12. fejezet

Már nyolckor ott nyüzsögtem szegény Tommynak, hogy mégis mi a francot vegyek fel, mert nem bírtam dönteni. Mindenre csak rábólintott, hogy ez is jól áll meg ez is, és már látszott, hogy kezd elege lenni a lassan fél órája tartó selejtezőből, de nem érdekel! Egyedül nem bírom eldönteni, hogy mit vegyek fel és kész.

-Örülnék, ha kicsit használhatóbb infókkal is megdobnál néha, mintsem annyit jegyzel meg, hogy szexi vagyok benne...-morogtam és egy újabb szettet toltam az orra elé hátha szolgál valami használható tanáccsal.

-Én meg annak, ha nem kéne feltúrni az egész ruhatárad pár órányi szórakozás miatt...Könyörgöm Adam ez csak egy buli! Nem a nagynénéd esküvője. Mindegyik jól áll, ideje lenne döntened valamelyik mellett, mert lassan indulni kéne.

-De nem bíroooook! Ezért kértem a segítséged te ész!- igen, kicsit hisztis vagyok, ha nem működnek velem együtt, de Tommy épp ilyen makacs, mint én. Most is további vita helyett kirántott a kezemből egy neki tetsző összeállítást, és betolt a fürdőbe.

-Na te Glamkirály, vedd fel ezt és sminkeld ki magad aztán gyere ki a nappaliba!- szólt be az ajtón, majd hallottam a lépéseit, ahogy elhalad, és besüpped a kanapéba. Mert persze ő már rég készen volt, én meg még sehol se tartottam. Úgy 20:45-re azért csak kikászálódtam, mire megragadott és kiráncigált a kocsiba, hogy induljunk már, mert rohadtul el fogunk késni. Forgattam a szemeim, mert neki ilyen idegesítő pontosság mániája van, nekem meg védjegyemmé vált a késés. Negyed tízre csak odaértünk, amit a srácok pár rosszalló pillantással nyugtáztak és behúztak a klubba. A vörös és egyéb élénk színű UV fények ide-oda cikáztak a fekete alapon neon festésű falakon, ezzel misztikus hangulatot kölcsönözve a bárnak. Hangosan dübörgött a zene, a hangulat meg már megvolt a fiatalok körében, mert mindenki már most be volt kicsit csiccsentve. Gondoltam mivel már rég voltam itt, kicsit feloldódok, és az estét egy kis mojitóval kezdtem, utána a klasszikus vodka-narancs, tequila...Ashley az orrom alá tolt egy Sex On The Beach koktélt, de inkább kihagytam a lehetőséget. Sosem voltam oda az effajta ízorgiákért, a letisztult, egyszerű italok az én világom, amik rendelkeznek egy meghatározó ízzel, nem pedig nyolc kavarog egyszerre a számban. Bár lehet már arra is rávettem magam, hogy igyak valami hasonlót, mert a poharak csak gyűltek az asztalomon és minden alkalommal mást rendeltem. Végül, ami végleg padlóra küldött Tommyval együtt, az a Killer volt. Mint a nevéből is kihangzik, nem valami lágy kis koktél, tömény pia van benne kitudja még mivel keverve. A tulaj ajánlotta, gondoltuk kipróbáljuk, de mivel eleve kezdtük elveszíteni minden józanságunk, nem sült el jól. Egy kis nézeteltéréssel kezdődött, de pár perc múlva már kezdett átváltani egy komplett veszekedéssé. A pultos kulturáltan intett, hogy inkább menjünk a konyhába vitázni, mert elűzzük a vendégeket. Beérve egyik kezemmel az asztalra támaszkodtam és folytattam ott, ahol abbahagytam. Végül már elég durva dolgokat vágtunk egymás fejéhez, régi dolgokat hoztunk föl, és bár eddig nem, de abban a szent pillanatban szó került a decembertől idáig tartó időszakra és mivel már nem tudtam tartani a szám, kicsúszott minden eddig rejtegetett problémám.

-Szóval még neked van bajod velem? Hát nem is tudom ki utasított vissza olyan ridegen és utána bele se szart, hogy kis híján kinyírtam magam! Elmentél, mert azt hitted jobb lesz, de rohadtul nem lett jobb, sőt, csak egyre jobban elvesztettem a fejem, és totál bekattantam, de már szót sem ejtettem róla, mert tudtam, hogy úgy is leszarod! És akkor csak úgy beállítasz a forgatásra és úgy teszel mintha minden kurvára rendben lenne, mintha az elmúlt egy hónapot csak úgy kitörölted volna a memóriádból. Persze én azonnal megbocsátottam mindent és akkor jött a szülinapi buli, ahol meg totálisan összezavarodtam. Akkor a Drake-es dologról inkább szót sem ejtek...onnantól kezdve minden oké volt, tényleg imádok veled lenni, de tudod mennyire fáj ez nekem, hogy nem vagy képes felvállalni? Tudom, ehhez idő kell, de akkor is bassza a csőröm. Mintha az eddig rólad felállított teória, miszerint heteró vagy, fontosabb lenne, mint az, hogy házon kívül is velem mutatkozhass. Lehet, hogy neked ez tök könnyű, de számomra egy kapcsolat nem ebből áll! Nem vagyunk már tinédzserek, hogy titkolni kéne a szerelmünk.- törtem ki magamból és ingerülten hadonásztam a kezemmel a levegőben, amit Tommy értetlenül szemlélt, majd mikor megemésztette a mondottakat, visszavágott.

-Egyszerűen odáig vagyok érte, hogy te folyton csak magaddal törődsz! Mindenki téged pátyolgasson, mindenki csak rád figyeljen, semmi nem lehet fontos, csak Te Te Te!!! Fejedbe szállt a hírnév baszd meg! Mert te vagy a NAGY Adam Lambert, csak hozzád kell alkalmazkodni! Önző vagy! Senkivel nem törődsz csak, hogy te érezd jól magad! Persze, mennyire kiborultál miattam, oh istenem mindenkit ér szerelmi csalódás, emiatt nem kellett volna idáig jutnod. Csak sajnáltatod folyton magad, hogy mindenki körülugráljon, de egyet elárulok...én ennek nem dőlök be! Szóval te csak ne oktass ki engem, hogy nem vállallak fel, mert az NEKED rossz! Mert megint csak te vagy a lényeg, mi?- tolta az képét az enyémbe, hevesen gesztikulálva, és elhomályosult tekintettel fürkészett, mit reagálok. Mondom, nem voltam túl józan, és olyankor könnyen bepöccenek. Ennyi épp elég volt hozzá. Ellöktem magamtól, mire ő is megtette ugyanezt, csak erősebben, és nekiestem a falnak. Elborult az agyam. Nekirontottam és lekevertem egy pofont, és már ugrott is volna, hogy visszaadja, mikor Isaac hátraszorítva a két kezét fogta le.- Engedj el!- üvöltötte és rángatózott, amivel csak annyit ért el, hogy mindkettőnket kidobtak az utcára a biztonságiak. De persze ez nem volt elég. Továbbra is fennhangon vitáztunk, és nagyon kevés választott el minket attól, hogy megtépjük egymást, de valaki ránk hívta a zsarukat, és már csak annyit észleltem, hogy két külön kocsiba taszítanak minket, majd elhajtunk a sötétségben. Valamit ordibált velem a hapi, de semmit nem fogtam fel belőle. Segg részeg voltam és szerintem ezzel nem voltam egyedül. Kezeimet hátrafogva taszítottak be egy poros kis cellába. Dohos volt a levegő, undorító WC szag terjengett és a szoba egy törött tükörből, egy koszos sloziből meg kézmosóból állt, és egy láncokkal felfüggesztett faágyból, ami olyan volt, mintha egy deszkán kéne feküdnöm. Végül is abban a pillanatban pont nem érdekelt, levágtam magam arra az ágynak csúfolt valamire, és miután forgolódtam egy órát, csak sikerült elaludnom.

-Elhagyhatja a cellát! A telefonját és a tárcáját a recepción találja.- hallottam egy monoton férfi hangot, aki látva, hogy nem reagálok, végighúzta az ujját a rácsokon, amik ettől olyan idegesítő hangot adtak ki, hogy a fejemhez kaptam, és egy hangos morgással jeleztem, hogy ébren vagyok.- Jól van látom felriadt. Na akkor szedje össze magát és elmehet.- gúnyolódott, majd ellépdelt. Lassan ültem fel, de a fejem minden mozdulatnál szinte ketté akart szakadni, és borzalmasan szédültem. Kezdtem megemészteni a tegnap történteket, és minél jobban belegondoltam mit tettem, annál inkább szégyelltem magam. Nem bírtam magamnak megbocsátani miket vágtam szegény Tommy fejéhez, és azt a pofont se. Erre az ital nem mentség. Minél hamarabb tisztáznom kellett vele a dolgot, így összeszedtem magam és kilépdeltem az előtérbe, ahol a recepciós nő unottan nyomta a kezembe a cuccaim meg egy zacskót.

-Hát ez meg mire kell?

-Ahogy elnézem magát, még szüksége lesz rá.- szólt lekezelő hangon és a kezével integetett, hogy menjek már. Micsoda modor...na mindegy, nem is érdemlek mást. Első dolgom volt írni Tommynak egy SMS-t, hogy otthon beszélünk és hívtam egy taxit. Út közben beugrottam venni sapkát, napszemüveget és egy kis bonbont, hogy elrejthessem nyúzott ábrázatomat a járókelők elől. A csokit persze nem arra szántam, hogy az arcom elé tartva hárítsam a kamerák kattanásait, csak kiengesztelésképpen szereztem be. Egyre jobban kezdett eluralkodni rajtam az idegesség, ami a másnaposság bájos tünetei mellé társulva kifejezetten kellemes érzést keltett bennem. Mikor már az ajtó előtt álltam ez egyre csak fokozódott, a szívem pedig a torkomban dobogott, így pár perc hatásszünet után lassan benyitottam.

-Hazajöttem! Hahó baby itthon vagy?- a tekintetemmel végigpásztáztam az egész lakást, de se nem hallottam, se nem láttam a keresett személyt.- Biztos még nem engedték haza.- vállat vontam és már kezdtem megnyugodni, hogy húzhatom az időt, mikor megpillantottam egy papírfecnit a kávézóasztalon. Gyorsan az orrom elé kaptam, ám mikor a sorok végére értem, tekintetem üressé vált és megremegett az ajkam.

„Adam...úgy érzem a tegnap történtek végleg bélyeget nyomtak a kapcsolatunkra. Akármennyire is szeretlek legutóbb kiderült, hogy csak problémát jelentünk a másiknak, én meg nem tekintem célomnak tönkretenni az életed. Sajnálom, de talán mindkettőnknek jobb lesz, ha többé nem látjuk egymást. Légy jó! Thomas.”

Lemerevedve bámultam a tépett kis cédulát, majd mikor tudatosult bennem, mi is áll a levélben, arcom eltorzult és teljes erőből nekivágtam a falnak a bonbonos dobozkát. A gombóccá gyúrt csokoládék egy része elkenődött a fehérre mázolt falon, a többi pedig szétgurult a padlón. Már az egész testem remegett és lihegve sodortam le a lámpát az asztalról, ami apró darabokra törve hullt a padlóra és kihunyt a fénye. Magam sem tudom mit éreztem, de az idegeim lassan elpattantak, így valamin ki kellett töltenem a dühöm. Még pár dolgot a falnak csaptam, így a ház kész romhalmaznak festett, majd levágtam magam az ágyra, ahol nem rég még nem egyedül kellett lennem. A plafont bámulva beugrott pár kép az elmúlt hetekből, ami azt váltotta ki, hogy patakokban törtek ki a könnyeim. Nem hiszem el, hogy itt hagyott...könyörgöm részegek voltunk, nem gondoltam komolyan semmit! Ha tehetném mindent visszacsinálnék, de sajnos még mindig nincs feltalálva az időgép. Tommy már biztos messze jár és hallani sem akar rólam. Hogy lehetek ekkora fasz? Komolyan sikerült teljesen elbasznom az egész életem! Végre mellettem volt, végre boldog voltam és így kell vége lennie, hogy még csak nem is tisztáztuk a dolgokat. Csak egy semmitmondó kis cédulát és ezernyi emléket hagyott maga után semmi mást. Egyszerűen nem bírom felfogni. Mindez amiatt, mert nekem állandóan piálni kell! Komolyan ilyenkor legszívesebben magam cseszném a falnak, nem az ártatlan edényeket.

11. fejezet

Arra ébredtem, hogy valami szörnyen nyomja az oldalam, ami az eddiginél is jobban sajgott ennek hatására. Résnyire nyitottam a szemem és a halkan szuszogó fiú látványa fogadott, aki teljesen hozzám volt bújva. A mellkasomban könyökölt, így picit arrébb húzódtam, de nem honolt túl nagy rend az ágyon, szóval sikeresen ráfeküdtem valami keményre. Hirtelen bekattant a Tv, ami olyan váratlanul ért, hogy összerezzentem, és ezzel felébresztettem őt is. Homályos tekintettel pillantott rám, majd látva, hogy nincs baj, erőtlenül ejtette vissza rám a fejét, de elég rossz helyen landolt. Felszisszentem, ám igyekeztem minél kevesebb hangot kiadni, nehogy megint felriasszam. Kis fáziskéséssel ugyan, de észrevette a hibáját, és ijedten ugrott le rólam.

-Jaj, annyira sajnálom, csak reggelente használhatatlan vagyok. Elfelejtettem, hogy ez neked fájhat.- hajtotta le sajnálkozva a fejét. Utána nyúltam, és gyengéden megsimítottam, majd hogy tekintetünk találkozott, elmosolyodtam.

-Semmi baj, ismerős a helyzet. Nem mellesleg, irtó aranyos vagy ilyen kis álmosan, kócos hajjal.

-Szerintem inkább elborzasztó, de ízlések és pofonok.- halkan kuncogott, és visszahajolva óvatosan ölelt át.- Amúgy mióta vagy fenn?

-Pár perce, de lassan ki kéne másznom, mert munka van.

-Munka? Na arról ne is álmodj! Ezt a szót most szépen elfelejted, nem engedlek sehova! Itthon maradsz velem, és gyógyulgatsz, ha már orvost nem hívhatunk. Na de akkor menjünk ki, csinálok valami reggelit.- csak forgattam a szemeim és épp készültem ellenkezni mikor...-Kuss! Maradsz és kész!- fogta be a szám, majd rám kacsintott és intett, hogy menjek utána. Kisétált a szobából, így vettem egy nagy levegőt és felkeltem. Mit ne mondjak, megküzdöttem az öltözködéssel, mert bármit húztam magamra, valamelyik részem mindig fájt. Végül csak elkészültem, már csak egy volt hátra...ki kéne menni. Nem akar valaki adni egy repülő széket, vagy bármit? Nem. Valahogy sejtettem. Akkor most, eeeeegy...

-Pfff...ez kész!- méltatlankodtam, mert minden egyes lépésnél megfeszült a bőröm. A dolgot pár keserves grimasszal nyugtáztam, mire végre elértem a kanapéig. Mikor már nyugodtan feküdtem a hátamon, hosszan kifújtam a levegőt és a konyhában sürgő-forgó Tommyra néztem. Éppen egy szendvicset kenegetett, mikor megszólalt a csengő. Meglepetten nézett a hang irányába, mivel nem vártunk senkit, de azért ajtót nyitott.

-Szia! Hát te meg ki vagy? Hogy jöttél be és kit keresel?

-Nem szükséges tudnod. Amúgy Adamet keresem. Itthon van?- az ismerős hang hallatán összeszorult a gyomrom és rémülten pillantottam a tanácstalanul ácsorgó Tommyra, majd a kezeimmel hevesen csapkodtam, nehogy beengedje, de úgy tűnt sejti, hogy otthon vagyok, mert egy laza mozdulattal eltolta magától a szőkeséget, és körülnézett.- Hiába bujdosol cicus, tudom, hogy itt vagy! Még van egy elintézni való ügyünk.-szaporán vettem a levegőt és azt kívántam bárcsak elnyelne a dívány, de nem így lett. A lépéseit egyre közelebbről hallottam, de már nem volt hova süppednem. Nagyot nyeltem és összeszorítottam a szemem, de hirtelen egy hangos puffanás csapta meg a fülem. Mikor felnéztem, Drake-et láttam Tommy által a földre taszítva, aki lazán lelökte magáról, a vékonyka teremtést, aki így a falnak csapódott.

-Ne bántsd!- csattantam fel, mire látogatóm arcán elégedett vigyor jelent meg. Megragadott, és a pólómnál fogva rántott magához.

-Nocsak ki bújt elő. Ennyire félted? Én a helyedben magadért izgulnék, de látom nagyon önfeláldozó vagy. Te pedig!- fordult engem megrántva a fejét fogdosó fiú felé.- Inkább maradj a helyeden, és meg ne merj még egyszer támadni, mert ő fogja bánni.- hogy nyomatékosítsa mondandóját, rámarkolt a csuklómra, és adott egy erős pofont.- Ezt az előbbiért. Nos, akarsz még valamit mondani? Mindjárt gondoltam.- látva, hogy elérte a célját, minden további nélkül rángatott ki az ajtón. Alig bírtam tartani a lépést, de hevesen tiltakoztam és kétségbeesett arccal húzódtam az ellenkező irányba a szabadulás reményében.- Hé! Azt teszed, amit mondok, mert ezzel a magatartással csak magaddal tolsz ki. Nehezen találtam rád, most már nem hagyom, hogy megszökj. Ha kell bevetek bármit.- ezen az utolsó mondatán megrémültem, de nem hatottam meg, durván belökött a kocsiba. Mielőtt rám zárhatta volna az ajtót, kiugrottam és futásnak eredtem, de túl gyorsan reagált, és kezeimet összefogva taszított a csomagtatóra.- Látom nem vagy képes nyugton maradni. Hihetetlen, hogy mindig idáig kell fajulnia a dolgoknak.- elővett egy zsebkendőt, meg valami kis üveget, és a tartalmát rácsorgatta a szövetre. Értetlenül szemléltem a jelenetet, de nem sok időm volt, mert az egészet arcomba nyomta, úgy hogy alig jutottam a levegőhöz. Az orrfacsaró bűzbe belekönnyeztem, és minden módszerrel próbáltam szabadulni a kendőtől, de éreztem, hogy a testem lassan elgyengül, és tehetetlenül fejelek a kocsiba. Még annyit fogtam fel a történtekből, hogy bevág a hátsó ülésre, és elhajt a ház elől. A szemeim leragadtak, és már valószínűleg félálomban lehettem, mert csak pár elmosódott szirénaszót hallottam, és hogy egyre gyorsabban haladunk, ám a továbbiakból egyebet már nem észleltem, mert elnyomott az álom.

Szinte megvakított a látvány, mikor felriadtam, és körültekintettem. A szívem vadul vert, tartottam tőle, hogy megint Drake lakásában ébredek, de nem. Egy fehér helyiség látványa fogadott, egyszerű berendezéssel, és terjengett a kórház szag. Állj...kórház szag? Na ne! És mégis. Egy kórteremben voltam félmeztelenül terülve a kissé kényelmetlen ágyon. Mielőtt bármit mondhattam volna, Tommy finoman átölelt, bár éreztem, hogy legszívesebben a nyakamba ugrana csak nem mer. A megkönnyebbülést, amit akkor éreztem, nem lehet leírni. Az, hogy az Ő fogta a kezem, hogy Ő volt mellettem, és Ő ölelt át, minden egyébbel felért. Nem is érdekelt, hogy kerültem ide, mert egyet tudtam. Megmenekültem.

-Jaj, végre felébredtél! Itt ülök melletted, mióta kijöttél a műtőből.

-Honnaaaaaan?? Mi a francot kerestem én ott? Semmi bajom gyerekek!- emeltem fel a hangom, mert nem bírtam felfogni, mégis mit kellett velem csinálni. Autóbalesetet szenvedtem míg aludtam, vagy mi? De nem, mert nem érzem rosszabbul magam...

-Nyugi! Csak összevarrták a nagyobb sebeket, ne izgulj! Szerencsére, nem lett bajod. Miután elráncigált, tanácstalan voltam, hogy mit kéne tegyek. Ha kirohanok mindketten rosszul járunk, de tétlen sem maradhattam. Sajnálom, de nem tehettem mást. Kihívtam a rendőrséget, akik szerencsére még időben utolértek titeket, viszont az az őrült nem hogy leállt volna, csak gyorsított, és perceken át kergethették, mire végre sikerült letaszítani az útról. Őt börtönbe toloncolták rád pedig ájultan találtak, kihívták a mentőket, és behoztak ide. Rátaláltak a sebeidre, és innentől már tudod. Ne aggódj, senki nem tud erről! Se arról, hogy kórházban vagy, sem arról, hogy nem vagy túl jó állapotban, semmi. Csak én.

-Köszönöm.- újra átöleltem, és óvatos puszit leheltem az arcára, amit egy mosollyal fogadott.- De már jól vagyok, szerintem nyugodtan hazamehetünk.

-Na majd azt meglátjuk.- kapcsolódott be a beszélgetésbe, az orvos, aki arrébb tessékelte Tommyt, és végignézte az összes sérülésem (hál' istennek a lentieket kihagyta).- Rendben, ha nagyon akar, akkor hazamehet, de felírok egy kenőcsöt, és egy hét múlva jöjjön vissza kiszedetni a varratokat. Ja és még valami. Ne aggódjon, köztünk marad minden eddig történt.- a kezembe nyomott egy receptet, megveregette a vállam, és távozott. Megnyugtatott a tudat, hogy maga a doki szájából hallottam, hogy hallgat, meg hogy nem kell itt maradnom. Feltámaszkodtam, de a varratok még jobban összehúzták a bőröm, így a karom is alig bírtam felemelni. Segélykérően pillantottam a srácra, aki vette az adást, és felsegítette rám a pólóm meg a bakancsom. Igen, mert nyáron kifejezetten kellemes a negyven fokban, de most na...

A hazafelé vezető út csendesen és unalmasan telt. Igaz, eleget aludtam már, de alig vártam, hogy végre a saját ágyamban tudhassam magam. Tommy karöltve segített be a házba, ahol első utam a szobámba vezetett és ledőltem pihenni. Még hallottam, hogy valamit beszél hozzám, de nem fogtam fel egy szót sem, mert elszundítottam.

***

-Pálinkás jó reggelt hétalvó hasadra süt a nap!- ugrált mellettem az ágyon Tommy, mire csak a fejemre húztam a párnát és hasra fordulva morogtam egyet.- Kelj feeeeel, ma próba van a srácokkal!- ja nem is említettem. Tommy újra a csapat része (bár még mindig nem tud a régebben történtekről), én meg már vagyok olyan jól, hogy nem fáj mindenem, ha járok, az arcom pedig visszanyerte eredetileg is vonzó alakját. Bocsi, az egómat valahogy nem tudom elásni gyerekek ez van, de lényeg, hogy testileg és lelkileg is nagyjából rendbe jöttem, mióta itt van velem ez a napsugár. Bár most épp az agyamra megy, szóval vissza az előbbi jelenethez...

-Hagyjál már aludniii!- hurrogtam a párnába mormogva és magamra húztam a takarót is, de szinte éreztem szúrós pillantását a hátamon.

-Na jó. Te akartad.- hirtelen megragadta mindkét bokám, és mikor már felkaptam a fejem, hogy ébren vagyok, csak hagyja abba, gonoszan vigyorgott, és egy laza mozdulattal kihúzott az ágyból egyenesen a földre, ahol rám ült és győzedelmesen lengette a kezét a magasban.- És egy pont Ratliffnek!- ezt nem hagyhattam annyiban. Rámarkoltam a vádlijára és a padlóra rántottam, ahol most én telepedtem rá a combjára, és hosszas méregetése után forró csókot nyomtam a szájára.

-Ezt a kört én nyertem, és meg is kaptam a jutalmam.- elégedetten vigyorogtam, mire kiöltötte rám a nyelvét és, mint egy hatéves grimaszolt egyet, amin muszáj volt nevetnem. Megpaskoltam az oldalát, majd felálltam és felsegítettem a földről.- Végül is elérted a célod. Tényleg felébredtem.

-Én mindig elérem, amit akarok.- sejtelmesen húzta végig az ujját a mellkasomon csábosan pillogva rám. Ilyenkor mindig kényszeres késztetést éreztem arra, hogy lerohanjam, de most sietni kellett, így elintéztem egy kaján mosollyal és a szekrényhez léptem, de megragadta a kezem.- Neee! Nem kell ruha, tökéletes vagy így is.

-Persze, majd félmeztelenül mászkálok az utcán mi?- nevettem és hozzávágtam az éppen a kezemben lévő pólót, mire csak vállat vont és ő is nekilátott készülődni.

-Viccet félretéve, ugyan a karmolások, harapások és egyéb nyomok már eltűntek, de ez a vágás valahogy nem akar. Nem kéne megnézetni? Szerintem ennek rég be kellett volna gyógyulnia.- szólt aggodalmas hangon, és a tenyerét a mellkasomra helyezte.

-Nyilván csak mélyen volt, majd begyógyul ez is, lényeg, hogy közel sem fáj már annyira, egyéb bajom meg már nincs, szóval nincs okom panaszkodni. Na de haladjunk, mert még reggelizni is kell és a srácok keresztbe lenyelnek, ha nem leszünk ott időben!

-Előbb még úgy kellett kirugdosni az ágyból, te csak engem ne sürgess, oks?- nevetett és a fejemre dobta a pólót, majd behátrált a fürdőbe. Mikor végre rajtam volt minden ruhadarab és kiegészítő, (igen, mert ebben rosszabb vagyok, mint egy lány. De ezen ne csodálkozzatok, ennyi ruha közül, hogy találjam ki épp mit akarok felvenni?) kifutottam feltenni a páromnak egy kávét, magamnak meg kakaót. Vigyáznom kell a hangszálaimra, akármennyire is imádom, el vagyok tiltva a jó kis kávétól... leemeltem a konyhapultról egy kekszes dobozkát és az épp felém tartó fiú orra alá toltam.

-Vegyél, a kávéd is mindjárt kész van.

-Köszönöm te kis konyhatündér.- adott egy puszit az arcomra és kacsintva beleharapott a csokis finomságba. Ledobta magát egy székre, és a telefonját bújta várva az italát. És még én vagyok a kocka...na ezt megosztom a rajongókkal is. Ja talán inkább mégsem. Tudni illik a mi kis románcunkról senki az ég világon nem tud. A házból kilépve játszanunk kell a haverokat, mert még nem áll rá készen, hogy felszínre hozza. Kicsit szarul esik, de megértem a dolgot, hisz nekem se volt könnyű annak idején felvállalni magam. Várok, amíg úgy nem érzi készen áll rá. Leraktam elé a lila bögrét és bevonultam én is a fürdőbe rendbe hozni a frizurám, meg az arcom. Már fulladoztam a hülye hajlakktól, szóval, mint akit most dobtak meg egy gránáttal, rontottam ki, és estem rá a székre.- Na neked meg mi bajod?

-Legközelebb nyitott ablaknál szórakozok a hajammal...azért ott még nem tartunk, hogy gázálarcban fogok szépítkezni.- nevettem és még betoltam pár süteményt, lehörpintettem a kakaómat és várakozva pillantottam a nyugodtan olvasgató Tommyra.- Egy kicsit letudnál szakadni a netről, hogy elindulhassunk?

-Ki mondta, hogy netezek?- sejtelmesen vigyorgott és már csak pár kattanást hallottam, ahogy megörökít az utókornak.- Meg is van az új hátterem.

-Nos, erre számíthattam volna. Na de menjünk már kérlek! Nem akarom, hogy lecsesszenek, mert úgy is bekeveredünk egy dugóba, szóval jobb lesz előbb elindulni.

-Jó, jó megyek már na!- forgatta a szemeit és követett kifele a bejárati ajtón, ahonnan valóságos sprintet futottunk a kocsiig, nehogy lekapjon valami ügyeskezű paparazzi minket. Meglepő módon még csak torlódás sem volt, egész tűrhető tempóval haladtunk a stúdió felé. Mikor beléptünk már mindenki ott volt a szintén késős természetű Isaacen kívül.

-Mi ez a nagy vigyorgás gyerekek?- kérdeztem meglepetten és letettem a cuccokat a kezemből a kis háromlábú asztalkára.

-Nagy az összhang köztetek. Gyorsan ment az a kibékülés. Azt hittem, az ami a szülinapodon történt, csak a részegség miatt volt, de ezek szerint nem. Mindenesetre mi örülünk nektek.- intézett felénk Ashley egy akkora vigyort, ami lassan el sem fért az arcán. Jót nevettem rajta, és látszólag Tommyt sem zavarta a dolog. Csapattársak nem? Nekik joguk van tudni. Végül csak betoppant a dobos is és csak összeállt a banda. Meghúztam a vizem (mert vízből sosem elég!) és helyet foglaltam a kényelmes faszéken a többiek előterében, majd nekikezdtünk a Trespassingnek. Mivel ez a címadó szám, már ez is kész volt pár másik mellett, de még 2 nap múlva mennem kell stúdiózni New Yorkba. Nem kimondottan vagyok oda a „városért”, nekem túl hűvös. Nem röhög, nem csak a meleget szeretem, de nyáron legyen harminc fok felett a hőmérséklet na. Szegény rajongóim. Még ilyenkor is képes vagyok pólóban strandra járni. Jól van na, utálom a szeplőim! Ha tehetem, nem mutogatom őket. Mindegy, talán egyszer azt is megérjük, vagy nem. Na jó elég a gondolkodásból, vissza a valóságba!

A próba kifejezetten jól sikerült, jó volt visszatérni a régi kerékvágásba. Végre nem csak otthon tespedek, hanem csinálok is valamit. Tény, hogy a kis „baleset” miatt megint csak csúszni fog az album, mert elmaradtam rendesen a munkálatokkal. Ezért meg fognak ölni a Glambertök, de majd igyekszem minél édesebb mosollyal közölni velük, nehogy megharagudjanak. Bár már biztos most kész vannak az idegeik, de hát na...nem tehetek róla. Szóval miután kész voltunk a munkával és épp menni készültem, Isaac visszahúzott a vállamnál fogva.

-Haver nem kéne valahogy megünnepelni a nagy visszatérést? Mondjuk elugorhatnánk valami kis bárba bulizni egy jót. Na benne vagy?

-Végül is miért is ne. Akkor kilencre a szokásos helyen! De most mi megyünk srácok, sziasztok!- belementem a dologba és kisétáltam az ajtón. Végül is mi baj lehet belőle? Egy kis szórakozása barátokkal, semmi nagy cucc. 

10. fejezet

Fogalmam sincs mit adhatott be, de megtette a hatását, mert csak másnap ért véget a filmszakadás, mikoris valamikor reggel felriadtam. A szemeim kipattantak, és felültem körülnézni, hátha az egész csak álom volt, de nem. Mert tehetetlenül estem vissza az ágyra, ugyanis szörnyen sajogtak a sérüléseim. Meglepetésemre a szobában egyetlen egy vérfoltot sem láttam, csak engem tarkítottak szebbnél szebb sebek. Halk nyögés hagyta el a szám, mert úgy néz ki az éjjel, tudtomon kívül is bántalmazott párszor. A hátam tele volt mély karmolás nyomokkal, a fenekemről meg ne is beszéljünk...egyszóval rá kellett jöjjek, hogy megtette, méghozzá elég keményen, és ki tudja hányszor. Az égvilágon semmire sem emlékeztem. Ismerős szobában voltam, mégsem a sajátomban. Nem, ez még 1-2 évvel ezelőttről rémlik. Talán...nem! Az nem lehet! És mégis. Ez Drake háza. Az exem, akivel elég csúnyán váltunk el. Annak is az egyik oka az erőszakossága, és a durvasága volt, de ilyet sosem tett velem. Mi vehette rá erre? Mitől lett ilyen? Miért pont most került elő? Tudtam, hogy a kérdéseimre talán jobb is ha nem kapok választ, mert minél hamarabb el kellett tűnnöm onnan. Csak egy bajom volt...Hogy álljak fel? Más lehetőség nem akadt, összeszedtem magam, és kínkeserves fejvágások közepette kimásztam az ágyból. Mivel a ruhám szét volt tépve, újat kellett találnom, szóval feltúrtam Drake szekrényét, és szerencsémre találtam pár olyan cuccot, amik nem túl feszesek, meg egy sapkát, amivel eltakarhatom az arcom. Nem volt időm nyavalyogni és bevonulni a fürdőbe lekötni legalább a mellkasomon tátongó "rést", azonnal indulnom kellett. Minden lépés rendesen meggyötörte amúgy is fáradt testem, de továbbra is halkan haladtam az ajtó felé. A konyhából zajokat hallottam. Összerezzentem, mert nem állt szándékomban itt maradni, márpedig tudtam, hogy ha meglát, nem hagy elmenni, szóval mély levegőt vettem és kirontottam a bejárati ajtón. Meg sem álltam az útig, ahol gyorsan leintettem egy taxist, és beestem az ülésre. Még hallottam az utánam kiáltozó és rohanó fiú hangját, így gyorsításra késztettem a sofőrt, aki engedelmesen követte az utasításaim, míg el nem értünk a villámhoz. Mivel pénz nem volt nálam, kértem, hogy várjon meg kint, amíg elő nem kerítek valamennyit. Szerencsémre az illető nagy rajongóm volt, így beérte egy aláírással, és elhajtott. Végre otthon voltam. Bevánszorogtam a nappaliba és már épp ledőltem volna a díványra, mikor eszembe jutott, hogy nem hívhatok orvost. Persze, majd megvárom, hogy az egész média attól zengjen, hogy "Adam Lambertöt megerőszakolták"...ez nem történhet meg! Majd begyógyulnak egyszer. Addig is nekem kell magam ellátnom. Be is lépkedtem a fürdőbe, ahol a tükör elé támaszkodva a hittnél és borzalmasabb látvány fogadott. Az arcom jobb fele teljesen be volt zöldülve, szemeim karikásak voltak (bár akkor pont nem ez volt a legnagyobb bajom) és a szám...hát arról inkább szót sem ejtek. Szóval pont olyan szépek voltak a sebeim, mint amennyire fájtak. Elővettem rahedli fertőtlenítőszert, gézt és kötszert, és meglocsoltam a mellkasomon virító vágást, ami a vártnál is jobban mart, szóval fogaim összeszorítva törölgettem le a még kicsordult vért, és tekertem be magam kötszerrel. A továbbiakkal nem is untatnálak titeket, lényeg, hogy túlestem a saját kis kezelésemen, és óvatosan feküdtem a kanapéra. A fájdalom nem enyhült, egyre csak lüktetett minden egyes porcikám, így benyeltem pár szem aspirynt és vártam a csodát. Talán kicsit eltúloztam a mennyiséget, mert csak arra ébredtem fel, hogy valaki rám akarja dönteni a házat. Megremegtem, mert tartottam tőle, hogy Drake tért vissza, de hál' istennek, csak Tommy dörömbölt eszeveszettül.

-Adam! Adam élsz még? Kérlek adj valami életjelet! Mondd, hogy nincs semmi bajod! Könyörgöm!- a félelemtől reszketett a hangja, és hallottam térdeinek roppanását, ahogy összeesik, és úgy üti-vágja az ajtót, hátha egyszer kinyílik. A túl sok fájdalomcsillapítótól, csak egy halk nyüszítést tudtam kiadni magamból, és utána nyúltam a távkapcsolónak, hogy azzal beengedhessem őt. Mázli, hogy lustaságom végett beszereztem ilyet is, hogy így is kinyithassam a bejárati ajtót. Nem akartam viszont, hogy lássa a kötéseket, így magamra húztam a takarót, hogy csak a szemem látszódjon ki. Amint megpillantott, könnyeivel küszködve rohant felém, és már épp készült átölelni, mikor kinyomtam magamból pár rekedtes szót.

-Beteg vagyok, és fertőző, nem szeretném, hogy elkapd.- hogy hitelesebb legyek köhécseltem párat, mire visszahőkölt, de a hatás nem tartott sokáig, mert lehuppant mellém, és úgy szemlélt.

-Engem nem érdekel. Te ha tudnád mit össze nem aggódtam magam miattad! Nem mellesleg a srácok is. A tortát sem vártad meg, egyszerűen leléptél a saját bulidról. Tegnap csak úgy beugrottál egy kocsiba, vagy tudom is én mit csináltál, de az egész olyan gyorsan történt nekem meg fogalmam sem volt róla merre vagy! Többé ne hozd rám ennyire a frászt! Amúgy hol voltál? És mitől lettél ilyen beteg?- már épp lejjebb húzta volna az arcomról a takarót, hogy hallja amit mondok, mikor megragadtam a kezét, és visszatettem a combjára, de ezzel nagy hibát követtem el, mert kiszúrta a lánc okozta sérüléseket a csuklómon, és értetlenül nézett rám.- Ez meg micsoda? Hogy került ide?

-Ne! Várj!- ellenkeztem, de túl késő volt. Tommy egy pillanat alatt dobta le rólam a takarót, ezzel láthatóvá téve bedagadt arcomat, és véresre repedt számat. Riadtan húztam vissza magamra a pokrócot, de túl hirtelen mozdulatot tettem, és ezzel újból felszakítottam a már hegesedő vágást a felső testemen. Szinte éreztem, ahogy újból kicsordul belőle a vér, és az érzés visszaköszönhetett az arcomról, mert a fiú nagyot nyelt, és remegő kézzel húzta feljebb a pólóm. Az aggodalmat, ami akkor kiült arra a gyönyörű pofijára, le sem lehet írni. Könnybe lábadt szemekkel méregetett, nekem pedig már se kedvem se esélyem nem volt ellenkezni. Lesütött szemmel terültem a rémülettől megdermedt fiú előtt, aki erőt vett magán, és tekintetét elterelve a sebekről szólalt meg.

-K-ki volt ez? Ki tett veled ilyet?- nem bírtam mit válaszolni. Elfordítottam a fejem, és a kanapéba mélyedve hallgattam tovább. Nem mertem elmondani neki. Nem bírtam volna szembenézni se vele se senkivel ezek után. Pár percnyi kínos csönd után felfogta, hogy belőlem ki nem húz semmit, így csak sóhajtott és fölállt.- Akkor majd elmondod, ha akarod. Mert nem foglak békén hagyni. Minden nap beugrom hozzád, ha tetszik ha nem, megnézni milyen állapotban vagy. Ne aggódj, nem mondom el senkinek, mert látom valami nagyon titkos dologról van szó, de tőlem nem szabadulsz, mert aggódom érted...ezek nem kis sérülések, idő kell, hogy begyógyuljanak, szóval addig is én kiszolgállak majd, hogy ne neked kelljen felkelned minden csip-csup dologért. Akkor....én most megyek. Pihengess és ne nagyon mozogj! Öh...szia!- látszott rajta, hogy a sokktól alig bír valamit kinyögni. Gyorsan be is csukta maga mögött az ajtót, és újra egyedül maradtam az egyre inkább mardosó bűntudattal. Lehet, hogy az a csók csak a pia hatására történt köztünk, lehet az egész csak a részegség műve volt, de annyi biztos, hogy én szeretem, és mégis megcsaltam...

***

Egész éjszaka forgolódtam. Vagyis forgolódtam volna, ha egyáltalán megbírtam volna mozdulni. Hol az egyik testrészem lüktetett, hol a másik. Egy percre sem hagyott nyugtot, és ahelyett, hogy javult volna, minden egyes pillanattal csak rosszabb lett. Végül pár óra után csak elnyomott az álom, de max ha 4 órát tudtam aludni, mert visszahallottam a Queen ütemeit a telefonomból.

-Mmm...halo?- szóltam kelletlenül a kagylóba, de a kedvem azonnal megváltozott, amint rájöttem ki is keres.

-Szia Adam! Figyelj csak azért hívlak, hogy megkérdezzem hogy vagy és, hogy mehetek-e akkor hozzád?

-Hát ha nem zavar, hogy úgy nézek ki, mint akit nyakbafostak, gyere csak.

-Akkor 10 perc és ott vagyok. Szia!- mielőtt elköszönhettem volna már le is tette, és újra csend uralta a szobát. Remek. Nem elég, hogy egyszer így látott, most megint idejön. Normális esetben örülnék a társaságának, de most más a helyzet. Késő bánat, már igent mondtam. Akkor ideje lenne felkelni. Igen ám, de hogy? Amint felkönyököltem, elkezdett húzódni a vágás, és visszaestem a párnák közé. Nem is erőlködtem tovább, lehunytam a szemem és vártam, hogy betoppanjon.

-Szóval itt vagy. Már mindenütt kerestelek. Mivel eddig nem válaszoltál, most újra megkérdezem. Hogy vagy?- Tommy óvatosan mellém ült, és kezével finoman megsimította a hasam. Attól az egy érintéstől is kellemes bizsergés járta át a testem, amit egy mosollyal jeleztem, és megfogtam a kezét.

-Jobban.- füllentettem, de nem sok hatást váltott ki, csak egy hitetlenkedő pillantást a részéről. Inkább nem is kérdezett többet, és már kezdtem azt hinni, hogy megúszom a kellemetlen témákat, de szokásomhoz híven, megint csak tévedtem.

-Szóval...az a csók...-na neeee, miért pont most? Nem tartozik a legnagyobb vágyaim közé, hogy magyarázkodhassak neki, hogy a pia miatt volt, meg sajnálom, s a többi...- Mielőtt megijednél, nem szemrehányást akarok tenni, sőt, épp ellenkezőleg. Figyelj, azalatt az idő alatt, amíg nem találkoztunk, átgondoltam a dolgokat és arra jutottam, hogy kurva nagy hülye voltam decemberben. Nem csak, mert úgy viselkedtem, ahogy, hanem...mert visszautasítottalak. Rettenetesen hiányoztál, és rá kellett döbbenjek, hogy kellesz az életembe. Hogy nem bírlak elfelejteni, hogy szükségem van rád. Szóval, csak annyit szeretnék mondani, hogy...szeretlek.- hangja elhalkult, és szégyenlősen hajtotta le a fejét, hogy ne nézhessek a szemébe. Bár akkor pont nem arra figyeltem, mert teljesen értetlenül bámultam magam elé. Akkor, most...komoly? Tényleg szeret? Áh, ez csak egy álom haver ébredj fel, ez nem lehet a valóság, ébredj fel! - Nem szórakozásból álltam eléd, nyugodtan hidd csak el. Itt vagyok és itt is maradok, VELED. Persze csak, ha nincs ellenvetésed, bár azt várhatod, hogy lerázhass magadról.- halkan kuncogott, hogy ezzel kicsit életre keltsen, és összefonta az ujjainkat, úgy mosolygott rám. Túl szép álom, hogy igaz legyen, de engedtem a csábításnak, és elhittem, amit mond. Lágyan megsimítottam az arcát, és rámosolyogtam, mire azt a másik kezem is megfogta. Na ilyenkor átkozom a sorsot...persze, hogy pont most nem bírok megmozdulni, mikor erős kényszert érzek, egy kiadós ölelésre. Hjaj, milyen jól is esne már...Azért összeszedtem magam, lassan felültem vele szemben és óvatos puszit leheltem az arcára.

-Milyen kár, hogy most nem csókolhatlak meg...na majd ha begyógyul a szád. Tudom, hogy most nem kéne nagyon terhelni téged, mert gyenge vagy, de...kérlek, mondd el, hogy mi történt! Le sem hunytam a szemem éjszaka, mert folyton csak az járt a fejemben, hogy ki és mit tett veled. Gondolom, hogy fájdalmas emlék, de nem bírom ezt a tudatlanságot. Tudnom kell mi van veled! És, hogy miért kell titkolni.- kérlelő szemekkel nézett rám, de még nem álltam rá készen, hogy beszámoljak a történtekről. Sajnálkozva sütöttem le a szemem, amiből rögtön tudta, hogy egy ideig még nem fog választ kapni, így beleegyezően sóhajtott, és átkarolt. Nem mondom, hogy valami túl kellemes érzés volt, mert minden fájt, ami érintette a bőröm, de nem különösebben törődtem vele. Végre annak a karjaiban voltam, akit szeretek és csak ez számított. 

9. fejezet

/ ez elég szadira sikerült szóval ha valaki az ilyet nem bírja, akkor nem ajánlom neki a történet második felét xd:$/

Január 29. délelőtt tíz óra. Nagyban húztam a lóbőrt, mikor csörgött az ébresztőm. Szegény, mint minden reggel a földön landolt mikor rácsaptam, és apró darabokra tört szét. Mint valami élőhalott, úgy éreztem magam, így észre sem vettem a lábam előtt heverő kis éles szarokat, és egy laza mozdulattal beleléptem az egyikbe. Nem vagyok valami káromkodós fajta, de az a pillanat olyan hirtelen ért, hogy filmbe illően szép mondatokat facsartam ki magamból, és fél lábon ugráltam el egy székig. Ha ez nem lett volna elég baj, eszembe jutott, hogy még meg sem vettem Adam ajándékát. Riadtan ugrottam fel, nem is törődve a lábamba nyilaló fájdalommal, mint egy eszeveszett őrült hajigáltam ki a ruháimat a szekrényből. Gyorsan felrángattam magamra pár egyszerű darabot és kisprinteltem az ajtón. Basszus a pénztárcám! Na akkor futás vissza...Sóhajtottam és becsúsztattam a zsebembe a bőr tárcát, és végre indulhattam is. Gyorsan vezettem, ügyesen kerülgetve a nálam jóval nyugodtabb lelkiállapotú sofőröket, míg el nem értem a bevásárlóközpontig. Szerencsére jártas voltam ezen a helyen, így gyorsan betaláltam az elektronikus vagy milyen boltba, és begyűjtöttem egy játékkonzolt, aztán söpörtem is csokit venni. Adam teljesen odáig van az édességekért, majd megáldom egy jó nagy tábla mogyorós tejcsokival, és... áh csorog a nyálam. Na drukkolhat, hogy ne egyem meg, míg el nem érek hozzá, mert gyengém a csokoládé. Csomagolópapír is kéne. Akkor irány a virág-ajándék bolt, ott csak megteszik nekem ezt a szívességet Jól van na, pasi vagyok, ehhez semmi kézügyességem. Pont mint az ágynemű felhúzásához...Intéztem egy csábos mosolyt a kissé fiatalka eladólányhoz, aki oda meg vissza volt tőlem. Szórakozottan tekergette a papírt, de szerintem direkt lassan csinálta, hogy több ideig stírölhessen, mert vagy 10 percet töltött el csak a ragasztással. Nem különösebben zavart, kifejezetten jól esett, hogy ennyire élvezi a társaságom. Végül, hogy megköszönjem neki a kedvességét, küldtem neki egy csókot a levegőben, amibe láthatóan belevörösödött, és zavarodott mosollyal fordult el. Jót vigyorogtam a dolgon és rohantam haza.

***

-Ezt? Nem, mert ezt...de ez túl visszafogott. Túl merész. Túl átlagos. Túl ünnepi. Túl lezser. Mi a francot vegyek föl?- dobáltam az ágyra a különféle összeállításokat, de valahogy egyik sem felelt meg kényes ízlésemnek. Mindegyiket szeretem, de nem szülinapra valóak. Komolyan kezdem magam úgy érezni, mint valami tinilány, aki az első fontos bulijára készül...Végül egy egyszerű fekete gatya és póló mellett döntöttem, szürke nyomattal. Hogy a feeling meglegyen, kihúztam a szemem, plusz még egy kis szemhéjpúder és voálá, indulhattam. Rengeteg időt töltöttem a fürdőben (hát hiába az ember sosem lehet elég szép), így természetesen késésben voltam. Ilyenkor úgy tudom magam imádni. Persze, hogy bennragadtam egy dugóban. Idegesen fejeltem a dudába, mire végre elindult a tömeg, és leparkolhattam a kijelölt szórakozóhelynél. Még bíbelődtem egyet, mire előhúztam a személyim, hogy be is engedjenek, mert ugye ez egy nagyon privát party volt. Nem mintha olyan felismerhetetlen lennék, de hát mindegy, a szabály az szabály. Mire bejutottam, már javában üvöltött a zene és a vendégek jól érezték magukat. A díszítés letisztult volt, de a fények villódzásában eszméletlenül festett. Még épp nagyban bámészkodtam, mikor egy erős kéz megragadott, és lenyomott a bárpult előtti székre.

-Örülök, hogy eljöttél!- kiáltotta túl a zenét, amiből kábé egy mukkot sem értettem. Szemeit forgatva ragadta meg a karom és húzott be egy ajtó mögé. Valamivel nyugodtabbak voltak a körülmények, és halleluja ismerték a lámpa fogalmát, így végre láthattam ki is az elrablóm. Pozitívan csalódtam, mert az a valaki nem más volt, mint maga az ünnepelt.

-Ej, valaki ma nagyon jól néz ki! Visszatért a bőrdzseki időszakod vagy mi?

-Ha már buli, gondoltam nem pizsamában jövök.- nevetett szokásosan édes hangján és végignézett rajtam.- Azért te sem panaszkodhatsz.

-Tök hülyén érzem magam...nem túl egyszerű ez egy kicsit? Mégis csak különleges alkalomról van szó. A nagy 30, el sem hiszem, hogy te is betöltöd.

-Jaj, ne is mondd, olyan öregnek érzem magam. Amúgy, szerintem tökéletesen nézel ki, nem kell izgulnod.

-Neked sem, mert max ha 27-nek kinézel.- kacsintottam és átnyújtottam a szépen becsomagolt dobozt a csokival a tetején.- Nem az én művem, ha rajtam múlt volna szatyorban hozom.- nevettem kissé zavartan, és sürgetően néztem a nagyban vigyorgó srácra, aki idegesítő lassúsággal boncolta ki az ajándékot.

-Ilyet se kaptam még ma!- jegyezte meg röhögve és kisfiús mosollyal pózolt egyet a kamerának.- Köszönöm, ezt biztos fogom használni! Örök gyerek vagyok. Teli találtat.- nyomott egy puszit az arcomra, amit még időm sem volt kiélvezni, mert már vonszolt is magával a tánctérre. Na és most kérek egy pacsit! Beletrafáltam, komolyan annyira büszke vagyok magamra! Ez az érzés valószínűleg ki is ült az arcomra, mert Adam kérdőn vonta fel a szemöldökét (megjegyzem, egyszerűen oda vagyok ezért a nézéséért!) és közelebb húzódott hozzám. Leintettem, hogy ne is törődjön vele, de a közelségétől eleinte csak zavartan harapdáltam az ajkam és küzdöttem a gombóccal a torkomban. Úgy lehetne elképzelni, hogy úgy árasztottam magamból a meleget, mint valami kazánház. Szerencsére a srácban eleve volt már pár deci pia, de még ha eddig nem is lett volna ebben igazam, már csak úgy gurította le a tömény italokat a torkán, bár nem mellesleg nekem sem kellett sokat erőlködnie. Kis idő után, már elég ittas állapotban táncikáltunk, jobban mondva inkább csak dőlöngéltünk, de elvesztettem az egyensúlyom, és beestem a karjaiba. Mikor felnéztem, sokat mondok, ha olyan 5 centire volt az arcunk egymásétól, rendesen el is vörösödtem, és csillogó szemekkel vizslattam őt. Alig kaptam észbe, az ajkait a számra tapasztotta, és kezeit a derekamra csúsztatva húzott magához. Talán 2 éve éreztem utoljára ezt. A testem elöntötte a forróság és viszonoztam a csókot, mire felbátorodott és lassan beletúrt a hajamba, amit mindig nagyon élveztem. Teljes testemmel hozzásimultam, mert már nagyon hiányzott az ölelése, a közelsége, a szeretete, hogy hozzámérjen, hogy megcsókoljon. Eddig azt hittem az eddigi csak puszta szórakozás volt, de nem. Igényeltem a figyelmét, és ezzel gondolom nem voltam egyedül. Tudom, hogy ezzel most felrúgom azt az állításom, miszerint heteró vagyok, de hidegen hagy. Szeretem és kész! Lehet, hogy csak a pia beszél belőlem, de attól, csak őszinte lesz az ember, szóval...kénytelen vagyok beismerni, hogy igenis vele akarok lenni. Talán túlságosan is elkalandoztak a gondolataim, mert már csak a bandatagok elégedett vihorászását hallottam magam mögül. Remek. Akkor végignézték a jelenetünk. Na nem baj, legalább nem nekem kell nekik elmondani. Annál jobb. Azért nem volt túl bő a szókincsem már aznap éjjel, így csak rájuk vigyorogtam és újból hozzábújtam Adamhez. Milyen forró...és milyen rég várhatott erre. És én mekkora egy faszkalap voltam, mikor csak úgy ridegen közöltem vele, hogy nem. Ha van elég merszem beismerni, akkor már rég együtt lehetnénk, és nem került volna kórházba. Még mindig gyötört a bűntudat, így még jobban belé fúrtam az arcom. Biztonságot jelentett számomra. Valahogy azt éreztem, hogy akármekkora baj van, megvédene. Nem tudom leírni, most ezt miért, még egyszer mondom, nem voltam valami józan, lehet az egészet csak bebeszélem magamnak. Mindegy, abban a pillanatban szörnyen élveztem az újbóli jelenlétét. Idejét láttam most már azért letapadni róla, szóval kezeim lassacskán visszaemeltem a testem mellé és kedvesen (már amennyire hitelesen sikerült abban az állapotban..) rámosolyogtam. Nem bírtam semmit leolvasni az arcáról, még csak nem is mondott semmit, csak megragadta a kezem, és kihúzott egy kis mellékutcára nyíló hátsóajtón.

-Kezdett nagyon fülledt lenni a levegő, garantált fulladás huh!- karját átfonta a vállamon, és úgy húzott minél közelebb magához, bár nem mellesleg az is volt a szándéka, hogy ne essen egyikőnk se orra, amin persze jót rötyögtünk és kicsit kijjebb vánszorogtunk az útra. A levegő kellemesen hűvös volt, pont jólesett a benti forróság után. Az utcát uraló sötétséget pár rozoga lámpa fénye törte meg, ezzel kissé ijesztő hangulatot kölcsönözve a környéknek, bár nem különösebben észleltem belőle semmit, mert csak egy dologra tudtam koncentrálni...Adamre.

„Adam szemszöge”

Egymást támogatva léptünk ki elég szétcsúszott állapotban a sötét utcára. Arcunkról végtelen jókedv sugárzott, bár annyi erő sem volt bennünk, hogy egyenesen lépjünk. Egy hirtelen fénytünemény hatására egy pillanatig az orromig sem láttam, csak egy hangos kocsifékezés csapta meg a fülem. Mivel volt bennem pár liternyi pia, nem volt túl gyors a reakcióképességem, így tehetetlen voltam a karomnál megragadó erős kezekkel szemben. Egy másodperc alatt bevágott az autóba, de akkor még nem észleltem mekkora a baj.

-Hehe jó vicc srácok, most má' rá lehet hagyni!- jelentettem ki egy bárgyú vigyorral az arcomon, és a kilincsért nyúltam, de a kezemet a hátam mögé csavarva erősített rá egy bilincset a támadóm, és letaszított fekvő helyzetbe az ülésen. Köpni-nyelni nem tudtam, már közel sem éreztem olyan viccesnek a dolgot, sőt egészen kezdtem józanul gondolkodni. Na jó, a józan elég erős kifejezés, de maradjunk annyiban, hogy az értelmi szintem kicsit feljebb lépett egy óvodásénál.- Ki vagy te és mit akarsz tőlem? Eressz el!

-Azt majd megtudod idővel, és arról ne is álmodj! Épp eleget szenvedtem a becserkészéseddel, nem foglak csak úgy futni hagyni!- duruzsolta egy ismerős hang a fülembe, amitől egyenesen kirázott a hideg, és rángatózni kezdtem a szabadulás reményében, de ezzel csak annyit értem, el hogy már teljesen belenyomott a kárpitba, és alig kaptam levegőt.- Csak nyugalom nagyfiú! Ha azt teszed, amit mondok nem esik bántódásod!- mivel egyebet nem tudtam tenni, nagyot nyeltem, és nyugton maradtam.- Na csak így tovább! Nem soká ott is vagyunk.

-Ott? Hol van az az ott?

-Nem kérdezősködünk! Úgy is meglátod, csak kuss és kövess!- időm se volt válaszolni, mert az autó fékezett, és egyenesen ráncigált befelé. Megjegyezném, hogy az egyensúlyérzékem egyenlő volt a nullával, így valóságos harcot kellett vívnom, hogy ne essek pofára. Egy sötét szobában találtam magam, melyből csak annyit néztem ki, hogy valamiféle nappali lehet, mert már mentünk is tovább. Megragadott lenge kis dzsekimnél fogva, és egyenesen nekivágott a falnak, amiből annyi sült ki, hogy a fejem nagyot koppant rajta, és az eddiginél is homályosabban láttam mindent. Közel hajolt az arcomhoz, amit igyekeztem minél jobban elhúzni tőle, de csak mélyet szippantott édeskés parfümömből, és lassan végignyalta a nyakam, amibe egész testem beleborzongott. Vigyorogva lökött be az ágyba, aminek a támlájába ismét bevertem a fejem, így már annyi időm sem maradt, hogy menekülhessek, mert egyszeriben rám vetette magát, kioldotta a bilincset és kezeimet leszorítva szagolgatott tovább.- Te remegsz. Édes a félelem illata, ettől csak felizgatsz.- letépte rólam a felsőm, és tenyerével végig simította csupasz felsőtestem, amitől csak még jobban vert a szívem és kapkodtam a levegőt. Minden áron megakartam akadályozni az következőket, szóval összeszedtem magam és egy hirtelen mozdulattal ledobtam magamról a nadrágom gombjával bíbelődő fiút, és az ajtó felé rohantam, ám mikor már elértem azt, visszarántott az övemnél fogva, és úgy suttogott a fülembe.- Ej, ej kiscicám, nem szökdösünk! Ezért most büntetés jár.- mondta sejtelmes hangon, majd visszalökött az ágyra, és kisöpört pár cuccot a szekrényből, melyek nagyot koppantak a padlón. Kiválasztott egy neki tetsző darabot, és a csuklómra tekerte. A hangjából ítélve láncról lehetett szó, mert mikor a rideg vas hozzáért a bőrömhöz, kirázott a hideg. Egyesével kötözte ki minden egyes végtagom, míg nem moccanni sem bírtam. Arcomról rémület sugárzott, a tehetetlenségtől elvesztettem a fejem, és csak tovább rángattam a karom, hátha valami csoda folytán szabadon enged. De nem így lett. Újabb tárggyal a kezében közeledett felém, amit csak ledobott magunk mellé, és teljes testével hozzám simult. Elfordultam az ellenkező irányba, de ez mit sem ért, mert minden erőfeszítés híján húzta vissza azt, és miután eleget kóstolgatott, vadul megcsókolt.- Még mindig istenien csókolsz.- nyalta meg a száját, majd egy laza mozdulattal lerángatott rólam, minden egyéb ruhadarabot, és immáron anyaszült meztelenül terültem előtte. Tetszett neki a látvány, mert egy ideig csak szemlélt, aztán beleharapott legbecsesebb testrészembe, melyből kiserkent a vér, és idegesítően lassan csordult végig a combomon. A félelem egyre jobban kezdett eluralkodni rajtam, fejemmel hol ide hol oda forgolódtam, valami szabadulási lehetőséget keresve, amit feltehetőleg ő is észrevett, mert szétfeszítette a szám, és belenyomott egy szájpecket, amit rutinos mozdulatokkal húzott olyan szorosra, hogy az ajkaim szétrepedtek, és a belőlük csordogáló fémes ízű folyadékot élvezettel nyalta le. Körülnézett, majd, hogy kedvére való "játékszert" talált, leugrott rólam, és felvette azt a valamit a földről. Homályosan láttam, de tisztán kivehető volt, hogy valami késről lehet szó, mert azzal vágta le magáról a felsőt, és újból rajtam termett. Ökölbe szorítottam a kezem és kétségbeesetten kapálóztam.- Nem túl bölcs döntés, hogy még mindig ellenkezel. Ma pechedre szadista kedvemben vagyok, nem fogod ennyivel megúszni!- gonosz vigyor jelent meg az arcán, majd mielőtt bármit reagálhattam volna, csak a húsomba szaladó pengét éreztem. A fájdalomtól ordítottam, ami azzal a szarral a számban, kimerült egy kényszeres fuldoklásban, amitől még annyi levegőt sem kaptam, mint eddig. De ő ezt látva sem állt meg. Élvezettel teli arccal vágta nagyon lassan végig a felső testem, a szegycsontom vonalában, hogy minél jobban érezhessem a fájdalmat. Szerencsémre eldobta a kést, de korán örültem, mert a következőkben szétharapdálta a még bántatlan bőrfelületet, és a körmeit beléjük vájva mélyítette tovább őket, majd ha ez még nem lett volna elég, felült, kezébe vett egy hosszúkás valamit, és azzal csapdosott aminek az lett az eredménye, hogy lassan már fürödtem a saját véremben. Már azt sem tudtam mi fáj jobban. A tudat, hogy most csalom meg életem szerelmét, vagy az egyre élesebbé váló fájdalom, ami az egész testemre kihat. Akaratomon kívül történt, mégis emésztett a bűntudat, melynek jeléül egy könnycsepp gördült ki a szemem sarkából. Ezt látva, még nagyobb örömre tett szert, és egy pillanatra abbahagyta erőtlen mindenem gyötrését.- Hát még mindig nem vagy hajlandó követni az utasításaim? Rendben. Te akartad.- megmarkolt egy injekciós tűt, és olyan erővel döfte a lábamba, hogy az ökle nyomán belilultam, de a sok seb mellett meg sem éreztem, csak azon kaptam magam, hogy egyre kevésbé látok. A lélegzetvételem lassult, a szemhéjaim pedig ólom nehézségűvé váltak. Az utolsó emlékem az maradt, hogy az ismerős arc fölém hajol és megszabadít a tüdőmbe jutó oxigént gátló tárgytól. Nem, nem ájultam el, nem is aludtam. Csak egy pillanatra hunytam le a szemem, a szám mosolyra állt, és tudatomon kívül történt az elkövetkező pár óra.

8. fejezet

„Tommy szemszöge”

Egyszerűen nem hiszem el. Miért vagyok én ebben ilyen béna? És a lányoknak miért megy ez olyan könnyen? Igen kitaláltad. Éppen ágyneműt húztam, de nem tűnt túl egyszerű feladatnak. Minél jobban erőlködtem, annál jobban belekavarodtam. Most ez a gomb hova is jön? Kész. Elegem van. Majd alszom lepedőben. Eldobtam magamtól a huzatot, és a konyhába futottam, ahol már javában forrt a víz. Lekapcsoltam a gázt, mielőtt az egész a kezemre ömlött volna, de ekkor megcsörrent a telefon. Ki lehet az? Most komolyan vegyem fel ezekkel a ritka édes kis kesztyűkkel a kezemen? Hát nincs más választásom. Óvatosan letettem az edényt valami biztonságos helyre, és hasravágtam magam a díványon.

-Hallo!- nyújtottam el a köszönést, mint valami macska.

-Izé...szia! Adam vagyok. Éppen nyaralunk a hegyekben, gondoltam felhívlak, hogy tudjam mi van veled.- hallottam a bizonytalan választ a vonal túlsó végéről. Arcomról lefagyott a mosoly, és egészen ledermedtem. A gyomrom összeszorult, és valami különleges érzés árasztotta el a testem, amit nem tudta beazonosítani, de egyre inkább idegesített. Lassan fújtam ki a levegőt, mire végre kiszültem valamit.

-Rég beszéltünk. Hát, velem semmi különös nincsen. Éldegélek, bár azért hiányzik a csapat. És ti jól elvagytok?

-Ami azt illeti most per pillanat annyira nem, de összességében nem rossz ez a kiruccanás. A hegyi levegő jót tesz az idegeimnek. Bár jobb lenne, ha...-mielőtt befejezte volna a mondatát elhallgatott, és egy teljesen más témára váltott. Végül valami hasonló értelmes beszélgetés alakult ki közöttünk, mint mikor arról faggattuk régen a másikat, ki miért utálja a rózsaszínt...Mindenesetre jó volt hallani a hangját, bár ezek után egész nap ez a furcsa érzés terjengett bennem. Akármilyen nehéz is beismernem, borzalmasan hiányzott. Igyekeztem nem is törődni vele, de ezzel a hívással felélesztette a régi emlékeket, és beugrott a pillanat, mikor magam mögött hagytam mindent, ami kedves volt számomra. Percekig csak üres tekintettel feküdtem a kanapén, de leküzdöttem a remegést, és visszaléptem a fazékhoz.

Meg sem próbálom leírni milyen érzések kavarogtak bennem, a lényeg, hogy egész nap Adam körül forogtak a gondolataim, és vágytam rá, hogy újra lássam, hogy megölelhessem. Bár tudtam, hogy csak rosszat tennék ezzel mindkettőnknek. Vívódtam, hogy mi lenne a helyes döntés, de a szívem újfent győzedelmeskedett az eszem fölött, és elhatároztam, hogy amint visszaér Los Angelesbe, találkozom vele. Végül is mit árthat, ha néha napján látjuk egymást? Na jó, ez hülye kérdés. De nem érdekel, mert nekem szükségem van rá! Lehet, hogy Karácsonykor még nem tudtam eldönteni mi legyen, de most valahogy tisztán éreztem, hogy...több számomra, mint barát. Még nem álltam rá készen, hogy ezt el is mondjam, sőt nem is állt szándékomban, csak hogy csillapítsam a hiányát tudtam hogy kell egy találka. Kövezzetek meg, de az érzéseimtől függetlenül nem bírnék vele együtt lenni...majd ez is elmúlik, lehet, hogy csak egy ideiglenes flúg. Igen, biztos most is csak bebeszéltem magamnak. Ez túl lehetetlen hozzá. De mi van ha mégse? Látnom kell, hogy kiderítsem.

***

A beígért összejövetel csak nem került be a naptáramba, ugyan Adam már hazaért az Andokból, de nyuszi voltam felhívni. Igen, felnőtt 30 éves ember létemre annyi merszem nincs, hogy megtegyem. Erről jut eszembe, közeleg az ő szülinapja is! Jézusom, mit vegyek neki? Egyáltalán elhív majd? Hogy lesz, mint lesz? Ááá mekkora ész vagyok, hogy még ezt is elfelejtem. Na akkor most higgadjunk le, és gondoljuk át, hogy minek örülne. Smink, nem. Ruha, áhh soha nem találnám el az ízlését. Mit lehet adni egy pasinak? Piát. Nos, talán azt a múltkori után, inkább kerülném. Tisztálkodási cuccok? Nem, azt fogja hinni, hogy büdösnek találom. Pont nem, mert szerintem isteni az illata...Tommy ne kalandozzanak a gondolataid! Koncentrálj! Megvan! Adam oda van az ilyen hülye játékokért. Adok neki egy PlayStationt. Biztos jót fog röhögni, de legalább újra láthatom mosolyogni. Ha már viccnél tartunk. Majd ráhúzok a csomagra egy férfi tangát! Oké, idáig azért nem süllyedek, hülyének is néznének a boltban, meg talán szerencsétlent sem kéne ilyennel égetni. Maradok inkább a jó öreg papírnál. De mikor adnám oda neki?

A gondolatmenetemből a telefonom kellemes csörgése vetett véget. És most ne vágjon senki arcon! Még mindig ő a csengőhangom. Méghozzá a Better Than I Know Myself, amihez tudomásom szerint hamarosan klip is készül. És hogy ezt honnan tudom? Egy nevet mondok, Ashley. Mivel a csapattagokkal nem veszett el a barátságom, minden fejleményről értesítenek. Nem is tudom, talán azt akarják éreztetni velem, hogy még én is a banda tagja vagyok, pedig nem. Akármennyire is fájt az a döntés, úgy volt helyes. Basszus fel kéne venni a telefont, már vagy egy perce csak mélázok!

-Öh, haló! Bocsi, hogy ilyen későn vettem fel, csak...fürödtem.

-Semmi gond. Amint már mondtam neked egyszer, videót fogunk forgatni az új számhoz, és Adam megkért, hogy hívjalak el. Holnap lennének a felvételek, de mielőtt nemet mondanál, csak annyi lenne a feladatod, hogy elkíséred. Be van táblázva mostanában, ez az egyetlen alkalom, hogy találkozni tudtok, szóval kérlek gyere el! Leköteleznél engem és őt is.- hallottam Ashley könyörgő hangját, de a kérésre csak egy bizonytalan nyögéssel tudtam reagálni. Nem arról van szó, hogy nem akarok menni, csak...meglepődtem.- Akkor gyere holnap kettőre hozzám! Onnan együtt megyünk a helyszínre. Szia!- mielőtt rákérdezhettem volna mégis mi az a hely, sietve levágta a telefont, és én csak álltam döbbenten az ablakot fürkészve. Most komolyan ő hívott el, vagy ez valami jól kifundált kis terv a lány részéről? Nem is érdekel. Elmegyek és kész. Baj nem lehet belőle.

***

El sem hiszem, hogy belementem ebbe...ez a csaj elcibált Miamiba? Én sem vagyok normális, de már látni akartam Adamet, aki persze jó szokása révén, megint csak késésben volt. Mielőtt ítélkezhettem volna, megláttam a paparazzók elől menekülő fiút, aki olyan erővel rontott be a stúdióba, hogy engem is magával sodort, és hozzá képest kis magasságom miatt, én húztam a rövidebbet, és kötöttem ki a földön.

-Annyira sajnálom. Jól vagy?- húzott fel, de amint leesett neki kivel is áll szemben, szemei kikerekedtek és kezei egyszeriben erőtlenné váltak, szinte lecsúsztak az enyéimről.- Hát eljöttél?- ugrott a nyakamba, amitől ha nincs ott a fal, megint a padlóra rogyok. Azt leszámítva, hogy kis híján szétnyomorgatott, borzasztóan örültem a hirtelen ölelésnek. Ismerős érzés árasztotta el a testem, és akaratlanul is hozzábújtam a mellkasához, úgy szippantottam be üde illatát.

-Látom örültök a viszont látásnak, de Adamnek mennie kell előkészülni.- szakította meg a pillanatot Isaac, kinek az arcán gonosz vigyor ült, és azzal szemlélte kissé zavarodott ábrázatom. Nem tehetek róla, ha kizökkentenek valamiből, azt sem tudom mi folyik körülöttem. Csak üres tekintettel bámultam a falat, mikor azt kellett észrevennem, hogy már nem vagyok Adam karjai közt. Igyekeztem nem mutatni a csalódottságom, kedvesen mosolyogtam, és hátrébb léptem egy kicsit, hogy menjen csak, de látszólag nem sok kedve volt hozzá. Az ujjával mutatta, hogy még beszélünk, majd egy szempillantás alatt az öltözőben termett. Mivel mást nem tudtam tenni, ledobtam magam a srácok mellé a kanapéra, és hallgattam a történeteiket, a kimaradt időszakról. Csak pár percig tudtam odafigyelni, utána felvettem a bólogató kutya szerepét, mert a gondolataim valahol egészen máshol jártak. Mindenesetre nagyon elmélyedhettem bennük, mert egy hirtelen tapsszó, annyira megijesztett, hogy nekifeszültem a díványnak, és rémülten néztem körül.

-Azért nem hittem volna, hogy ilyen ijesztő látványt nyújtok.- nevetett fel Adam, aki immáron teljes díszletben ácsorgott előttem a véleményemet várva. Föld színekben pompázott, semmi smink, semmi feltűnés. Egy teljesen letisztult összeállítás köszönt vissza rajta, amiben talán minden eddiginél jobban nézett ki. Csak tudnám eddig ezt a természetes szépségét miért takargatta? Jó, ezt nehéz beismernem, de tényleg elképesztően festett.- Tommy élsz még?

-Ha? Mi? Ja persze itt vagyok. Jól nézel ki, tényleg nagyon bejön ez a szett.- bizonytalanul mosolyogtam, de még válaszolni sem volt ideje, mert már el is húzták előlem. Nem bírtam megállni, muszáj volt utána néznem. Nem nyilatkozom, de annyit elárulhatok, hogy....formás. Na ezt se hittem volna, hogy valaha egy fiúra fogom mondani!

-De még mennyire, hogy bejön, le sem bírod róla venni a szemed mi?- bökött oldalba, egy idegesítő kacsintás mellett Kevin, mire csak fintorogtam és a fények felé vettem az irányt, hátha elcsíphetek pár pillanatot a forgatásból. Nekitámaszkodtam az ajtófélfának, de csak két különböző színösszeállítású szoba látványa terült elém. Egy borongós hangulatú, szürke falakkal és rideg berendezési tárgyakkal. A másik sokkal kellemesebb, kifejezetten illő a főszereplő ruhájához. Meleg színek, lekerekített formák, és rengeteg fény. Ebben a kis helyiségben találtam rá is, de nem hittem a szememnek. Se táncosok, se zenekar, semmi statiszta, csak Adam állt egyedül a redőnyön át beszűrődő kis fénycsíkok árnyékában. Az arcomról lesüthetett a meglepettség, mert nevetve közelített felém, és felvilágosított a helyzetről.

-Ez egy egyszemélyes kisfilm lesz. Vagyis inkább úgy mondom, hogy egy szereplős, mert én leszek sokszorozva. A gonosz, nemtörődöm, piálós oldalam, és az érzelmes, jókisfiús oldalam, amit még annyira nem ismerhetnek a rajongók. A lágyabb vonallal kezdjük, mert ott nem kell full sminkben pózolnom, és van fény.

-Mi? Klónozva leszel vagy mi?- a kérdés mintha csak egy ötéves szájából hangzott volna, olyan értelmesre sikeredett, mert Adam hangos nevetésben tört ki, és egyik kezét a vállamra helyezve gügyögte el nekem, hogy nem pont erre gondolt. Jó azért ennyire én sem vagyok hülye, csak abban a pillanatban ez ugrott be először na. Csak ennyit tudtunk társalogni, mert már véget is ért a szünete és visszaállt a kamerák elé. A továbbiakról már nem számolnék be, mindössze annyit tennék még hozzá a történethez, hogy kisebb sokkot kaptam, mikor megpillantottam Adam kezében a szétnyomott „szívet”, amiről persze később kiderült, hogy gránátalma. Kifejezetten szexi volt ahogy túljátszotta az idegbeteg rockszárt. Na jó ez még mindig szokatlan, hogy ilyet mondok egy pasira...

Véget ért a forgatás, és a kis főhős kimerülten esett rá a díványra.

-Látszik, hogy lassan két éve nem csináltam klipet. Ultra fárasztó!- feküdt ki, úgy, hogy a feje köszönőviszonyba került a combommal, de fel sem tűnt neki.- Tommy, tudod nem soká lesz a szülinapi bulim, és szeretném, ha eljönnél. Ha nem akarsz nem kell, csak...örülnék neki.- viccelsz? Eddig erre a kérésre vártam!

-Igen nagyon szívesen részt vennék rajta.- hajoltam mosolyogva a fiú felé, aki már csak halkan kinyögött egy „akkor jó”-t és már aludt is. Nem bántam a dolgot, viszont Ashley sürgetően nézett rám, hogy haladjak, mert sietnie kell. Fájdalmas sóhajtás közepette emeltem nagyon óvatosan az édesen szundikáló fiú fejét vissza a párnára, és csendesen felálltam mellőle.

-Na mi lesz már? Adj egy jóéjtpuszit és tiplizzünk!- forgatta a szemeit, amire egy bizonytalan nézéssel válaszoltam, de kezével a levegőben hadonászott, hogy gyerünk már, így lassan lehajoltam és félénk puszit leheltem az arcára, amitől mosolyogva átfordult a másik oldalára és tovább szuszogott. Lehet, hogy csak álomnak fogja gondolni az egészet. Jobb is. Ashley elégedetten vigyorgott, mire inkább nem is reagáltam semmit, csak megragadtam és behúztam az autóba. Amint kiléptem, meglepetten vettem tudomásul, hogy rendesen ránk sötétedett.

-Nem én vezetek!- jelentettük ki egyszerre.-Hölgyeké az elsőbbség.- pukedliztem gonosz vigyorral az arcomon, mire küldött egy pofont a levegőben és helyet foglalt a kormány mögött. Ugyan egész napom mindössze abból állt, hogy ültem meg néha álltam, amint kényelembe helyeztem magam, elnyomott az álom és csak Los Angelesben tértem magamhoz.- Hol vagyunk?

-Elhoztalak a házadig Csipkerózsika, de a karjaimba már nem tudlak bevenni, szóval...

-Köszi mindent. Jó volt találkozni, majd még beszélünk. Szia!- álmosan megpusziltam a lány arcát, majd hangos ásítások közepette betámolyogtam a lakásba és úgy ahogy voltam dőltem az ágyba.  

7. fejezet

Lassan nyitottam fel a szemeim. A fejem szörnyen hasogatott, a végtagjaim fájtak, de életben voltam. Ezek szerint nem farkas követett, hanem...

-Adam! Srácok gyertek, végre felébredt!- igen, a bandatagok voltak. Lassanként feltámaszkodtam ülő helyzetbe és körültekintettem. A szálláson voltam, a saját ágyamon. Megnyugtató, hogy nem egy farkas odújában..

-Mi a franc történt? Hogy találtatok rám?

-Ashley aggódott miattad, hogy nem tudunk elérni, szóval elindultunk megkeresni, és mivel elég jellegzetes a kiáltásod, sejtettük, hogy kb merre lehetsz. Bár mikor már a közeledben voltunk te elrohantál, és hiába ordítottunk, nem álltál meg. Komolyan mint aki az életéért küzd...aztán meg befejelted a fát, és puff a földön terültél ájultan. Aztán hazahoztunk és ennyi.- mesélte el dióhéjban a helyzetet Isaac.

-Azt hittem, hogy farkasok követnek...-a kijelentésem hallatán mindenki nagyot nézett, és nevetésben törtek ki. Csak forgattam a szemeim és próbáltam a tudtukra hozni, hogy igazat mondok.- Gyerekek nem hazudok! Egy kurva farkas meg akart ölni! Felmásztam egy fára és mikor elment leugrottam, de zajokat hallottam és ösztönösen elrohantam. Honnan tudtam volna, hogy ti vagytok?

-Most ez komoly vagy csak szivatsz?- persze...csak úgy heccből rohangásztam az erdőben amilyen gyorsan csak tudtam. Tök logikus. Ezen a kérdésen is csak forgattam a szemeim és visszadőltem az ágyba.

-Soha többé nem sétálgatok egyedül az erdőben!

-Na ne is, mert akkor mi lesz velünk nélküled?- Ashley valami utánozhatatlan aranyos képet vágott, amiért kapott egy jó nagy ölelést. Még mindig kicsit sokk alatt voltam, mert azért az ember nem minden nap néz szó szerint farkasszemet. Gondoltam jót fog tenni egy kiadós zuhany, szóval kihámoztam magam a lány karjai közül, és bevonultam a fürdőbe. Pont olyan tágas és gyönyörű volt, mint a lakosztály többé része. Aranyozott fogasok, fehér márványoszlop, melyen egy tükör csüngött, szóval tényleg luxus körülmények. Mivel találtam egy szimpatikus sarokkádat, gondoltam inkább áztatom kicsit magam a habok közé merülve, szóval megengedtem a forróvizet. Elégedetten foglaltam helyet benne, és hagytam hogy a kellemes bugyborékolás átjárja a testem. Mindig imádtam a jakuzzikat. Mint egy vizes masszázs, ami megnyugtatja az idegeket. És tényleg. Már lassan aludtam, mikor Ashley sikolyát hallottam a szobából. Ijedten ugrottam ki, és a törülközőt a derekam köré csavarva futottam ki csurom vizesen. Körülnéztem, de csak a meglepett fiúkat és az undortól torzult arcú lányt láttam magam előtt.

-Neked meg mi bajod van? Mi folyik itt?- ragadta ki a szavakat a nyelvem hegyéről Isaac, aki pont olyan értetlenül méregette a csajt, mint én.

-Fujj! Mi a franc ez a falon?- mutatott egy fehér ragacsos trutyira, ami az ággyal szembe lévő falon díszelgett. Egyre kevésbé értettem a helyzetet. Most komolyan ezért kellett visítani? Nem értem a lányokat...kisebb szívbajt hozott rám, erre ez a hatalmas probléma. Rosszabb, mint én.

-Nekem van egy tippem.- Isaac sokat sejtető mosolyt intézett felém, amit eleinte nem értettem, de mikor már mindenki engem bámult, leesett mire gondolnak.

-Neeeeee! Ilyenekkel ne gyanúsítsatok! Ez nem az én művem!- hadonásztam a karommal, de ezzel csak annyit értem el, hogy még gonoszabb vigyor terült a srácok arcán. Kezdtem egyre kellemetlenebbül érezni magam, mire Kevin mellém lépett, és átkarolt.

-Tudod öregem, elhiszem, hogy hiányod van, de azért ezt egy lány mellett nem kéne. Mert gondolom nem Ashleyvel hancúroztatok, szóval csak úgy magad szórakoztattad. Inkább bérelj egy stricit, aztán addig mi elvagyunk a mi szobánkban és nyugtot hagyunk nektek.

-Hogy mi van? Ti betegek vagytok baszki! Nincs nekem semmiféle hiányom, és még egyszer elmondom, hogy nem én voltam!

-Nézd már milyen vörös a feje! Zavarba hoztuk, hehe Adam elárultad magad!- egyedül az említett lány nem nevetgélt a két idiótával, pont olyan vörös és zavart volt, mint én. Ellöktem magamtól a gúnyolódó Kevint, és felálltam az ágyra, ahol heves gesztikuláció közepette még utoljára elmagyaráztam nekik, hogy az a valami a falon nem az én művem, de látszólag élvezték, hogy mennyire felhúztam magam rajta. Igazából nem is ingerült voltam, csak idegesített a fiúk szűnni nem kívánó vigyora. Végül inkább ráhagytam a dolgot, leszálltam az ágyról és belefejeltem a falba. Most már mindenki hangosan röhögött, így én is megfordultam, mire az a látvány fogadott, hogy Isaac nagyban szagolgatja azt a valamit, hogy betudja azonosítani. A kisördög az agyamban nem hagyott nyugodni, így mikor pont szembe került a trutyival, mögé lopóztam és belenyomtam a fejét. Káromkodott egy sort, és igyekezett levakarni az arcáról a ragacsot, majd hogy visszavágjon, a törülközőm felé emelte a kezét, hogy lerántsa azt, de én gyorsabb voltam és elugrottam, mire elvesztette az egyensúlyát és szétterült a padlón. Már én sem bírtam tovább a kitörni kívánó nevetéssel, csak ráültem, hogy mozdulni se bírjon, és győzedelmesen emeltem a kezem a magasba. Ám korán örültem, mert így sebezhetővé váltam, és kihasználva a helyzetet, Isaac megragadta a lábam, lerántott a földre és könyörtelen csikizésbe kezdett. Mikor már könnyeztem a kényszeres nevetéstől végre abbahagyta és kezet nyújtott.

-Kvittek vagyunk?

-Azok.- lihegtem kimerülten, majd feltápászkodtam a földről, és visszafordultam a fürdő felé.

-A-a nagyfiú, nem kényezteted tovább magad, most szépen elmegyünk bevásárolni, és te is jössz!- rántott vissza Kevin, amin csak forgattam a szemem, és csípőre tett kézzel várakoztam.

-Most megvárjátok amíg előttetek öltözök át, vagy kimentek végre, és hagytok 5 perc nyugtot nekem?

-Hmm nem hangzik rosszul, de talán a második mellett döntök, mert azért még nem vagyok ferde.- vigyorgott Kevin. Végül csak egyedül maradtam a szobában, és nyugodtan magamra tudtam húzni a ruháim. Ekkora egy perverz bandát...

***

-Adam gyere már!- vonszolt előre Ashley, bár megjegyzem nem sok sikerrel, mert leragadtam az édességes pultnál és ott csorgattam a nyálam.- Tudod jól, hogy nem szabad ilyeneket enned, mert megöl a menedzsered...nem mellesleg minket is, szóval ne kínozd magad és menjünk már tovább!- kedves Ashley, felvilágosítanálak, hogy a tiltott gyümölcs mindig finomabb, nekem meg szenvedélyem a fagyi. Végül engedtem a lány szorításának, de titokban besöpörtem a polcról egy doboz csokoládés fagylaltot a kosárba, és mint aki jól végezte dolgát követtem a többieket. Valahogy el kellett rejtenem bűnöm tárgyát, így eltemettem jó pár zacskónyi alma alá, és egy önelégült vigyort intéztem a többek felé, miszerint én egészséges és jófiú vagyok, mert ennyi gyümölcsöt eszem. Ja...maximum rászórom őket a fagyi kelyhemre...áh, fagyit akarok most!

-Te min gondolkodsz ennyire?- hallottam Isaac gyanakvó hangját, mire megráztam a fejem, mert pont kizökkentett egy fagylaltos képzelgésemből. Csak néztem rá, mint borjú az újkapura, hogy mit akar tőlem.- Ez valami rosszban sántikál. Érzem.- túlságosan ismer...mindenesetre, hogy megcáfoljam ezen állítását, bevetettem azt az ártatlan kisfiús mosolyomat, hogy eloszlassam a gyanakvást. Azért nem semmi, hogy mit meg nem kell tegyek egy kis édességért...

-Készpénzzel vagy hitelkártyával lesz?- kérdezte unott tekintettel a negyven év körüli vörös pénztáros, fejéhez képest apró szemüvegét igazgatva. Persze eddig eszünkbe nem jutott volna, hogy megnézzük mivel érdemes fizetni, szóval most mindenki lázasan kutatta a tárcáját. Végül, hogy megmenthessem a fagyimat előkaptam egy kártyát, és levágtam a nő elé, aki értetlenül nézett rám miért ilyen sürgős ez. Kipakoltam a cuccokat, gondosan ügyelve arra, hogy elő ne bukkanjon a doboz, de szerencsémre az egész kipottyant a kezemből. Az almák szétgurultak, a fagyi meg vígan virított a padlón. A csapat vádlón nézett rám, de rájuk sem hederítettem, csak összekapartam az ennivalókat a földről, és kifizettem őket.

-Tudom, ne is mondjatok semmit! Nem bírom édesség nélkül, különben is most nyaralni vagyunk. Kérlek ne köpjetek be!- úgy könyörögtem nekik, mint az ötéves gyerek az apjának, hogy ne kelljen megennie a kelbimbót. Ettől mindenki nevetésben tört ki, és megpaskolták a hátam.

-Nyugalom, csak azért néztünk rád olyan szúrós szemekkel, mert képes lettél volna egyedül megenni. De most, hogy lebuktál, kénytelen vagy belőle adni.- vigyorgott Kevin, amitől olyan keserédes érzésem támadt. Jó, hogy nem kaptam hegyibeszédet az egészséges életmódról, de így nem nyomhattam be az egészet. Ismerem már ezeket. Jó ha hagynak kétgombócnyit nekem. Beletörődtem a sorsomba, és beleegyezésképpen bólintottam. Mivel a hercegnőnknek nem volt elegendő a két párna, még mehettünk a lakberendezési boltba is. Ki is törne a gerincem, ha vagy nyolc párnán kéne aludjak...de hát ízlések és pofonok.

-Adam hallod hajolj ide!- utasított Isaac a bevásárló kocsi mögül. Először csak gyanakodva néztem, hogy miért is kéne áthajolnom a kocsin, de kíváncsi voltam, hogy mit akar. Alig görnyedtem be, hátulról valaki belelökött, és mielőtt bármit reagálhattam volna, már száguldottam is. Nem tudtam ellene semmit tenni, egyenesen berepültem a párnák közé egy nagy puffanás kíséretében. A tollak ellepték a hajam és a szám, arról nem is beszélve, hogy mindenhol azok szállingóztak körülöttem. Megszeppenten terültem a hatalmas ágyon, és csak annyit észleltem a történtekből, hogy mindenki hangosan röhög. Miután meg volt a nagy öröm, Isaac kezet nyújtott, hogy segítsen felállni, de egy laza mozdulattal berántottam magam mellé, és a hátára ülve nyomtam be a párnák közé őt is. Mikor már alig kapott levegőt, leszálltam róla, de ennyiben nem fulladt ki a találékonyságom. Megragadtam két toll-lepte párnát, és teljes erőből nekivágtam őket a még mindig hahotázó csapattagoknak. A bolt ezen részlege már úszott a tollban, de a legkevésbé sem nehezteltem a srácokra. Sőt, kifejezetten hálás voltam nekik, hogy mindig próbálnak felvidítani, akármilyen hülye módszerekkel is. Kifizettük a tönkretett dolgokat, és kirohantunk az útra. A jó kedvemnek egyszerre vetett véget, egy ismerős alak feltűnése a távolban. Egy ideig csak szemléltem, hogy miért rémlik ennyire, majd felé indultam.

-Kit nézel ennyire? Hallod örülj neki, hogy most nem rohannak le a járókelők, ne hogy már te menj utánuk! Hahó! Élsz még?- hadonászott előttem Kevin, de körülöttem megszűnt a világ, és csak azt a fiút figyeltem, aki egyre közelebb ért hozzám.- Adam az nem Tommy! Már mindenhol őt látod? Könyörgöm ez már beteges...Gyere már!- megragadta a csuklóm, és annál fogva húzott be a kocsiba. Én 100%-ig biztos voltam benne, hogy az igenis ő, szóval kirontottam az ajtón, és a srác felé rohantam, aki ijedten futott el az ellenkező irányba. Teljesen bekattantam. Nem törődtem az utánam kiáltozó bandatagokkal, mint valami megszállott üldöztem a Tommy hasonmást, míg el nem értünk egy zsákutcáig. Nekiszorítottam a falnak, és vérben forgó szemekkel üvöltöztem vele.

-Miért hagytál itt? Miért menekültél el? Mire volt ez neked jó? Hogy teljesen tönkre tegyél bassza meg!!??- rángattam lenge kis kabátkájánál fogva az ártatlan fiút, aki próbált szabadulni erős karjaim közül, de ezzel csak annyit ért el, hogy még jobban leszorítottam, és lihegve fürkésztem az arcát. Fel sem tűnt, hogy mindössze annyiban hasonlít rá, hogy szőke a haja, mert elborult az agyam. Kevin és Isaac rángatott vissza a valóságba, ahogy minden erejüket bevetve szakítanak le a rémült áldozatról, és kidobnak a járdára. Miután kicsit magamhoz tértem, szembesültem vele, hogy mit tettem. Félelem ült ki az arcomra, és elrohantam a hatalmas épületek közé. Még hallottam az utánam kiáltozó fiúk hangját, de ügyet sem vetettem rájuk. Céltalanul futottam be egy sikátorba, ahol lerogytam egy kuka mellé, és felhúzott térdeimbe temetve az arcomat sírtam. Nem bírtam már elviselni a hiányát, úgy néz ki kezdtem beleőrülni. Minden ok nélkül letámadtam egy járókelőt az utcán...Egy normális ember nem cselekszik így, túl lép a múlton, nem válik megrögzött üldözővé. Borzalmasan szégyelltem magam. Nem csak a csapat, hanem az egész világ előtt. Mert, hogy ezt nem úszom meg pletykák nélkül, az is biztos. Adam Lambert ártatlan emberekre támad az utcán. Hát mondhatom büszke lehetek magamra. Csak egyszer az életben lássam még. Egyszer ölelhessem át. Szükségem van a jelenlétére, még ha nem is mint társ, csak legyen a közelemben. Rosszabbul nem is dönthetett volna, mint ezzel a kilépéssel. Hatalmas űrt hagyott maga mögött, amit leginkább én éreztem. Még a végén diliházba kerülök...azért idáig csak nem fajul a dolog. Legalábbis remélem.

-Oh Adam hát itt vagy!- borult a nyakamba Ashley. Elfordítottam a fejem, mert nem akartam, hogy lássa az arcom. Ezt látva inkább elengedett, és pár percig csak fürkészett, majd a fiúk is befutottak, akik már kevésbé voltak rám tekintettel. Minden szó nélkül rángattak maguk után vissza a kocsiba, bár látszott rajtuk, hogy legszívesebben kiosztanának, mennyire hülye vagyok. Meg is érdemelném, mert tényleg igaz rám. A szállásra vezető úton feszült csönd uralta a kocsit. Én csak bámultam ki az ablakon, Ashley dettó. Otthon amint csak tehettem bevonultam a szobámba, ahova a lány jobbnak látta, ha nem követ, így helyet foglalt a nappaliban. A telefonommal szemeztem. Felakartam hívni imádatom tárgyát, hogy egy kicsit megnyugodjak, de nem voltam benne biztos, hogy ez helyes döntés. Lehet már számot is cserélt...végül is mit veszíthetek? Rosszabbul már nem érezhetem magam.  

6. fejezet

„Adam szemszöge”

-Miért tette? Istenem, miért hagyott itt?- fúrtam könnyektől ázott arcom a kanapéra felhúzott térdeimbe, és összekuporodva próbáltam elfogadni a döntését. De egyszerűen nem ment. Nem bírtam nélküle, és egyre jobban szenvedtem a gondolattól, hogy lehetséges nem is látom többé. Igaz, csak pár nap telt el a szomorú búcsú óta, de nem bírtam megemészteni. Égetett, mart belülről, és kezdtem elveszteni a józan eszem. A ház úgy nézett ki mintha tornádó söpört volna rajta végig. Mindenhol összegyűrt papírgalacsinok hevertek, pár összetört pohár és váza társaságában a földön, hogy a többi szemétről és széttépett szövetdarabkáról már ne is beszéljek. Egyik percben még dührohamot kapok, és tépem a függönyt, a másikban pedig sírva rogyok össze a földön. Szóval elmondhatom magamról, hogy most vagyok a szakadék legmélyén. Azóta napfény nem érintette a bőröm, csak ültem a sötét szobában, ezernyi emlékkel az elmémben. Bármikor visszagondoltam a szép pillanatokra, hogy megnyugodjak, mindenhol ott volt Tommy, így ellentétes eredményt értem el, és csak tovább emésztettem magam. A gondolataimból pár hangos csöngetés zökkentett ki. Reménykedtem, hogy idővel abbamarad, de csak egyre türelmetlenebbül szadalmazták a csengőmet, szóval kedvetlenül felálltam, és kinyitottam az ajtót. A küszöbön a Glam Band állt, akik meg sem várták mit reagálok, beözönlöttek a kupis lakásba, és elképedve tekintettek szét.

-Te Jó Isten!- szótagolta hangosan Isaac, majd felém fordult és szinte leharapta a fejem.- Ember te normális vagy? Tönkreteszed a saját otthonod, csak mert kicsit padlóra kerültél Tommy miatt? Tudtommal te tetted ki, nem? Hát akkor ne szerencsétlenkedj, és állj talpra!- közölte ingerülten, amire már annyi erőm se volt, hogy reagáljak, csak beestem a kanapé sarkába, és üveges tekintettel tanulmányoztam a padlót.

-Csönd már Isaac! Nem veszed észre, hogy hülyeséget beszélsz? Igaz, nem tudunk erről a rejtélyes kilépésről semmit, de az hótdzéher, hogy nem Adam dobta ki! Hisz látod mennyit jelent neki, könyörgöm, ennyire nem lehetsz vaksi, hogy ne jöjj rá! Nézz csak rá! Olyan, mint akit már csak a szíve tart életben, minden érzés, és egyéb emberi tulajdonság kihalt belőle. BB teljesen tönkrement. Tennünk kell valamit!- hallottam Ashley aggódó szavait, ahogy keresztbe lenyeli a megszeppent fiút, aki csak próbálja csitítgatni, nem sok sikerrel.

-Hé, kislány túlreagálod. Majd lesz valahogy, csak nem marad örökre ilyen. Különben is...mit tudnánk tenni?

-Te...engem...csak..ne nyugtatgass! Igenis muszáj tennünk valamit, mert ez nem mehet tovább! Még a végén öngyilkos lesz, és személy szerint azt nincs kedvem megvárni, szóval igenis jó pofát fogsz vágni hozzá, bármit is agyalok ki! És most kuss!- elfordult, és az ablakot méregette szokatlanul komoly arccal, majd megszállta az ihlet és levágta magát elém.- Tudom már! Csomagolj be, mert megyünk nyaralni!- az ötlet hallatán mindenki nagyot nézett, még én is kitudtam mutatni, valamilyen szintű érdeklődést a dolog iránt, de leginkább csak meglepett.

-És mégis hova te zseni? Be vagyunk teljesen táblázva, ezt nem engedhetjük meg magunknak!- kapcsolódott be Kevin is a beszélgetésbe, mire a lány csak mély levegőt vett, és úgy próbálta velük megértetni mire is gondolt.

-Mielőtt belepofáznál, esetleg megengednéd, hogy elmondjam amit akarok? Köszönöm. Szóval arra gondoltam, hogy egy kis pihenő jót tenne mindannyiunk idegeinek. Készüljetek gyerekek, mert megyünk a hegyekbe!

-A hova?- ráztuk meg egyszerre a fejünket a fiúkkal. Most komolyan képes megtúráztatni, mikor alig van valami erőm? Na ennek a lánynak is vannak ám hibbant ötletei...bár ha pihenésről van szó, akkor nem is olyan rossz felvetés. A hegyi levegő amúgy is nyugtató hatással van az emberre.

-Mondom PIHENNI! Nem terveztem valami kétnapos kirándulást, szimplán gondoltam segít kiereszteni a gőzt.

-Szerintem ezt most így újragondolva nem is akkora hülyeség, mint aminek elsőre hangzott. Felőlem indulhatunk is.

-Állj, állj állj, állj! Most komolyan egy spontán ötlet miatt csak úgy magunk mögött kéne hagynunk mindent?- akadékoskodott Kevin, mire a két további váratlan látogató befogta a száját, és lenyomták őt is a díványra.

-Nem fogadok el kifogást! Jössz és kész! Most adok nektek két órát, hogy összeszedjétek ami kell, és majd megyünk Kevin kisbuszával.

-Na azt felejtsd el!- tiltakozott az emlegetett fiú, de Ashley olyan édesen pillázott rá, amennyire csak tőle telt, mire egy hangos sóhajtással őt is belerángatta a dologba.- Jó, rendben csak ne nézz így! Akkor mi megyünk is. Sziasztok!- húzta maga után Isaacet is, majd egy pillanat alatt el is tűntek a szemem elől. Mikor már kezdtem reménykedni, hogy egyedül maradtam, Ashley felém fordult és lábamra téve a kezét nézett rám szokatlanul kedvesen.

-Remélem, hogy ez a kis kiruccanás segíteni fog, mert akármilyen bunkók is voltak a fiúk, nagyon aggódnak érted, élükön velem. Esetleg segítsek bepakolni, amíg kicsit összeszeded magad?

-Igen, köszönöm.- erőltettem egy mosolyt az arcomra, majd felálltam és lassú léptekkel támolyogtam be a fürdőbe. Mindig érzékeny voltam a ruháimra, normális esetben azt se engedném, hogy hozzányúljanak, nem hogy nekem pakoljanak be, de most olyan szinten hidegen hagyott a dolog, hogy a legkevésbé sem ellenkeztem. Kit érdekel, hogy mi lesz rajtam? Uh, tényleg nem vagyok önmagam, hogy ilyet kérdezek...

-Úristen! Ekkora szekrényt én még csak a filmekben láttam. Ezekből mégis hogy válogassam ki, hogy mi kell?- hallottam a lány tanácstalan hangját, amin akaratlanul is elmosolyodtam.

-Nyugodtan feltúrhatod az egészet, nem különösebben érdekel mit raksz be, csak ne fagyjak meg, ha hideg van.- szinte láttam magam előtt elképedt arcát, ahogy közlöm vele, hogy engem, a divatmániás sztárt nem érdekel mi lesz rajtam. Még egy választ sem tudott kinyögni. A tükör elé hajoltam, ahol kezdtem valamit a rakoncátlan fürtjeimmel, és lealapoztam a bőröm, hogy ne tűnjenek fel nagyon a szemtelenül ékeskedő karikáim. Kilépve egy hangos puffanás csapta meg a fülem. Beálltam Ashley mögé, aki előtt vagy 8 nadrág hevert, és már lassan a haját tépte.- Mondtam, hogy bármit berakhatsz, mindet szeretem.- ijedten kapott a szívéhez, mert váratlanul érte a hangom, de mielőtt leesett volna az ágyról, elkaptam a vállánál fogva. A szíve vadul kalapált, feltehetőleg kisebb frászt kapott miattam. Hogy segítsek, beszórtam két gatyát a bőröndbe, meg még pár cuccot, amire szükségem lehet, és indulásra készen álltam.- Köszönöm a segítséget, most pedig menj, és te is készülődj! Addig én leszervezem a szállást.

-Ezer hála.- adott egy cuppanós puszit az arcomra, amitől még jobban éreztem magam, és mosolyogva öleltem át. Egy perccel később újra az ürességtől tengett a ház, de mielőtt elástam volna magam a ruhák alá, megráztam a fejem és szállás után néztem. Nem hagytam, hogy elöntsenek az idegesítő gondolataim, csak a kirándulásra koncentráltam.

***

-Akkor mindenki kész? Nem hagytátok otthon a plüssmacitokat?- gúnyolódott Ashley, mire Isaac hozzávágott egy párnát, és mindketten nevetésbe törtek ki.- Akkor látom beéred majd a párnával. Nem szeretném, hogy álmatlan éjszakáid legyenek. Nos akkor indulhat a csipet csapat!

-Te ilyenkor jól érzed magad?- vigyorgott Kevin, majd beült a volán mögé, és perceken belül elhagytuk Los Angelest. Nem volt torlódás, amin magam is meglepődtem, de nem sokáig voltam magamnál, mert a fülemben halkan szóló zene álomba ringatott. A következő emlékem az, ahogy a srácok hangosan veszekednek. Álmos szemeimet Ashleyre meresztettem, aki ijedten kapta a szája elé a kezét.

-Sajnálom Adam, nem akartalak felébreszteni, de mindez nem történt volna meg, ha az a mindent tudó sofőrünk normálisan olvassa le a térképet!

-Hé, nem rajtam múlt! Az útnak nem erre kellett volna kanyarodnia, rossz a térkép.- mentegetőzött az említett, de ezzel csak még jobban felhergelte a lányt.

-Fogd csak a térképre persze! Biztos csak a miénk van rosszul nyomtatva, mert meglepő módon csak mi tévedtünk el ezekben a rohadt hegyekben!

-Mi? Eltévedtünk?- kaptam fel a fejem, mire mindenki csak bólogatott. Hát, mondhatom jól kezdődik ez a kis pihenő.

-Persze, mert Kevin annyira tud tájékozódni, és még véletlenül sem hallgatna rám. Én mondtam, hogy a táblák a másik kereszteződés felé mutatnak.

-Állj! Srácok ne veszekedjetek már! Szimplán forduljunk vissza, és minden rendben lesz.-kapcsolódott be a „beszélgetésbe” a dobos is.

-Mennék, ha mozdulna a kocsi...- és valóban. A kisbusz állt egy szűk út közepén valahol az erdőben. Inkább már nem is mondtam semmit, csak vertem a fejem az ablakba.

-Nem lehet, hogy a motorral van valami?- miért, mi mással lehetne nagyokos? Néha úgy érzem, mintha vérbeli szőkékkel lennék körülvéve...oh, szőkék. Na jó Adam, most hagyd abba!

-Megnézem.- ajánlottam fel, hogy addig se gondoljak oda nem illő dolgokra, mire mindenki hitetlenkedve pillantott rám.

-Te mióta értesz a kocsikhoz?-vetette fel a kérdést Kevin, de nem is törődtem vele, csak kiléptem az útra, és felnyitottam a motorháztetőt. Bevallom, tényleg halvány lila gőzöm se volt, hogy mi lehet a probléma, és a motor felépítése pont olyan rejtély volt számomra, mint egy kínai kódex, de elmondhatom magamról, hogy én mindent megpróbáltam. Azzal az okos fejemmel persze első dolgom volt hozzányúlni a természetesen tűzforró vashoz, aminek annyi lett az eredménye, hogy visítva kaptam el a kezem róla és villámokat szórtam a szememmel. És még a többiek a szőkék...Szóval tovább tanulmányoztam a kazánházat, midőn megszállt a világosság. Ennek nem szabadna ilyen forrónak lennie, szóval egyértelműen a hűtővízzel volt a probléma.

-Gyerekek megvan, hogy mi okozza a bajt!- kiáltottam, mire mindenki leözönlött mellém, és várták a felvilágosítást.- Hűtővíz.- elégedett vigyor jelent meg az arcomon, de az még nagyobb büszkeséggel töltött el, hogy a nagy szakértő is homlokon csapta magát az egyszerű válasz végett.

-Hát persze! Hogy erre, hogy nem gondoltam.- hátrafutott a csomagtartóhoz, majd egy kis pumpaszerű valamivel tért vissza, és kiszivattyúzta a forróvizet, majd feltöltötte hideggel. Az arcomról lesüthetett a büszkeség, mert Ashley csak csóválta a fejét. Mikor mindenki a fedélzeten volt, láss csodát, elindult az autó, és visszafelé vettük az irányt.

Mire elértünk a szállásig, már este volt. Teljesen szétültem a seggem, szóval egyetlen vágyam volt, hogy végre kiterülhessek a jó puha ágyikóban. Sietve váltottuk ki a lakosztályt, amely magában foglalt két hálószobát, két fürdőt, és egy hatalmas nappalit, gyönyörű kilátással. Kezem az emberméretű ablakra helyeztem, és úgy szemléltem a fények uralta várost. Egy félénk érintést éreztem a vállamon, s mikor hátrafordultam Ashleyvel találtam magam szemben, aki aggódva pillantott rám.

-Minden rendben?

-Persze, menjünk aludni.- mosolyt erőltettem az arcomra, majd a szoba felé vettem az irányt. Pizsamába öltöztem, és bebújtam a már félálomban lévő lány mellé. Igen, vele vagyok egy szobában, mert a két horkolós együtt alszik, így mi kerültünk össze. Talán jobb is így. Mindig is jobban szerettem társaságban aludni. Valahogy megnyugtatott. Egy ideig még méregettem a cikkázó fényeket, de a szemhéjam már ólom nehézségűvé vált, így nem bírtam tovább, és elnyomott az álom.

Mivel az ablak felé voltam fordulva, a napfény már szinte égette a szemem, így akaratlanul is felébredtem. Felültem és a még mindig édesen szundikáló lányra néztem. Zavaróan csönd volt. Óvatosan kimásztam az ágyból, és nagyokat nyújtózkodva léptem a nappaliba. A fiúk szobájából halk horkolás szűrődött ki, szóval feltételeztem, hogy én vagyok az egyetlen éber lény. Nem tudtam mit kezdeni magammal, elhatároztam, hogy elmegyek sétálni. Rá kellett jöjjek, hogy Ashley nagyon is ért ahhoz, hogy milyen az ízlésem, mert csupa jó cuccot pakolt be. Felvettem valami kényelmes ruhát, bedugtam a fülembe az iPodom és lebaktattam a lépcsőn. A recepciós kedves mosolyt intézett felém, és ajánlott valami utat, de az egészből semmit sem hallottam, szóval csak helyeslően bólintottam, elköszöntem és kikocogtam a szabad levegőre. A hegyekből ez az egyetlen utca vezetett le, de én megpillantottam egy szimpatikus kis ösvényt és afelé vettem az irányt. Résnyire nyitott szemmel sétálgattam a földet tanulmányozva, és élveztem a friss hegyi levegőt. Tényleg megnyugtatott. Már lassan egy órája bandukoltam az erdőben, szóval ideje volt hazamenni, de sehol sem találtam az ösvényt. Biztos, hogy azon jöttem pedig...egy ideig. Lehet túlságosan elmerültem a gondolataimban. A szememmel mindenhol az elveszett utat fürkésztem, de csak a magasra törő fák vettek körül, és egyre elveszettebbnek éreztem magam. Töprengtem, hogy mit kéne tegyek. Induljak el vagy várjak, hátha erre jön valaki? Persze, pont letér az ösvényről ebben a szent minutumban egy túrázó, aki tudja is merre kell menni...egyértelmű. Végül csak elindultam az általam visszafelé vezető útnak vélt irányba, de egyre sűrűbb lett a növényzet, és lassan lépni sem bírtam. Uralkodtam magamon, hogy ne pánikoljak be, de az végleg kiverte a biztosítékot mikor valami morgást hallottam magam mögül. Ijedten fordultam meg, és mit láttam? Egy farkast...egy hatalmas szürke, vicsorító farkast, aki csak arra várt, hogy rám vethesse magát. A rémület elborította az elmém, de nem hagyhattam magam. A futásnak semmi értelmét nem láttam, így fel kellett magam találnom. Összeszedtem minden erőmet, és felkapaszkodtam a mögöttem álló fára. Éppen időben, mert pont akkor rugaszkodott el, de így csak teljes erőből belefejelt a fába. Semmi térerőm nem volt, így csak vártam és vártam, hogy mikor dönt már úgy, hogy magamra hagy. Nem is tudom már mennyit ültem fönn a fán, mire végre az alattam köröző vadállat egy utolsó morgás után elballagott. A szívem vad kalapálásától zengett a környék. Pár perc után, mikor már bizonyossá vált, hogy tényleg elment, lemerészkedtem a földre. A lábam remegett, de szomorúan vettem tudomásul, hogy még mindig nem tudom merre vagyok. Újabb zörgést hallottam, de ettől most olyan szinten megijedtem, hogy mint valami kislány, mikor meglát egy pókot futottam az ellenkező irányba, mint amerre eddig mentem. A hangok nem óhajtottak szűnni, sőt egyre több lépést hallottam magam mögül, szóval olyan gyorsan rohantam, amennyire csak a lábaim bírták. Nem figyeltem, és teljes erőből belerohantam egy fába. A fejem nagyot koppant, és tehetetlenül estem a földre. Egyszeriben minden elsötétült.