2012. június 18., hétfő

17.fejezet


-Mmm..neee hagyd már abba!- suttogtam alig hallhatóan, bár még félálomban lehettem, mert az előbbi kijelentésem oka össz.-vissz annyi volt, hogy valami csiklandozta a lábam. Csukott szemmel dobáltam magam hátha elmúlik, de már nem bírtam tovább és kipillantottam nagy szempilláim alól. Na persze ki baszkurált már megint? Kettőt tippelhettek. Pontosan, Adam meghazudtolva önmagát hamar felkelt, de unatkozott, és persze megtalált engem. Fejemre húztam a takarót és hasra fordulva süppedtem az ágyba, de ezzel csak annyit értem el, hogy rámarkolt a bokámra és egy laza mozdulattal lerántotta sovány kis testem a földre. De ő bánta a dolgot, mert annyi erő volt még bennem, hogy magam alá taszítsam.- Legalább puhára estem.- kuncogtam gonoszan és, hogy megerősítsem az elhangzottakat, kényelmesen elhelyezkedtem rajta és aludtam VOLNA tovább, ha ez az idióta nem karol át, és szorítja ki belőlem a szuszt is.- Ébren vagyok! Ébren, csak engedj el!
-Késő bánat.- szeretem, mikor kihasználják milyen satnya és erőtlen vagyok reggelente...Mivel tenni nagyon nem tudtam ellene, kicsit gyengítettem a szorításán és a mellkasára dőltem. Látnom sem kellett, tudtam milyen elégedett vigyor ül az arcán. Most komolyan. Oklevelet ne adjak ekkora teljesítményre? Nem. Jobbat kap. Oldalra fordítottam a fejem, de mivel az arcáig nem értem fel, finoman megcsókoltam a nyakát, mitől forróság járta át egész testét. Kiismertem már minden gyenge-pontját (ha érted mire gondolok) és a combja meg a nyaka buzerálása toronymagasan vezet. Felemeltem a kezem és nagyon lassan végigsimítottam a körmeimmel a mellkasát, ami különösen hatásos volt így póló híján. Megremegett és egyre gyengébben ölelt, sőt lassan már őt is csak a fal tartotta. Hoppá, újabb gyenge-pont! Csóri, mennyiszer fogom még ezt bevetni ellene hajaj! Na nem mintha nekem nem lennének hasonló pontjaim, sőt túl sok is van, de addig örülök a fejemnek, amíg nem tapasztalja ki őket. Egyenlőre veletek sem osztanám meg, majd az idő folyamán kiderül.
Szóval ott tartottam, hogy az ölében ültem és igyekeztem nem legördülni róla. Persze a pillanatot az elfeledett ébresztőm rikácsolása törte meg. Fel kellett magam valahogy húzni, ami nem tűnt egyszerű feladatnak, de a szám végére csak sikerült és szerencsétlen telefon a földön kötött ki.
-Mai program?- meresztettem kérdő pillantást Adamre, aki még mindig a földön fetrengett. Miután megjutalmaztam egy számon kérő nézéssel, csak felpattant és a konyhába lépve magyarázott valamit, amiből egy mukkot sem értettem. Reggel nem éppen gyors a felfogásom...-Na most ezt még egyszer.- nevettem rá kikerekedett szemekkel, mire fújtatott és nekilátott a reggeli kávém elkészítéséhez. Kis konyhatündér, ellenben velem, mert jó ha egy szendvicset összehozok mindössze 20 mosatlan kreálása mellett. Bár autót szerelni megint csak nem tudok, szóval nem igazán tudom eldönteni, hogy a pasisabb vagy a csajosabb kategóriába tartozom. Áhááá, akkor ezért lehet a facebookon is az egyéb nemet választani! Lőn világosság. Amúgy nem hinném, hogy az erre van, szimplán lehetőséget biztosítanak a robotok civilizációjának beilleszkedésére a világhálón. Jésszus, hogy én milyen hülyeségeken tudok gondolkodni! Amúgy nem mintha Adammel nem ez lenne a helyzet, szóval jól összeillünk. Uh, na ezt sem hittem, hogy valaha kimondom. Még mindig olyan furcsa ez nekem. Két férfi...együtt. Ne értsetek félre, semmi bajom a melegekkel, de átélni a helyzetüket még elég szokatlan számomra. De őt szeretem és ez még csak nem is egyoldalú. Sőt. Ha ennyit képes volt rám várni, hát le a kalappal előtte! Mint egy hűséges kutyus. Ha csak ránézek örömmel teli arcára elönt a boldogság. Szeretem és kész, nincs ezen tovább mit ragozni.
-Szóval arra gondoltam, hogy a reggeli futásomhoz el kéne egy kis társaság. Elmennénk egy parkba esetleg vagy...
-A-a a városba nem. Ha felismernek egy lépést se tudunk majd tenni.
-Igaz. Van a közelben egy tisztás, ahonnan jól rálátni a városra és ott sosincs senki, csak én. Oda szoktam menni, ha nyugalomra vágyom. Jó lesz?
-Tökéletes.- vágtam rá egyből és amint felém fordult nyomtam egy puszit a szájára, és egy kacér kacsintás mellett foglaltam helyet a kávémmal.
-Ezt miért kaptam?
-Mert édes vagy, azért. Na együnk egy kis kekszet és go!- nem tudom mitől voltam így besózva, csak annyira vonzott az a titkos hely. Rossz emberi tulajdonság a kíváncsiság, de ebből az élen vagyok, szóval a várakozás nem az erősségem, ezért sem szeretek késni. Ellenben Adammel, akinek védjegyévé vált a késés. Ez az a tulajdonsága, amit szerintem gyűlölnek a rajongók, mert a Trespassing is folyton csak húzódik, pedig elvileg már kész van a korong. Na mindegy, ebbe én nem avatkozom bele, tudom BB milyen maximalista, jobb nem beleszólni a dolgaiba etéren.
-Na akkor indulhatunk?- nem baszd meg, eddig is csak azért sürgettelek, mert olyanom volt...Nem is válaszoltam semmit a kérdésre, csak forgattam a szemeim, és felállva az asztaltól futottam be a szobába átöltözni, de volt egy kis bökkenő...minden cuccom még Ashleynél van, beleértve az edzőset is. Adam vette az adást, és kipakolt egy Nike rövid szettet elém, és ő is egy hasonlóba öltözött. Imádom, ha előttem öltözik. Jobban mondva inkább, mikor vetkőzik...Tommy ne merülj ebbe bele! Én is átvettem a cuccokat, és indulásra készen álltunk. Vagyis álltunk volna, ha hülye szokásomhoz híven nem szagolgatom folyton az Adam illatú fölsőt.- Olyan aranyos vagy mikor ezt csinálod. Bár nem tudom mit szeretsz a szagomban, de mindegy.
-Az nem szag, hanem illat, amit nem mellesleg imádok, és ha nem kell cserélhetünk- nevettem gyerekesen és kiléptem az ajtón. Arcomat lágy szellő csapta meg, ahogy kicsit enyhít a fülledt forróságon. A belváros zaja csak haloványan hallatszott, leginkább a madarak csicsergése töltötte be a levegőt. Imádok a szabadban lenni. Olyan megnyugtató. Bár a futás nem tartozik a kedvenceim közé, mint ahogy BB-nek sem, de amit muszáj, azt muszáj.
Lassan haladtunk előre, főleg miattam, mert belevesztem a táj látványába. Hogy lehet ilyen szép helyen élni? Adamnek aztán van ízlése az biztos. És most már ennek én is részese vagyok, de egyszerűen nem bírom felfogni. Alig kocogtunk 20 percet, elértünk arra a bizonyos tisztásra. Látszik, hogy elhagyatott volt, mert a fű majdnem térdig ért, és a lombok rakoncátlanul hulltak a fejünkre. Ódzkodtam a gondolattól, hogy nekem most ide be kéne mennem, mert elég bogárfóbiás vagyok, de mikor kiértünk a fennsík szélére, bebizonyosodott, hogy megérte az áldozatom. A nyüzsgő belváros látványa fogadott és messze ellehetett látni, egészen a mellettünk húzódó hegyekig. Egészen más a távolból szemlélni a történéseket, mintsem részt venni bennük. Ilyenkor szeretem Los Angelest. Többé nem érdekelt a sok gizgaz, letelepedtem, hogy a lábaim lelógathassam a szirtről, és hálásan pillantottam Adamre, akit látszólag szintén lefoglalt a látvány. Átöleltem és a fejemet a vállára hajtva hunytam le a szemem, és hagytam, hogy borzolja a hajam a szél, de a csöndet valami érdekes hang szakította félbe. Én nem törődtem vele, ellentétben Adammel, aki megrezzent, és felkapta a fejét.
-Hallottad ezt?
-Igen, de nem hinném, hogy túl nagy jelentősége van. Nyilván valami állat. Nem túl meglepő, mellettünk az erdő.- forgattam a szemeim és már épp dőltem volna vissza rá, mikor újra megcsapta a fülemet az egyre hangosabb zaj, és Adam felugrott. Erre nem voltam felkészülve, így egyenesen a fűbe estem, ahonnan azonnal felpattantam és elugrottam egy kevésbé gazos részre.- Baszd meg! Tudod jól mennyire utálom a bogarakat!
-Bocsi, de ezt muszáj megnéznem.- és még én vagyok a kíváncsi...leintett és elfutott a hang irányába, így már nem láttam értelmét utána kiáltani, mert hallgat is ő rám? Nem. Mivel egyéb ötletem nem volt, lassan utána indultam, de mikor elértem az erdő széléig, megpillantottam, ahogy egy farönkkel bíbelődik.
-Te meg mit csinálsz?
-Csak segíts!- rendezte le a kérdést ennyivel, de jobbnak láttam nem tovább kérdezősködni. Mellé léptem és megpillantottam valami hatalmas kutyát két farönk közé szorulva kétségbeesetten nyüszögni. Megfogtam az akadály másik végét, és így sikeresen megszabadítottuk tőle az állatot, aki hálásan megnyalta Adam orrát, és megpróbált felállni, de összecsuklott. Szívszorító látvány volt, ahogy tehetetlenül fekszik előttünk, de mivel Adam oda van a kutyákért, nem hagyta ilyen állapotban. Óvatosan alá nyúlt, majd minden erejét összeszedve emelte fel és vitte ki a tisztás széléig, ahol leeresztette egy kis domb tövébe, és jobban szemügyre vette őt.- Látszólag csak a lába sérült, de nem tudni, hogy belső sérülései vannak-e. Hát hogy kerültél ide kis pajtás?- simogatta lágyan a fejét, mire az felemelte a felső testét és a fejét Adam vállára hajtotta. Nem vagyok oda a kutyákért, de ebbe valahogy annyi szeretet szorult, hogy még én is meghatódtam. Leguggoltam melléjük és lassan én is simogatni kezdtem a hátát. Szőre éjfekete volt a hátán, fején és lábai végén fehér csíkkal, és pár barna folttal. Tapintása kellemetlen volt a sok kosztól, de tisztán érződött, hogy kiállnak a csontjai. Szegény valami kóbor kutya lehetett.- Berni pásztor. Egyik kedvenc kutyafajtám. De annyira elhagyatott. Tommy...tudom, hogy nem szereted a kutyákat, de nem hagyhatjuk itt.- na ne! Tényleg sajnálom őt, de nem lehetne máshova vinni? Mégis mit kezdünk egy ekkora állattal? Adam sokszor otthon sincs, addig nekem kéne rá vigyázni? Egy frászt.
-Nem.
-Mi nem? Azt sem tudod mit akartam kérdezni...
-Adam, nem!- közöltem határozottan, mire mindkettő olyan kiskutya szemeket meresztett rám, hogy kénytelen voltam elkapni a fejem. Ezek összefogtak ellenem...már értem miért hasonlítottam önkéntelenül is Adamet egy kutyához. Kész lelki társak. Hé! Az én vagyok, nem engedem, hogy egy állat elvegye a szerepem. Nem röhög, nem vagyok rá féltékeny, de túlságosan is egymásra találtak...
-Én házam, azt viszek be, amit akarok szóval Shady jön!- elképesztő. Már nevet is adott neki? Végül is művész, nem értem min csodálkozom. De hogy a saját daláról, azért ez már az egoizmus csúcsa drágám.
-De velem laksz. Na jó, rendben, amíg nem találjuk meg a gazdáját lakhat velünk, de te fogod gondozni! Biztos keresik már, nyilván csak elszökött és túl messze kóborolt.
-Köszönöm!- ölelt szorosan át, és Shady is boldogan csóválta a farkát. Sokszor olyan gyerekes...de pont ezért szeretem, mert mellette legalább nem érzem magam olyan öregnek.- De ha nem lesznek meg a tulajdonosai, akkor marad.- jelentette ki ellentmondást nem tűrve, de megint csak belerondítottam a boldogságába.
-Egy fajtiszta kutyának biztosan vannak. De ne gondolkodjunk ennyire előre, egyenlőre valahogy orvoshoz kéne vinni.- Adam szeme felcsillant, nyilván ötletet kapott, és persze igazam lett, mert felém fordult és kérlelő szemekkel nézett rám. Az ilyen mindig rosszul kezdődik...
-Mi lenne, ha te hazaugranál a kocsiért, addig én vigyázok rá, és úgy megyünk a dokihoz? Mert azért hazáig csak nem cipelhetjük..-sokáig nem kellett győzködnie, lerendeztem egy sóhajtással és felálltam.- Kösziii.- nyújtotta el a hangot, mint valami macska, mire Shady felkapta a fejét, és mindketten elnevettük magunkat. Látok rá halovány esélyt, hogy esetleg még meg is fogom kedvelni ezt a kutyát.
***
-Nincs semmi baja egészségügyileg, a lába viszont csúnyán sérült, de szerencsére nem tört el. Bevontuk gézzel és lefertőtlenítettük, de adok egy krémet, amivel majd kenegetni kéne. Ez enyhíti az égést. Szóval azt állítja, hogy ez nem a maga kutyája?- gördült hozzánk az állatorvos nagy fehér székén, bár nem hozzám beszélt, hanem Adamhez. Én csak a megvilágított asztalon tehetetlenül heverő állattal szemeztem.
-Nem. Találtuk, de amilyen siralmasan kinéz, nem hiszem, hogy vannak gazdái. Azért feladunk egy hirdetést, de ha nem jelentkezik senki, megtartom.
-Rendben ez így korrekt. Majd ha ez már elvált, kérem hozzák vissza, mert be kell adnom pár kötelező oltást neki. Most még a fájdalomcsillapítótól kicsit fáradt, de menni azt tud, szóval elvihetik. A viszont látásra!- intett búcsút Carl, majd a kezembe nyomta a pórázt, amit gyorsan átpasszoltam Adamnek, és kiléptünk az ajtón. Ő mint valami kisbabával, olyan finoman bánt vele, amit értetlenül szemléltem. Nem értem...sajnálom meg minden, de hogy lehet ennyire ragaszkodni egy állathoz ilyen kevés idő alatt? Bár Adam mindig nagy kutya fanatikus volt, nem is értem miért csodálkozok. Mindenesetre imádom nézni, mikor ilyen gondoskodó. Állítása szerint nem lenne jó apa, bár most pont az ellentétét bizonyítja be. Ne értsétek félre, nem akarok gyereket, csak úgy megállapítottam.
Otthon, mikor már kezdtem benne reménykedni, hogy ledőlhetek, kicsi szívem maga elé állított és kissé zavartan kezdett bele a mondandójába.
-Van is egy kis...probléma. Ugyanis most megyek rögzíteni egy dalt, ami arról a részeg estéről szól, szóval itt kéne maradnod a kutyával. Holnap már itthon leszek ígérem, csak ezt az egy napot kéne vele töltened.
-Persze, így könnyű játszani a megmentőt, ha utána itt hagyod nekem, mikor tudod, hogy szart se tudok a kutyákról, sőt még nem is szeretem őket. Hát mondhatom király. És azt elárulnád mégis mit kezdjek vele?- forgattam a szemeim és számonkérően tártam szét a két karom. Ezt most komolyan gondolja, hogy azonnal itt hagy vele tök egyedül? Persze, annak megint semmi értelme, ha vele megyek, mert úgy sem én gitározok a dal alatt, mert még nem gyógyult be a vágás a kezemen, de akkor is.
-Etetni, inni adni neki, és hogy ne legyen olyan koszos...
-Nem!-vágtam a szavába- Arról ne is álmodj, hogy majd Tommy megfürdeti! Vállalom a többit, de nem akarok talpig retek lenni, köszönöm.- jelentettem ki határozottan, erre megint jött a szokásos módszerével: a boci szemeivel. Megfogta a vállam, és olyan ellenállhatatlan pillantást intézett felém, hogy a totális olvadás szélén voltam. Hogy lehet egy ember ilyen szép? Nem hiszem el. Bezzeg én nem tudok így nézni, nehezebben is győzöm meg a saját igazamról.- Milyen kis aljas vagy...
-Kérlek! Csak 24 óra drágám, nem halsz bele. Tudod mit? Ha összemocskol, ezentúl én fürdetem.
-Amúgy is ez a te reszortod, szóval ezt az alkut nem értem, de rendben. Benne vagyok, de akkor egy szál köténykében kell csutakolnod majd. Megegyeztünk?- a rejtett -vagyis ha jobban belegondolok, annyira nem is rejtett- vágyak. Küldtem egy kaján vigyort felé, mire féloldalasan felhúzta a száját, és lágy csókot lehelt a nyakamra.
-Meg. Na de rohanok, akkor sok szerencsét drágám! Akkor holnap.- ölelt még utoljára át és minden további nélkül lépett ki az ajtón. Egy darabig csak néztem a helyet, ahol ő állt, majd megfordultam és ki állt előttem farkcsóválva? Nem gondolunk rosszra, ez csak Shady.
-Na te meg mit nézel? Éhes vagy? Na jó, gyere, hátha van itthon valami kaja neked is.- persze mert a nagy kutyás elfelejtett tápot venni neki, így rögtönöznöm kellett.- Sajt? Na azért azt csak nem esznek. A felvágott az enyém, bocsi. Hmm...a maradék csirke talán nem lesz ellenedre. Jól mondom?- lengettem meg előtte a tányért, mire önfeledt csaholásba kezdett, és tekintete köztem és az ízletes hús közt vándorolt. Nyilván azt mérlegelte, vajon a gonosz bácsi nem csak szívatja-e. Tudom, hogy békés fajta ez a Betti pásztor vagy mi, de azért tartok tőle, hogy nagy termeténél fogva ráharap a kezemre, szóval gyorsan letettem elé a tányért. Alig pár másodperc alatt magába tömte az egészet, és vágyakozva nézett rám.- Mióta nem ettél te, hogy ilyen éhes vagy? Na jó, hátha van itt még valami. Csak, hogy ne engem egyél meg, ha olyanra kerül sor.- kutakodtam tovább a hűtőben. Elővettem egy nagy műanyag tálat és az összes maradékot, meg miegyebet beleborítottam, úgy toltam újra elé. Mint valami disznó csámcsogott és falta a pár kilónyi ételt, majd olyan egy perc múlva elégedetten böfögött, és kényelembe helyezte magát a kanapé kellős közepén.- Hé öreg oda nem telepszünk!- kiáltottam rá, de mintha a falnak beszélnék szuszogott nyugodtan tovább. Alá nyúltam és megpróbáltam felemelni, de a vágás benyilalt és mindössze annyit értem el a dologgal, hogy már nem a kanapén, hanem rajtam fetrengett. Csodás. Nagy nehezen kikászálódtam a még soványan is vagy 30 kilós jószág alól, és villámló szemekkel néztem rá.- Oké öcskös te akartad. Választhatsz. Vagy megnyomom ezt a gombot és egy mozdulattal begördülsz az ágyneműtartóba, vagy szépen lemászol onnan.- a válasz csak egy morgás volt, így nem hagyott választást. Azonban az utolsó pillanatban leugrott a földre, és persze ki zúgott bele a tartóba? Naná, hogy én. A portól prüszkölve ráztam meg a fejem, és a lábát fájlaló állatra meresztettem gyilkos pillantásom.- Kellett akkorát ugranod. Most aztán sírhatsz nekem. Tudtam én, hogy bajok lesznek veled, éreztem!- úgy néz ki Shady már tanult Adamtől, mert olyan megbánó pofával nézett rám, hogy ismét megenyhültem és sóhajtottam.- Jaj, mit kezdjek veled...Figyelj, ha viselkedsz akár jól is kijöhetünk egymással, de ha nem, Adam nem fog tudni örökké megvédeni. Érted amit mondok?- nem is tudom mit vártam, ez csak egy kutya, már hogy értene meg? Pedig mégis ez történt, mert megadóan hajtotta le a fejét, és a szőnyegen maradt a délután hátra levő részében. Lassan már kezdte bántani a szemem, hogy milyen ragacsos és koszos a bundája, szóval arra az elhatározásra jutottam, hogy megkockáztatom a fürdetést. Sok reményt nem fűztem hozzá, de azért élt bennem a remény, hogy nem fog balhét csinálni. Pár falatkával becsábítottam a kádba, és vigyázva a sebes lábára, engedtem rá a zuhanyt. Egy ideig nyugton volt és már kezdtem azt hinni, hogy nem lesz baj, de mikor leöblítettem róla a sampont, elkezdett játszani a vízzel, és össze vissza fröcskölte a lucskot.- Ne! Shady nyugodj le! Ááááállj!!!- kiáltoztam a zuhanyrózsával küzdve, mert idő közben sikeresen felcsavarta a farkával a vizet, és az önálló életre kelt. Az egész gyönyörű fürdő mocsokban úszott, szerény személyem is beleértve, a kutya meg tovább örvendezett, ahogy elszabadult a pokol. És én már kezdtem azt hinni, hogy sikerül...hát rohadt nagyot tévedtem. Az idegtől ökölbe szorítottam a kezem és már lassan füstölgött a fejem, amit a „kis” bajkeverő is észrevett, és igyekezett minél jobban elbújni előlem. Bezzeg ehhez van esze! Ezért Adamtől jelentős kárpótlást fogok kérni, mert ha így haladunk holnapra idegösszeomlással fognak a klinikára vinni. Na jó, azért azt csak nem, de azért ez már mindennek a teteje! És most még le van sérülve...mi lesz ha meggyógyul? Istenem, csak add, hogy jelentkezzen valaki. Bárki!- igyekeztem terelni a gondolataim, de még mindig az a dög nézett velem farkasszemet.- Jól van...ha harc, hát legyen harc!- megragadtam az elszabadult zuhanyt, és a kutyára irányítottam, aki kiugrott a kádból, de a túl nagy lendülettől seggre esett és egyenesen csúszott neki a falnak, de ez nem állította meg. Felugrott és kiharapta a kezemből a fegyverem, majd még mikor magamhoz se tértem, rám ugrott, és magával sodort a lassan dagonyává váló padlóra.- Ne! Hagyd abba!- kínomban már röhögtem, mert elkezdte nyalogatni az arcom, és tudva levő, hogy elég csikis vagyok. Kétségbeesetten kapálóztam, mire végre lelöktem magamról, és megpróbáltam elfutni, de túl nagy erővel vágtam neki az útnak, és egy filmbe illőt seggeltem a kádba. Ha a kutyák tudnának röhögni, ez most biztos megtenné, mert azon nyomban rám vetette magát, és diadalittasan foglalt helyet a mellkasomon. Lassan megfulladtam az arcomba tolt szőrtől, de legalább eltudtam zárni a vizet, és szusszantam egyet.- Be kell vallanom...még élveztem is. Bár ez nem válik rendszerré, mert ezt lesz vagy két óra mire feltakarítom.- végre leszállt rólam, és az ajtó felé sántikált, mert idő közben megint elkezdett fájni a lába, de szerencsére annyi eszem volt, hogy fürdetés előtt bezártam. Legalább a házat nem kell majd végig sikálnom. Jaj, de jó nekem. Mindenesetre rá kellett jöjjek, hogy Shady csak koszosabb lett, mint volt, szóval még vár rám egy mosás. Kikászálódtam a kádból, és könyörögve néztem az értetlenül bámulászó kutyára.- Kérlek gyere vissza! Csak, hogy ne nézz ki úgy, mint egy disznó. Már mocskosabb úgy se lehetek.- mintha hallgatna rám. Engedelmesen követte az utasításom és végre minden komplikáció nélkül tudtam megmosni. Már éppen mozdította volna a fejét, mikor állj-t intettem neki, és kivittem a kertbe.- Na hajrá!- nem kellett többet mondanom, élvezettel rázta meg hatalmas bundáját, és csak most láttam igazán milyen gyönyörű ez az eb. Kint hagytam megszáradni, addig is én elvonultam venni egy forró, nyugtató fürdőt, az emeleti szobában. Lehunyt szemmel merültem a habok közé, és éreztem, ahogy a forróság végigjárja a testem. Már kezdtem azt hinni, hogy végre megnyugodhatok, mikor megcsapta a fülem Shady eszeveszett csaholása. Szemeim kipattantak, és ajkaim egyetlen szót formáltak: LESZAROM. Tovább relaxáltam, de már tényleg az idegeimre ment a szűnni nem kívánó ugatás. Kiemelkedtem a kádból és egy szál törülközőben rohantam ki az udvarra, mikor megpillantottam a kutyát valami alakra ugatni a bokor mögött. Naná, hogy egy paparazzo volt az, én meg türcsiben feszítek a szabadban. Igazán jellemző. Forgattam a szemeim, de már mindegy volt, biztos lefotózott már, viszont támadt egy ötletem. Ha már ilyen unszimpatikus Shadynek ez a férfi, miért is ne használhatnám ki?- Támadj!- mutattam dühödten a fotósra, aki jót röhögött a felvetésen.
-Persze majd egy lesérült pásztor kutya fog menten megölni. Jaj, de félek! Még megnyal!- gúnyolódott, és már kezdtem azt hinni, hogy igaza van, mert az említett csak nem mozdult, ám a következő pillanatban azon kaptam magam, hogy ráveti magát a betolakodóra, aki a meglepettségtől még a gépét is elejtette.
-Ha nem haragszol ezt elveszem.- messze eldobtam a memóriakártyát, majd füttyentettem, mire Shady elengedte és engedelmesen követett vissza a házba.- El sem hiszem! Okos kutya! Csak van valami hasznod is.- paskoltam meg a fejét, amit farkcsóválással jutalmazott, majd a szőnyegre feküdt és onnan pásztázott. Biztos be van tanítva pár dologra, ennek például hasznát vettem. Elégedett mosollyal az arcomon indultam fel a szobába, mert mit ne mondjak, lefárasztott ez a nap, de megint csak szembe találtam magam azokkal a szörnyű állapotokkal, amik uralkodtak a fürdőben.- Majd holnap...-csaptam be az ajtót, hogy ne bántsa a szemem és besétáltam a hálóba, ahol magamra húztam az egyik sportalsóm és álomra hajtottam a fejem, de valami hiányzott. Vagyis valaki, mégpedig Adam. Akár milyen izgalommal teli volt a mai nap, és akármilyen fáradt is voltam, csak nyugtalanul vergődtem az ágy egyik végéből a másikba. Támadt egy mentő ötletem, és kimásztam az ajtóba.- Na gyere te hülye dög te.- szóltam kedves hangon a kutyának, aki amennyire csak tőle telt, szaladt a szobába, ahol egyből az ágyra ugrott, és kényelmesen elhelyezkedett mellettem. Mivel már megszáradt, szőre puha és selymes volt. Kezdem megkedvelni ezt a kutyát, még ha vannak idegtépő dolgai is. Felé fordultam, mire fejét szorosan az enyémhez ejtette, és szinte azonnal elaludt. Nekem is csak pár percbe telt mire álomba merültem a kényelmes bundán. Meglepő, de még élveztem is a társaságát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése