Fogalmam
sincs mit adhatott be, de megtette a hatását, mert csak másnap ért
véget a filmszakadás, mikoris valamikor reggel felriadtam. A
szemeim kipattantak, és felültem körülnézni, hátha az egész
csak álom volt, de nem. Mert tehetetlenül estem vissza az ágyra,
ugyanis szörnyen sajogtak a sérüléseim. Meglepetésemre a
szobában egyetlen egy vérfoltot sem láttam, csak engem tarkítottak
szebbnél szebb sebek. Halk nyögés hagyta el a szám, mert úgy néz
ki az éjjel, tudtomon kívül is bántalmazott párszor. A hátam tele
volt mély karmolás nyomokkal, a fenekemről meg ne is
beszéljünk...egyszóval rá kellett jöjjek, hogy megtette,
méghozzá elég keményen, és ki tudja hányszor. Az égvilágon
semmire sem emlékeztem. Ismerős szobában voltam, mégsem a
sajátomban. Nem, ez még 1-2 évvel ezelőttről rémlik.
Talán...nem! Az nem lehet! És mégis. Ez Drake háza. Az exem,
akivel elég csúnyán váltunk el. Annak is az egyik oka az
erőszakossága, és a durvasága volt, de ilyet sosem tett velem. Mi
vehette rá erre? Mitől lett ilyen? Miért pont most került elő?
Tudtam, hogy a kérdéseimre talán jobb is ha nem kapok választ,
mert minél hamarabb el kellett tűnnöm onnan. Csak egy bajom
volt...Hogy álljak fel? Más lehetőség nem akadt, összeszedtem
magam, és kínkeserves fejvágások közepette kimásztam az ágyból.
Mivel a ruhám szét volt tépve, újat kellett találnom, szóval
feltúrtam Drake szekrényét, és szerencsémre találtam pár olyan
cuccot, amik nem túl feszesek, meg egy sapkát, amivel eltakarhatom
az arcom. Nem volt időm nyavalyogni és bevonulni a fürdőbe
lekötni legalább a mellkasomon tátongó "rést", azonnal
indulnom kellett. Minden lépés rendesen meggyötörte amúgy is
fáradt testem, de továbbra is halkan haladtam az ajtó felé. A
konyhából zajokat hallottam. Összerezzentem, mert nem állt
szándékomban itt maradni, márpedig tudtam, hogy ha meglát, nem
hagy elmenni, szóval mély levegőt vettem és kirontottam a
bejárati ajtón. Meg sem álltam az útig, ahol gyorsan leintettem
egy taxist, és beestem az ülésre. Még hallottam az utánam
kiáltozó és rohanó fiú hangját, így gyorsításra késztettem
a sofőrt, aki engedelmesen követte az utasításaim, míg el nem
értünk a villámhoz. Mivel pénz nem volt nálam, kértem, hogy
várjon meg kint, amíg elő nem kerítek valamennyit. Szerencsémre
az illető nagy rajongóm volt, így beérte egy aláírással, és
elhajtott. Végre otthon voltam. Bevánszorogtam a nappaliba és már
épp ledőltem volna a díványra, mikor eszembe jutott, hogy nem
hívhatok orvost. Persze, majd megvárom, hogy az egész média attól
zengjen, hogy "Adam Lambertöt megerőszakolták"...ez nem
történhet meg! Majd begyógyulnak egyszer. Addig is nekem kell
magam ellátnom. Be is lépkedtem a fürdőbe, ahol a tükör elé
támaszkodva a hittnél és borzalmasabb látvány fogadott. Az arcom
jobb fele teljesen be volt zöldülve, szemeim karikásak voltak (bár
akkor pont nem ez volt a legnagyobb bajom) és a szám...hát arról
inkább szót sem ejtek. Szóval pont olyan szépek voltak a sebeim,
mint amennyire fájtak. Elővettem rahedli fertőtlenítőszert, gézt
és kötszert, és meglocsoltam a mellkasomon virító vágást, ami
a vártnál is jobban mart, szóval fogaim összeszorítva
törölgettem le a még kicsordult vért, és tekertem be magam
kötszerrel. A továbbiakkal nem is untatnálak titeket, lényeg,
hogy túlestem a saját kis kezelésemen, és óvatosan feküdtem a
kanapéra. A fájdalom nem enyhült, egyre csak lüktetett minden
egyes porcikám, így benyeltem pár szem aspirynt és vártam a
csodát. Talán kicsit eltúloztam a mennyiséget, mert csak arra
ébredtem fel, hogy valaki rám akarja dönteni a házat.
Megremegtem, mert tartottam tőle, hogy Drake tért vissza, de hál'
istennek, csak Tommy dörömbölt eszeveszettül.
-Adam!
Adam élsz még? Kérlek adj valami életjelet! Mondd, hogy nincs
semmi bajod! Könyörgöm!- a félelemtől reszketett a hangja, és
hallottam térdeinek roppanását, ahogy összeesik, és úgy
üti-vágja az ajtót, hátha egyszer kinyílik. A túl sok
fájdalomcsillapítótól, csak egy halk nyüszítést tudtam kiadni
magamból, és utána nyúltam a távkapcsolónak, hogy azzal
beengedhessem őt. Mázli, hogy lustaságom végett beszereztem ilyet
is, hogy így is kinyithassam a bejárati ajtót. Nem akartam
viszont, hogy lássa a kötéseket, így magamra húztam a takarót,
hogy csak a szemem látszódjon ki. Amint megpillantott, könnyeivel
küszködve rohant felém, és már épp készült átölelni, mikor
kinyomtam magamból pár rekedtes szót.
-Beteg
vagyok, és fertőző, nem szeretném, hogy elkapd.- hogy hitelesebb
legyek köhécseltem párat, mire visszahőkölt, de a hatás nem
tartott sokáig, mert lehuppant mellém, és úgy szemlélt.
-Engem
nem érdekel. Te ha tudnád mit össze nem aggódtam magam miattad!
Nem mellesleg a srácok is. A tortát sem vártad meg, egyszerűen
leléptél a saját bulidról. Tegnap csak úgy beugrottál egy
kocsiba, vagy tudom is én mit csináltál, de az egész olyan
gyorsan történt nekem meg fogalmam sem volt róla merre vagy! Többé
ne hozd rám ennyire a frászt! Amúgy hol voltál? És mitől lettél
ilyen beteg?- már épp lejjebb húzta volna az arcomról a takarót,
hogy hallja amit mondok, mikor megragadtam a kezét, és visszatettem
a combjára, de ezzel nagy hibát követtem el, mert kiszúrta a lánc
okozta sérüléseket a csuklómon, és értetlenül nézett rám.-
Ez meg micsoda? Hogy került ide?
-Ne!
Várj!- ellenkeztem, de túl késő volt. Tommy egy pillanat alatt
dobta le rólam a takarót, ezzel láthatóvá téve bedagadt
arcomat, és véresre repedt számat. Riadtan húztam vissza magamra
a pokrócot, de túl hirtelen mozdulatot tettem, és ezzel újból
felszakítottam a már hegesedő vágást a felső testemen. Szinte
éreztem, ahogy újból kicsordul belőle a vér, és az érzés
visszaköszönhetett az arcomról, mert a fiú nagyot nyelt, és
remegő kézzel húzta feljebb a pólóm. Az aggodalmat, ami akkor
kiült arra a gyönyörű pofijára, le sem lehet írni. Könnybe
lábadt szemekkel méregetett, nekem pedig már se kedvem se esélyem
nem volt ellenkezni. Lesütött szemmel terültem a rémülettől
megdermedt fiú előtt, aki erőt vett magán, és tekintetét
elterelve a sebekről szólalt meg.
-K-ki
volt ez? Ki tett veled ilyet?- nem bírtam mit válaszolni.
Elfordítottam a fejem, és a kanapéba mélyedve hallgattam tovább.
Nem mertem elmondani neki. Nem bírtam volna szembenézni se vele se
senkivel ezek után. Pár percnyi kínos csönd után felfogta, hogy
belőlem ki nem húz semmit, így csak sóhajtott és fölállt.-
Akkor majd elmondod, ha akarod. Mert nem foglak békén hagyni.
Minden nap beugrom hozzád, ha tetszik ha nem, megnézni milyen
állapotban vagy. Ne aggódj, nem mondom el senkinek, mert látom
valami nagyon titkos dologról van szó, de tőlem nem szabadulsz,
mert aggódom érted...ezek nem kis sérülések, idő kell, hogy
begyógyuljanak, szóval addig is én kiszolgállak majd, hogy ne
neked kelljen felkelned minden csip-csup dologért. Akkor....én most
megyek. Pihengess és ne nagyon mozogj! Öh...szia!- látszott rajta,
hogy a sokktól alig bír valamit kinyögni. Gyorsan be is csukta
maga mögött az ajtót, és újra egyedül maradtam az egyre inkább
mardosó bűntudattal. Lehet, hogy az a csók csak a pia hatására
történt köztünk, lehet az egész csak a részegség műve volt,
de annyi biztos, hogy én szeretem, és mégis megcsaltam...
***
Egész
éjszaka forgolódtam. Vagyis forgolódtam volna, ha egyáltalán
megbírtam volna mozdulni. Hol az egyik testrészem lüktetett, hol a
másik. Egy percre sem hagyott nyugtot, és ahelyett, hogy javult
volna, minden egyes pillanattal csak rosszabb lett. Végül pár óra
után csak elnyomott az álom, de max ha 4 órát tudtam aludni, mert
visszahallottam a Queen ütemeit a telefonomból.
-Mmm...halo?-
szóltam kelletlenül a kagylóba, de a kedvem azonnal megváltozott,
amint rájöttem ki is keres.
-Szia
Adam! Figyelj csak azért hívlak, hogy megkérdezzem hogy vagy és,
hogy mehetek-e akkor hozzád?
-Hát
ha nem zavar, hogy úgy nézek ki, mint akit nyakbafostak, gyere
csak.
-Akkor
10 perc és ott vagyok. Szia!- mielőtt elköszönhettem volna már
le is tette, és újra csend uralta a szobát. Remek. Nem elég, hogy
egyszer így látott, most megint idejön. Normális esetben örülnék
a társaságának, de most más a helyzet. Késő bánat, már igent
mondtam. Akkor ideje lenne felkelni. Igen ám, de hogy? Amint
felkönyököltem, elkezdett húzódni a vágás, és visszaestem a
párnák közé. Nem is erőlködtem tovább, lehunytam a szemem és
vártam, hogy betoppanjon.
-Szóval
itt vagy. Már mindenütt kerestelek. Mivel eddig nem válaszoltál,
most újra megkérdezem. Hogy vagy?- Tommy óvatosan mellém ült, és
kezével finoman megsimította a hasam. Attól az egy érintéstől
is kellemes bizsergés járta át a testem, amit egy mosollyal
jeleztem, és megfogtam a kezét.
-Jobban.-
füllentettem, de nem sok hatást váltott ki, csak egy hitetlenkedő
pillantást a részéről. Inkább nem is kérdezett többet, és már
kezdtem azt hinni, hogy megúszom a kellemetlen témákat, de
szokásomhoz híven, megint csak tévedtem.
-Szóval...az
a csók...-na neeee, miért pont most? Nem tartozik a legnagyobb
vágyaim közé, hogy magyarázkodhassak neki, hogy a pia miatt volt,
meg sajnálom, s a többi...- Mielőtt megijednél, nem szemrehányást
akarok tenni, sőt, épp ellenkezőleg. Figyelj, azalatt az idő
alatt, amíg nem találkoztunk, átgondoltam a dolgokat és arra
jutottam, hogy kurva nagy hülye voltam decemberben. Nem csak, mert
úgy viselkedtem, ahogy, hanem...mert visszautasítottalak.
Rettenetesen hiányoztál, és rá kellett döbbenjek, hogy kellesz
az életembe. Hogy nem bírlak elfelejteni, hogy szükségem van rád.
Szóval, csak annyit szeretnék mondani, hogy...szeretlek.- hangja
elhalkult, és szégyenlősen hajtotta le a fejét, hogy ne nézhessek
a szemébe. Bár akkor pont nem arra figyeltem, mert teljesen
értetlenül bámultam magam elé. Akkor, most...komoly? Tényleg
szeret? Áh, ez csak egy álom haver ébredj fel, ez nem lehet a
valóság, ébredj fel! - Nem szórakozásból álltam eléd,
nyugodtan hidd csak el. Itt vagyok és itt is maradok, VELED. Persze
csak, ha nincs ellenvetésed, bár azt várhatod, hogy lerázhass
magadról.- halkan kuncogott, hogy ezzel kicsit életre keltsen, és
összefonta az ujjainkat, úgy mosolygott rám. Túl szép álom,
hogy igaz legyen, de engedtem a csábításnak, és elhittem, amit
mond. Lágyan megsimítottam az arcát, és rámosolyogtam, mire azt
a másik kezem is megfogta. Na ilyenkor átkozom a sorsot...persze,
hogy pont most nem bírok megmozdulni, mikor erős kényszert érzek,
egy kiadós ölelésre. Hjaj, milyen jól is esne már...Azért
összeszedtem magam, lassan felültem vele szemben és óvatos puszit
leheltem az arcára.
-Milyen
kár, hogy most nem csókolhatlak meg...na majd ha begyógyul a szád.
Tudom, hogy most nem kéne nagyon terhelni téged, mert gyenge vagy,
de...kérlek, mondd el, hogy mi történt! Le sem hunytam a szemem
éjszaka, mert folyton csak az járt a fejemben, hogy ki és mit tett
veled. Gondolom, hogy fájdalmas emlék, de nem bírom ezt a
tudatlanságot. Tudnom kell mi van veled! És, hogy miért kell
titkolni.- kérlelő szemekkel nézett rám, de még nem álltam rá
készen, hogy beszámoljak a történtekről. Sajnálkozva sütöttem
le a szemem, amiből rögtön tudta, hogy egy ideig még nem fog
választ kapni, így beleegyezően sóhajtott, és átkarolt. Nem
mondom, hogy valami túl kellemes érzés volt, mert minden fájt,
ami érintette a bőröm, de nem különösebben törődtem vele.
Végre annak a karjaiban voltam, akit szeretek és csak ez számított.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése