8. fejezet

„Tommy szemszöge”

Egyszerűen nem hiszem el. Miért vagyok én ebben ilyen béna? És a lányoknak miért megy ez olyan könnyen? Igen kitaláltad. Éppen ágyneműt húztam, de nem tűnt túl egyszerű feladatnak. Minél jobban erőlködtem, annál jobban belekavarodtam. Most ez a gomb hova is jön? Kész. Elegem van. Majd alszom lepedőben. Eldobtam magamtól a huzatot, és a konyhába futottam, ahol már javában forrt a víz. Lekapcsoltam a gázt, mielőtt az egész a kezemre ömlött volna, de ekkor megcsörrent a telefon. Ki lehet az? Most komolyan vegyem fel ezekkel a ritka édes kis kesztyűkkel a kezemen? Hát nincs más választásom. Óvatosan letettem az edényt valami biztonságos helyre, és hasravágtam magam a díványon.

-Hallo!- nyújtottam el a köszönést, mint valami macska.

-Izé...szia! Adam vagyok. Éppen nyaralunk a hegyekben, gondoltam felhívlak, hogy tudjam mi van veled.- hallottam a bizonytalan választ a vonal túlsó végéről. Arcomról lefagyott a mosoly, és egészen ledermedtem. A gyomrom összeszorult, és valami különleges érzés árasztotta el a testem, amit nem tudta beazonosítani, de egyre inkább idegesített. Lassan fújtam ki a levegőt, mire végre kiszültem valamit.

-Rég beszéltünk. Hát, velem semmi különös nincsen. Éldegélek, bár azért hiányzik a csapat. És ti jól elvagytok?

-Ami azt illeti most per pillanat annyira nem, de összességében nem rossz ez a kiruccanás. A hegyi levegő jót tesz az idegeimnek. Bár jobb lenne, ha...-mielőtt befejezte volna a mondatát elhallgatott, és egy teljesen más témára váltott. Végül valami hasonló értelmes beszélgetés alakult ki közöttünk, mint mikor arról faggattuk régen a másikat, ki miért utálja a rózsaszínt...Mindenesetre jó volt hallani a hangját, bár ezek után egész nap ez a furcsa érzés terjengett bennem. Akármilyen nehéz is beismernem, borzalmasan hiányzott. Igyekeztem nem is törődni vele, de ezzel a hívással felélesztette a régi emlékeket, és beugrott a pillanat, mikor magam mögött hagytam mindent, ami kedves volt számomra. Percekig csak üres tekintettel feküdtem a kanapén, de leküzdöttem a remegést, és visszaléptem a fazékhoz.

Meg sem próbálom leírni milyen érzések kavarogtak bennem, a lényeg, hogy egész nap Adam körül forogtak a gondolataim, és vágytam rá, hogy újra lássam, hogy megölelhessem. Bár tudtam, hogy csak rosszat tennék ezzel mindkettőnknek. Vívódtam, hogy mi lenne a helyes döntés, de a szívem újfent győzedelmeskedett az eszem fölött, és elhatároztam, hogy amint visszaér Los Angelesbe, találkozom vele. Végül is mit árthat, ha néha napján látjuk egymást? Na jó, ez hülye kérdés. De nem érdekel, mert nekem szükségem van rá! Lehet, hogy Karácsonykor még nem tudtam eldönteni mi legyen, de most valahogy tisztán éreztem, hogy...több számomra, mint barát. Még nem álltam rá készen, hogy ezt el is mondjam, sőt nem is állt szándékomban, csak hogy csillapítsam a hiányát tudtam hogy kell egy találka. Kövezzetek meg, de az érzéseimtől függetlenül nem bírnék vele együtt lenni...majd ez is elmúlik, lehet, hogy csak egy ideiglenes flúg. Igen, biztos most is csak bebeszéltem magamnak. Ez túl lehetetlen hozzá. De mi van ha mégse? Látnom kell, hogy kiderítsem.

***

A beígért összejövetel csak nem került be a naptáramba, ugyan Adam már hazaért az Andokból, de nyuszi voltam felhívni. Igen, felnőtt 30 éves ember létemre annyi merszem nincs, hogy megtegyem. Erről jut eszembe, közeleg az ő szülinapja is! Jézusom, mit vegyek neki? Egyáltalán elhív majd? Hogy lesz, mint lesz? Ááá mekkora ész vagyok, hogy még ezt is elfelejtem. Na akkor most higgadjunk le, és gondoljuk át, hogy minek örülne. Smink, nem. Ruha, áhh soha nem találnám el az ízlését. Mit lehet adni egy pasinak? Piát. Nos, talán azt a múltkori után, inkább kerülném. Tisztálkodási cuccok? Nem, azt fogja hinni, hogy büdösnek találom. Pont nem, mert szerintem isteni az illata...Tommy ne kalandozzanak a gondolataid! Koncentrálj! Megvan! Adam oda van az ilyen hülye játékokért. Adok neki egy PlayStationt. Biztos jót fog röhögni, de legalább újra láthatom mosolyogni. Ha már viccnél tartunk. Majd ráhúzok a csomagra egy férfi tangát! Oké, idáig azért nem süllyedek, hülyének is néznének a boltban, meg talán szerencsétlent sem kéne ilyennel égetni. Maradok inkább a jó öreg papírnál. De mikor adnám oda neki?

A gondolatmenetemből a telefonom kellemes csörgése vetett véget. És most ne vágjon senki arcon! Még mindig ő a csengőhangom. Méghozzá a Better Than I Know Myself, amihez tudomásom szerint hamarosan klip is készül. És hogy ezt honnan tudom? Egy nevet mondok, Ashley. Mivel a csapattagokkal nem veszett el a barátságom, minden fejleményről értesítenek. Nem is tudom, talán azt akarják éreztetni velem, hogy még én is a banda tagja vagyok, pedig nem. Akármennyire is fájt az a döntés, úgy volt helyes. Basszus fel kéne venni a telefont, már vagy egy perce csak mélázok!

-Öh, haló! Bocsi, hogy ilyen későn vettem fel, csak...fürödtem.

-Semmi gond. Amint már mondtam neked egyszer, videót fogunk forgatni az új számhoz, és Adam megkért, hogy hívjalak el. Holnap lennének a felvételek, de mielőtt nemet mondanál, csak annyi lenne a feladatod, hogy elkíséred. Be van táblázva mostanában, ez az egyetlen alkalom, hogy találkozni tudtok, szóval kérlek gyere el! Leköteleznél engem és őt is.- hallottam Ashley könyörgő hangját, de a kérésre csak egy bizonytalan nyögéssel tudtam reagálni. Nem arról van szó, hogy nem akarok menni, csak...meglepődtem.- Akkor gyere holnap kettőre hozzám! Onnan együtt megyünk a helyszínre. Szia!- mielőtt rákérdezhettem volna mégis mi az a hely, sietve levágta a telefont, és én csak álltam döbbenten az ablakot fürkészve. Most komolyan ő hívott el, vagy ez valami jól kifundált kis terv a lány részéről? Nem is érdekel. Elmegyek és kész. Baj nem lehet belőle.

***

El sem hiszem, hogy belementem ebbe...ez a csaj elcibált Miamiba? Én sem vagyok normális, de már látni akartam Adamet, aki persze jó szokása révén, megint csak késésben volt. Mielőtt ítélkezhettem volna, megláttam a paparazzók elől menekülő fiút, aki olyan erővel rontott be a stúdióba, hogy engem is magával sodort, és hozzá képest kis magasságom miatt, én húztam a rövidebbet, és kötöttem ki a földön.

-Annyira sajnálom. Jól vagy?- húzott fel, de amint leesett neki kivel is áll szemben, szemei kikerekedtek és kezei egyszeriben erőtlenné váltak, szinte lecsúsztak az enyéimről.- Hát eljöttél?- ugrott a nyakamba, amitől ha nincs ott a fal, megint a padlóra rogyok. Azt leszámítva, hogy kis híján szétnyomorgatott, borzasztóan örültem a hirtelen ölelésnek. Ismerős érzés árasztotta el a testem, és akaratlanul is hozzábújtam a mellkasához, úgy szippantottam be üde illatát.

-Látom örültök a viszont látásnak, de Adamnek mennie kell előkészülni.- szakította meg a pillanatot Isaac, kinek az arcán gonosz vigyor ült, és azzal szemlélte kissé zavarodott ábrázatom. Nem tehetek róla, ha kizökkentenek valamiből, azt sem tudom mi folyik körülöttem. Csak üres tekintettel bámultam a falat, mikor azt kellett észrevennem, hogy már nem vagyok Adam karjai közt. Igyekeztem nem mutatni a csalódottságom, kedvesen mosolyogtam, és hátrébb léptem egy kicsit, hogy menjen csak, de látszólag nem sok kedve volt hozzá. Az ujjával mutatta, hogy még beszélünk, majd egy szempillantás alatt az öltözőben termett. Mivel mást nem tudtam tenni, ledobtam magam a srácok mellé a kanapéra, és hallgattam a történeteiket, a kimaradt időszakról. Csak pár percig tudtam odafigyelni, utána felvettem a bólogató kutya szerepét, mert a gondolataim valahol egészen máshol jártak. Mindenesetre nagyon elmélyedhettem bennük, mert egy hirtelen tapsszó, annyira megijesztett, hogy nekifeszültem a díványnak, és rémülten néztem körül.

-Azért nem hittem volna, hogy ilyen ijesztő látványt nyújtok.- nevetett fel Adam, aki immáron teljes díszletben ácsorgott előttem a véleményemet várva. Föld színekben pompázott, semmi smink, semmi feltűnés. Egy teljesen letisztult összeállítás köszönt vissza rajta, amiben talán minden eddiginél jobban nézett ki. Csak tudnám eddig ezt a természetes szépségét miért takargatta? Jó, ezt nehéz beismernem, de tényleg elképesztően festett.- Tommy élsz még?

-Ha? Mi? Ja persze itt vagyok. Jól nézel ki, tényleg nagyon bejön ez a szett.- bizonytalanul mosolyogtam, de még válaszolni sem volt ideje, mert már el is húzták előlem. Nem bírtam megállni, muszáj volt utána néznem. Nem nyilatkozom, de annyit elárulhatok, hogy....formás. Na ezt se hittem volna, hogy valaha egy fiúra fogom mondani!

-De még mennyire, hogy bejön, le sem bírod róla venni a szemed mi?- bökött oldalba, egy idegesítő kacsintás mellett Kevin, mire csak fintorogtam és a fények felé vettem az irányt, hátha elcsíphetek pár pillanatot a forgatásból. Nekitámaszkodtam az ajtófélfának, de csak két különböző színösszeállítású szoba látványa terült elém. Egy borongós hangulatú, szürke falakkal és rideg berendezési tárgyakkal. A másik sokkal kellemesebb, kifejezetten illő a főszereplő ruhájához. Meleg színek, lekerekített formák, és rengeteg fény. Ebben a kis helyiségben találtam rá is, de nem hittem a szememnek. Se táncosok, se zenekar, semmi statiszta, csak Adam állt egyedül a redőnyön át beszűrődő kis fénycsíkok árnyékában. Az arcomról lesüthetett a meglepettség, mert nevetve közelített felém, és felvilágosított a helyzetről.

-Ez egy egyszemélyes kisfilm lesz. Vagyis inkább úgy mondom, hogy egy szereplős, mert én leszek sokszorozva. A gonosz, nemtörődöm, piálós oldalam, és az érzelmes, jókisfiús oldalam, amit még annyira nem ismerhetnek a rajongók. A lágyabb vonallal kezdjük, mert ott nem kell full sminkben pózolnom, és van fény.

-Mi? Klónozva leszel vagy mi?- a kérdés mintha csak egy ötéves szájából hangzott volna, olyan értelmesre sikeredett, mert Adam hangos nevetésben tört ki, és egyik kezét a vállamra helyezve gügyögte el nekem, hogy nem pont erre gondolt. Jó azért ennyire én sem vagyok hülye, csak abban a pillanatban ez ugrott be először na. Csak ennyit tudtunk társalogni, mert már véget is ért a szünete és visszaállt a kamerák elé. A továbbiakról már nem számolnék be, mindössze annyit tennék még hozzá a történethez, hogy kisebb sokkot kaptam, mikor megpillantottam Adam kezében a szétnyomott „szívet”, amiről persze később kiderült, hogy gránátalma. Kifejezetten szexi volt ahogy túljátszotta az idegbeteg rockszárt. Na jó ez még mindig szokatlan, hogy ilyet mondok egy pasira...

Véget ért a forgatás, és a kis főhős kimerülten esett rá a díványra.

-Látszik, hogy lassan két éve nem csináltam klipet. Ultra fárasztó!- feküdt ki, úgy, hogy a feje köszönőviszonyba került a combommal, de fel sem tűnt neki.- Tommy, tudod nem soká lesz a szülinapi bulim, és szeretném, ha eljönnél. Ha nem akarsz nem kell, csak...örülnék neki.- viccelsz? Eddig erre a kérésre vártam!

-Igen nagyon szívesen részt vennék rajta.- hajoltam mosolyogva a fiú felé, aki már csak halkan kinyögött egy „akkor jó”-t és már aludt is. Nem bántam a dolgot, viszont Ashley sürgetően nézett rám, hogy haladjak, mert sietnie kell. Fájdalmas sóhajtás közepette emeltem nagyon óvatosan az édesen szundikáló fiú fejét vissza a párnára, és csendesen felálltam mellőle.

-Na mi lesz már? Adj egy jóéjtpuszit és tiplizzünk!- forgatta a szemeit, amire egy bizonytalan nézéssel válaszoltam, de kezével a levegőben hadonászott, hogy gyerünk már, így lassan lehajoltam és félénk puszit leheltem az arcára, amitől mosolyogva átfordult a másik oldalára és tovább szuszogott. Lehet, hogy csak álomnak fogja gondolni az egészet. Jobb is. Ashley elégedetten vigyorgott, mire inkább nem is reagáltam semmit, csak megragadtam és behúztam az autóba. Amint kiléptem, meglepetten vettem tudomásul, hogy rendesen ránk sötétedett.

-Nem én vezetek!- jelentettük ki egyszerre.-Hölgyeké az elsőbbség.- pukedliztem gonosz vigyorral az arcomon, mire küldött egy pofont a levegőben és helyet foglalt a kormány mögött. Ugyan egész napom mindössze abból állt, hogy ültem meg néha álltam, amint kényelembe helyeztem magam, elnyomott az álom és csak Los Angelesben tértem magamhoz.- Hol vagyunk?

-Elhoztalak a házadig Csipkerózsika, de a karjaimba már nem tudlak bevenni, szóval...

-Köszi mindent. Jó volt találkozni, majd még beszélünk. Szia!- álmosan megpusziltam a lány arcát, majd hangos ásítások közepette betámolyogtam a lakásba és úgy ahogy voltam dőltem az ágyba.