19. fejezet

-Na akkor ezt még egyszer! Adam figyelj már kicsit jobban ide kérlek! Valami baj van?- meresztett rám értetlen tekintetet az egész csapat, mire megvontam a vállam és előre fordultam a háromlábú széken, hogy maximum a hátam láthassák. Jobb nem zaklatni, ha valamin gondolkodom, és ezzel ők is tisztában vannak, talán ezért is lehetséges, hogy nem faggatóztak többet. Közel sem hoztam a legjobb formámat, sőt mondhatni elég szarul teljesítettem, és ezt Kevin persze nem győzte kommentálni.

-Jó, ennek így semmi értelme. Menjünk szépen haza, majd próbálunk holnap, mert már ideje lenne belehúzni, ugyanis április van és egy bő hónap múlva megjelenik a CD, onnantól kezdve pedig koncertek megállás nélkül, arról nem is beszélve drágám, hogy te a Queennel fogsz fellépni nem is egyszer, szóval össze kéne szedned magad, mert ha így haladunk dugába dől minden. Nem húzhatjuk tovább a megjelenési dátumot, figyelj kicsit jobban a karrieredre és zárd ki a külvilágot! Rendben? Ma még kapsz időt egy kiadós pihenésre, de holnapra úgy készülj, hogy lehidaljunk tőled!- megveregette a vállam, mire mindenki helyeslően bólogatott. A válaszom csak egy bólintás volt és gondoltam ha már előbb végzek elmegyek kicsit sétálni. A levegőben nem mondom, hogy túl kellemes illatok terjengtek, hol a kipufogó gáz keveredett valami égett zsírszaggal, hol egyéb beazonosíthatatlan undormányok, de mivel egy ideje itt élek már hozzá vagyok szokva. Épp az iPodom fülhallgatójával bíbelődtem, mikor valaki kopogtatott a hátamon. Hihetetlen, hogy egy percre nem lehet békén hagyni. Mivel nem tudhattam biztosra, hogy esetleg egy rajongó-e az, mosolyt erőltettem az arcomra, de mihelyt megfordultam, gyökerestül megfordult az arcmimikám, és elhűlt arccal néztem a látogatómra.

-Te meg mit keresel itt?

-Ez milyen kérdés? Jogom van az utcán csak úgy sétálgatni, és köszönni az én kedves ismerősömnek, nem?

-Na ne nézz ennyire hülyének, kérlek! Pontosan tudom, hogy nem olyan véletlenül császkálsz arra, amerre én. Szóval ki vele mit akarsz?

-Látom ismersz már. Valóban szándékomban állt veled beszélni, ugyanis lenne pár dolog, amit el kéne intéznünk.- szólt sejtelmes hangon, mire dühödten felvontam a szemöldököm és támadólag léptem ki elé.

-NeKÜNK nincs semmi közös ügyünk. Csak te vagy és én, semmi mi! Nem rángathatsz úgy, mint egy babát, mert

-Mert mi lesz? Szólsz a zsaruknak? A helyedben nem tenném. Tudod, nekem édesmindegy, ha kint vagyok, vagy bent, ellenben veled, hisz te sztár vagy és nem tenne jót a hírnevednek egy priusz. Nem gondolod?-és bumm. Már megint győzött. Lerendeztem a dolgot egy fintorral, és már készültem volna elhúzni a csíkot, mikor visszarántott, hogy alig pár centi választotta el az arcunk egymásétól. -Nos, hogy döntesz?

-Úgy, hogy én most szépen hazamegyek, és te meg hagysz végre élni!- téptem ki magam a karjai közül, és ingerült léptekkel haladtam előre, és már kezdtem azt hinni, hogy bejött, mikor mögém futott, hátrafogta a kezeim, és betaszított egy sikátorba.- Engedj már el! Mire jó ez neked? Fogd már fel, hogy gyűlöllek!! Köztünk soha többé nem lesz semmi, azt már pár éve elbasztad, nem emlékszel? Ne hánytorgasd a múltat, mert ezzel csak tönkre teszed az életem! Miért akarsz minden áron megszerezni? Gondolkodtál volna előre, most már késő, én Tommyt szeretem, és nem fogom elhagyni, akármit is teszel!

-Oh, valóban? Szerinted ahhoz mit fog szólni, ha hetente egy másik sráccal kufircolsz? És most ne gyere azzal, hogy tudja, hogy akaratod ellenére van blablabla, mert egy normális ember ezt már nem tűri el. Hazugságban akarsz élni? Velem sokkal jobban járnál! Mivel tud többet nyújtani, mint én? Igen, annak idején elszúrtam a dolgokat, de....nem érdekel, akár tetszik, akár nem, előbb utóbb az enyém leszel, bármit is teszel. De ha még előtte elakarsz mindenkit tolni magadtól, és tönkre tenni szegény fiút, akkor csak tessék, engem ez nem gátol meg semmiben.- elmebeteg vigyor jelent meg az arcán, és az egyik szeme rángatózni kezdett, majd a kezei remegni, és kapkodta a levegőt, mire elengedett és bekapott valami tablettát. Megtörölte a száját, majd a falnak nyomott, és hátulról közeledve súgott a fülembe.- Nem tudsz ellenem semmit tenni. Mindent szálat én mozgatok, te csak egy báb vagy, akit kedvemre irányítok, és ha ellenszegül nem ússza meg annyival, mint múltkor. Szóval te most szépen velem jössz, ha nem akarod, hogy valakinek esetleg baja essen a te konokságod miatt.- nem hatottak meg a szavai. Mivel érezhetően gyengébb volt, mint pár perccel ezelőtt, kihasználtam az alkalmat, és a földre löktem, majd elfutottam, de túl gyorsan reagált, visszarántott maga mellé.- Még egy ilyen próbálkozás, és esetleg valami szúrós csúszik a bőrödbe.

-Te nem vagy normális! Engedj már el! Orvos látott már? Mi volt az a pirula és mi történt előbb?

-Túl sok kérdés. Ha jól viselkedsz, talán elárulom. Na de most indulás!- látszólag visszanyerte az erejét, és mikor kiértünk a főútra, elengedett, de szorosan a nyomomban lépkedett, és minden tettem szemeivel pásztázta. Ez így nem mehet tovább, én erre nem vagyok képes! Az én életem tönkre teheti, de Tommyét nem! Nem játszhatom ezt örökké, Drakenek ebben igaza van. Nem volt más választásom, kockáztatnom kellett. Előkaptam a telefonom, és tárcsáztam a rendőrség számát, de mielőtt kicsöngött volna, Drake kitépte a kezemből.- Te meg mit művelsz? Rám hívni a zsarukat nem a legnyerőbb választás, nem megmondtam?

-Nem érdekel! Igazad van, ez nem mehet így tovább, valamit lépni kell, és az nem az lesz, hogy visszamegyek hozzád. Ha börtönbe kell kerüljek, hát legyen, de nem engedem, hogy a szeretteim is tönkre tedd!- keltem ki magamból és visszavettem a telefonom, majd újra próbálkoztam, amibe ezúttal nem avatkozott bele. Talán most először éreztem azt, hogy keresztülhúztam a számításait, mert lemerevedve bámult maga elé. Miután elmondtam a helyet és a problémát, egy határozott mozdulattal a zsebembe csúsztattam a készüléket, és az újra vigyorgó fiú felé fordultam.- Te meg mit mosolyogsz?

-Adam, Adam, Adam...-csóválta a fejét, majd mögém lépett és a vállamra támaszkodva súgott a fülembe.- Bevallom erre a döntésre nem számítottam. Bátor, de botor tett, és ráadásul mindez csak azért, hogy másnak jó legyen. Te tényleg rengeteget változtál. Nem gondolod, hogy túl sok áldozatot hozol azért a kis selyemfiúért? Ha jól tudom ő eddig nem tett érted semmit, mindig csak te.

-Egy kapcsolatban nem az számít ki mennyit tesz a másikért, hanem, hogy a kölcsönös tisztelet és szeretet meglegyen. De megértem, hogy te ezzel nem vagy tisztában, hisz engem sem szerettél, csak a vágyaid csillapítására kellettem.

-Ohóóó, ebben nagyon tévedsz drágám. Én mindig szerettelek, csak nem hagytam, hogy tudj róla.

-De ez már beteges könyörgöm! Ha igazán szeretnél felfognád, hogy én nélküled vagyok boldog és elengednél, de ehelyett inkább szétbaszod az életem, csak hogy NEKED jó legyen. Komolyan megéri neked a börtön?

-Tudod, úgy is együtt leszünk ott. Akkor aztán végképp nem tudsz tőlem menekülni. Fogd már fel, hogy ezzel a lépéseddel csak rontottál a helyzeten! Van bizonyítékom ellened, és használni is fogom, ha már nem voltál képes nyugton maradni!

-Innentől kezdve nem érdekel. Én ezt nem folytatom tovább, annál, hogy kedvedre rángass még a börtön is jobb.

-Ahogy akarod drágám.- féloldalasan elvigyorodott és fél méter távolságba lépett tőlem, mert idő közben megérkezett a rendőrség, és már épp készültek lefogni őt, mikor- Állj! Mielőtt azt hinnék ő annyira ártatlan, mutatnék néhány képet, hátha megváltozik a véleményük. Ez csak a telefonom, nem fogok ellenszegülni a továbbiakban, csak hadd tárjam fel az igazságot.

-Azért talán nem kockáztatnék. Az elhangzottak alapján van maga ellen épp elég vád, szóval John kérem kattintsa a vádlottra a bilincset, és ültesse be a kocsiba, maga pedig jöjjön velem!- intett a rendőrtiszt, hogy álljak mellé, és amíg a másik Drake-kel szórakozott, belekezdett a mondandójába.- Igaz, hogy van bármiféle bizonyíték maga ellen?

-Kérem szépen én nem tudok róla, de bármi is lenne az, nem hiszem, hogy lennének olyan nyomósak, mint azok, amiket velem tett.

-Azért a biztonság kedvéért, kérem tartson velünk egy kihallgatásra. Ott majd elsorolhatják mindketten az érveiket, a továbbiakról pedig a bíróság dönt.- kitárta a karját, hogy foglaljak helyet hátul a kocsiban tisztes távolságra a lebilincselttől, és alig ültem le, már útban voltunk a kapitányság felé. El sem hiszem, két hónap távlatban már másodjára kell ott lennem. Undorodva néztem végig a rideg falakon, mikor valami hideg csapta meg az arcom és egy fehér szobában találtam magam egy zsernyákkal, és még kettővel a biztonság kedvéért, mellettünk pedig a székhez kötözött Drake-kel, aki látszólag pont olyan nyugodt volt, mint indulás előtt, és ezzel csak tovább fokozta az amúgy is pattanásig feszült idegeim.

-Rendben, akkor a vádlott kezdhet. Mondja el az érveit, és mutasson bizonyítékot! Valami ellenvetés Mr. Lambert?- fordult felém, mire megráztam a fejem és a fejem a telefon felé emeltem, melyet széles vigyorral az arcán nyújtott a rendőrnek -név szerint Philnek-, de nem láttam belőle semmit. Rezzenéstelen arccal görgette a képeket, majd nagyot sóhajtott és átnyújtotta, hogy nézzem én is meg. Az egyiken épp egy lépcső sarkában lövöm magam, a következőn pedig már önmagamból kikelve üvöltözök valakivel, majd látszik, hogy az a valaki egy rendőr, mégpedig az ezt követő képen, mikoris épp rajta taposok, majd elfutok. A többit talán nem is mondom, a lényeg, hogy nagyon ki lehettem ütve, mert egy emlékem sem maradt ezekről. Elfehéredett arccal adtam vissza a telefont, de már lassan remegett a kezem a félelemtől. Reméltem, hogy csak blöfföl, hogy pár semmitmondó képről van szó, de nem. Egyetlen reményem az maradt, hogy talán nem tisztán kivehető, hogy az a személy én vagyok.- Remélem tisztában van vele, hogy hivatásos személy elleni erőszak, drogbirtoklás és rablás végett eljárás indulhat maga ellen is?- ja igen, nem is mondtam, hogy az utolsó képen épp pár ismeretlen személlyel rabolok ki egy bankot. Tényleg teljes sötétség uralkodhatott a fejemben, mert ilyen emlékem egy szál se maradt. Elhomályosult tekintettel néztem Philre, aki továbbra is kifejezéstelen arccal pásztázott, mire végre kinyögtem egy halk igent.- John elkíséri magukat a cellájukba, kérem kövessék őt és adják le értéktárgyaikat a portán! Holnap pedig találkozunk a bíróságon.- hang nélkül követtem a cingár férfit, miután Drake-et is eloldozták, majd kiürítette velünk a zsebeink, és betessékelt egy szűk kis szobába. Bal oldalt egy rozoga vaságy pihent, mellette egy koszos budival és mosdóval, a falak pedig undorítóan festettek, szóval az állapot erőst hajazott a múltkorira. Nyugtalanul roskadtam le az alsó ágyra, és arcom a kezeim közé temettem, de szinte éreztem a hátamon Drake elégedett vigyorát.

-Ezek szerint enyém a felső. Nos, én megmondtam, hogy ebből csak rosszul jöhetsz ki.- támaszkodott a falnak kezeit a feje alá csúsztatva, mire gyilkos pillantást vetettem rá.

-Ha már úgy is a sitten fogunk megrohadni, elárulnád honnan van neked rólam ennyi ütős kép?

-Jókor voltam jó helyen. Magadon kívüli állapotban voltál drágám, azt sem észlelted volna, ha egy kukába raklak be. De most már legalább kettesben vagyunk. A holnapi bíróságon semmit nem fog változni a helyzet, szóval jobb ha hozzászoksz a légkörhöz és a társaságomhoz.- lépett hozzám egyre közelebb, de mikor az ujját az államra tapasztotta ellöktem magamtól és mikor a földön fetrengett felé álltam, és a mellkasára lépve szorítottam le.

-Abban ne bízz ennyire! Ha megtalálják a tablettáid a pulcsidban, még több vád lesz ellened, én meg majd mondhatom, hogy összetévesztettél valakivel. Ja és mellesleg, ha egy ujjal is hozzám nyúlsz, kinyírlak!- villámokat szórtam a szememmel, és hogy nyomatékosítsam a mondandóm, jobban ránehezedtem, mire megfogta a lábam, lerántott maga mellé, majd kezeim leszorítva mászott rám és hajolt az arcomhoz.

-Epilepszia elleni gyógyszerről hallottál már? Igen, beteg vagyok, de kit érdekel. Szóval rábasztál kicsim, ne fűzz sok reményt hozzá, hogy ezt megúszod.- finoman ráharapott az orromra, mire lelöktem magamról, és a cella rácsaihoz sétáltam. Megtörten bámultam a zöldre mázolt falat, mert tényleg szinte biztos voltam benne, hogy le fognak csukni. Megremegett az ajkam, mikor éreztem, hogy valaki átkarolja a derekam és a fejét a vállamra hajtja. Normális esetben ez jól is esne, ha az a valaki nem Drake lenne, ezért is téptem ki magam a karjaiból, és dühödten másztam fel az emeletes ágyra.

-Szállj már le rólam!- üvöltöttem, és a fal felé fordultam, mire sóhajtott és az alattam lévő ágyra feküdt.

-Rendben, ma még békén hagylak, hisz az ítélet után még annyi mindenre lesz időnk. Na aludj jól és készülj fel a holnapra!- fintorogtam egyet, de amint elcsöndesültünk, a gondoltaim újra Tommy körül forogtak, és görcsbe rándult a gyomrom. Nyilván már halálra aggódja magát értem, holnap meg úgy kell találkoznunk, hogy akkor döntenek a további pár évem sorsáról. Már most hiányzott, nemhogy még akkor, mikor belegondoltam, hogy ezek után évekig talán meg sem ölelhetem. Egy könnycsepp gördült végig az arcomon és halk sóhajtás hagyta el a szám, de a pillanatot Drake gúnyolódó hangja szakította félbe.- Még mindig a te kis szőke hercegedre gondolsz?

-Közöd?- válaszoltam közönyösen és igyekeztem a továbbiakban kitaszítani minden nem oda illő gondolatot a fejemből. Lehunytam a szemem és talán fél óra múlva sikerült elaludnom, de azt is csak a stressz miatt érzett fáradtság végett sikerült elérnem. Mindenesetre végre nyugodtan tölthettem ezen a csodálatos napon pár órát.