-
Ébresztő álomszuszékok, még vár ránk egy út
Németországba! Hahóóóó, nektek beszélek! Ezeket mi lelte? – próbálkozott az
életre keltésünkkel Ashley, de sikertelenül. Meg se moccantunk, szóval
tanácstalanul pislogott a csapat másik nőnemű tagjára, akinek persze –mint
minden másra- most is volt megoldása.
-
Biztos macskajajosak. Annyi pia után. De, aki éjjel
legény, reggel is legyen az! – és ezzel együtt a takaró is röpült rólunk,
azonban volt hajnali tudja a tököm hánykor elég eszem, hogy vegyünk fel
legalább valami bokszert elalvás előtt, szóval most nem szúrta ki a lányok szemét
semmi, hogy úgy mondjam. Viszont békésen ölelgettük egymást, amire pár
tengerimalac-szerű vinnyogás volt a reakció, majd a meghatottság elmúlásával,
valami placcsant. Hideg, és folyós…igen, vagy fél liter vizet öntöttek
egyenként ránk a lányok, mire ijedten pattantunk fel egymás karjaiba. – Na,
ennyit erről. Mission completed! Ha Adamet képes vagyok felébreszteni, senki nem
okozhat problémát.
-
Khm, még én is itt vagyok, ha nem tűnt volna fel, de,
most őszintén…NORMÁLISAK VAGYTOK? Összefagytak a heréim és a combomhoz tapadtak,
muszáj volt pont oda önteni? – pontosan, mert a drágák nem a fejünkre, neeeeem,
az túl unalmas, hanem az intim zónánkra löttyintették az összes jéghideg
cuccot. Nem hiába ugrottunk fel olyan hamar.
-
Bocsi, ez kihagyhatatlan volt. Túl édesen szundikáltatok
együtt, mi pedig pontosan tudjuk, ilyenkor milyen nehéz kirángatni egymás
rózsaszín felhői közül, szóval nem volt más választásunk. Na, de törölközzetek
meg, aztán húzzunk, mert szorít az idő! Ma még város-nézni is akarok! –
teljességgel kitalálhatatlan, hogy az előző mondatok ki szájából hangzottak el,
mi? Tekintve a gúnyos beszédstílust és az állandó városnézési hajlamát,
túlságosan is egyértelmű, hogy az egyed nem más, mint Ashley, aki továbbra is
ott vigyorgott felettem.
-
Oké, ez idáig szép és jó, most nincs időeltolódás,
nyugodtan lehet menni, miután beszereztünk valami szőrmekabátot, csak van egy
kis bökkenő. Ti még mindig itt vagytok, rólunk csorog a víz és át kéne öltözni.
Feltételezem nem akarjátok megint szemügyre venni „kis” Adamet, mint múltkor.
-
Azért figyeled, azt a „kis” jelzőt, hogy megnyomta,
hogy bebizonyítsa az ellenkezőjét! – röhögött a basszusgitáros, amin már csak
forgatni tudtam a szemem, mire végre leesett nekik a tantusz, hogy menni kéne.
Egyszerre söpörtek ki a szobából, és mihelyt szabad lett a terep, felpróbáltam
állni, de…
-
Uh, baszki a fejem! – igen, hirtelenjében olyan
fájdalom hasított mindkettőnk fejébe, hogy egyszerre nyüszítettünk föl, sőt, én
még a gyors mozdulat végett, leestem az ágyról, és térdeimre hajolva próbáltam enyhíteni a fájdalmat. Borzalmas érzés másnaposnak lenni, pláne, ha huzamosabb
ideig nem ittál semmit, aztán csak spontán rád szakad egy bár italkészlete. Sok
eszem volt, mondhatom, még jó, hogy hányom nem kellett. Eddig…
Nagyon óvatosan emeltem el magam a padlótól, először csak
fekvőtámaszba, aztán szép lassan álló helyzetbe, de forgott velem a világ egy
ideig, mire odáig jutottam, hogy valamennyire tudok járni. És még repülnöm is
kell…repdesek az örömtől. Aggódva pillantottam vissza kedvesemre, aki hasonló gondokkal
küszködött, mint én, szóval a fürdő helyett azonnal a bőröndjéhez mászott, és
felrángatott valami ruhát magára, míg én a mosdóban igyekeztem embert
varázsolni magamból. Hogy is írjam le…képzeljetek el egy atom másnapos faszit,
akin még végigment két úthenger és egy rinocérosz csorda. Sikerült? És most
rakjátok rá az én fejem. Na, olyan voltam én. Az órára nézve azonban még jobban
elfogott a borzalom, ugyanis hajnali nyolc óra hasadt éppen, mi pedig úgy 3
órája estünk az ágyba. Szóval a fáradtság is rátett egy lapáttal a szexuális
kisugárzásomra, ami egyenlő lehetett egy „zs” kategóriás paraszt
modellfiúéval. Az biztos, hogy, ha ilyen állapotban látnának a rajongók, nem én
lennék a meleg szexikon.
A jó hír viszont az, hogy – a macskajaj hatására, vagy amúgy-,
de Tommyn egyáltalán nem látszott a megbánás vagy a düh legapróbb szikrája sem
az éjjel történtek miatt, ami lehetett még attól, hogy elfelejtette, de
mindenesetre engem boldogság fogott el ezt látva. Már kezdtem készülni rá, hogy
kioszt, hogy képzeltem, hogy csak úgy rámászok, de mivel erre nem került sor,
bugyuta vigyorral az arcomon pakolásztam a cuccaim.
-
Neked meg honnan a büdös életből van ennyi energiád? –
ásított a bőröndje tetejéről Tommy, mire csak vállat vontam és intettem neki,
hogy kövessen lefelé a lépcsőn, ahol pár órája még úgy kellett felcipelni.
Morogva végül csak teljesítette a kérésem, és lassan totyogott utánam. Azt nem
mondanám, hogy gondatlanul sikerült levinni a csomagokat, mert kétszer majdnem
kiesett az egész a kezemből, ő meg egyszer rám ejtette az egészet, és kis híján
legurultam. Szóval külső szemmel elég vicces látványt nyújthattunk, az már
biztos.
A repülőút mindössze egy órás volt, azonban senki nem
beszélt sokat, még Isaac se, akibe általában úgy kell belefojtani a szót. És ez
zavart. Jó, mindenki fáradt volt és az ital utóhatásaitól szenvedett, de
kezdett aggasztani, hogy még Tommy sem igazán szólt hozzám. Vajon haragszik,
csak nem mutatja? Nem tudtam a választ, de kezdte a kíváncsiság és az aggodalom
elnyomni a rosszullétem.
Na, ha eddig panaszkodni mertem, hogy hideg van, mostantól
meg sem szólalok. Azt hittem már most Finnországban vagyunk, olyan fagy csapta
meg az arcom, mikor kiléptünk a szabadba. Elismerésre méltó, milyen tiszta a
levegő, de, hogy lefagyasztott minden érzékelő receptort az orromban, az is
biztos. Hogy bírnak így élni az emberek, állandó mínuszok közt 3 hónapon át?
Oké, december van, de LA-ben ilyenkor is max 4 fokig hűl a levegő, nem -14-ig!
Lehet nem is volt hülyeség a szőrmekabátos ötletem, mivel most csak valami
szövet cucc volt rajtam, gigantikus méretű szőrős kapucnival, amivel
kitörölhettem a seggem, az ég világon nem melegített semmit, csak állandóan a
számba került pár szőrszál tőle. Még azért szurkoltam, hogy a hó ne kezdjen
esni, mert akkor aztán végképp kiakadnék. Persze, majd fújja a jeges szél a
több ezer kis fehér szart a pofámba, ez minden álmom. Évente párszor látok csak
havat, ami látványra csillagos ötös, a jó meleg szobából szemlélve egy bögre
kávéval a kezemben, de ha benne kell állni, na az olyan karó, hogy kilógna a
naplóból.
A főtérről persze kénytelenek voltunk sétálni, nem úsztuk
meg a városnézést. Ashley, hogy nem érezte a dermesztő hideget, azt nem tudom,
de úgy pörgött, mint a duracell nyuszi. Valószínűleg megint rácuppant arra a forralt-borra vagy mire, mert múltkor is attól volt ilyen. Passz, de volt elég
elfoglaltságom enélkül is. Elsőnek vettem egy jó bélelt sapkát, mert kékre
fagytak a füleim, aztán kesztyűt, sőt még egy szövet pulóvert is, csak úgy
sebtiben, mert tényleg nem éreztem már semmimet. Tényleg elhamarkodtam a
dolgot, mert egy ízléstelen hóemberes, hupikék darabot sikerült beszereznem,
ami még jó, hogy nem látszott a kabát alatt, mert azt aztán soha nem
magyaráznám ki a sajtónál. De néha a kényszer ilyen döntésre húzza az embert.
Ugyanis rendes ruhaboltba nem volt Ash szerint időnk benézni, szóval
rögtönöznöm kellett, és az utcai árusoknál csupa karácsonyi holmi volt
terítéken, így került hozzám ez a csodás hóember is. Inkább, mint a foszöld
színű karácsonyfa, főleg, mert talpig zsidó vagyok, szóval elég ironikusan jött
volna ki. Szerencsére nem egyedül intéztem a vételt, Tommy és Alice is
ilyesmire kényszerült, de a lány még cukinak is nevezte a felsőt. Cuki…igen,
egy 8 éves kislányon lehet édesen mutat, de két lassan 30-as pasason elég
röhejes látvány. Főleg, mert Tommynak már csak a bíborszín Rudolfos jutott,
amitől persze nem tudtam visszafogni a röhögést, és Isaaccel szinkronban
nyomogattuk a kidudorodó piros orrocskát, mire a gitáros visszavágott és a
répámmal kezdte ugyanezt csinálni. Na, mivel ismerlek titeket glamberts, mint a
rossz pénzt, pontosan tudom, hogy a répa szó alatt nem a hóember orrát értitek,
pedig kivételesen arra kell gondolni. Főleg, mert az a bizonyos répa, olyan
szinten belefagyott a farmerba, hogy maximum jégcsapnak lehetne már nevezni,
semmi élő dolognak. Nos, miután az öltözködés megvolt, és elhatároztuk, hogy
Kalifoniába visszaérve, elküldjük őket anyáinknak, hogy semmi bizonyíték ne
maradjon utánuk, végre nagyjából kellemesen telt a séta. Ashleynek volt annyi
esze, hogy rétegesen öltözködik, azért nem fázott, Isaac meg úgy is mindig
félmeztelen, a bőre valószínűleg már olyan vastaggá vált, hogy elmegy ruhának.
Na, jó ez nem vicces, de ő tényleg nem didergett úgy, mint eleinte mi.
Szégyen…Hát, legalább már az bebizonyult, hogy a melegviccek felének semmi
alapja, mert pont annyira fázunk, mint egy átlag ember, aki nem képes rendesen
felöltözni.
Már lassan 2 órája mászkáltunk, ami igazából élvezetessé
vált, mert maga a hely gyönyörű épületekkel és parkokkal volt körülvéve, de már
bőven elfáradtam és csak a szállásra akartam menni kipihenni magam a fellépés
előtt. Pár közös fotó után végre taxiba ültünk és a szálloda felé vettük az
irányt, ami jóval családiasabb volt, mint az előzők, és az igazat megvallva,
jobban tetszett akkor ez a berendezés. Csupa kényelmes ülőgarnitúra, fa
bútorzat és lágy színek. Semmi felesleges giccs, vagy luxustárgy. Mindig
szerettem az ilyesmi helyiségeket, szóval most is otthonosan mozogtam a
parkettán és a mályva színű, félkörös kanapén. Tudtam, hogy, ha Tommy akar
valamit mondani a tegnap estéről, most megteszi, és emiatt már a bejáratban
görcsbe rándult a gyomrom. Féltem…egyenesen rettegtem a visszautasítástól, és a
lehetséges leszidástól, hisz ma végig közömbösen viselkedett velem. Se meg nem
ölelt, se nem gyilkolt a szemeivel. Utálom az ilyen pártatlanságot! Lehetetlennek
tűnt olvasni a fejében, így a szerencsére kellett bíznom magam, ami nem
kenyerem. Szeretek biztosra menni, ezért sem voltam eddig túl sikeres
magánéleti szempontból, mert akármilyen erősek is az érzelmeim, nem gondolom át
a tetteim súlyát és egy esetleges baki mindent elronthat, amit nem lehet csak
úgy összerakni, mint egy törött vázát. Emiatt sokszor végződött rosszul
kapcsolatom, de őt nem akarom semmiképp elengedni egy részegen hozott döntés
miatt.
(…)
Újabb helyszín, újabb koncert, azonban az előkészületek
sokkal több izgalmat foglaltak magukban, ugyanis történt pár baki, amin már
csak röhögni tudok, de maximalista ember létemre, akkor nem igazán húzódott
mosolyra a szám. Kezdjük Léda tojásaival (bocsi a folytonos irodalmi
kifejezésekért, néha rám jön a művelődhetnék), mikor is próbálnunk kellett. Alig
kezdtük el, elromlott az erősítő. Recsegett párat, aztán végleg kilehelte a
lelkét. Tanácstalanul álltunk a segítséget várva, aki felfedte a valóságot,
miszerint valami ráfolyt. Nem volt időnk megkeresni a bűnöst, sürgősen újat
kellett találnunk helyette, azonban a szakember a nagy vizsgálódás közepette,
áramütést szenvedett, mivel valamelyik okos nem húzta ki a készüléket, és áram
alatt volt. Szerencsére nagyobb baja nem lett, de kidőlt egy időre, szóval még
új csapatot is kellett szervezni, akik minél előbb szereznek egy erősítőt. Igen
ám, de este 8-kor melyik hangszerbolt tart nyitva hétvégén? Kétlem, hogy
bármelyik is. Viszont ez okozott némi további problémát, mivel a legközelebbi
kapcsolatunk sem ért volna oda időben a cuccal, szóval ötletünk sem volt, mit
lehetne tenni. Ráhagytuk a dolgot a profikra, hátha kerítenek valamit a
raktárból. Elvonultuk a sminkbe, mivel az idő szaladt, és sehol sem voltunk.
Persze ez sem úszta meg szépségpont nélkül, frászt hozták a fodrászomra, aki
ijedtében a hajlakkos üveg egész tartalmát kb a fejemre fújtam, és úgy
csillogtam tőle, mint valami fényvisszaverő üveg. Mondanom sem kell, kezdtem
ideges lenni. Egy alapos hajmosás után már kevésbé ragadtam, de fél óra volt kezdésig,
és se a fellépőruhám, se a smink nem
volt rajtam, a hajam víztől tocsogva lapult a fejemre, és az erősítővel még
mindig nem jutottunk előbbre. Valami pasi próbálta megjavítani az eddigit, de
beázott a fővezérlő, vagy tudja a halál micsoda, és az egész gépnek kampec.
Óriási! Aggodalmasan járkáltam fel s le, míg szegény fodrász utánam futkározott
a hajszárítóval, hogy rendbe hozza a dolgot. Végül csak sikerült a helyemre
parancsolnia, de nem volt idő rendesen felzselézni, hogy úgy is maradjon, szóval
a szemembe vasalták, akárcsak régen, és kaptam valami szolid sminket, aztán
irány a stylist. Vagyis, így lett volna, ha nem látom meg, hogy még mindig
semmi hír erősítő ügyben. Itt kattant el az agyam. Kiviharzottam az épületből,
és a legközelebbi hangszerbolthoz futottam, ahol látszólag még leltároztak,
mert pislákolt némi fény, azonban már pár órája bezártak. De hol érdekelt ez
már engem? Üvöltözve dörömböltem az ajtón, hogy engedjenek be, most lesz
koncertem, kéne egy erősítő, etc., de rám se hederítettek. Végül leesett
valamiért. Egy létfontosságú dolgot nem tettem hozzá a mondanivalómhoz, ami
gyerekek, ezúttal nem a kérem szépen.
-
Adam Lambert vagyok, és 15 percen belül színpadon kell
lennem, szóval könyörgöm segítsenek, mert ez a semmirekellő banda még erre sem
képes, hogy elintézze, szóval nekem kellett idáig szaladni, reménnyel a
szívemben, hátha maguk segítenek. Kérem, engedjenek be! Ha kell kétszeres áron
megveszem, vagy promózom a boltot, csak siessenek! – kétségbeesett szavaim
hallgatóságra találtak, azonnal nyílt az ajtó és tágra nyílt szemekkel néztek
rám, mint, aki még embert se látott.
-
Komolyan? Személyesen Adam Lambert könyörög a mi kis
üzletünk ajtaja előtt? – az elképedtségtől szinte az ájulás kerülgette a nőt,
de még időben elkaptam, és párszor finoman megráztam, hogy térjen magához. –
Fel se tudom fogni agyilag, de persze szívesen segítünk. Lance! Hozd ki a
Marshall erősítőket!
-
Csak a gitárhoz kell szerencsére, de az nagyon.
-
Akkor csak azt, de siess, mert az úrnak percei vannak
hátra! – úr…hah, hát ezen mindig röhögnöm kell, mint, mikor egy interjúban Mr.
Lambert néven emlegetnek, mert akkor mindig apa ugrik be. Őt szólították így
anno, mikor még többet csörgött a telefonja, mint az enyém.
Tényleg azonnal a raklapra került a műszer, és egészen a
színpadig cipelték, amit végre nem nekem kellett megcsinálni. Na, még csak azt
kéne. Nem elég, hogy nekem kell elintéznem ezt is, még vigyem is be. Bár totál
kinézném ebből a bandából. Kapnak fejmosást még, meghiszem azt! Még ilyet, hogy
egy rohadt pót erősítő nincs nekik, hát még sosem szart be egyik sem? Vagy csak
az én kedvemért hagyták most ki az előkészületeket, hátha velünk, amerikaiakkal
ez nem fordul elő. Hát most megosztok veletek egy nagyon meglepő információt.
DE! Képzeljétek, ugyanúgy beadják a kulcsot a mi dolgaink is, akármilyen híres
énekest is szolgálnak. Aztaaaaa, micsoda újdonság!
Oké, elég a szarkazmusból, ideje volt az utolsó simításokat
is elvégezni, ugyanis a közönség egyre türelmetlenebbé vált, ahogy teltek a
percek a műsoridőből, én pedig sehol sem voltam. Már átöltözni sem volt
lehetőségem. Emlékszünk még a hóemberes kis „cukiságra”, amit minél messzebb
akartam tudni magamtól pár órája? Nos, mivel arra számítottam, minden sínen
lesz, és kifutottunk az időből, rohadtul nem volt időm átvedleni, szóval ez a
gyönyörűség maradt rajtam, mikor kilöktek a színpadra. Értitek…annyit nem
voltak képesek megvárni, hogy levegyem azt a szart. Szinte égett a bőr a
képemről, de az én kis szerelmemre mindig számíthatok. Utolsó pillanatban odadobta
nekem a dzsekijét, hogy húzzam magamra, amíg kisétálok. Abba egyszerűbb volt
belebújni, mint lehámozni magamról a tapadós pulóvert, és sokkal kevésbé
feltűnő felhúzni a cipzárját is nála. Hálásan pillantottam rá, amint a
reflektorfénybe értem, mert megmentett ezernyi kínos fotótól és videótól, a
közeljövőben esetlegesen megjelenő cikiző cikkekről nem is beszélve.
Elkezdődött a show, -nekem köszönhetően- a hangzással sem volt gond, minden
hang tisztán jött ki és nagyon jól szórakoztam, azonban egy valamit nem vettem
figyelembe. Mégpedig azt, hogy azt az elegáns kis ruhadarabot a hideg ellen
vettem, nem benti 32 fokra, miközben telibe világít több tíz lámpa. Izzadtam,
mint a ló, főleg, mert a dzseki is fekete volt, szóval, csak úgy szívta magába
a fény által sugárzott hőt a pulóver mellé. Már lassan fürödtem a saját
verítékemben, ami elég undorító, szóval igyekeztem enyhíteni a hőséget.
Szokásomhoz híven most is először a csizmától szabadultam meg, ami már segített
kicsit, de felül ugyanúgy szaunáztam, ami nem végződhetett jól. Ha leveszem a
kabátot, meglátják azt a felsőt, ha meg nem, élve elégek. Adam, találj ki
valamit! Végül a természet cselekedett helyettem. Egy túl heves mozdulatnál
elvesztettem izzadt talpam miatt az egyensúlyom, és egy filmbe illőt seggeltem
a színpadon. Már röhögnöm kellett a saját szerencsétlenségemen, amivel nem
voltam együtt, ugyanis a nézők is egytől egyig nevetésben törtek ki, a
jelenetet látva. Végül is, ha már lúd, legyen kövér, növeljük a kínossági
szintet. Megfogtam a dzsekit, és visszadobtam eredeti gazdájának, aztán nagy
nehezen feltápászkodtam és ott virítottam a szintén vigyorgós hóemberrel
magamon.
-
Mielőtt bárki bármit mondana, megmagyarázom. Mivel nem
vagyok a helyi hőmérséklethez szokva, és drága egyetlen basszerosom, Ashley
minden áron körül akart még ma nézni a városban, az üzletek pedig tiltva
voltak, hiszen onnan nehéz lenne engem kirángatni, kénytelen voltam rögtönözni,
és csak ezt találtam egy utcai árusnál, de legalább nem fagytam meg. Azt
terveztem messzire elhajítom, amint hazaértünk, de elfeledkeztem róla, és
történt pár baki a színfalak mögött, amik miatt nem tudtam még csak át sem
öltözni, szóval ez a merő gyönyör is rajtam maradt, amiben kb. úgy festek,
mint egy nagyra nőtt 8 éves, de ennyi szar után, ami ma történt, őszintén
szólva, már hidegen hagy, ki lát meg ilyen retardált állapotban. – hoztam a
londoni formámat, akkor a gatyám szakadt el, elég kényes helyen a Queen
fellépés közben, és abból is tudtam viccet csinálni, ebből hogy ne tudnék? A
répát pöckölgetve totyogtam, akár egy kisgyerek, egyenesen Tommyhoz, akire
kiskutya szemekkel pislogtam. – Apuciii, kérek egy olyan sapit, mint annak a
lánynak vaaan! – hangom nevetségesen elvékonyodott, és a közönségben vigyorgó
nőre mutattam, akin a nevemmel ellátott fekete-sárga satyi díszelgett.
-
Jól van édes kis bogaram, majd, ha nem hoz virgácsot a
Mikulás, akkor kapsz olyat, te kis egoista. De ebben az évben is rossz voltál,
hát milyen dolog lesmárolni az apádat? – ezt nem bírtam tovább, kiestem a
szerepemből, és hangosan nevetve karoltam át a szemtelen „apát”, puszit lehelve
az arcára.
-
Na, a bohóckodásból mára ennyit, úgy is született pár
ezer fotó rólam ilyen állapotban, szóval most már végre megszabadulhatok tőle.
– egy szikla esett le a szívemről, mikor végre nagy nehezen lehúztam magamról a
perzselő pulóvert, és kellett egy kis idő, mire kilihegem magam. – Huh! Egészen
más. Kap levegőt a bőröm végre, a póló nem éget annyira. De most ezzel mit
kezdjek? Kell valakinek? Figyelmeztetés: tocsog az izzadtságtól. – a kérdést
eredetileg viccnek szántam, mert elég undi, hogy valaki az általam összeizzadt
felsőért áhítozik, de ilyen a fanatizmus. Érthetetlen, amíg te is bele nem
csöppensz. Azonban most is a stadion egész tartalma sivítozott, hogy az övé
lehessen ez a borzalom, szóval bedobtam valahova középre. Két legyet egy
csapásra. Valaki most boldogan megy haza, és lehet klónoz az izzadságból kivont
DNS által, és megszabadultam az átkozott pulóvertől. Tiszta nyereség! Legalább
az a valaki gyárthat magának egy saját Adamet. Hah, azért meglepődnék, ha
magamat látnám szembejönni az utcán 3 példányban… nem igazán szeretném átélni.
Mivel már nem égett a bőröm, a koncert második fele a tőlem
telhető legnormálisabban telt, ami, mint tudjuk, nem a komolyság szinonimája,
de azért igyekeztem többet nem hülyét csinálni magamból. A meghajlásnál az
eddigi legnagyobb éljenzést kaptuk, amit nem tudom a teljesítményre, vagy a
szerencsétlenkedésemre kaptuk, de büszkék voltunk rá, és vigyorogva sétáltunk
le a színpadról. A sok baklövést ez a jó hangulatú fellépés fölülmúlta, már nem
is haragudtam a szervezőkre az erősítő miatt, csak egy zuhanyra vágytam, és egy
kiadós alvásra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése