Fel sem tűnt, hogy már reggel van, csak, mikor kedvesem
mozgolódni kezdett a karjaim közt és álmosan pislogva terelte rám a tekintetét.
Szinte elrepült az a 8 óra, amit alvás nélkül töltöttem.
-
Hát…te fenn vagy? Nem szoktál ilyen korán kelni. – ezt
a két tőmondatot is ásítás kísérte, mégpedig olyan, hogy azt hittem lenyel
közben. Leírhatatlan édes látványt nyújtott ilyen kis fáradtan. Széles
vigyorral simogattam meg az arcát, mire akarva/akaratlanul is tenyerembe
ejtette a fejét.
-
Nem tudtam aludni, szóval nem is volt mikor felkeljek.
De te nagyon nyugisan szundikáltál szerencsére. – a simítások mellé egy óvatos
puszi is társult, ami mosolyt csalt arcára és visszabújt a mellkasomba.
-
Nem nagyon megy az alvás mostanság pedig, de most
tényleg kipihentem magam. Még mindig kényelmes vagy. De egész
éjjel…rajtad…feküdtem? – hallhatóan zavarba jött, ami csak szélesített a
vigyoromon és teljesen magamhoz ölelve hajtottam a fejem puha hajába. Hiába
próbálja úgy beállítani, hogy el akar húzódni, úgy is tudtom, hogy nem, szóval
még menekülési utat sem hagytam neki, nehogy megforduljon a fejében esetleg
elhúzódni tőlem. Nem igazán ellenkedett, inkább halkan sóhajtott és már épp
mondott volna valamit, mikor…
-
Na, látom eredményesen telt az éjszaka. Adamen póló
sincs, Tommy minden porcikája pedig hozzásimul. Juj, de örülök nektek! De most
siessetek a készülődéssel, mert megyünk haza csomagolni! – rontott be ujjongva
Ashley. Nem is mondandója első felén, inkább azon a bepakoláson akadt meg a
figyelmem, szóval nem is próbáltam ellenkezni azt ezt megelőzőekkel
kapcsolatban.
-
Csomagolni? Mert, hova megyünk?
-
Hát Európába! Lesz pár fellépés Németországban,
Franciaországban és Finnországban is. Az még Európa egyáltalán? Sosem vágott az
agyam föciből, de tulajdonképpen ez mindegy is. A lényeg, hogy haladjatok, mert
még vissza is kell menni LA-be, ahonnan hamar indul a gépünk egyirányú úttal
Franciába! Hát nem csodálatos? Eiffel-torony, Reims, Szajna, Diadalív, a
levegőben szálló romantika és croassant illat… - már csak az ajtófélfa
támasztotta az áradozó lányt, amin nevetnem kellett, de egy véleményen voltam
vele. Romantika…nem is tudom örüljek vagy sírjak, ez attól függ Tommy hogy
viszonyul majd a dolgokhoz. Egyenlőre azt kellett megoldanom, hogy ne fájjon a
szívem, mihelyt lemászik rólam. Mihelyt Ash elpattogott ő is rám nézett szinte
engedélyt kérve h elmehet-e, ami különösen tetszett nekem, így puszit lehelve
az orrára tártam szét a karjaim, hogy menjen csak. Még pár pillanatig csak
mozgolódott rajtam ide-oda, látszólag neki sem volt sok kedve felállni, ami
örömmel töltötte meg a szívem. Azonban nem volt kedvem megvárni, míg a banda
összes tagja sorban ront ránk, hogy haladjunk, szóval őt is magammal húzva
álltam talpra. Már nem ért teljesen hozzám, mégis valami megmagyarázhatatlan
csillogás volt a szemében, mikor elrohant a saját szobájába felöltözni. Vajon
már nem is haragszik rám a tegnapi vizes trükköm miatt? Inkább csak a
lezáratlan ügyek közé temette, hiszen részemről annyi volt a dolog, hogy
elhalkítottam egy csókkal. Roppant kreatív, de legalább bevált.
Még kellett 1-2 másodperc, hogy összeszedjem magam, de
mihelyt Alice sürgető pillantásával találtam szembe magam, spuriztam a fürdőbe
embert varázsolni magamból. Mint nemrég mondtam vala, az, hogy mennyit
pepecselek reggelente a tükör előtt, mindössze egy dologtól függ. Nem attól,
hogy mennyire kell sietni, mennyire érek rá, vagy mennyire vagyok fáradt. Nem.
Attól az egyszerű ténytől, miszerint mennyire néz ki elcseszettül a képem.
Tudni illik, nem mindig vagyok egy bombázó. Reggelente smink nélkül, szeplősen,
kócos hajjal, nyomottan és álmosan beállok a tükör elé, garantáltan ott vagyok
legalább egy órát, de mivel ma nem állt rendelkezésemre ennek a fele sem,
kénytelen voltam gyors munkát végezni. Elvégre magángéppel megyünk haza, nem?
Majd ott kezdek valamit magammal. Gyorsan lekentem a látszódó bőrhibákat és a
piros foltot az arcomon, ami nem akart eltűnni, felkaptam valami kényelmes
cuccot, és a szokásos sapi+napszemüveg párosomat, amit akkor használok, ha
utazok, és nincs kedvem hajnalban pacsmagolni magam. Mivel a rajongók rühellik
a baseball sapkám, hanyagolom egy ideje, szóval most is az ejtett végű szövetet
vettem fel, ami legalább 100%-osan takart és még jól is nézett ki. Igen, mert
az nagyon fontos abban a 10 méterben, amíg az utcán vagy a terminálon
tartózkodok.
Rekordidő, azaz negyed óra alatt megvoltam, sőt még be is
pakoltam, aminek az alaposságára azért nem esküdnék meg, mert biztos kihagytam
valamit, de különösebben nem érdekelt a dolog, amíg nem a telefonom vagy az
iPodom az. Alig léptem ki, valaki hátulról tuszkolni kezdett a kijáratig, ahol
már várt minket a taxi. Valami nagyokos persze csak egyet rendelt és mind az
öten egyben nyomorogtunk, arról nem is beszélve, hogy még a kimaradt táskákat
is az utastérben kellett tárolni. Személy szerint én már az ablaknak kenődtem
teljes mértékben, mellettem Isaac játszotta a sajtkukacot, hogy még véletlenül
se legyen egy nyugodt pillanatunk. másik oldalt pedig Tommy, ölében Alice-szel,
aki félig már az anyósülés támláján csüngött, az ott békésen terpeszkedő
Ashley-t piszkálva.
-
Hé, én rendeltem a járgányt, engem illet meg a hely,
mert nektek eszetekbe se jutott! Oké, kettő praktikusabb lett volna, de kis
kígyó is kígyó, egy másikat bevárni pedig nincs időnk, szóval így jártatok.
-
Édesem itt a sztár én vagyok, mégis intim viszonyba
kerülök lassan a kilinccsel.
-
Adam édesem, azt azért ne felejtsd el, hogy én meg a
nő!
-
Na, és én?
-
Hát, Alice te meg csak szimplán rábasztál. – hogy
meglegyen a drámai hatás, még röhögött is hozzá egyet, mire az említett jól
fejbe kólintotta a retiküljével. Azért jól szórakoztam így is, hogy azt sem
tudtam Isaac ül már lassan rajtam, vagy az én lábam nem tud hol elférni. Még
ilyen nevetséges csapatot, mint mi komolyan. Ha utazunk, valami baki biztos
történik, még, ha az út, 2 km-re is szól.
Végül azért egy darabban megérkeztünk a reptérre, ahonnan
futólépés vezetett a gépünkhöz, miután persze kutyafuttában kiosztottam pár
aláírást a szemfüles rajongóknak. Hogy találnak rám mindig? Valami chip van
belém építve, vagy mi a szösz, hogy vagy 100-an tartózkodnak pont akkor a
terminálon, mikor én?! Nem…ezek nyomozók, komolyan. Még ilyen fandomot. Bár, ha
végignézek a bandámon meg is értem, miért ilyenek. Félreértés ne essék, nem
szidni akartam ezzel őket, hisz imádom mind, hanem pont olyan megszállottak és
kitartóak, mint ezek itt mellettem. Na, meg persze az örök glambert érték, hogy
kicsit se legyél normális. Nos, az sem gond, úgy látom.
Lehet megint elkalandoztam, mert egyszerre vagy hárman
rángattak az általuk vélt helyes irányba, de mire magamhoz tértem, már a repülőn voltunk. Mi
a..? Oké, hagyjuk, nem töröm azt a kis agyacskámat, mert még defektes lesz. Inkább
helyet foglaltam egy puha fotelben valahol Tommy közelében, és kitárgyaltuk a
tegnapi fellépést, na meg, hogy ki mit akar majd csinálni Európában, hiszen
utoljára a turné alkalmával voltam ott, azóta pedig két új tag is csatlakozott
hozzánk, szóval ez számukra új élmény lesz. De persze mindig van olyan, aki
jobban lelkesedik a többinél, és ez nem más volt a mi helyzetünkben, mint Ash.
Szerintem ezzel senkinek nem okoztam meglepetést, hiszen ő volt az első, aki
majd elolvadt Franciaország puszta gondolatától is. Most is ódákat zengett a
történelmi emlékművekről, a gyönyörű terekről és a város látképéről, amin csak
vigyorogni tudtam szépen, aranyosan, mivel nálam a tudás leragad ott, hogy
bagett és Eiffel-torony. Nem vagyok geológus sem történész, a memóriám se egy
ász, szóval nem sok minden ragadt meg a sok évig történő padkoptatásból. Természetesen
ez nem csak a föcire igaz, matekból sem hiszem, hogy egy másodfokú egyenlettel
bármit is tudnék kezdeni ha elém tolják, pláne, ha valami fizikai cuccot kell bemutatnom
grafikonokkal meg minden kutyafülével, amiket ilyenkor használni szokás. Jaj,
de örülök, hogy nem kell többet suliba járnom! Bár érdekes, mert egyetemre
bejutottam, csak önkényesen léptem ki onnan, mert más céljaim voltak. Oké, ez
így nem a teljes igazság. Valójában az történt, hogy nem jártam be az órákra,
mert éppen más dolgom volt és kirúgtak, de végül is én akartam elmenni, na ez a
lényeg!
Olyan jókat nevettünk az egyes bandatagok elvont
álmodozásain, hogy elszaladt a repüléssel töltött idő, és máris Los Angelesben
találtuk magunkat, ahonnan mindenkinek máshova vezetett az útja. Pontosítok.
Alice és Tommy egy helyre mentek, a bajom ezzel mindössze annyi volt, hogy én
nem mehettem velük, pedig egészen hozzászoktam a cicus jelenlétéhez. Mi lesz
velem koncertezés után, mikor megint több kilométer választ majd el minket? Már
a gondolattól meghasadt a szívem, szóval inkább nem emésztettem magam tovább.
Ahogy a latinok is megmondták: Carpe diem!- azaz ragadd meg a napot! Mielőtt
valaki félreértené, ez nem az őrült hedonisták jelmondata, akik mindenben az
élvezetet keresik, hanem csak a pillanatnyi örömökre hívja föl a figyelmet,
melyeket ki kell élvezni. Oké, megvolt az irodalom óra is (azt legalább
szerettem), ideje visszatérni a történtekhez.
Egy csettintésbe tellett, és már otthon is voltam. Otthon?
Inkább csak úgy nevezném, hogy a lakásban, ahol élek. Az otthon ott van, ahol
az van, akit szeretsz, neki pedig már köze sem volt ehhez a helyhez. Egy
fájdalmas sóhaj után nekiálltam bepakolni, mivel Alice a repülőn is vagy
hatszor elmondta mennyire kell sietni és ismer mennyit tudok pepecselni
blablabla…annyira nem figyeltem. Ám, mivel nem akartam elkésni a saját
fellépésemről kénytelen voltam sietni. Kutyafuttában dobáltam be a szekrény
méretű kék bőröndömbe azt a „pár” cuccot, amit hasznosnak gondoltam, viszont
szembesülnöm kellett a szörnyű igazsággal: a fele sem fért el. Hogy lehet ez?
Hiszen csak olyan dolgokat tettem be, amik hasznosak egy ősz végi látogatásnál
Európában. Pár sál, sapka, kabát, kesztyűk, nadrágok, 5 pár csizma plusz két
bakancs, garbók és…na, jó lehet kicsit túlzásba vittem a dolgot, de hát nem
nézhetek ki mindig ugyanúgy! Ki tudja meddig leszünk ott. Bár várjuk
csak…gazdag vagyok. És imádok vásárolni. Majd maximum veszek még egy bőröndöt
is az ott beszerzett ruháknak, hisz emberek a divat fővárosába tartok, naná,
hogy nem hagyom ki a plázákat! Rosszabb vagyok, mint egy lány, de nem érdekel!
Izgatottan válogattam a tényleg szükséges ruhadarabok között, míg végül vagy 10
percig kellett rajta ugrálnom, hogy minden elférjenek, és ez nálam már haladás.
Az órára nézve azonban majdnem stroke-ot kaptam, ugyanis negyed órám volt
kicipelni a 20 kilós csomagot, hívni egy taxit, kijutni a repülőtérre megint és
kerülgetni a rajongókat. Imádom magam! A véremben van a késés, de helyzet az,
hogy ott nem várnak meg. Míg a kapun próbáltam kitolni a bőröndöt egy taxi
számát pötyögtem félig a vállammal szorítva az államhoz a készüléket, ám valaki
megint mindenre gondolt. Ashley futott be elém egy kombi taxival, amivel nem
szórakozott sokat, kivágta az ajtaját és megpaskolta az ülést, hogy pattanjak
be, amíg a sofőr bepakol. Hálásan öleltem magamhoz, hogy most nem egy bogár
méretű járgányt rendelt, aztán az előttünk ülő pasas a gázra taposott és 5
perccel indulás előtt értünk a találkozóhelyre, ahonnan szerencsére már csak mi
hiányoztunk. Mielőtt megkérdeznétek, nem mindig jár ekkora szenvedéssel az
utazás, de most annyi minden volt egyszerre besűrítve, hogy teljesen
belekavarodtam. Még jó, hogy van ki helyettem cselekedjen.
(…)
Úton voltunk a szállás felé. Izgatottan lestem ki az
ablakon, mint valami gyerek, aki elsőnek jár külföldön. Pedig nem vagyok
gyerek, max. agyilag, és nem egyszer jártam már Párizsban is, de valami mindig
változik és én szeretek visszatérni a rég látott helyekre. Ashley újabb
történelem órát adott a mellettünk elsuhanó műemlékekről, Alice pedig a
tekintetével szinte jegyzetelte a lány minden egyes szavát. Mi srácok pedig
szimplán elmerültünk a tájban. Egészen más Európa, mint Amerika. Az utcák, az
emberek, a forgalom, a klasszicista és romantikus korabeli építmények.
Ilyeneket nem nagyon látsz a jó öreg USA-ban. Szó nincs rólra, hogy
ideköltöznék, de kiruccanni mindig tökéletes ez a kontinens. Elbűvölt a házak
kidolgozottsága, az utak tisztasága és a lakosok barátságos viselkedése, na meg
persze a levegőben szálló pékárú és sajt illat. Bár utóbbinak inkább szaga
volt, mintsem rózsa illata, de bele illett a légkörbe. Minden sarkon állt egy
kis bódé mindenféle szuvernirekkel a város jellegzetességeivel ábrázolva.
Meglepő módon egy pantomimessel sem találkoztunk a hosszú út során, viszont
annál több grafikussal és festővel, kik művészi értékű mázolmányokat kínáltak a
vásárlók számára. Igaz, jártam már itt, de a turné alkalmával nem igazán volt
lehetőségem város-nézni pedig igazán megérte volna. Tátott szájjal lestem
minden mozzanatot, mígnem a kocsi hatalmasat fékezett és majdnem kirepültem a
szélvédőn. Újabb francia jellegzetesség: őrülten vezetnek. Miután magamhoz
tértem a sokkból a csomagok után nyúltam, és rendes úriember módjára először
Tommyét emeltem ki, aki nagyot vigyorgott a gesztuson és a levegőben
jutalmazott meg érte egy puszival. Isaac csak a fejét csóválta, és elindult
leszervezni a szobákat, ha már mindenki csak bámészkodik. Az épületbe érve sem
okozott csalódást az ország. A plafonon óriási csillár lógott ezernyi kis
kristállyal magán, arany díszítésű márványoszlopok, hatalmas bársony szőnyeggel
leterített előtér, és kézzel készített freskók. Mintha egy múzeumba csöppentem
volna. Azt hiszem nem túlzok, ha luxusnak nevezem a szállodát. Mihelyt
becsekkolták a személyazonosságunkat, máris az emeletre kísértek a
lakosztályunkba. Igen, most végtére is össze voltunk zárva, de mégsem. Ugyanis
ezen belül három szoba helyezkedett el közös hallal és külön fürdőkkel,
utánozhatatlan kilátással. És még azt hittem az washingtonit nem lehet fokozni…
-
Na, akkor ki kivel alszik? Mert kettes ágyak vannak,
csak szólok. Enyém Alice! A Többit ti döntsétek el srácok!
-
Én passzolom a szerelmes párt, hadd turbékoljanak. Majd
én alszom egyedül, legalább van hol terpeszkedjek. – Isaac kijelentése kissé
gúnyosra sikeredett mégis kacsintással zárta le a dolgot és már totyogott is az
általa legszimpatikusabbnak vélt szobába. Ez csak örömöt okozott nekem, hogy
újra lehetőségem nyílt életem értelmével együtt hálni, de azért nem ártott őt
is megkérdezni a dologról.
-
Khm, hát akkor ketten maradtunk. Akarsz…velem..? – a
kérdést nem hagyta befejezni. Határozott vigyorral az arcán húzott maga után a
szobába, mire kaptunk pár „óh”-t a lányoktól. Magam sem értettem mi ez a
hirtelen magabiztosság, de tetszett a dolog, szóval féloldalasan elvigyorodva
simítottam végig állkapcsa vonalát. Azért ez látszólag lejjebb vett a
vagányságából, de éppen ez nyerte annyira el a tetszésem benne. Látni, ahogy
lassan belepirul a tetteimbe…felér egy orgazmussal komolyan mondom.
Azonban sok időnk nem volt egymásra, mivel Ashley már
ordított is, hogy menni kell sétálni, még mielőtt koncertezünk. Persze. Egy
órát sem aludtam, előtte sem többet 6 óránál, előreugrottunk 9 órát az időben a
puszta repülőúttal…sorolhatnám. Szóval egyetlen vágyam egy ágy volt körítésnek
pár puha párnával és Tommyval magam mellett. Szerencsére a pihenéshez nem csak
én álltam így hozzá, mindenki fáradt volt.
-
Ash könyörgöm este van már. Van majdnem fél napnyi
időeltolódás mögöttünk, és ma több ezer kilométert utaztunk. Mit akarsz te még
mászkálni? Lesz időnk rá holnap elég az esti koncertig. De most aludjunk
kérlek, mert mindjárt összeesek az álmosságtól. – ásítozott a nagyszájú dobos,
mire mi csak bólogattunk, szóval a kis vándorlélek feladta a harcot és morogva
becsukta maga mögött a szobája ajtaját.
Több sem kellett, alsónadrágra vetkőztem, nem is zavartatva
magam az engem figyelő fiú előtt, hisz látott már elégszer, és pontosan tudom
mennyire imádja a testem. Erőtlenül dőltem a puha ágyba, mely szinte elnyelt,
és már lehunyt szemekkel intettem neki, hogy jöjjön oda. Nagy örömömre rajta
sem volt több rongy, szóval azért megengedtem magamnak pár sanda pislantást, amíg
nem figyelt. Hmm… Jó, ezt majd később, most még ehhez is fáradt vagyok. Mihelyt
éreztem, ahogy besüpped mellettem a heverő, azonnal utána nyúltam és magam felé
fordítva őt, karoltam át karcsú derekát, hogy minden egyes porcikáját érezzem.
Szerencsére már ereje neki sem volt, hogy ellenkezzen, szóval fejét szinte
belém fúrva hagyta el pár óra erejéig ezt a világot. Nem telt sok időbe, én is
követtem őt, és végre ugyanúgy éreztem magam, mint fél éve. Mikor mindenféle
kérlelés vagy erőszakosság nélkül bújt hozzám minden este és akkor öleltem meg,
mikor csak akartam. Ez már elég volt a boldogságomhoz, szóval mosolyogva
nyomott el az álom, és vártam mit hoz a holnap.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése