-Mmm..neee
hagyd már abba!- suttogtam alig hallhatóan, bár még félálomban
lehettem, mert az előbbi kijelentésem oka össz.-vissz annyi volt,
hogy valami csiklandozta a lábam. Csukott szemmel dobáltam magam
hátha elmúlik, de már nem bírtam tovább és kipillantottam nagy
szempilláim alól. Na persze ki baszkurált már megint? Kettőt
tippelhettek. Pontosan, Adam meghazudtolva önmagát hamar felkelt,
de unatkozott, és persze megtalált engem. Fejemre húztam a takarót
és hasra fordulva süppedtem az ágyba, de ezzel csak annyit értem
el, hogy rámarkolt a bokámra és egy laza mozdulattal lerántotta
sovány kis testem a földre. De ő bánta a dolgot, mert annyi erő
volt még bennem, hogy magam alá taszítsam.- Legalább puhára
estem.- kuncogtam gonoszan és, hogy megerősítsem az
elhangzottakat, kényelmesen elhelyezkedtem rajta és aludtam VOLNA
tovább, ha ez az idióta nem karol át, és szorítja ki belőlem a
szuszt is.- Ébren vagyok! Ébren, csak engedj el!
-Késő
bánat.- szeretem, mikor kihasználják milyen satnya és erőtlen
vagyok reggelente...Mivel tenni nagyon nem tudtam ellene, kicsit
gyengítettem a szorításán és a mellkasára dőltem. Látnom sem
kellett, tudtam milyen elégedett vigyor ül az arcán. Most
komolyan. Oklevelet ne adjak ekkora teljesítményre? Nem. Jobbat
kap. Oldalra fordítottam a fejem, de mivel az arcáig nem értem
fel, finoman megcsókoltam a nyakát, mitől forróság járta át
egész testét. Kiismertem már minden gyenge-pontját (ha érted
mire gondolok) és a combja meg a nyaka buzerálása toronymagasan
vezet. Felemeltem a kezem és nagyon lassan végigsimítottam a
körmeimmel a mellkasát, ami különösen hatásos volt így póló
híján. Megremegett és egyre gyengébben ölelt, sőt lassan már
őt is csak a fal tartotta. Hoppá, újabb gyenge-pont! Csóri,
mennyiszer fogom még ezt bevetni ellene hajaj! Na nem mintha nekem
nem lennének hasonló pontjaim, sőt túl sok is van, de addig
örülök a fejemnek, amíg nem tapasztalja ki őket. Egyenlőre
veletek sem osztanám meg, majd az idő folyamán kiderül.
Szóval
ott tartottam, hogy az ölében ültem és igyekeztem nem legördülni
róla. Persze a pillanatot az elfeledett ébresztőm rikácsolása
törte meg. Fel kellett magam valahogy húzni, ami nem tűnt egyszerű
feladatnak, de a szám végére csak sikerült és szerencsétlen
telefon a földön kötött ki.
-Mai
program?- meresztettem kérdő pillantást Adamre, aki még mindig a
földön fetrengett. Miután megjutalmaztam egy számon kérő
nézéssel, csak felpattant és a konyhába lépve magyarázott
valamit, amiből egy mukkot sem értettem. Reggel nem éppen gyors a
felfogásom...-Na most ezt még egyszer.- nevettem rá kikerekedett
szemekkel, mire fújtatott és nekilátott a reggeli kávém
elkészítéséhez. Kis konyhatündér, ellenben velem, mert jó ha
egy szendvicset összehozok mindössze 20 mosatlan kreálása
mellett. Bár autót szerelni megint csak nem tudok, szóval nem
igazán tudom eldönteni, hogy a pasisabb vagy a csajosabb
kategóriába tartozom. Áhááá, akkor ezért lehet a facebookon is
az egyéb nemet választani! Lőn világosság. Amúgy nem hinném,
hogy az erre van, szimplán lehetőséget biztosítanak a robotok
civilizációjának beilleszkedésére a világhálón. Jésszus,
hogy én milyen hülyeségeken tudok gondolkodni! Amúgy nem mintha
Adammel nem ez lenne a helyzet, szóval jól összeillünk. Uh, na
ezt sem hittem, hogy valaha kimondom. Még mindig olyan furcsa ez
nekem. Két férfi...együtt. Ne értsetek félre, semmi bajom a
melegekkel, de átélni a helyzetüket még elég szokatlan számomra.
De őt szeretem és ez még csak nem is egyoldalú. Sőt. Ha ennyit
képes volt rám várni, hát le a kalappal előtte! Mint egy hűséges
kutyus. Ha csak ránézek örömmel teli arcára elönt a boldogság.
Szeretem és kész, nincs ezen tovább mit ragozni.
-Szóval
arra gondoltam, hogy a reggeli futásomhoz el kéne egy kis társaság.
Elmennénk egy parkba esetleg vagy...
-A-a
a városba nem. Ha felismernek egy lépést se tudunk majd tenni.
-Igaz.
Van a közelben egy tisztás, ahonnan jól rálátni a városra és
ott sosincs senki, csak én. Oda szoktam menni, ha nyugalomra vágyom.
Jó lesz?
-Tökéletes.-
vágtam rá egyből és amint felém fordult nyomtam egy puszit a
szájára, és egy kacér kacsintás mellett foglaltam helyet a
kávémmal.
-Ezt
miért kaptam?
-Mert
édes vagy, azért. Na együnk egy kis kekszet és go!- nem tudom
mitől voltam így besózva, csak annyira vonzott az a titkos hely.
Rossz emberi tulajdonság a kíváncsiság, de ebből az élen
vagyok, szóval a várakozás nem az erősségem, ezért sem szeretek
késni. Ellenben Adammel, akinek védjegyévé vált a késés. Ez az
a tulajdonsága, amit szerintem gyűlölnek a rajongók, mert a
Trespassing is folyton csak húzódik, pedig elvileg már kész van a
korong. Na mindegy, ebbe én nem avatkozom bele, tudom BB milyen
maximalista, jobb nem beleszólni a dolgaiba etéren.
-Na
akkor indulhatunk?- nem baszd meg, eddig is csak azért sürgettelek,
mert olyanom volt...Nem is válaszoltam semmit a kérdésre, csak
forgattam a szemeim, és felállva az asztaltól futottam be a
szobába átöltözni, de volt egy kis bökkenő...minden cuccom még
Ashleynél van, beleértve az edzőset is. Adam vette az adást, és
kipakolt egy Nike rövid szettet elém, és ő is egy hasonlóba
öltözött. Imádom, ha előttem öltözik. Jobban mondva inkább,
mikor vetkőzik...Tommy ne merülj ebbe bele! Én is átvettem a
cuccokat, és indulásra készen álltunk. Vagyis álltunk volna, ha
hülye szokásomhoz híven nem szagolgatom folyton az Adam illatú
fölsőt.- Olyan aranyos vagy mikor ezt csinálod. Bár nem tudom mit
szeretsz a szagomban, de mindegy.
-Az
nem szag, hanem illat, amit nem mellesleg imádok, és ha nem kell
cserélhetünk- nevettem gyerekesen és kiléptem az ajtón. Arcomat
lágy szellő csapta meg, ahogy kicsit enyhít a fülledt forróságon.
A belváros zaja csak haloványan hallatszott, leginkább a madarak
csicsergése töltötte be a levegőt. Imádok a szabadban lenni.
Olyan megnyugtató. Bár a futás nem tartozik a kedvenceim közé,
mint ahogy BB-nek sem, de amit muszáj, azt muszáj.
Lassan
haladtunk előre, főleg miattam, mert belevesztem a táj látványába.
Hogy lehet ilyen szép helyen élni? Adamnek aztán van ízlése az
biztos. És most már ennek én is részese vagyok, de egyszerűen
nem bírom felfogni. Alig kocogtunk 20 percet, elértünk arra a
bizonyos tisztásra. Látszik, hogy elhagyatott volt, mert a fű
majdnem térdig ért, és a lombok rakoncátlanul hulltak a fejünkre.
Ódzkodtam a gondolattól, hogy nekem most ide be kéne mennem, mert
elég bogárfóbiás vagyok, de mikor kiértünk a fennsík szélére,
bebizonyosodott, hogy megérte az áldozatom. A nyüzsgő belváros
látványa fogadott és messze ellehetett látni, egészen a
mellettünk húzódó hegyekig. Egészen más a távolból szemlélni
a történéseket, mintsem részt venni bennük. Ilyenkor szeretem
Los Angelest. Többé nem érdekelt a sok gizgaz, letelepedtem, hogy
a lábaim lelógathassam a szirtről, és hálásan pillantottam
Adamre, akit látszólag szintén lefoglalt a látvány. Átöleltem
és a fejemet a vállára hajtva hunytam le a szemem, és hagytam,
hogy borzolja a hajam a szél, de a csöndet valami érdekes hang
szakította félbe. Én nem törődtem vele, ellentétben Adammel,
aki megrezzent, és felkapta a fejét.
-Hallottad
ezt?
-Igen,
de nem hinném, hogy túl nagy jelentősége van. Nyilván valami
állat. Nem túl meglepő, mellettünk az erdő.- forgattam a szemeim
és már épp dőltem volna vissza rá, mikor újra megcsapta a
fülemet az egyre hangosabb zaj, és Adam felugrott. Erre nem voltam
felkészülve, így egyenesen a fűbe estem, ahonnan azonnal
felpattantam és elugrottam egy kevésbé gazos részre.- Baszd meg!
Tudod jól mennyire utálom a bogarakat!
-Bocsi,
de ezt muszáj megnéznem.- és még én vagyok a kíváncsi...leintett
és elfutott a hang irányába, így már nem láttam értelmét
utána kiáltani, mert hallgat is ő rám? Nem. Mivel egyéb ötletem
nem volt, lassan utána indultam, de mikor elértem az erdő széléig,
megpillantottam, ahogy egy farönkkel bíbelődik.
-Te
meg mit csinálsz?
-Csak
segíts!- rendezte le a kérdést ennyivel, de jobbnak láttam nem
tovább kérdezősködni. Mellé léptem és megpillantottam valami
hatalmas kutyát két farönk közé szorulva kétségbeesetten
nyüszögni. Megfogtam az akadály másik végét, és így sikeresen
megszabadítottuk tőle az állatot, aki hálásan megnyalta Adam
orrát, és megpróbált felállni, de összecsuklott. Szívszorító
látvány volt, ahogy tehetetlenül fekszik előttünk, de mivel Adam
oda van a kutyákért, nem hagyta ilyen állapotban. Óvatosan alá
nyúlt, majd minden erejét összeszedve emelte fel és vitte ki a
tisztás széléig, ahol leeresztette egy kis domb tövébe, és
jobban szemügyre vette őt.- Látszólag csak a lába sérült, de
nem tudni, hogy belső sérülései vannak-e. Hát hogy kerültél
ide kis pajtás?- simogatta lágyan a fejét, mire az felemelte a
felső testét és a fejét Adam vállára hajtotta. Nem vagyok oda a
kutyákért, de ebbe valahogy annyi szeretet szorult, hogy még én
is meghatódtam. Leguggoltam melléjük és lassan én is simogatni
kezdtem a hátát. Szőre éjfekete volt a hátán, fején és lábai
végén fehér csíkkal, és pár barna folttal. Tapintása
kellemetlen volt a sok kosztól, de tisztán érződött, hogy
kiállnak a csontjai. Szegény valami kóbor kutya lehetett.- Berni
pásztor. Egyik kedvenc kutyafajtám. De annyira elhagyatott.
Tommy...tudom, hogy nem szereted a kutyákat, de nem hagyhatjuk itt.-
na ne! Tényleg sajnálom őt, de nem lehetne máshova vinni? Mégis
mit kezdünk egy ekkora állattal? Adam sokszor otthon sincs, addig
nekem kéne rá vigyázni? Egy frászt.
-Nem.
-Mi
nem? Azt sem tudod mit akartam kérdezni...
-Adam,
nem!- közöltem határozottan, mire mindkettő olyan kiskutya
szemeket meresztett rám, hogy kénytelen voltam elkapni a fejem.
Ezek összefogtak ellenem...már értem miért hasonlítottam
önkéntelenül is Adamet egy kutyához. Kész lelki társak. Hé! Az
én vagyok, nem engedem, hogy egy állat elvegye a szerepem. Nem
röhög, nem vagyok rá féltékeny, de túlságosan is egymásra
találtak...
-Én
házam, azt viszek be, amit akarok szóval Shady jön!- elképesztő.
Már nevet is adott neki? Végül is művész, nem értem min
csodálkozom. De hogy a saját daláról, azért ez már az egoizmus
csúcsa drágám.
-De
velem laksz. Na jó, rendben, amíg nem találjuk meg a gazdáját
lakhat velünk, de te fogod gondozni! Biztos keresik már, nyilván
csak elszökött és túl messze kóborolt.
-Köszönöm!-
ölelt szorosan át, és Shady is boldogan csóválta a farkát.
Sokszor olyan gyerekes...de pont ezért szeretem, mert mellette
legalább nem érzem magam olyan öregnek.- De ha nem lesznek meg a
tulajdonosai, akkor marad.- jelentette ki ellentmondást nem tűrve,
de megint csak belerondítottam a boldogságába.
-Egy
fajtiszta kutyának biztosan vannak. De ne gondolkodjunk ennyire
előre, egyenlőre valahogy orvoshoz kéne vinni.- Adam szeme
felcsillant, nyilván ötletet kapott, és persze igazam lett, mert
felém fordult és kérlelő szemekkel nézett rám. Az ilyen mindig
rosszul kezdődik...
-Mi
lenne, ha te hazaugranál a kocsiért, addig én vigyázok rá, és
úgy megyünk a dokihoz? Mert azért hazáig csak nem
cipelhetjük..-sokáig nem kellett győzködnie, lerendeztem egy
sóhajtással és felálltam.- Kösziii.- nyújtotta el a hangot,
mint valami macska, mire Shady felkapta a fejét, és mindketten
elnevettük magunkat. Látok rá halovány esélyt, hogy esetleg még
meg is fogom kedvelni ezt a kutyát.
***

-Nem.
Találtuk, de amilyen siralmasan kinéz, nem hiszem, hogy vannak
gazdái. Azért feladunk egy hirdetést, de ha nem jelentkezik senki,
megtartom.
-Rendben
ez így korrekt. Majd ha ez már elvált, kérem hozzák vissza, mert
be kell adnom pár kötelező oltást neki. Most még a
fájdalomcsillapítótól kicsit fáradt, de menni azt tud, szóval
elvihetik. A viszont látásra!- intett búcsút Carl, majd a kezembe
nyomta a pórázt, amit gyorsan átpasszoltam Adamnek, és kiléptünk
az ajtón. Ő mint valami kisbabával, olyan finoman bánt vele, amit
értetlenül szemléltem. Nem értem...sajnálom meg minden, de hogy
lehet ennyire ragaszkodni egy állathoz ilyen kevés idő alatt? Bár
Adam mindig nagy kutya fanatikus volt, nem is értem miért
csodálkozok. Mindenesetre imádom nézni, mikor ilyen gondoskodó.
Állítása szerint nem lenne jó apa, bár most pont az ellentétét
bizonyítja be. Ne értsétek félre, nem akarok gyereket, csak úgy
megállapítottam.
Otthon,
mikor már kezdtem benne reménykedni, hogy ledőlhetek, kicsi szívem
maga elé állított és kissé zavartan kezdett bele a mondandójába.
-Van
is egy kis...probléma. Ugyanis most megyek rögzíteni egy dalt, ami
arról a részeg estéről szól, szóval itt kéne maradnod a
kutyával. Holnap már itthon leszek ígérem, csak ezt az egy napot
kéne vele töltened.
-Persze,
így könnyű játszani a megmentőt, ha utána itt hagyod nekem,
mikor tudod, hogy szart se tudok a kutyákról, sőt még nem is
szeretem őket. Hát mondhatom király. És azt elárulnád mégis
mit kezdjek vele?- forgattam a szemeim és számonkérően tártam
szét a két karom. Ezt most komolyan gondolja, hogy azonnal itt hagy
vele tök egyedül? Persze, annak megint semmi értelme, ha vele
megyek, mert úgy sem én gitározok a dal alatt, mert még nem
gyógyult be a vágás a kezemen, de akkor is.
-Etetni,
inni adni neki, és hogy ne legyen olyan koszos...
-Nem!-vágtam
a szavába- Arról ne is álmodj, hogy majd Tommy megfürdeti!
Vállalom a többit, de nem akarok talpig retek lenni, köszönöm.-
jelentettem ki határozottan, erre megint jött a szokásos
módszerével: a boci szemeivel. Megfogta a vállam, és olyan
ellenállhatatlan pillantást intézett felém, hogy a totális
olvadás szélén voltam. Hogy lehet egy ember ilyen szép? Nem
hiszem el. Bezzeg én nem tudok így nézni, nehezebben is győzöm
meg a saját igazamról.- Milyen kis aljas vagy...
-Kérlek!
Csak 24 óra drágám, nem halsz bele. Tudod mit? Ha összemocskol,
ezentúl én fürdetem.
-Amúgy
is ez a te reszortod, szóval ezt az alkut nem értem, de rendben.
Benne vagyok, de akkor egy szál köténykében kell csutakolnod
majd. Megegyeztünk?- a rejtett -vagyis ha jobban belegondolok,
annyira nem is rejtett- vágyak. Küldtem egy kaján vigyort felé,
mire féloldalasan felhúzta a száját, és lágy csókot lehelt a
nyakamra.
-Meg.
Na de rohanok, akkor sok szerencsét drágám! Akkor holnap.- ölelt
még utoljára át és minden további nélkül lépett ki az ajtón.
Egy darabig csak néztem a helyet, ahol ő állt, majd megfordultam
és ki állt előttem farkcsóválva? Nem gondolunk rosszra, ez csak
Shady.
-Na
te meg mit nézel? Éhes vagy? Na jó, gyere, hátha van itthon
valami kaja neked is.- persze mert a nagy kutyás elfelejtett tápot
venni neki, így rögtönöznöm kellett.- Sajt? Na azért azt csak
nem esznek. A felvágott az enyém, bocsi. Hmm...a maradék csirke
talán nem lesz ellenedre. Jól mondom?- lengettem meg előtte a
tányért, mire önfeledt csaholásba kezdett, és tekintete köztem
és az ízletes hús közt vándorolt. Nyilván azt mérlegelte,
vajon a gonosz bácsi nem csak szívatja-e. Tudom, hogy békés fajta
ez a Betti pásztor vagy mi, de azért tartok tőle, hogy nagy
termeténél fogva ráharap a kezemre, szóval gyorsan letettem elé
a tányért. Alig pár másodperc alatt magába tömte az egészet,
és vágyakozva nézett rám.- Mióta nem ettél te, hogy ilyen éhes
vagy? Na jó, hátha van itt még valami. Csak, hogy ne engem egyél
meg, ha olyanra kerül sor.- kutakodtam tovább a hűtőben.
Elővettem egy nagy műanyag tálat és az összes maradékot, meg
miegyebet beleborítottam, úgy toltam újra elé. Mint valami disznó
csámcsogott és falta a pár kilónyi ételt, majd olyan egy perc
múlva elégedetten böfögött, és kényelembe helyezte magát a
kanapé kellős közepén.- Hé öreg oda nem telepszünk!-
kiáltottam rá, de mintha a falnak beszélnék szuszogott nyugodtan
tovább. Alá nyúltam és megpróbáltam felemelni, de a vágás
benyilalt és mindössze annyit értem el a dologgal, hogy már nem a
kanapén, hanem rajtam fetrengett. Csodás. Nagy nehezen
kikászálódtam a még soványan is vagy 30 kilós jószág alól,
és villámló szemekkel néztem rá.- Oké öcskös te akartad.
Választhatsz. Vagy megnyomom ezt a gombot és egy mozdulattal
begördülsz az ágyneműtartóba, vagy szépen lemászol onnan.- a
válasz csak egy morgás volt, így nem hagyott választást. Azonban
az utolsó pillanatban leugrott a földre, és persze ki zúgott bele
a tartóba? Naná, hogy én. A portól prüszkölve ráztam meg a
fejem, és a lábát fájlaló állatra meresztettem gyilkos
pillantásom.- Kellett akkorát ugranod. Most aztán sírhatsz nekem.
Tudtam én, hogy bajok lesznek veled, éreztem!- úgy néz ki Shady
már tanult Adamtől, mert olyan megbánó pofával nézett rám,
hogy ismét megenyhültem és sóhajtottam.- Jaj, mit kezdjek
veled...Figyelj, ha viselkedsz akár jól is kijöhetünk egymással,
de ha nem, Adam nem fog tudni örökké megvédeni. Érted amit
mondok?- nem is tudom mit vártam, ez csak egy kutya, már hogy
értene meg? Pedig mégis ez történt, mert megadóan hajtotta le a
fejét, és a szőnyegen maradt a délután hátra levő részében.
Lassan már kezdte bántani a szemem, hogy milyen ragacsos és koszos
a bundája, szóval arra az elhatározásra jutottam, hogy
megkockáztatom a fürdetést. Sok reményt nem fűztem hozzá, de
azért élt bennem a remény, hogy nem fog balhét csinálni. Pár
falatkával becsábítottam a kádba, és vigyázva a sebes lábára,
engedtem rá a zuhanyt. Egy ideig nyugton volt és már kezdtem azt
hinni, hogy nem lesz baj, de mikor leöblítettem róla a sampont,
elkezdett játszani a vízzel, és össze vissza fröcskölte a
lucskot.- Ne! Shady nyugodj le! Ááááállj!!!- kiáltoztam a
zuhanyrózsával küzdve, mert idő közben sikeresen felcsavarta a
farkával a vizet, és az önálló életre kelt. Az egész gyönyörű
fürdő mocsokban úszott, szerény személyem is beleértve, a kutya
meg tovább örvendezett, ahogy elszabadult a pokol. És én már
kezdtem azt hinni, hogy sikerül...hát rohadt nagyot tévedtem. Az
idegtől ökölbe szorítottam a kezem és már lassan füstölgött
a fejem, amit a „kis” bajkeverő is észrevett, és igyekezett
minél jobban elbújni előlem. Bezzeg ehhez van esze! Ezért Adamtől
jelentős kárpótlást fogok kérni, mert ha így haladunk holnapra
idegösszeomlással fognak a klinikára vinni. Na jó, azért azt
csak nem, de azért ez már mindennek a teteje! És most még le van
sérülve...mi lesz ha meggyógyul? Istenem, csak add, hogy
jelentkezzen valaki. Bárki!- igyekeztem terelni a gondolataim, de
még mindig az a dög nézett velem farkasszemet.- Jól van...ha
harc, hát legyen harc!- megragadtam az elszabadult zuhanyt, és a
kutyára irányítottam, aki kiugrott a kádból, de a túl nagy
lendülettől seggre esett és egyenesen csúszott neki a falnak, de
ez nem állította meg. Felugrott és kiharapta a kezemből a
fegyverem, majd még mikor magamhoz se tértem, rám ugrott, és
magával sodort a lassan dagonyává váló padlóra.- Ne! Hagyd
abba!- kínomban már röhögtem, mert elkezdte nyalogatni az arcom,
és tudva levő, hogy elég csikis vagyok. Kétségbeesetten
kapálóztam, mire végre lelöktem magamról, és megpróbáltam
elfutni, de túl nagy erővel vágtam neki az útnak, és egy filmbe
illőt seggeltem a kádba. Ha a kutyák tudnának röhögni, ez most
biztos megtenné, mert azon nyomban rám vetette magát, és
diadalittasan foglalt helyet a mellkasomon. Lassan megfulladtam az
arcomba tolt szőrtől, de legalább eltudtam zárni a vizet, és
szusszantam egyet.- Be kell vallanom...még élveztem is. Bár ez nem
válik rendszerré, mert ezt lesz vagy két óra mire feltakarítom.-
végre leszállt rólam, és az ajtó felé sántikált, mert idő
közben megint elkezdett fájni a lába, de szerencsére annyi eszem
volt, hogy fürdetés előtt bezártam. Legalább a házat nem kell
majd végig sikálnom. Jaj, de jó nekem. Mindenesetre rá kellett
jöjjek, hogy Shady csak koszosabb lett, mint volt, szóval még vár
rám egy mosás. Kikászálódtam a kádból, és könyörögve
néztem az értetlenül bámulászó kutyára.- Kérlek gyere vissza!
Csak, hogy ne nézz ki úgy, mint egy disznó. Már mocskosabb úgy
se lehetek.- mintha hallgatna rám. Engedelmesen követte az
utasításom és végre minden komplikáció nélkül tudtam
megmosni. Már éppen mozdította volna a fejét, mikor állj-t
intettem neki, és kivittem a kertbe.- Na hajrá!- nem kellett többet
mondanom, élvezettel rázta meg hatalmas bundáját, és csak most
láttam igazán milyen gyönyörű ez az eb. Kint hagytam
megszáradni, addig is én elvonultam venni egy forró, nyugtató
fürdőt, az emeleti szobában. Lehunyt szemmel merültem a habok
közé, és éreztem, ahogy a forróság végigjárja a testem. Már
kezdtem azt hinni, hogy végre megnyugodhatok, mikor megcsapta a
fülem Shady eszeveszett csaholása. Szemeim kipattantak, és ajkaim
egyetlen szót formáltak: LESZAROM. Tovább relaxáltam, de már
tényleg az idegeimre ment a szűnni nem kívánó ugatás.
Kiemelkedtem a kádból és egy szál törülközőben rohantam ki az
udvarra, mikor megpillantottam a kutyát valami alakra ugatni a bokor
mögött. Naná, hogy egy paparazzo volt az, én meg türcsiben
feszítek a szabadban. Igazán jellemző. Forgattam a szemeim, de már
mindegy volt, biztos lefotózott már, viszont támadt egy ötletem.
Ha már ilyen unszimpatikus Shadynek ez a férfi, miért is ne
használhatnám ki?- Támadj!- mutattam dühödten a fotósra, aki
jót röhögött a felvetésen.
-Persze
majd egy lesérült pásztor kutya fog menten megölni. Jaj, de
félek! Még megnyal!- gúnyolódott, és már kezdtem azt hinni,
hogy igaza van, mert az említett csak nem mozdult, ám a következő
pillanatban azon kaptam magam, hogy ráveti magát a betolakodóra,
aki a meglepettségtől még a gépét is elejtette.
-Ha
nem haragszol ezt elveszem.- messze eldobtam a memóriakártyát,
majd füttyentettem, mire Shady elengedte és engedelmesen követett
vissza a házba.- El sem hiszem! Okos kutya! Csak van valami hasznod
is.- paskoltam meg a fejét, amit farkcsóválással jutalmazott,
majd a szőnyegre feküdt és onnan pásztázott. Biztos be van
tanítva pár dologra, ennek például hasznát vettem. Elégedett
mosollyal az arcomon indultam fel a szobába, mert mit ne mondjak,
lefárasztott ez a nap, de megint csak szembe találtam magam azokkal
a szörnyű állapotokkal, amik uralkodtak a fürdőben.- Majd
holnap...-csaptam be az ajtót, hogy ne bántsa a szemem és
besétáltam a hálóba, ahol magamra húztam az egyik sportalsóm és
álomra hajtottam a fejem, de valami hiányzott. Vagyis valaki,
mégpedig Adam. Akár milyen izgalommal teli volt a mai nap, és
akármilyen fáradt is voltam, csak nyugtalanul vergődtem az ágy
egyik végéből a másikba. Támadt egy mentő ötletem, és
kimásztam az ajtóba.- Na gyere te hülye dög te.- szóltam kedves
hangon a kutyának, aki amennyire csak tőle telt, szaladt a szobába,
ahol egyből az ágyra ugrott, és kényelmesen elhelyezkedett
mellettem. Mivel már megszáradt, szőre puha és selymes volt.
Kezdem megkedvelni ezt a kutyát, még ha vannak idegtépő dolgai
is. Felé fordultam, mire fejét szorosan az enyémhez ejtette, és
szinte azonnal elaludt. Nekem is csak pár percbe telt mire álomba
merültem a kényelmes bundán. Meglepő, de még élveztem is a
társaságát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése