20. fejezet

-Ébresztő! Csinosítsátok ki magatokat drágák, mert megyünk a bíróságra!- ordított be ironikus hangon az egyik őr, amire úgy felriadtam, hogy bevertem a fejem a nem túl magas plafonba és egy filmbe illőt káromkodtam, amin Drake is csak röhögött, majd rutinosan kiugrott az ágyból és rám meresztette a szemeit.

-Haladnál édesem?

-Te...ne...szólíts...így!- mormogtam félhangosan a matracba bújva, de éreztem, hogy most nem játszhatom a luxuspicsát, és azt kell tennem, amit mondanak. Kikászálódtam a nem túl kényelmesnek mondható vaságyról, majd követtem az őrt kifelé. A rabok szebbnél szebb beszólásokat ordibáltak nekem, amiket inkább elengedtem a fülem mellett, mert legkisebb gondom is nagyobb volt annál, hogy azokkal törődjek. Mikor megpillantottam magam a rendőrautó szélvédőjében, elképedten vettem tudomásul, hogy ahhoz képest, hogy csak egy éjjel alig aludtam, a szemeim teljesen karikásak, arcom nyúzott, és a hajam össze-vissza áll. Végül is ez most mintha számítana. Benyomtak Drake mellé, aki tök nyugodtan ülte végig az egész odafele vezető utat, míg én már lassan ideg összeroppanást kaptam úgy szép csendben. Mikor odaértünk már a családom és velük együtt Tommy is ott volt a további ismerősök mellett, akik rémülten nézték végig, ahogy betoloncolnak minket két külön székre. Azalatt a pár perc alatt, amíg vártuk a bírót, úgy éreztem egy év telik el, mert egyre rosszabbá vált a közérzetem, hogy már a szeretteim is jelen voltak.

-Akkor ezennel megkezdjük az ülést. Szólítom az első számú vádlottat, hogy sorakoztassa fel a vádait.- alig mondta ki, már a vallató székben találtam magam, de az agyam valahogy nem akarta felfogni, hogy most nekem beszélni kéne. Egy ideig csak hebegtem-habogtam, mire végre kinyögtem egy értelmes mondatot, és elsoroltam mindent, amit eddig tett velem Drake. A bíró végig figyelmesen hallgatott, én pedig a közepe felé már kezdtem belejönni, mert a tudatom elárasztotta a féktelen düh, és kevés választott el tőle, hogy megtépjem a szemtelenül vigyorgó srácot.- Köszönöm. Most szólítom a második vádlottat.- helyet cseréltem vele, de elmondhatatlanul idegesített, hogy nem kíván szűnni a vigyora. Olyan dolgokat sorolt fel, amelyek a legkevésbé sem rémlettek, de annál rosszabbul hangzottak.- És ön ebben biztos?

-A saját szememmel láttam bíró úr, mint már látták, fényképes bizonyítékom is van róla.

-Ha ott volt az eseteknél, miért nem avatkozott közbe, vagy hívta ki a rendőrséget? Az ilyesmi kötelező hasonló esetekben uram.- persze ezzel nem tudta megfogni, mert olyan szépen kimagyarázta magát, hogy csak néztem, mint borjú az úkapura.- Rendben, akkor most szólítom a védelmet.- alig mondta ki, Tommy felpattant, és belekezdett a mondandójába, úgy hogy még az ügyvédem sem jutott szóhoz.

-Ha szólhatnék pár szót...Igaz, én ilyenkor még nem ismertem Adamet, de abban biztos vagyok, hogy minden szerrel leállt, hisz vele élek, és minden nap látom. Arra meg végképp nem fogadnék, hogy azok a bizonyítékok valósak, mert nem én nem nézem ki Adamből, hogy bármikor ilyet tett volna. De ha nem hisz nekem, nézzük csak meg jobban kinagyítva azokat a képeket! Az a valaki bárki lehet rajtuk, ha nem megfelelő a kép minősége, nem biztos, hogy ő az.

-Nincs ellenvetésem. Kivetítést kérek!- utasította a technikust, mire a fehér leplen már ott is termett az első kép, majd a többi is, mire Drake arcán rémület jelent meg, és inkább elfordult. Egy ideig mindenki csendesen tanulmányozta őket, majd Tommy a táblához lépett.

-A testfelépítés valóban stimmel, és a haj is, de ha közelebbről megnézzük, észrevehető, hogy a különböző képeken, mintha más lenne az arc. Igaz, ügyesen meg van szerkesztve, de mégsem teljesen hasonlít Adamre. Mondja, ha nincs igazam.- hosszas csend után az esküdtszék és a bíró félrevonult, és volt pár percem végre a párommal lenni. Amint megláttam, szinte a nyakába ugrottam, már amennyire a bilincsek engedték, és percekig el sem engedtem.

-Elképesztő, hogy milyen jókat mondtál. Az ügyvédem nem szólt ennyit az érdekemben, mint te. Köszönöm, tényleg, így talán már van remény, hogy nem csuknak le évekre.- megremegett a hangom, és nem tudtam többet mondani. Testem elgyengült, és már teljesen Tommyn támaszkodtam, aki látszólag szörnyen meg volt rémülve, akármilyen magabiztosnak is látszott eddig.

-Mindent megteszek, hogy ne kerülj börtönbe. Én tudom, hogy az nem te voltál, az lehetetlen, és ezt be is bizonyítom nekik bármi áron.

-Köszönöm.- még be sem fejeztem a mondatot, mikor visszanyomtak az eddigi helyemre, és még várhattam további húsz percet, mire mindenki visszatért a terembe és újra a bíróval találtam szembe magam. Arcáról nem lehetett semmit leolvasni, ugyanolyan monoton hangon beszélt, mint eddig, ezzel csak még riadtabbá téve engem.

-Az esküdtszék döntött. Drake Labry-t ezennel bűnösnek nyilvánítom és 6 év kötelezően letöltendő szabadságvesztésre ítélem. Adam Lambert, maga pedig szabadon távozhat, a vádakat ejtették, a képen található személy, minden bizonnyal nem ön. Értéktárgyait átveheti a portán, további szép napot!- a szívem megállt a légzésemmel együtt, és legszívesebben visítva ugrottam volna a bíró karjaiba, de azért hülyét nem akartam magamból csinálni, így magamban tartottam, és lemerevedve bámultam a falat, miközben eloldoztak. Nem bírtam elhinni. Mégis szabad vagyok! Alig értem ki, a család és velük együtt Tommy is a nyakamba borultak, és már a szuszt is kiszorították belőlem, de nem érdekelt. Egy csapásra véget lett vetve minden problémámnak, és ezzel hatalmas kő esett le a szívemről. Visszanézve már csak annyit láttam, ahogy Drake-et eltoloncolják és gyilkos pillantást vet rám. De kit érdekel most ő? Szabad vagyok és minden a régi lesz!

-Istenem Adam kint vagy! Nincs többé Drake, se börtön, se semmi probléma! Annyira boldog vagyok, jaj ha tudnád, hogy megijedtem, mikor felhívtak az őrsről, hogy bent vagy...-szólt remegő hangon Tommy, de ellentétben mindenki mással, ő nem volt hajlandó elengedni, sőt már lassan a nyakamban lógott.

-Igen tudom és nagyon sokat segít, hogy tényleg itt vagy mellettem. Csak neked köszönhetem, hogy nem csücsülök most valami rideg cellában. Nem tudom hogy megköszönni...

-Már épp ideje volt, hogy én is tegyek valamit érted. És kuss, nem ellenkezel, hanem most szépen hazamegyünk és rendbe szeded magad!- mosolygott, majd rámarkolt a kezemre és a kocsiig húzott, ahol elköszöntek tőlem a még mindig kissé riadt szüleim, és elindultunk hazafelé. Már a kocsiban éreztem, ahogy a folytonos megnyugvás hatására egyre nehezülnek a pilláim, és már csak az a tudat tartott ébren, hogy pár perc múlva a saját ágyamban tudhatom magam. Igaz, este azért aludtam valamennyit, szóval elvileg nem kéne ilyen mosott fosnak lennem, de az én alvásigényem 10 óra felett van, mint már kiderült, szóval van mit bepótolnom.- Na álomszuszék ébresztő, otthon vagyunk!- rázott fel Tommy, mire értetlenül tekintettem körbe és vettem tudomásul, hogy a nagy agyalás közben szépen bealudtam. Kitámolyogtam a kocsiból, és szemeimet törölgetve léptem be a házba, ahol első dolgom volt levetni a cuccaim, és bedőlni a jó puha ágyikóba.

***

-Na ne mondd már te nagy Los Angelesi, hogy nem tudod hol vagyunk! Direkt mondtam, hogy hozzunk GPS-t, mert itt még nem jártunk, de persze jött a kifogás, hogy te helyi vagy évek óta stb. Szóval akkor most kinek is volt igaza?- akadékoskodott csípőre tett kézzel Tommy, mert sikerült eltévednünk este tízkor a sötét utcákon. Felfedező körútra indultunk valami ismeretlen szórakozóhelyre, én meg feltételeztem, hogy tudom hol van. Hát nem jött be. Halvány lila gőzöm sem volt hol vagyunk, de nem hagyhattam, hogy neki legyen igaza, így inkább kitértem a kérdés alól.

-Kérdezzünk meg valakit!- jött az ötlet, ami csak egy lekezelő pillantást kapott, és végül csak leesett nekem is, hogy hülyeséget beszélek. Persze ilyenkor csupa józan emberke sétálgat az utcákon, milyen igazam van. Mivel egyre nagyobb szarban voltam, inkább meg sem szólaltam többet, és beletapostam a gázba, hátha kilyukadunk valami ismerős helyen, és láss csodát, valahol a távolban megpillantottam a villódzó fényeket, melyek a keresett klubból származtak. Leírhatatlan büszkeség árasztotta el a testem, amin Tommy is csak vigyorgott, majd mikor lefékeztünk, megragadta a csuklóm, és egy röpke perc alatt a négy fal között teremtem. Jobban mondva nyolc vagy tudom is én mennyi, mert a terem nem négyszögletű volt, hanem sokkal több, és a fények ahogy megtörtek a plusz sarkakban, színt változtatva terelődtek a másik fal felé. Talán minden eddig ismert klubot felülmúlt ez az egy, elnyerte a tetszésem a különleges díszítés, ám ahogy jobban szemügyre vettem a helyet, rá kellett jöjjek, hogy ez egy hetero bár. Nyeltem egyet, mert így lehetetlen Tommy közelébe férkőznöm és talán akad majd pár ember, aki belém köt, vagy durvább módon fejezi ki a nemtetszését. Oké, tudom, kissé paranoiás vagyok, de ha ti éltétek volna azt át, amit én, ti is így vélekednétek. A fiú felé fordultam, aki meg se várta, hogy bármit is mondjak, ujját a számra tapasztotta, és a fülemhez hajolt súgni valamit, mert a zenétől még a saját gondolataim sem igazán hallottam, pedig az mint tudjuk nagy szó.

-Nyugalom, nem lesz semmi balhé, egyáltalán nem vagy buzis vagy kihívó, teljesen normálisan nézel ki, vagyis bocs...az átlagnál jobban, de azért nem fognak kikezdeni veled, ígérem.- nyomott egy gyors puszit az arcomra, majd behúzott a tánctérre, hogy kicsit elengedjem magam. Végtére is lehet igaza van. Már teljesen más vagyok, mint régen, és mégis miért ne járhatnék általános klubokba? Jogom van hozzá. Eleinte azért elég visszafogott voltam, de miután már legördítettünk pár italt (szigorúan vigyázva a mennyiségre), azért kezdtem már feloldódni. Egészen más volt a hangulat, mint egy meleg bárban, sokkal nyugisabb és kevésbé volt tele visszataszító, magamutogató emberekkel. Most mi van? Attól még, hogy meleg vagyok, nem bukok a transzfesztitákra. Elfogadom őket, de nekem ne riszálják magukat női ruhában, mert engem az eléggé taszít. Egy férfi, akkor is legyen férfi, ha nem a nőket szereti, bár ez csak az én véleményem, mindenesetre sokkal normálisabbnak éreztem magam ezen a helyen. Kezdtem elfáradni, így elkéredzkedtem Tommytól, aki amíg, leültem a bárpulthoz, tovább táncolt valami szőke csajjal. Nem zavart a dolog, bár nem mondhatni, hogy ne lennék féltékeny típus, mert ami az enyém, az senki másé, de látszott, hogy csak barátkoznak. Előre fordultam, mikor hallottam magam mellől egy kellemes női hangot és egy sötétbarna hajú, csokibarna szemű lánnyal találtam szembe magam.

-Leülhetek?- kérdezte szelíden, mire bólintottam és kényelembe helyezte magát mellettem, majd rám nézett és majd leesett a székről, mikor felismert.- Jézusom! Te vagy Adam Lambert?

-Igen, de csöndesen, mert nem akarom, hogy elárasszanak az emberek, mivel itt kevésbé dörömböl a zene, mint a teremben. Örvendek a szerencsének.- villantottam egy ellenállhatatlan mosolyt és kezet csókoltam, amibe láthatóan belepirult, és alig jött ki hang a torkán.

-Hatalmas rajongód vagyok, meg van minden eddig megjelent CD-d és csomó koncerteden ott voltam. A barátaim szerint kicsit őrülten szeretlek, de...jézusom el sem hiszem, hogy itt vagy. Esetleg kérhetek egy ölelést?

-Persze! Imádok ölelgetni, komolyan rosszabb vagyok, mint egy szeretethiányos mackó.- nevettem, és szorosan átöleltem a lányt, aki annyira már nem is volt kicsi, csak a hatásomra viselkedett úgy, mint egy tinédzser.

-Jaj milyen udvariatlan vagyok...A nevem Sandra Berger és 26 éves vagyok, bár gondolom most úgy nézek ki, mint valami 16 éves ezzel a letörölhetetlen vigyorral az arcomon.

-Örülök, hogy megismerhetlek Sandra.- mosolyogtam, majd a pultos felé fordultam.- Két Mojitót kérek szépen. Remélem szereted.- néztem vissza Sandrára, aki hevesen bólogatott és mikor kikaptuk az italt jókat fecsegtünk. Miután látta, hogy én is olyan vagyok, mint egy normális ember, sokkal magabiztosabbá vált, és a végén már nagyokat nevettünk a vicces sztorikon, amiket mesélt. Pont olyan szerencsétlen, mint én, talán ezért is jöttünk ki olyan jól.- Megyünk táncolni? Már elültem a seggem...

-Persze én benne vagyok, bár nem erősségem a dolog, szóval majd nagyon vigyázok, hogy ne tapossam le valamelyik végtagod, rendben?- nevetett, mire csak forgattam a szemeim, és finom kacsóját megfogva segítettem a tánctérre. Na persze melyik számot csíptük el? Hát nem valami Beethoven csodát, hanem a Sexy and I know it csengett vissza a hangfalakon. Ha valamit, akkor ezt mindenféleképpen a sajátomnak mondhatom, azzal az egoista mindenemmel, ezért is riszáltam olyan jót Sandrával. A végén már pihegve estünk vissza a helyünkre és kitárgyaltuk ki mennyire rázza jól, majd lehajtottuk a maradék koktélt, és még pár percnyi beszélgetés után indultunk volna haza, de valami megmagyarázhatatlan röhögőgörcs tört rám, és mint valami elmebajos játszottam a kezemmel a levegőben. Érdekes, pedig nem is ittam olyan sokat...de a lányon sem lett kisebb hatása, egyenesen fetrengtünk már a földön, mikor a pultos szólt, hogy ideje lenne mennünk. Olyan szétszórt voltam, hogy még Tommyról is elfeledkeztem, és inkább taxiba ültünk, nehogy elüssön valami.

-Nem lenne egyszerűbb valami hotelben aludni? Személy szerint fingom sincs hol lakom.- rötyögött bugyután, és ujjával a halántékát böködte, hogy megerősítse, tényleg nincs teljesen magánál. Bár én sem panaszkodhattam, mert mikor nagy büszkén közöltem volna az én címemet, rájöttem, hogy a házszámot tudom egyedül, és azzal aztán nem sokra megyünk, így beleegyeztem a dologba, és kértem a sofőrt, hogy vigyen a legközelebbi szállóba minket. Az épület nem volt ismerős, de pont nem érdekelt hol vagyok, csak lehessek már az ágyban. A recepciós rám sem ismert, annyira szét voltam csúszva, és szó nélkül nyomott a kezembe egy szobakulcsot. Persze azt elfelejtette elmagyarázni mégis merre menjünk, de azért túl komplikált nem volt a dolog, mert a szembe lévő folyosó végén volt a 17-es szoba. Mikor benyitottam kicsit elképedtem, mert középen egy szív alakú vérvörös ágy foglalt helyet, hozzá illő párnákkal, hangulatvilágítással, és bézs színű falakkal, amik csak fokozták az erotikus hangulatot. El sem hiszem...ez a csaj azt hitte nászúton vagyunk. Beérve percekig ezen röhögtünk, de különösebben nem érdekelt ez sem, mert az ágy legalább kényelmes volt, és tulajdonképpen nem ez az első eset, hogy egy lánnyal kell aludjak. Levettem a pólóm, bár érdekes módon, nem fáradt voltam, inkább csak kábult. Félig már nem is tudtam magamról, és szerintem Sandra sem, mert a következő pillanatban azon kaptam magam, hogy az ágyra teper, és szenvedélyesen megcsókol. A legkevésbé sem ellenkeztem, sőt, egyenesen magamhoz szorítottam, és egy laza mozdulattal letéptem róla a felsőjét. Csak elvigyorodott és a nyakam hosszas csókolgatása közben kigombolta a nadrágom, míg végül az is a földön termett. Nem is tudja mennyire beletalált a legérzékenyebb pontomba...vagy talán mégis, mert finoman simogatni kezdett, és elégedetten vette tudomásul, hogy igencsak hatásos, amit csinál. A vállánál fogva magam alá taszítottam, majd a szoknyájától is megváltam, és a melltartó csatjával való bíbelődés közepette lágyan harapdálni kezdtem az arcát. Talán tovább nem részletezném a dolgot, mindenesetre teljesen ki lehettem ütve, mert már ezek az emlékek is csak homályosan maradtak meg az elmémben.