7. fejezet

Lassan nyitottam fel a szemeim. A fejem szörnyen hasogatott, a végtagjaim fájtak, de életben voltam. Ezek szerint nem farkas követett, hanem...

-Adam! Srácok gyertek, végre felébredt!- igen, a bandatagok voltak. Lassanként feltámaszkodtam ülő helyzetbe és körültekintettem. A szálláson voltam, a saját ágyamon. Megnyugtató, hogy nem egy farkas odújában..

-Mi a franc történt? Hogy találtatok rám?

-Ashley aggódott miattad, hogy nem tudunk elérni, szóval elindultunk megkeresni, és mivel elég jellegzetes a kiáltásod, sejtettük, hogy kb merre lehetsz. Bár mikor már a közeledben voltunk te elrohantál, és hiába ordítottunk, nem álltál meg. Komolyan mint aki az életéért küzd...aztán meg befejelted a fát, és puff a földön terültél ájultan. Aztán hazahoztunk és ennyi.- mesélte el dióhéjban a helyzetet Isaac.

-Azt hittem, hogy farkasok követnek...-a kijelentésem hallatán mindenki nagyot nézett, és nevetésben törtek ki. Csak forgattam a szemeim és próbáltam a tudtukra hozni, hogy igazat mondok.- Gyerekek nem hazudok! Egy kurva farkas meg akart ölni! Felmásztam egy fára és mikor elment leugrottam, de zajokat hallottam és ösztönösen elrohantam. Honnan tudtam volna, hogy ti vagytok?

-Most ez komoly vagy csak szivatsz?- persze...csak úgy heccből rohangásztam az erdőben amilyen gyorsan csak tudtam. Tök logikus. Ezen a kérdésen is csak forgattam a szemeim és visszadőltem az ágyba.

-Soha többé nem sétálgatok egyedül az erdőben!

-Na ne is, mert akkor mi lesz velünk nélküled?- Ashley valami utánozhatatlan aranyos képet vágott, amiért kapott egy jó nagy ölelést. Még mindig kicsit sokk alatt voltam, mert azért az ember nem minden nap néz szó szerint farkasszemet. Gondoltam jót fog tenni egy kiadós zuhany, szóval kihámoztam magam a lány karjai közül, és bevonultam a fürdőbe. Pont olyan tágas és gyönyörű volt, mint a lakosztály többé része. Aranyozott fogasok, fehér márványoszlop, melyen egy tükör csüngött, szóval tényleg luxus körülmények. Mivel találtam egy szimpatikus sarokkádat, gondoltam inkább áztatom kicsit magam a habok közé merülve, szóval megengedtem a forróvizet. Elégedetten foglaltam helyet benne, és hagytam hogy a kellemes bugyborékolás átjárja a testem. Mindig imádtam a jakuzzikat. Mint egy vizes masszázs, ami megnyugtatja az idegeket. És tényleg. Már lassan aludtam, mikor Ashley sikolyát hallottam a szobából. Ijedten ugrottam ki, és a törülközőt a derekam köré csavarva futottam ki csurom vizesen. Körülnéztem, de csak a meglepett fiúkat és az undortól torzult arcú lányt láttam magam előtt.

-Neked meg mi bajod van? Mi folyik itt?- ragadta ki a szavakat a nyelvem hegyéről Isaac, aki pont olyan értetlenül méregette a csajt, mint én.

-Fujj! Mi a franc ez a falon?- mutatott egy fehér ragacsos trutyira, ami az ággyal szembe lévő falon díszelgett. Egyre kevésbé értettem a helyzetet. Most komolyan ezért kellett visítani? Nem értem a lányokat...kisebb szívbajt hozott rám, erre ez a hatalmas probléma. Rosszabb, mint én.

-Nekem van egy tippem.- Isaac sokat sejtető mosolyt intézett felém, amit eleinte nem értettem, de mikor már mindenki engem bámult, leesett mire gondolnak.

-Neeeeee! Ilyenekkel ne gyanúsítsatok! Ez nem az én művem!- hadonásztam a karommal, de ezzel csak annyit értem el, hogy még gonoszabb vigyor terült a srácok arcán. Kezdtem egyre kellemetlenebbül érezni magam, mire Kevin mellém lépett, és átkarolt.

-Tudod öregem, elhiszem, hogy hiányod van, de azért ezt egy lány mellett nem kéne. Mert gondolom nem Ashleyvel hancúroztatok, szóval csak úgy magad szórakoztattad. Inkább bérelj egy stricit, aztán addig mi elvagyunk a mi szobánkban és nyugtot hagyunk nektek.

-Hogy mi van? Ti betegek vagytok baszki! Nincs nekem semmiféle hiányom, és még egyszer elmondom, hogy nem én voltam!

-Nézd már milyen vörös a feje! Zavarba hoztuk, hehe Adam elárultad magad!- egyedül az említett lány nem nevetgélt a két idiótával, pont olyan vörös és zavart volt, mint én. Ellöktem magamtól a gúnyolódó Kevint, és felálltam az ágyra, ahol heves gesztikuláció közepette még utoljára elmagyaráztam nekik, hogy az a valami a falon nem az én művem, de látszólag élvezték, hogy mennyire felhúztam magam rajta. Igazából nem is ingerült voltam, csak idegesített a fiúk szűnni nem kívánó vigyora. Végül inkább ráhagytam a dolgot, leszálltam az ágyról és belefejeltem a falba. Most már mindenki hangosan röhögött, így én is megfordultam, mire az a látvány fogadott, hogy Isaac nagyban szagolgatja azt a valamit, hogy betudja azonosítani. A kisördög az agyamban nem hagyott nyugodni, így mikor pont szembe került a trutyival, mögé lopóztam és belenyomtam a fejét. Káromkodott egy sort, és igyekezett levakarni az arcáról a ragacsot, majd hogy visszavágjon, a törülközőm felé emelte a kezét, hogy lerántsa azt, de én gyorsabb voltam és elugrottam, mire elvesztette az egyensúlyát és szétterült a padlón. Már én sem bírtam tovább a kitörni kívánó nevetéssel, csak ráültem, hogy mozdulni se bírjon, és győzedelmesen emeltem a kezem a magasba. Ám korán örültem, mert így sebezhetővé váltam, és kihasználva a helyzetet, Isaac megragadta a lábam, lerántott a földre és könyörtelen csikizésbe kezdett. Mikor már könnyeztem a kényszeres nevetéstől végre abbahagyta és kezet nyújtott.

-Kvittek vagyunk?

-Azok.- lihegtem kimerülten, majd feltápászkodtam a földről, és visszafordultam a fürdő felé.

-A-a nagyfiú, nem kényezteted tovább magad, most szépen elmegyünk bevásárolni, és te is jössz!- rántott vissza Kevin, amin csak forgattam a szemem, és csípőre tett kézzel várakoztam.

-Most megvárjátok amíg előttetek öltözök át, vagy kimentek végre, és hagytok 5 perc nyugtot nekem?

-Hmm nem hangzik rosszul, de talán a második mellett döntök, mert azért még nem vagyok ferde.- vigyorgott Kevin. Végül csak egyedül maradtam a szobában, és nyugodtan magamra tudtam húzni a ruháim. Ekkora egy perverz bandát...

***

-Adam gyere már!- vonszolt előre Ashley, bár megjegyzem nem sok sikerrel, mert leragadtam az édességes pultnál és ott csorgattam a nyálam.- Tudod jól, hogy nem szabad ilyeneket enned, mert megöl a menedzsered...nem mellesleg minket is, szóval ne kínozd magad és menjünk már tovább!- kedves Ashley, felvilágosítanálak, hogy a tiltott gyümölcs mindig finomabb, nekem meg szenvedélyem a fagyi. Végül engedtem a lány szorításának, de titokban besöpörtem a polcról egy doboz csokoládés fagylaltot a kosárba, és mint aki jól végezte dolgát követtem a többieket. Valahogy el kellett rejtenem bűnöm tárgyát, így eltemettem jó pár zacskónyi alma alá, és egy önelégült vigyort intéztem a többek felé, miszerint én egészséges és jófiú vagyok, mert ennyi gyümölcsöt eszem. Ja...maximum rászórom őket a fagyi kelyhemre...áh, fagyit akarok most!

-Te min gondolkodsz ennyire?- hallottam Isaac gyanakvó hangját, mire megráztam a fejem, mert pont kizökkentett egy fagylaltos képzelgésemből. Csak néztem rá, mint borjú az újkapura, hogy mit akar tőlem.- Ez valami rosszban sántikál. Érzem.- túlságosan ismer...mindenesetre, hogy megcáfoljam ezen állítását, bevetettem azt az ártatlan kisfiús mosolyomat, hogy eloszlassam a gyanakvást. Azért nem semmi, hogy mit meg nem kell tegyek egy kis édességért...

-Készpénzzel vagy hitelkártyával lesz?- kérdezte unott tekintettel a negyven év körüli vörös pénztáros, fejéhez képest apró szemüvegét igazgatva. Persze eddig eszünkbe nem jutott volna, hogy megnézzük mivel érdemes fizetni, szóval most mindenki lázasan kutatta a tárcáját. Végül, hogy megmenthessem a fagyimat előkaptam egy kártyát, és levágtam a nő elé, aki értetlenül nézett rám miért ilyen sürgős ez. Kipakoltam a cuccokat, gondosan ügyelve arra, hogy elő ne bukkanjon a doboz, de szerencsémre az egész kipottyant a kezemből. Az almák szétgurultak, a fagyi meg vígan virított a padlón. A csapat vádlón nézett rám, de rájuk sem hederítettem, csak összekapartam az ennivalókat a földről, és kifizettem őket.

-Tudom, ne is mondjatok semmit! Nem bírom édesség nélkül, különben is most nyaralni vagyunk. Kérlek ne köpjetek be!- úgy könyörögtem nekik, mint az ötéves gyerek az apjának, hogy ne kelljen megennie a kelbimbót. Ettől mindenki nevetésben tört ki, és megpaskolták a hátam.

-Nyugalom, csak azért néztünk rád olyan szúrós szemekkel, mert képes lettél volna egyedül megenni. De most, hogy lebuktál, kénytelen vagy belőle adni.- vigyorgott Kevin, amitől olyan keserédes érzésem támadt. Jó, hogy nem kaptam hegyibeszédet az egészséges életmódról, de így nem nyomhattam be az egészet. Ismerem már ezeket. Jó ha hagynak kétgombócnyit nekem. Beletörődtem a sorsomba, és beleegyezésképpen bólintottam. Mivel a hercegnőnknek nem volt elegendő a két párna, még mehettünk a lakberendezési boltba is. Ki is törne a gerincem, ha vagy nyolc párnán kéne aludjak...de hát ízlések és pofonok.

-Adam hallod hajolj ide!- utasított Isaac a bevásárló kocsi mögül. Először csak gyanakodva néztem, hogy miért is kéne áthajolnom a kocsin, de kíváncsi voltam, hogy mit akar. Alig görnyedtem be, hátulról valaki belelökött, és mielőtt bármit reagálhattam volna, már száguldottam is. Nem tudtam ellene semmit tenni, egyenesen berepültem a párnák közé egy nagy puffanás kíséretében. A tollak ellepték a hajam és a szám, arról nem is beszélve, hogy mindenhol azok szállingóztak körülöttem. Megszeppenten terültem a hatalmas ágyon, és csak annyit észleltem a történtekből, hogy mindenki hangosan röhög. Miután meg volt a nagy öröm, Isaac kezet nyújtott, hogy segítsen felállni, de egy laza mozdulattal berántottam magam mellé, és a hátára ülve nyomtam be a párnák közé őt is. Mikor már alig kapott levegőt, leszálltam róla, de ennyiben nem fulladt ki a találékonyságom. Megragadtam két toll-lepte párnát, és teljes erőből nekivágtam őket a még mindig hahotázó csapattagoknak. A bolt ezen részlege már úszott a tollban, de a legkevésbé sem nehezteltem a srácokra. Sőt, kifejezetten hálás voltam nekik, hogy mindig próbálnak felvidítani, akármilyen hülye módszerekkel is. Kifizettük a tönkretett dolgokat, és kirohantunk az útra. A jó kedvemnek egyszerre vetett véget, egy ismerős alak feltűnése a távolban. Egy ideig csak szemléltem, hogy miért rémlik ennyire, majd felé indultam.

-Kit nézel ennyire? Hallod örülj neki, hogy most nem rohannak le a járókelők, ne hogy már te menj utánuk! Hahó! Élsz még?- hadonászott előttem Kevin, de körülöttem megszűnt a világ, és csak azt a fiút figyeltem, aki egyre közelebb ért hozzám.- Adam az nem Tommy! Már mindenhol őt látod? Könyörgöm ez már beteges...Gyere már!- megragadta a csuklóm, és annál fogva húzott be a kocsiba. Én 100%-ig biztos voltam benne, hogy az igenis ő, szóval kirontottam az ajtón, és a srác felé rohantam, aki ijedten futott el az ellenkező irányba. Teljesen bekattantam. Nem törődtem az utánam kiáltozó bandatagokkal, mint valami megszállott üldöztem a Tommy hasonmást, míg el nem értünk egy zsákutcáig. Nekiszorítottam a falnak, és vérben forgó szemekkel üvöltöztem vele.

-Miért hagytál itt? Miért menekültél el? Mire volt ez neked jó? Hogy teljesen tönkre tegyél bassza meg!!??- rángattam lenge kis kabátkájánál fogva az ártatlan fiút, aki próbált szabadulni erős karjaim közül, de ezzel csak annyit ért el, hogy még jobban leszorítottam, és lihegve fürkésztem az arcát. Fel sem tűnt, hogy mindössze annyiban hasonlít rá, hogy szőke a haja, mert elborult az agyam. Kevin és Isaac rángatott vissza a valóságba, ahogy minden erejüket bevetve szakítanak le a rémült áldozatról, és kidobnak a járdára. Miután kicsit magamhoz tértem, szembesültem vele, hogy mit tettem. Félelem ült ki az arcomra, és elrohantam a hatalmas épületek közé. Még hallottam az utánam kiáltozó fiúk hangját, de ügyet sem vetettem rájuk. Céltalanul futottam be egy sikátorba, ahol lerogytam egy kuka mellé, és felhúzott térdeimbe temetve az arcomat sírtam. Nem bírtam már elviselni a hiányát, úgy néz ki kezdtem beleőrülni. Minden ok nélkül letámadtam egy járókelőt az utcán...Egy normális ember nem cselekszik így, túl lép a múlton, nem válik megrögzött üldözővé. Borzalmasan szégyelltem magam. Nem csak a csapat, hanem az egész világ előtt. Mert, hogy ezt nem úszom meg pletykák nélkül, az is biztos. Adam Lambert ártatlan emberekre támad az utcán. Hát mondhatom büszke lehetek magamra. Csak egyszer az életben lássam még. Egyszer ölelhessem át. Szükségem van a jelenlétére, még ha nem is mint társ, csak legyen a közelemben. Rosszabbul nem is dönthetett volna, mint ezzel a kilépéssel. Hatalmas űrt hagyott maga mögött, amit leginkább én éreztem. Még a végén diliházba kerülök...azért idáig csak nem fajul a dolog. Legalábbis remélem.

-Oh Adam hát itt vagy!- borult a nyakamba Ashley. Elfordítottam a fejem, mert nem akartam, hogy lássa az arcom. Ezt látva inkább elengedett, és pár percig csak fürkészett, majd a fiúk is befutottak, akik már kevésbé voltak rám tekintettel. Minden szó nélkül rángattak maguk után vissza a kocsiba, bár látszott rajtuk, hogy legszívesebben kiosztanának, mennyire hülye vagyok. Meg is érdemelném, mert tényleg igaz rám. A szállásra vezető úton feszült csönd uralta a kocsit. Én csak bámultam ki az ablakon, Ashley dettó. Otthon amint csak tehettem bevonultam a szobámba, ahova a lány jobbnak látta, ha nem követ, így helyet foglalt a nappaliban. A telefonommal szemeztem. Felakartam hívni imádatom tárgyát, hogy egy kicsit megnyugodjak, de nem voltam benne biztos, hogy ez helyes döntés. Lehet már számot is cserélt...végül is mit veszíthetek? Rosszabbul már nem érezhetem magam.