Január 29. délelőtt tíz
óra. Nagyban húztam a lóbőrt, mikor csörgött az ébresztőm.
Szegény, mint minden reggel a földön landolt mikor rácsaptam, és
apró darabokra tört szét. Mint valami élőhalott, úgy éreztem
magam, így észre sem vettem a lábam előtt heverő kis éles
szarokat, és egy laza mozdulattal beleléptem az egyikbe. Nem vagyok
valami káromkodós fajta, de az a pillanat olyan hirtelen ért, hogy
filmbe illően szép mondatokat facsartam ki magamból, és fél
lábon ugráltam el egy székig. Ha ez nem lett volna elég baj,
eszembe jutott, hogy még meg sem vettem Adam ajándékát. Riadtan
ugrottam fel, nem is törődve a lábamba nyilaló fájdalommal, mint
egy eszeveszett őrült hajigáltam ki a ruháimat a szekrényből.
Gyorsan felrángattam magamra pár egyszerű darabot és
kisprinteltem az ajtón. Basszus a pénztárcám! Na akkor futás
vissza...Sóhajtottam és becsúsztattam a zsebembe a bőr tárcát,
és végre indulhattam is. Gyorsan vezettem, ügyesen kerülgetve a
nálam jóval nyugodtabb lelkiállapotú sofőröket, míg el nem
értem a bevásárlóközpontig. Szerencsére jártas voltam ezen a
helyen, így gyorsan betaláltam az elektronikus vagy milyen boltba,
és begyűjtöttem egy játékkonzolt, aztán söpörtem is csokit
venni. Adam teljesen odáig van az édességekért, majd megáldom
egy jó nagy tábla mogyorós tejcsokival, és... áh csorog a
nyálam. Na drukkolhat, hogy ne egyem meg, míg el nem érek hozzá,
mert gyengém a csokoládé. Csomagolópapír is kéne. Akkor irány
a virág-ajándék bolt, ott csak megteszik nekem ezt a szívességet
Jól van na, pasi vagyok, ehhez semmi kézügyességem. Pont mint az
ágynemű felhúzásához...Intéztem egy csábos mosolyt a kissé
fiatalka eladólányhoz, aki oda meg vissza volt tőlem.
Szórakozottan tekergette a papírt, de szerintem direkt lassan
csinálta, hogy több ideig stírölhessen, mert vagy 10 percet
töltött el csak a ragasztással. Nem különösebben zavart,
kifejezetten jól esett, hogy ennyire élvezi a társaságom. Végül,
hogy megköszönjem neki a kedvességét, küldtem neki egy csókot a
levegőben, amibe láthatóan belevörösödött, és zavarodott
mosollyal fordult el. Jót vigyorogtam a dolgon és rohantam haza.
***
-Ezt? Nem, mert ezt...de ez
túl visszafogott. Túl merész. Túl átlagos. Túl ünnepi. Túl
lezser. Mi a francot vegyek föl?- dobáltam az ágyra a különféle
összeállításokat, de valahogy egyik sem felelt meg kényes
ízlésemnek. Mindegyiket szeretem, de nem szülinapra valóak.
Komolyan kezdem magam úgy érezni, mint valami tinilány, aki az
első fontos bulijára készül...Végül egy egyszerű fekete gatya
és póló mellett döntöttem, szürke nyomattal. Hogy a feeling
meglegyen, kihúztam a szemem, plusz még egy kis szemhéjpúder és
voálá, indulhattam. Rengeteg időt töltöttem a fürdőben (hát
hiába az ember sosem lehet elég szép), így természetesen
késésben voltam. Ilyenkor úgy tudom magam imádni. Persze, hogy
bennragadtam egy dugóban. Idegesen fejeltem a dudába, mire végre
elindult a tömeg, és leparkolhattam a kijelölt szórakozóhelynél.
Még bíbelődtem egyet, mire előhúztam a személyim, hogy be is
engedjenek, mert ugye ez egy nagyon privát party volt. Nem mintha
olyan felismerhetetlen lennék, de hát mindegy, a szabály az
szabály. Mire bejutottam, már javában üvöltött a zene és a
vendégek jól érezték magukat. A díszítés letisztult volt, de a
fények villódzásában eszméletlenül festett. Még épp nagyban
bámészkodtam, mikor egy erős kéz megragadott, és lenyomott a
bárpult előtti székre.
-Örülök, hogy eljöttél!-
kiáltotta túl a zenét, amiből kábé egy mukkot sem értettem.
Szemeit forgatva ragadta meg a karom és húzott be egy ajtó mögé.
Valamivel nyugodtabbak voltak a körülmények, és halleluja
ismerték a lámpa fogalmát, így végre láthattam ki is az
elrablóm. Pozitívan csalódtam, mert az a valaki nem más volt,
mint maga az ünnepelt.
-Ej, valaki ma nagyon jól
néz ki! Visszatért a bőrdzseki időszakod vagy mi?
-Ha már buli, gondoltam nem
pizsamában jövök.- nevetett szokásosan édes hangján és
végignézett rajtam.- Azért te sem panaszkodhatsz.
-Tök hülyén érzem
magam...nem túl egyszerű ez egy kicsit? Mégis csak különleges
alkalomról van szó. A nagy 30, el sem hiszem, hogy te is betöltöd.
-Jaj, ne is mondd, olyan
öregnek érzem magam. Amúgy, szerintem tökéletesen nézel ki, nem
kell izgulnod.
-Neked sem, mert max ha
27-nek kinézel.- kacsintottam és átnyújtottam a szépen
becsomagolt dobozt a csokival a tetején.- Nem az én művem, ha
rajtam múlt volna szatyorban hozom.- nevettem kissé zavartan, és
sürgetően néztem a nagyban vigyorgó srácra, aki idegesítő
lassúsággal boncolta ki az ajándékot.
-Ilyet se kaptam még ma!-
jegyezte meg röhögve és kisfiús mosollyal pózolt egyet a
kamerának.- Köszönöm, ezt biztos fogom használni! Örök gyerek
vagyok. Teli találtat.- nyomott egy puszit az arcomra, amit még
időm sem volt kiélvezni, mert már vonszolt is magával a
tánctérre. Na és most kérek egy pacsit! Beletrafáltam, komolyan
annyira büszke vagyok magamra! Ez az érzés valószínűleg ki is
ült az arcomra, mert Adam kérdőn vonta fel a szemöldökét
(megjegyzem, egyszerűen oda vagyok ezért a nézéséért!) és
közelebb húzódott hozzám. Leintettem, hogy ne is törődjön
vele, de a közelségétől eleinte csak zavartan harapdáltam az
ajkam és küzdöttem a gombóccal a torkomban. Úgy lehetne
elképzelni, hogy úgy árasztottam magamból a meleget, mint valami
kazánház. Szerencsére a srácban eleve volt már pár deci pia, de
még ha eddig nem is lett volna ebben igazam, már csak úgy
gurította le a tömény italokat a torkán, bár nem mellesleg nekem
sem kellett sokat erőlködnie. Kis idő után, már elég ittas
állapotban táncikáltunk, jobban mondva inkább csak dőlöngéltünk,
de elvesztettem az egyensúlyom, és beestem a karjaiba. Mikor
felnéztem, sokat mondok, ha olyan 5 centire volt az arcunk
egymásétól, rendesen el is vörösödtem, és csillogó szemekkel
vizslattam őt. Alig kaptam észbe, az ajkait a számra tapasztotta,
és kezeit a derekamra csúsztatva húzott magához. Talán 2 éve
éreztem utoljára ezt. A testem elöntötte a forróság és
viszonoztam a csókot, mire felbátorodott és lassan beletúrt a
hajamba, amit mindig nagyon élveztem. Teljes testemmel
hozzásimultam, mert már nagyon hiányzott az ölelése, a
közelsége, a szeretete, hogy hozzámérjen, hogy megcsókoljon.
Eddig azt hittem az eddigi csak puszta szórakozás volt, de nem.
Igényeltem a figyelmét, és ezzel gondolom nem voltam egyedül.
Tudom, hogy ezzel most felrúgom azt az állításom, miszerint
heteró vagyok, de hidegen hagy. Szeretem és kész! Lehet, hogy csak
a pia beszél belőlem, de attól, csak őszinte lesz az ember,
szóval...kénytelen vagyok beismerni, hogy igenis vele akarok lenni.
Talán túlságosan is elkalandoztak a gondolataim, mert már csak a
bandatagok elégedett vihorászását hallottam magam mögül. Remek.
Akkor végignézték a jelenetünk. Na nem baj, legalább nem nekem
kell nekik elmondani. Annál jobb. Azért nem volt túl bő a
szókincsem már aznap éjjel, így csak rájuk vigyorogtam és újból
hozzábújtam Adamhez. Milyen forró...és milyen rég várhatott
erre. És én mekkora egy faszkalap voltam, mikor csak úgy ridegen
közöltem vele, hogy nem. Ha van elég merszem beismerni, akkor már
rég együtt lehetnénk, és nem került volna kórházba. Még
mindig gyötört a bűntudat, így még jobban belé fúrtam az
arcom. Biztonságot jelentett számomra. Valahogy azt éreztem, hogy
akármekkora baj van, megvédene. Nem tudom leírni, most ezt miért,
még egyszer mondom, nem voltam valami józan, lehet az egészet csak
bebeszélem magamnak. Mindegy, abban a pillanatban szörnyen élveztem
az újbóli jelenlétét. Idejét láttam most már azért letapadni
róla, szóval kezeim lassacskán visszaemeltem a testem mellé és
kedvesen (már amennyire hitelesen sikerült abban az állapotban..)
rámosolyogtam. Nem bírtam semmit leolvasni az arcáról, még csak
nem is mondott semmit, csak megragadta a kezem, és kihúzott egy kis
mellékutcára nyíló hátsóajtón.
-Kezdett nagyon fülledt
lenni a levegő, garantált fulladás huh!- karját átfonta a
vállamon, és úgy húzott minél közelebb magához, bár nem
mellesleg az is volt a szándéka, hogy ne essen egyikőnk se orra,
amin persze jót rötyögtünk és kicsit kijjebb vánszorogtunk az
útra. A levegő kellemesen hűvös volt, pont jólesett a benti
forróság után. Az utcát uraló sötétséget pár rozoga lámpa
fénye törte meg, ezzel kissé ijesztő hangulatot kölcsönözve a
környéknek, bár nem különösebben észleltem belőle semmit,
mert csak egy dologra tudtam koncentrálni...Adamre.
„Adam szemszöge”
Egymást
támogatva léptünk ki elég szétcsúszott állapotban a sötét
utcára. Arcunkról végtelen jókedv sugárzott, bár annyi erő sem
volt bennünk, hogy egyenesen lépjünk. Egy hirtelen fénytünemény
hatására egy pillanatig az orromig sem láttam, csak egy hangos
kocsifékezés csapta meg a fülem. Mivel volt bennem pár liternyi
pia, nem volt túl gyors a reakcióképességem, így tehetetlen
voltam a karomnál megragadó erős kezekkel szemben. Egy másodperc
alatt bevágott az autóba, de akkor még nem észleltem mekkora a
baj.
-Hehe
jó vicc srácok, most má' rá lehet hagyni!- jelentettem ki egy
bárgyú vigyorral az arcomon, és a kilincsért nyúltam, de a
kezemet a hátam mögé csavarva erősített rá egy bilincset a
támadóm, és letaszított fekvő helyzetbe az ülésen.
Köpni-nyelni nem tudtam, már közel sem éreztem olyan viccesnek a
dolgot, sőt egészen kezdtem józanul gondolkodni. Na jó, a józan
elég erős kifejezés, de maradjunk annyiban, hogy az értelmi
szintem kicsit feljebb lépett egy óvodásénál.- Ki vagy te és
mit akarsz tőlem? Eressz el!
-Azt
majd megtudod idővel, és arról ne is álmodj! Épp eleget
szenvedtem a becserkészéseddel, nem foglak csak úgy futni hagyni!-
duruzsolta egy ismerős hang a fülembe, amitől egyenesen kirázott
a hideg, és rángatózni kezdtem a szabadulás reményében, de
ezzel csak annyit értem, el hogy már teljesen belenyomott a
kárpitba, és alig kaptam levegőt.- Csak nyugalom nagyfiú! Ha azt
teszed, amit mondok nem esik bántódásod!- mivel egyebet nem tudtam
tenni, nagyot nyeltem, és nyugton maradtam.- Na csak így tovább!
Nem soká ott is vagyunk.
-Ott?
Hol van az az ott?
-Nem
kérdezősködünk! Úgy is meglátod, csak kuss és kövess!- időm
se volt válaszolni, mert az autó fékezett, és egyenesen ráncigált
befelé. Megjegyezném, hogy az egyensúlyérzékem egyenlő volt a
nullával, így valóságos harcot kellett vívnom, hogy ne essek
pofára. Egy sötét szobában találtam magam, melyből csak annyit
néztem ki, hogy valamiféle nappali lehet, mert már mentünk is
tovább. Megragadott lenge kis dzsekimnél fogva, és egyenesen
nekivágott a falnak, amiből annyi sült ki, hogy a fejem nagyot
koppant rajta, és az eddiginél is homályosabban láttam mindent.
Közel hajolt az arcomhoz, amit igyekeztem minél jobban elhúzni
tőle, de csak mélyet szippantott édeskés parfümömből, és
lassan végignyalta a nyakam, amibe egész testem beleborzongott.
Vigyorogva lökött be az ágyba, aminek a támlájába ismét
bevertem a fejem, így már annyi időm sem maradt, hogy
menekülhessek, mert egyszeriben rám vetette magát, kioldotta a
bilincset és kezeimet leszorítva szagolgatott tovább.- Te remegsz.
Édes a félelem illata, ettől csak felizgatsz.- letépte rólam a
felsőm, és tenyerével végig simította csupasz felsőtestem,
amitől csak még jobban vert a szívem és kapkodtam a levegőt.
Minden áron megakartam akadályozni az következőket, szóval
összeszedtem magam és egy hirtelen mozdulattal ledobtam magamról a
nadrágom gombjával bíbelődő fiút, és az ajtó felé rohantam,
ám mikor már elértem azt, visszarántott az övemnél fogva, és
úgy suttogott a fülembe.- Ej, ej kiscicám, nem szökdösünk!
Ezért most büntetés jár.- mondta sejtelmes hangon, majd
visszalökött az ágyra, és kisöpört pár cuccot a szekrényből,
melyek nagyot koppantak a padlón. Kiválasztott egy neki tetsző
darabot, és a csuklómra tekerte. A hangjából ítélve láncról
lehetett szó, mert mikor a rideg vas hozzáért a bőrömhöz,
kirázott a hideg. Egyesével kötözte ki minden egyes végtagom,
míg nem moccanni sem bírtam. Arcomról rémület sugárzott, a
tehetetlenségtől elvesztettem a fejem, és csak tovább rángattam
a karom, hátha valami csoda folytán szabadon enged. De nem így
lett. Újabb tárggyal a kezében közeledett felém, amit csak
ledobott magunk mellé, és teljes testével hozzám simult.
Elfordultam az ellenkező irányba, de ez mit sem ért, mert minden
erőfeszítés híján húzta vissza azt, és miután eleget
kóstolgatott, vadul megcsókolt.- Még mindig istenien csókolsz.-
nyalta meg a száját, majd egy laza mozdulattal lerángatott rólam,
minden egyéb ruhadarabot, és immáron anyaszült meztelenül
terültem előtte. Tetszett neki a látvány, mert egy ideig csak
szemlélt, aztán beleharapott legbecsesebb testrészembe, melyből
kiserkent a vér, és idegesítően lassan csordult végig a
combomon. A félelem egyre jobban kezdett eluralkodni rajtam,
fejemmel hol ide hol oda forgolódtam, valami szabadulási
lehetőséget keresve, amit feltehetőleg ő is észrevett, mert
szétfeszítette a szám, és belenyomott egy szájpecket, amit
rutinos mozdulatokkal húzott olyan szorosra, hogy az ajkaim
szétrepedtek, és a belőlük csordogáló fémes ízű folyadékot
élvezettel nyalta le. Körülnézett, majd, hogy kedvére való
"játékszert" talált, leugrott rólam, és felvette azt a
valamit a földről. Homályosan láttam, de tisztán kivehető volt,
hogy valami késről lehet szó, mert azzal vágta le magáról a
felsőt, és újból rajtam termett. Ökölbe szorítottam a kezem és
kétségbeesetten kapálóztam.- Nem túl bölcs döntés, hogy még
mindig ellenkezel. Ma pechedre szadista kedvemben vagyok, nem fogod
ennyivel megúszni!- gonosz vigyor jelent meg az arcán, majd mielőtt
bármit reagálhattam volna, csak a húsomba szaladó pengét
éreztem. A fájdalomtól ordítottam, ami azzal a szarral a számban,
kimerült egy kényszeres fuldoklásban, amitől még annyi levegőt
sem kaptam, mint eddig. De ő ezt látva sem állt meg. Élvezettel
teli arccal vágta nagyon lassan végig a felső testem, a
szegycsontom vonalában, hogy minél jobban érezhessem a fájdalmat.
Szerencsémre eldobta a kést, de korán örültem, mert a
következőkben szétharapdálta a még bántatlan bőrfelületet, és
a körmeit beléjük vájva mélyítette tovább őket, majd ha ez
még nem lett volna elég, felült, kezébe vett egy hosszúkás
valamit, és azzal csapdosott aminek az lett az eredménye, hogy
lassan már fürödtem a saját véremben. Már azt sem tudtam mi fáj
jobban. A tudat, hogy most csalom meg életem szerelmét, vagy az
egyre élesebbé váló fájdalom, ami az egész testemre kihat.
Akaratomon kívül történt, mégis emésztett a bűntudat, melynek
jeléül egy könnycsepp gördült ki a szemem sarkából. Ezt látva,
még nagyobb örömre tett szert, és egy pillanatra abbahagyta
erőtlen mindenem gyötrését.- Hát még mindig nem vagy hajlandó
követni az utasításaim? Rendben. Te akartad.- megmarkolt egy
injekciós tűt, és olyan erővel döfte a lábamba, hogy az ökle
nyomán belilultam, de a sok seb mellett meg sem éreztem, csak azon
kaptam magam, hogy egyre kevésbé látok. A lélegzetvételem
lassult, a szemhéjaim pedig ólom nehézségűvé váltak. Az utolsó
emlékem az maradt, hogy az ismerős arc fölém hajol és
megszabadít a tüdőmbe jutó oxigént gátló tárgytól. Nem, nem
ájultam el, nem is aludtam. Csak egy pillanatra hunytam le a szemem,
a szám mosolyra állt, és tudatomon kívül történt az
elkövetkező pár óra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése