21. fejezet

Reggel nem éreztem túl fényesen magam. Mint valami élőhalott húztam ki magam a fürdőbe, ám mikor a fogkefémet kerestem jöttem rá, hogy ez nem az én házam. Riadtan néztem körül, és azzal találtam magam szemben, hogy ott feszítek Ádám kosztümben, míg valaki fetreng az ágyban. A földön szanaszét ruhadarabok, némelyik a függönyön díszelgett, az ágy formája pedig megrémisztett. Reméltem, hogy csak Tommyval durvultak el a dolgok, de mikor megnéztem a telefonom, csak tőle volt olyan 20 nem fogadott hívásom, szóval ő ki volt zárva. Akkor meg ki van itt? Magamra tekertem egy törülközőt és óvatosan lehúztam a takarót a vendégem fejéről és....

-Jézusom!- hőköltem vissza, mire a lány felnyitotta a szemeit és pont olyan riadtan szemezett velem, mint én vele.- Te meg hogy...és mi..és úristen mi komolyan...?

-N-nem tudom, nem emlékszem semmire, minden homályos...annyi emlékem maradt, hogy beszélgetünk a bárban, elmegyünk táncolni, és vége.- szólt zavarodottan, és tisztán látszott, hogy most bekívánja magát a föld alá, csak nem tud hova menekülni. Érdesek módon az én memóriám is itt váltott üresbe és ilyen hatása egy valaminek van...Valaki drogot csempészhetett az italunkba, amíg mi a tánctéren tengettük az időt. Csak tudnám ki és miért. Nyilván a másik adagot nem szerencsétlen lánynak szánták, hanem Tommynak, csak nem tudták, hogy nem vele társalogtam előtte. Nagyot sóhajtottam és a fejem fogva dőltem a falnak.

-Mi is a neved?

-Sandra...bár inkább most senki nem akarok lenni. Istenem annyira sajnálom, én...én ha tudok magamról nem teszek ilyet esküszöm! Kérlek bocsáss meg, kérlek!- könnybe lábadtak a szemei, és remegő hangon kérlelt. Nem haragutam rá, főleg azért, mert nem tehetett róla. Ő is pont olyan áldozat, mint én. Mellesleg, ami történt köztünk, az én hibám volt. A földre rogytam, és arcomat a kezeim közé temetve húztam fel magamhoz a térdeim.

-Nem haragszom...

-Csak miattam csaltad meg a szerelmed...Én...én nem tudok mit mondani, s-sajnálom!- felpattant és berohant a fürdőbe pár cuccát felragadva a földről, és mielőtt bármit reagálhattam volna, könnyeivel küszködve rohant ki az ajtón. Egy hang sem jött ki a torkomon. Percekig csak bámultam a tenyerem, egyszerűen nem tudtam felfogni mit tettem. Erre nincs mentség. Megcsaltam azt, aki mindig mellettem van és tiszta szívből szeret. Már könnybe lábadtak a szemeim, ahogy belegondoltam mekkora egy szemét disznó vagyok. Alig hozott ki a börtönből én meg így hálálom meg. Egy biztos. Ha megtudom ki tette ezt velünk kitekerem a nyakát! Az meg a másik, hogy ezt nem bírom elmondani Tommynak. Nem lennék rá képes, túlságosan félek, hogy elveszítem. Tudom, a titkolózással csak rontok a helyzeten, de ezt kizárt, hogy valaha teljesen megtudná bocsátani, még ha azt is mondja, hogy nem, legbelül tudom, hogy borzalmasat csalódna bennem. Már csak azt kéne kitalálni mit mondok neki miért nem vettem fel a telefont. Majd azt mondom többet ittam a kelleténél, és inkább egy szállodában aludtam.

-Hogy tehettem ezt?- roskadtam a földre, ám a pillanatot a takarítónő szakította meg, aki nyilván azért akart már jönni takarítani, mert Sandra már távozott.- Még itt vagyok.- szóltam halkan, mire a nő heves bocsánatkérések közepette hátrált ki a szobából. Tudtam, hogy lassan ideje lenne készülődni, mert Tommy már biztos halálra aggódja magát miattam. Alig húztam fel a nadrágom, már hívott is, amit ezúttal muszáj voltam felvenni, de majdnem leszedte a fejem, amint megnyomtam a hívás fogadása gombot.

-Na végre, hogy hajlandó vagy felvenni! Értesíteni luxus? Hova a picsába tűntél tegnap és miért nem válaszoltál egy üzenetemre sem? Betegre aggódtam magam miattad, már azt hittem valami pschihopata őrült rabolt el megint! Elárulnád hol kódorogtál?

-Semmi bajom Tom nyugodj meg! Kiütöttem magam, aztán jobbnak láttam egy szállodában aludni, a telefon meg le volt halkítva és amint elfoglaltam a szobát, bealudtam. Tényleg sajnálom, de mindjárt otthon vagyok.

-Már megint leittad magad a sárga földig? Nem hiszem el Adam, hogy nem vagy képes tanulni a saját hibáidból! És ha megint valami baj lett volna? Ha valaki kihasználja, hogy hót részegen kódorogsz az utcán? Soha többé nem engedem, hogy leidd magad, soha! Na jól van a többit majd itthon megbeszéljük, most pedig gyere haza!- lecsapta a telefont, de meg sem tudtam emészteni, amit mondott. Még pár másodpercig üres tekintettel bámultam magam elé, mert még mindig rendesen ki voltam ütve. Összeszedtem magam, de mivel alapozó nem volt nálam, csak a napszemüveggel tudtam eltakarni vörös és karikás szemeim. Tényleg elég kába lehettem, mert mozdulataim lassúak és bizonytalanok voltak, szó szerint kitámolyogtam az ajtón. Némán nyomtam le a recepciós elé a fizetendő összeg dupláját, kint pedig amint lehetett fogtam egy taxit, amivel valahogy hazajuthatok. Egész úton szinte feszítővassal kellett nyitva tartanom a szemem, így mikor lerakott a ház előtt, mindenre vágytam, csak Tommy hegyi beszédére nem.- Na végre, hogy itthon vagy! Borzalmasan festesz..biztos nem történt semmi? Adam! Adam hallasz?- megválaszolom így fejben a kérdését. Nem. Mint aki se nem hall se nem lát, bedőltem az ágyba, és azonnal álomba merültem. Tudtam, hogy úgy sem úszom meg a beszélgetést, sőt ezzel még több okot adok a gyanakvásra, de akkor már talán lesz erőm hárítani a kérdéseit. Még éreztem, ahogy óvatosan leemeli rólam a szemüveget, és ezzel biztos is lehetek benne, hogy rá fog kérdezni. Hátha beveszi, hogy csak a pia miatt nézek ki így. Ha meg nem, lehet azt fogja hinni megint egy rossz drogos vagyok...hát ez igazán csodálatos.

***

Kissé gyanakodva nézett végig rajtam, de egy sóhajtással letudta a dolgot, és amint befejeztem a magyarázkodást átölelt.

-Rendben, hiszek neked csak többet ne csinálj ilyet kérlek!- bújt hozzám, mire én is átkaroltam, de nem sokkal éreztem jobban magam. Hazudni annak, akit szeretsz, csak még jobban bélyeget nyom a kapcsolatra. Emésztett a bűntudat, és ez talán látszódott is rajtam, mert elengedett és komolyan a szemembe nézett.- Adam, te feszengsz...valami baj van?

-Nem, dehogy csak szégyellem magam a tegnapi miatt.- és még igazat is mondtam ezzel.

-Nem kell, mondom, hogy semmi baj, de nem hinném, hogy csak ez nyomja a lelked.- erre inkább nem is válaszoltam, csak még utoljára átöleltem és a konyhába sétáltam. Éreztem gyanakvó pillantását a hátamon, de elbújtam a hajam mögé és szótlanul csináltam valami reggelit. Vagyis jobban mondva vacsorát, mert mivel reggel mentem haza, este ébredtem fel. Alig beszéltünk valamit, mikor éjjel lefeküdtünk, akkor is csak a falat bámultam, mert folyton a tegnap estén kattogott az agyam. Próbáltam valamit felidézni a történtekből, de csak pár homályos kép ugrott be, semmi más. Szóval mivel aludni nem tudtam, óvatosan felkeltem és kiültem a teraszra, szívni egy kis friss levegőt. Különösen jól hatott a dolog, mert reggel az erkélyi fotelben ébredtem, félig a padlón lógva, akkor is arra, hogy valaki nyalogatja az arcom. Felpattantam, és letöröltem a nyálat, ami lassan beterítette az egész fejem, majd szúrós pillantást vetettem Shadyre, aki inkább visszafutott a házba. Kitöröltem szemeimből az álmot és követtem befelé a kutyát, hogy adhassak neki valami reggelit. Mivel nem vagyok a korán kelés híve, talán le sem írom hogy néztem ki, mindenesetre majdnem bedőltem a hűtőbe, aztán csak rájöttem, hogy a száraz táp nem benne, hanem mellette van. A tálat is túlöntöttem, aminek ő persze nagyon örült, ellenben velem, mert persze kire marad a takarítás? Na jó, hazudnék ha azt mondanám, hogy rám, mert nem vagyok egy takarítónő. Felőlem lehet akkora kosz, mint a sivatagban, de egyet nem viselek el. Ha a ruhámon van akár egy 1mm átmérőjű folt is. Tudom, elég divatmániás vagyok, de ez a halálom. Leültem egy kicsit rohasztani az agyam és bekapcsoltam a Nickelodeont. Most mi van? Nem tudok kinőni a Spongebob-ból, az a kedvenc mesém! Szerencsémre pont az ment a Tv-ben, így nyugodtan szétterültem a kanapén, és engedtem, hogy szép lassan lezsibbadjon az agyam. Valahogy a közepénél Tommy hitetlenkedő arcával találtam szembe magam, ahogy egy perc múlva fuldoklik a röhögéstől.

-Te ezt nem mondod komolyan! Spongebob? Mi van, leragadtál a 12 éves szintnél édesem?

-És kiröhög...Csúnya vagy! Nem tartod tiszteletben a szokásaim.- vágtam egy irtó aranyos csalódott képet, mire ledobta magát mellém, és szorosan átölelt, de még éreztem, hogy remeg a nevetéstől.

-Na ezt nem gondoltam volna, hogy a nagy Adam Lambert mesét néz hétvégente. Ha ezt tudnák a rajongók...sorra kapnád a szivacsokat.- na ezt már én sem álltam meg röhögés nélül, ahogy elképzeltem, hogy a koncert kellős közepén dobálnak engem a különböző kaliberű fürdő szivacsokkal. Persze Shady sem maradhatott ki a mókából, közénk fészkelte magát, és azon kaptam magam, hogy megint tiszta nyál vagyok, csak most nem egyedül. Muhahaha! Tommy arcát látva megint elfogott a nevetés, de rosszul jártam, mert kaptam még egy adagot, csak most a számba. Fuldokolva rohantam a fürdőbe valahogy eltávolítani a kellemetlen ízt, amin mindkettő jót derült.

-Hehe nagyon vicces...Shady ez ma már a második alkalom, hallod fogd már vissza a mirigyeidet kérlek!- forgattam a szemeim, aztán visszaültem melléjük és inkább kikapcsoltam a Tv-t. Sírba kerget ez a kettő, de legalább kicsit jobb kedvre derítettek és nem folyton azon az éjszakán járt az eszem.

***

Ház ez is eljött. Pontosan, ma jelent meg a második kislemezem, a Never Close Our Eyes, és már alig várom a véleményeket róla. Május elején készül belőle videoklip is, utána jön a nagylemez, fellépések, júniusban a Queen projekt, szóval elég sűrű a program, de nem bánom. Több mint egy évnyi nyugalom után épp ideje volt, hogy felpörögjenek az események. Bár most éppen a konyhában foglalatoskodtam valami ebéden, mikor megcsörrent a telefon. A kijelzőn Sandra neve állt. Összeszorult a gyomrom, és bizonytalanul vettem fel.

-Halo?

-Adam Mitchel Lambert te utolsó rohadék!! Ennyit jelent neked a biztonság, hmm? Napok óta rosszul vagyok, elmentem orvoshoz és tudod mit nyomott a kezembe? Egy terhességi tesztet! Na idáig nincs baj, de van sejtésed róla mégis milyen lett az eredmény? Hát pozitív baszd meg, pozitív! Terhes vagyok a kurva életbe, egy rohadt kismama!! És mindez miattad!

-Mi? Ez lehetetlen! Nem lehet, hogy más az apa vagy rossz a teszt, vagy valami?

-Nem! Nem voltam együtt senkivel hónapok óta, a tesztet meg többször is elvégeztem, de még mindig ugyanaz az eredmény. Két hetes terhes vagyok egy gyerekkel tőled bassza meg!!! Most mégis mi a szart csináljak?

-Esetleg ab...

-Nem!!!! Azt felejtsd el! Nem fogom elvetetni! Ugyan te ezt nem értheted, de ő is már egy élőlény!

-Sandra! Figyelj! Ez nem telefon téma. Nem találkozhatnánk esetleg most? Jobb lenne ezt élőben megbeszélni. Gyere a parkba délre, ott foglak várni.

-Rendben..-csapta le a telefont, az én kezemből meg kis híján kicsúszott a készülék, mikor belegondoltam milyen súlyos a helyzet. Percekig némán néztem magam elé, nem bírtam felfogni. Nem lehetek apa! Egyrészt akkor Tommy megtudná, hogy megcsaltam, másrészt mégis milyen lenne annak a szerencsétlennek, hogy meleg az apja? A családi háttere egy nagy kalap szar lenne, semmi más. Tudtam, hogy valahogy rá kell vennem Sandrát az abortuszra, amíg nem késő. Gyorsan felkaptam magamra valami normális ruhát, hagytam egy üzenetet az asztalon, hogy ne várjon egyhamar haza, és rohantam a kocsihoz. A percek óráknak tűntek, mert persze megint kikaptam egy kisebb mértékű torlódást, így csak kicsit késve értem oda. Lehajtott fejjel és magát takarva ücsörgött a lány egy padon és mikor észrevett, elkapta a fejét. Nagyot sóhajtottam és lassan helyet foglaltam mellette, majd hogy megtörjem a kínos csendet, belekezdtem a mondandómba, már amennyire össze tudtam állítani egy értelmes mondatot az elmémben.

-Annyira sajnálom...

-A sajnálattal semmi nem oldódik meg. Ez ellen már nincs mit tenni, el kell fogadnod!

-Figyelj! Most ne csak magadra és rám gondolj, hanem a kicsire is! Mégis milyen családban kéne felnőnie? Egy meleg apa mellett, akinek más a szerelme, mint az anyja és alig láthatja, mert folyton dolgozik? Milyen hatással lenne ez a lelki világára? Ha meg eltitkoljuk ki az apja az semmivel sem jobb, mert akkor csak rád marad a gyermek gondozás, azt meg nem szeretném. Erre nincs jó megoldás...

-Nem várhatod, hogy megöljem!- lökött el magától, és villámló szemekkel nézett rám, mire megfogtam a kezét, és próbáltam nyugodt hangon szólni hozzá.

-De értsd már meg, hogy ez így nem működik! És a szüleid szerinted, hogy fogadnák, hogy bedrogozva összeszedtél egy tök ismeretlen férfitól az első éjszakán egy gyereket, aki ráadásul csak barátilag szeret? Még a legmegértőbb ősök sem lennének oda a dologért, bár nem ismerem a szüleid, de biztos vagyok benne, hogy amilyen jól nevelt vagy, nem túl engedékenyek.- vontam fel a szemöldököm, kezem pedig a vállára helyeztem, mire megremegett az ajka és kétségbeesetten pillantott rám.

-Nem...kitagadnának a családból örökre és akkor aztán senkim nem maradna, csak a gyerekem, akinek nem lenne igazán apja sem. Hogy lehettünk ilyen felelőtlenek, hogy nem védekeztünk?- borult könnyektől küszködve a vállamra, mire átkaroltam és nyugtatóan simogatni kezdtem a hátát.

-Nem tehettünk róla, valaki drogot csempészett az italunkba, és nem tudtunk magunkról. Ha nem így lett volna, meg sem történik, ami történt. Sandra...ez nekem sem könnyű, és most nem arra gondolok, hogy emiatt még a párom is elhagyhat. Én sem vagyok az abortusz híve, de nincs más választásunk. Kérlek Sandy hallgass rám! Nincs értelme az önfeláldozásnak, csak akkor érdemes vállalni egy gyermeket, ha olyantól van, akivel viszont szeretitek egymást.

-Hhh....tudom. Csak olyan nehéz.- szólt halkan és arcát teljesen belém fúrta, én meg hogy tudassam vele, mellette vagyok, hosszan megpusziltam a fejét. Borzalmasan éreztem magam, hisz tudtam, hogy erről én tehetek. Engem akartak elkábítani, a célpont nem ő volt. Ő csak egy szerencsétlen áldozat, akit ahogy felszakadtak a gátlásai, elragadott a hév. De nem a drog dugta meg, hanem én, pont ezért is okolom magam. Szavakban nem lehet önteni mennyire sajnáltam a helyzetet. Bárcsak vissza lehetne pörgetni az időt, bárcsak ne találtuk volna meg a klubot, bárcsak lett volna eszem...de nem. Minden így maradt, én pedig bajba sodortam egy szerencsétlen lányt, aki csak barátkozni akart. Igaza volt. Egy utolsó szemét alak vagyok, erre nincs mentség. Próbáltam erősnek látszani, hogy ne ijesszek még jobban rá, de érezhetően feszült voltam.- Rendben Adam...igazad van. Vállalom a műtétet, ennek így tényleg nincs értelme, de csak a kicsi leendő élete és miattad teszem, senki másért.

-Esküszöm, én még ilyen csodálatos lánnyal, mint te nem találkoztam életemben. Számíthatsz rám bármiben, az adósod vagyok.

-Köszönöm. Már csak valahogy engedélyeztetni kéne a dolgot, mert ugye az ilyet csak nyomós ok mellett vállalnak el, és nem hinném, hogy mindez elég lenne.

-Megoldom, emiatt ne aggódj. Most csak magaddal törődj! Elintézem, hogy köztünk maradjon, a műtétet, mindent.- súgtam a fülébe, mire halvány mosoly jelent meg az arcán, letörölte a könnyeit, és lassan eltávolodott tőlem. Mivel busszal jött, felajánlottam, hogy hazaviszem, így mikor felálltunk, újra átkaroltam és elkísértem a kocsimig. Látszólag valamivel jobban érezte magát, de mikor elváltunk újra ijedtség uralta az arcát. Még utoljára szorosan magamhoz öleltem, aztán búcsút intettünk a másiknak és mehettem haza.