amint hozzámért máris kicsit megkönnyebbültem és halvány mosoly jelent meg az arcomon. Hiányzott a törődés, hogy valaki foglalkozzon velem, hogy valakinek fontos legyek és ez a lány mindezt magába foglalta. Eleinte nem szóltam semmit, csendesen átöleltem és percekig csak élveztem a belőle áradó végtelen szeretetet. De már tényleg nem húzhattam tovább az időt, szóval az Adames részeket kihagyva beszámoltam minden eddig történtről.

-Tehát most nem tudom hova fogok menni...-hajtottam le csalódottan a fejem és nagyot sóhajtottam, mire Ashley a kezei közé vette az enyémet és felemelte az arcom.

-Erre van egy tökéletes megoldásom. Meeeeert hozzám fogsz költözni! Legalábbis addig, amíg nem találsz valami állandó munkahelyet és bérelsz egy saját lakást. Na mit szólsz?

-Tényleg nem tudom, hogy köszönjem meg...annyira kedves vagy.- már lassan elérzékenyültem, mikor újra átölelt és halkan súgott valamit a fülembe.

-Sssssh, nem is kell sehogy. A barátod vagyok, és a barátok arra vannak, hogy kihúzzák a másikat a szarból, te pedig most nyakig benne vagy.- na igen így is lehet mondani.- Szal' öltözz fel és csomagolj, mert húzunk az Ashley lakra!- elengedett és a vállaim markolászva vigyorgott az arcomba, hogy derüljek már kicsit én is jókedvre. Hálásan mosolyogtam és halkan kinyögtem egy köszönömöt, amit csak leintett és felhúzott a díványról.- Amíg te pakolsz, addig én csinálok valami szendvicset, mert éhen halok.

Tettem, amit kért, bevonultam a szobámba és bedobáltam az összes cuccom a bőröndökbe, majd diadalittasan csusszantam be a már türelmetlenül várakozó lány elé.

-Na végre. Egy pasinak, hogy lehet ennyi cucca? Komolyan, nekem sincs ilyen sok ruhám..-méregette a csomagjaim, mire csak vállat vontam és megpörgettem a levegőben a kulcsom.

-Akkor menjünk!- adtam ki a parancsot és már rakosgattam is ki a táskákat a folyosóra. Mikor mindennel megvoltunk még utoljára végignéztem az üressé vált kis lakáson és egy halk sóhajtás után elfordítottam a kulcsot a zárban, majd lebattyogtam a lépcsőn. Leadtam a kulcsokat, elköszöntem Miketól, és mindent magam mögött hagyva ültem be a kocsiba. Szótlanul fürkésztem az ablakból a nyüzsgő belvárost az arcomat támasztva. Láttam, hogy Ashley párszor rám sandít, de nem mert megszólalni, csak csendesen vezetett tovább, míg haza nem értünk.

-Na itt is vagyunk! Érezd otthon magad baby!- kávé színűre kifestett falú szobában találtam magam, hasonló hangulatú tárgyakkal berendezve. Sejtésem szerint a nappaliban lehettem, mert az elmaradhatatlan Tv egy kanapéval maga előtt díszelgett középen, pár virágzó szobanövénnyel körülvéve. Egy kis fény szűrődött be az ajtóméretű ablakokon, melyet a Hold bocsátott ki magából, mert idő közben ránk sötétedett. Ashley egy ajtó felé mutatott, ami egy kis vendégszobát rejtett maga mögött, ahova ledobtam a cuccaimat és szétterültem az ágyon. Az este további része hosszas beszélgetésekkel telt, vagyis én csak hallgattam őt. Rá kellett jöjjek, hogy rengeteg minden történt, mióta elhagytam a csapatot. Látszott rajta, hogy direkt kerüli az Adam témát, aminek tényleg nagyon örültem, mert semmi kedvem nem volt még kifejteni a szakításunk okát. Ám fáradt voltam, szóval adtam neki egy jóéjtpuszit és ledőltem aludni. Vagy két óráig csak forgolódtam, ugyanis köztudott, hogy nem alszom jól idegen helyen. Végül éjfél körül már csak kezdtem érezni hogy elnehezedik a testem és lassan elnyom az álom.