20. fejezet

-Ébresztő! Csinosítsátok ki magatokat drágák, mert megyünk a bíróságra!- ordított be ironikus hangon az egyik őr, amire úgy felriadtam, hogy bevertem a fejem a nem túl magas plafonba és egy filmbe illőt káromkodtam, amin Drake is csak röhögött, majd rutinosan kiugrott az ágyból és rám meresztette a szemeit.

-Haladnál édesem?

-Te...ne...szólíts...így!- mormogtam félhangosan a matracba bújva, de éreztem, hogy most nem játszhatom a luxuspicsát, és azt kell tennem, amit mondanak. Kikászálódtam a nem túl kényelmesnek mondható vaságyról, majd követtem az őrt kifelé. A rabok szebbnél szebb beszólásokat ordibáltak nekem, amiket inkább elengedtem a fülem mellett, mert legkisebb gondom is nagyobb volt annál, hogy azokkal törődjek. Mikor megpillantottam magam a rendőrautó szélvédőjében, elképedten vettem tudomásul, hogy ahhoz képest, hogy csak egy éjjel alig aludtam, a szemeim teljesen karikásak, arcom nyúzott, és a hajam össze-vissza áll. Végül is ez most mintha számítana. Benyomtak Drake mellé, aki tök nyugodtan ülte végig az egész odafele vezető utat, míg én már lassan ideg összeroppanást kaptam úgy szép csendben. Mikor odaértünk már a családom és velük együtt Tommy is ott volt a további ismerősök mellett, akik rémülten nézték végig, ahogy betoloncolnak minket két külön székre. Azalatt a pár perc alatt, amíg vártuk a bírót, úgy éreztem egy év telik el, mert egyre rosszabbá vált a közérzetem, hogy már a szeretteim is jelen voltak.

-Akkor ezennel megkezdjük az ülést. Szólítom az első számú vádlottat, hogy sorakoztassa fel a vádait.- alig mondta ki, már a vallató székben találtam magam, de az agyam valahogy nem akarta felfogni, hogy most nekem beszélni kéne. Egy ideig csak hebegtem-habogtam, mire végre kinyögtem egy értelmes mondatot, és elsoroltam mindent, amit eddig tett velem Drake. A bíró végig figyelmesen hallgatott, én pedig a közepe felé már kezdtem belejönni, mert a tudatom elárasztotta a féktelen düh, és kevés választott el tőle, hogy megtépjem a szemtelenül vigyorgó srácot.- Köszönöm. Most szólítom a második vádlottat.- helyet cseréltem vele, de elmondhatatlanul idegesített, hogy nem kíván szűnni a vigyora. Olyan dolgokat sorolt fel, amelyek a legkevésbé sem rémlettek, de annál rosszabbul hangzottak.- És ön ebben biztos?

-A saját szememmel láttam bíró úr, mint már látták, fényképes bizonyítékom is van róla.

-Ha ott volt az eseteknél, miért nem avatkozott közbe, vagy hívta ki a rendőrséget? Az ilyesmi kötelező hasonló esetekben uram.- persze ezzel nem tudta megfogni, mert olyan szépen kimagyarázta magát, hogy csak néztem, mint borjú az úkapura.- Rendben, akkor most szólítom a védelmet.- alig mondta ki, Tommy felpattant, és belekezdett a mondandójába, úgy hogy még az ügyvédem sem jutott szóhoz.

-Ha szólhatnék pár szót...Igaz, én ilyenkor még nem ismertem Adamet, de abban biztos vagyok, hogy minden szerrel leállt, hisz vele élek, és minden nap látom. Arra meg végképp nem fogadnék, hogy azok a bizonyítékok valósak, mert nem én nem nézem ki Adamből, hogy bármikor ilyet tett volna. De ha nem hisz nekem, nézzük csak meg jobban kinagyítva azokat a képeket! Az a valaki bárki lehet rajtuk, ha nem megfelelő a kép minősége, nem biztos, hogy ő az.

-Nincs ellenvetésem. Kivetítést kérek!- utasította a technikust, mire a fehér leplen már ott is termett az első kép, majd a többi is, mire Drake arcán rémület jelent meg, és inkább elfordult. Egy ideig mindenki csendesen tanulmányozta őket, majd Tommy a táblához lépett.

-A testfelépítés valóban stimmel, és a haj is, de ha közelebbről megnézzük, észrevehető, hogy a különböző képeken, mintha más lenne az arc. Igaz, ügyesen meg van szerkesztve, de mégsem teljesen hasonlít Adamre. Mondja, ha nincs igazam.- hosszas csend után az esküdtszék és a bíró félrevonult, és volt pár percem végre a párommal lenni. Amint megláttam, szinte a nyakába ugrottam, már amennyire a bilincsek engedték, és percekig el sem engedtem.

-Elképesztő, hogy milyen jókat mondtál. Az ügyvédem nem szólt ennyit az érdekemben, mint te. Köszönöm, tényleg, így talán már van remény, hogy nem csuknak le évekre.- megremegett a hangom, és nem tudtam többet mondani. Testem elgyengült, és már teljesen Tommyn támaszkodtam, aki látszólag szörnyen meg volt rémülve, akármilyen magabiztosnak is látszott eddig.

-Mindent megteszek, hogy ne kerülj börtönbe. Én tudom, hogy az nem te voltál, az lehetetlen, és ezt be is bizonyítom nekik bármi áron.

-Köszönöm.- még be sem fejeztem a mondatot, mikor visszanyomtak az eddigi helyemre, és még várhattam további húsz percet, mire mindenki visszatért a terembe és újra a bíróval találtam szembe magam. Arcáról nem lehetett semmit leolvasni, ugyanolyan monoton hangon beszélt, mint eddig, ezzel csak még riadtabbá téve engem.

-Az esküdtszék döntött. Drake Labry-t ezennel bűnösnek nyilvánítom és 6 év kötelezően letöltendő szabadságvesztésre ítélem. Adam Lambert, maga pedig szabadon távozhat, a vádakat ejtették, a képen található személy, minden bizonnyal nem ön. Értéktárgyait átveheti a portán, további szép napot!- a szívem megállt a légzésemmel együtt, és legszívesebben visítva ugrottam volna a bíró karjaiba, de azért hülyét nem akartam magamból csinálni, így magamban tartottam, és lemerevedve bámultam a falat, miközben eloldoztak. Nem bírtam elhinni. Mégis szabad vagyok! Alig értem ki, a család és velük együtt Tommy is a nyakamba borultak, és már a szuszt is kiszorították belőlem, de nem érdekelt. Egy csapásra véget lett vetve minden problémámnak, és ezzel hatalmas kő esett le a szívemről. Visszanézve már csak annyit láttam, ahogy Drake-et eltoloncolják és gyilkos pillantást vet rám. De kit érdekel most ő? Szabad vagyok és minden a régi lesz!

-Istenem Adam kint vagy! Nincs többé Drake, se börtön, se semmi probléma! Annyira boldog vagyok, jaj ha tudnád, hogy megijedtem, mikor felhívtak az őrsről, hogy bent vagy...-szólt remegő hangon Tommy, de ellentétben mindenki mással, ő nem volt hajlandó elengedni, sőt már lassan a nyakamban lógott.

-Igen tudom és nagyon sokat segít, hogy tényleg itt vagy mellettem. Csak neked köszönhetem, hogy nem csücsülök most valami rideg cellában. Nem tudom hogy megköszönni...

-Már épp ideje volt, hogy én is tegyek valamit érted. És kuss, nem ellenkezel, hanem most szépen hazamegyünk és rendbe szeded magad!- mosolygott, majd rámarkolt a kezemre és a kocsiig húzott, ahol elköszöntek tőlem a még mindig kissé riadt szüleim, és elindultunk hazafelé. Már a kocsiban éreztem, ahogy a folytonos megnyugvás hatására egyre nehezülnek a pilláim, és már csak az a tudat tartott ébren, hogy pár perc múlva a saját ágyamban tudhatom magam. Igaz, este azért aludtam valamennyit, szóval elvileg nem kéne ilyen mosott fosnak lennem, de az én alvásigényem 10 óra felett van, mint már kiderült, szóval van mit bepótolnom.- Na álomszuszék ébresztő, otthon vagyunk!- rázott fel Tommy, mire értetlenül tekintettem körbe és vettem tudomásul, hogy a nagy agyalás közben szépen bealudtam. Kitámolyogtam a kocsiból, és szemeimet törölgetve léptem be a házba, ahol első dolgom volt levetni a cuccaim, és bedőlni a jó puha ágyikóba.

***

-Na ne mondd már te nagy Los Angelesi, hogy nem tudod hol vagyunk! Direkt mondtam, hogy hozzunk GPS-t, mert itt még nem jártunk, de persze jött a kifogás, hogy te helyi vagy évek óta stb. Szóval akkor most kinek is volt igaza?- akadékoskodott csípőre tett kézzel Tommy, mert sikerült eltévednünk este tízkor a sötét utcákon. Felfedező körútra indultunk valami ismeretlen szórakozóhelyre, én meg feltételeztem, hogy tudom hol van. Hát nem jött be. Halvány lila gőzöm sem volt hol vagyunk, de nem hagyhattam, hogy neki legyen igaza, így inkább kitértem a kérdés alól.

-Kérdezzünk meg valakit!- jött az ötlet, ami csak egy lekezelő pillantást kapott, és végül csak leesett nekem is, hogy hülyeséget beszélek. Persze ilyenkor csupa józan emberke sétálgat az utcákon, milyen igazam van. Mivel egyre nagyobb szarban voltam, inkább meg sem szólaltam többet, és beletapostam a gázba, hátha kilyukadunk valami ismerős helyen, és láss csodát, valahol a távolban megpillantottam a villódzó fényeket, melyek a keresett klubból származtak. Leírhatatlan büszkeség árasztotta el a testem, amin Tommy is csak vigyorgott, majd mikor lefékeztünk, megragadta a csuklóm, és egy röpke perc alatt a négy fal között teremtem. Jobban mondva nyolc vagy tudom is én mennyi, mert a terem nem négyszögletű volt, hanem sokkal több, és a fények ahogy megtörtek a plusz sarkakban, színt változtatva terelődtek a másik fal felé. Talán minden eddig ismert klubot felülmúlt ez az egy, elnyerte a tetszésem a különleges díszítés, ám ahogy jobban szemügyre vettem a helyet, rá kellett jöjjek, hogy ez egy hetero bár. Nyeltem egyet, mert így lehetetlen Tommy közelébe férkőznöm és talán akad majd pár ember, aki belém köt, vagy durvább módon fejezi ki a nemtetszését. Oké, tudom, kissé paranoiás vagyok, de ha ti éltétek volna azt át, amit én, ti is így vélekednétek. A fiú felé fordultam, aki meg se várta, hogy bármit is mondjak, ujját a számra tapasztotta, és a fülemhez hajolt súgni valamit, mert a zenétől még a saját gondolataim sem igazán hallottam, pedig az mint tudjuk nagy szó.

-Nyugalom, nem lesz semmi balhé, egyáltalán nem vagy buzis vagy kihívó, teljesen normálisan nézel ki, vagyis bocs...az átlagnál jobban, de azért nem fognak kikezdeni veled, ígérem.- nyomott egy gyors puszit az arcomra, majd behúzott a tánctérre, hogy kicsit elengedjem magam. Végtére is lehet igaza van. Már teljesen más vagyok, mint régen, és mégis miért ne járhatnék általános klubokba? Jogom van hozzá. Eleinte azért elég visszafogott voltam, de miután már legördítettünk pár italt (szigorúan vigyázva a mennyiségre), azért kezdtem már feloldódni. Egészen más volt a hangulat, mint egy meleg bárban, sokkal nyugisabb és kevésbé volt tele visszataszító, magamutogató emberekkel. Most mi van? Attól még, hogy meleg vagyok, nem bukok a transzfesztitákra. Elfogadom őket, de nekem ne riszálják magukat női ruhában, mert engem az eléggé taszít. Egy férfi, akkor is legyen férfi, ha nem a nőket szereti, bár ez csak az én véleményem, mindenesetre sokkal normálisabbnak éreztem magam ezen a helyen. Kezdtem elfáradni, így elkéredzkedtem Tommytól, aki amíg, leültem a bárpulthoz, tovább táncolt valami szőke csajjal. Nem zavart a dolog, bár nem mondhatni, hogy ne lennék féltékeny típus, mert ami az enyém, az senki másé, de látszott, hogy csak barátkoznak. Előre fordultam, mikor hallottam magam mellől egy kellemes női hangot és egy sötétbarna hajú, csokibarna szemű lánnyal találtam szembe magam.

-Leülhetek?- kérdezte szelíden, mire bólintottam és kényelembe helyezte magát mellettem, majd rám nézett és majd leesett a székről, mikor felismert.- Jézusom! Te vagy Adam Lambert?

-Igen, de csöndesen, mert nem akarom, hogy elárasszanak az emberek, mivel itt kevésbé dörömböl a zene, mint a teremben. Örvendek a szerencsének.- villantottam egy ellenállhatatlan mosolyt és kezet csókoltam, amibe láthatóan belepirult, és alig jött ki hang a torkán.

-Hatalmas rajongód vagyok, meg van minden eddig megjelent CD-d és csomó koncerteden ott voltam. A barátaim szerint kicsit őrülten szeretlek, de...jézusom el sem hiszem, hogy itt vagy. Esetleg kérhetek egy ölelést?

-Persze! Imádok ölelgetni, komolyan rosszabb vagyok, mint egy szeretethiányos mackó.- nevettem, és szorosan átöleltem a lányt, aki annyira már nem is volt kicsi, csak a hatásomra viselkedett úgy, mint egy tinédzser.

-Jaj milyen udvariatlan vagyok...A nevem Sandra Berger és 26 éves vagyok, bár gondolom most úgy nézek ki, mint valami 16 éves ezzel a letörölhetetlen vigyorral az arcomon.

-Örülök, hogy megismerhetlek Sandra.- mosolyogtam, majd a pultos felé fordultam.- Két Mojitót kérek szépen. Remélem szereted.- néztem vissza Sandrára, aki hevesen bólogatott és mikor kikaptuk az italt jókat fecsegtünk. Miután látta, hogy én is olyan vagyok, mint egy normális ember, sokkal magabiztosabbá vált, és a végén már nagyokat nevettünk a vicces sztorikon, amiket mesélt. Pont olyan szerencsétlen, mint én, talán ezért is jöttünk ki olyan jól.- Megyünk táncolni? Már elültem a seggem...

-Persze én benne vagyok, bár nem erősségem a dolog, szóval majd nagyon vigyázok, hogy ne tapossam le valamelyik végtagod, rendben?- nevetett, mire csak forgattam a szemeim, és finom kacsóját megfogva segítettem a tánctérre. Na persze melyik számot csíptük el? Hát nem valami Beethoven csodát, hanem a Sexy and I know it csengett vissza a hangfalakon. Ha valamit, akkor ezt mindenféleképpen a sajátomnak mondhatom, azzal az egoista mindenemmel, ezért is riszáltam olyan jót Sandrával. A végén már pihegve estünk vissza a helyünkre és kitárgyaltuk ki mennyire rázza jól, majd lehajtottuk a maradék koktélt, és még pár percnyi beszélgetés után indultunk volna haza, de valami megmagyarázhatatlan röhögőgörcs tört rám, és mint valami elmebajos játszottam a kezemmel a levegőben. Érdekes, pedig nem is ittam olyan sokat...de a lányon sem lett kisebb hatása, egyenesen fetrengtünk már a földön, mikor a pultos szólt, hogy ideje lenne mennünk. Olyan szétszórt voltam, hogy még Tommyról is elfeledkeztem, és inkább taxiba ültünk, nehogy elüssön valami.

-Nem lenne egyszerűbb valami hotelben aludni? Személy szerint fingom sincs hol lakom.- rötyögött bugyután, és ujjával a halántékát böködte, hogy megerősítse, tényleg nincs teljesen magánál. Bár én sem panaszkodhattam, mert mikor nagy büszkén közöltem volna az én címemet, rájöttem, hogy a házszámot tudom egyedül, és azzal aztán nem sokra megyünk, így beleegyeztem a dologba, és kértem a sofőrt, hogy vigyen a legközelebbi szállóba minket. Az épület nem volt ismerős, de pont nem érdekelt hol vagyok, csak lehessek már az ágyban. A recepciós rám sem ismert, annyira szét voltam csúszva, és szó nélkül nyomott a kezembe egy szobakulcsot. Persze azt elfelejtette elmagyarázni mégis merre menjünk, de azért túl komplikált nem volt a dolog, mert a szembe lévő folyosó végén volt a 17-es szoba. Mikor benyitottam kicsit elképedtem, mert középen egy szív alakú vérvörös ágy foglalt helyet, hozzá illő párnákkal, hangulatvilágítással, és bézs színű falakkal, amik csak fokozták az erotikus hangulatot. El sem hiszem...ez a csaj azt hitte nászúton vagyunk. Beérve percekig ezen röhögtünk, de különösebben nem érdekelt ez sem, mert az ágy legalább kényelmes volt, és tulajdonképpen nem ez az első eset, hogy egy lánnyal kell aludjak. Levettem a pólóm, bár érdekes módon, nem fáradt voltam, inkább csak kábult. Félig már nem is tudtam magamról, és szerintem Sandra sem, mert a következő pillanatban azon kaptam magam, hogy az ágyra teper, és szenvedélyesen megcsókol. A legkevésbé sem ellenkeztem, sőt, egyenesen magamhoz szorítottam, és egy laza mozdulattal letéptem róla a felsőjét. Csak elvigyorodott és a nyakam hosszas csókolgatása közben kigombolta a nadrágom, míg végül az is a földön termett. Nem is tudja mennyire beletalált a legérzékenyebb pontomba...vagy talán mégis, mert finoman simogatni kezdett, és elégedetten vette tudomásul, hogy igencsak hatásos, amit csinál. A vállánál fogva magam alá taszítottam, majd a szoknyájától is megváltam, és a melltartó csatjával való bíbelődés közepette lágyan harapdálni kezdtem az arcát. Talán tovább nem részletezném a dolgot, mindenesetre teljesen ki lehettem ütve, mert már ezek az emlékek is csak homályosan maradtak meg az elmémben. 

19. fejezet

-Na akkor ezt még egyszer! Adam figyelj már kicsit jobban ide kérlek! Valami baj van?- meresztett rám értetlen tekintetet az egész csapat, mire megvontam a vállam és előre fordultam a háromlábú széken, hogy maximum a hátam láthassák. Jobb nem zaklatni, ha valamin gondolkodom, és ezzel ők is tisztában vannak, talán ezért is lehetséges, hogy nem faggatóztak többet. Közel sem hoztam a legjobb formámat, sőt mondhatni elég szarul teljesítettem, és ezt Kevin persze nem győzte kommentálni.

-Jó, ennek így semmi értelme. Menjünk szépen haza, majd próbálunk holnap, mert már ideje lenne belehúzni, ugyanis április van és egy bő hónap múlva megjelenik a CD, onnantól kezdve pedig koncertek megállás nélkül, arról nem is beszélve drágám, hogy te a Queennel fogsz fellépni nem is egyszer, szóval össze kéne szedned magad, mert ha így haladunk dugába dől minden. Nem húzhatjuk tovább a megjelenési dátumot, figyelj kicsit jobban a karrieredre és zárd ki a külvilágot! Rendben? Ma még kapsz időt egy kiadós pihenésre, de holnapra úgy készülj, hogy lehidaljunk tőled!- megveregette a vállam, mire mindenki helyeslően bólogatott. A válaszom csak egy bólintás volt és gondoltam ha már előbb végzek elmegyek kicsit sétálni. A levegőben nem mondom, hogy túl kellemes illatok terjengtek, hol a kipufogó gáz keveredett valami égett zsírszaggal, hol egyéb beazonosíthatatlan undormányok, de mivel egy ideje itt élek már hozzá vagyok szokva. Épp az iPodom fülhallgatójával bíbelődtem, mikor valaki kopogtatott a hátamon. Hihetetlen, hogy egy percre nem lehet békén hagyni. Mivel nem tudhattam biztosra, hogy esetleg egy rajongó-e az, mosolyt erőltettem az arcomra, de mihelyt megfordultam, gyökerestül megfordult az arcmimikám, és elhűlt arccal néztem a látogatómra.

-Te meg mit keresel itt?

-Ez milyen kérdés? Jogom van az utcán csak úgy sétálgatni, és köszönni az én kedves ismerősömnek, nem?

-Na ne nézz ennyire hülyének, kérlek! Pontosan tudom, hogy nem olyan véletlenül császkálsz arra, amerre én. Szóval ki vele mit akarsz?

-Látom ismersz már. Valóban szándékomban állt veled beszélni, ugyanis lenne pár dolog, amit el kéne intéznünk.- szólt sejtelmes hangon, mire dühödten felvontam a szemöldököm és támadólag léptem ki elé.

-NeKÜNK nincs semmi közös ügyünk. Csak te vagy és én, semmi mi! Nem rángathatsz úgy, mint egy babát, mert

-Mert mi lesz? Szólsz a zsaruknak? A helyedben nem tenném. Tudod, nekem édesmindegy, ha kint vagyok, vagy bent, ellenben veled, hisz te sztár vagy és nem tenne jót a hírnevednek egy priusz. Nem gondolod?-és bumm. Már megint győzött. Lerendeztem a dolgot egy fintorral, és már készültem volna elhúzni a csíkot, mikor visszarántott, hogy alig pár centi választotta el az arcunk egymásétól. -Nos, hogy döntesz?

-Úgy, hogy én most szépen hazamegyek, és te meg hagysz végre élni!- téptem ki magam a karjai közül, és ingerült léptekkel haladtam előre, és már kezdtem azt hinni, hogy bejött, mikor mögém futott, hátrafogta a kezeim, és betaszított egy sikátorba.- Engedj már el! Mire jó ez neked? Fogd már fel, hogy gyűlöllek!! Köztünk soha többé nem lesz semmi, azt már pár éve elbasztad, nem emlékszel? Ne hánytorgasd a múltat, mert ezzel csak tönkre teszed az életem! Miért akarsz minden áron megszerezni? Gondolkodtál volna előre, most már késő, én Tommyt szeretem, és nem fogom elhagyni, akármit is teszel!

-Oh, valóban? Szerinted ahhoz mit fog szólni, ha hetente egy másik sráccal kufircolsz? És most ne gyere azzal, hogy tudja, hogy akaratod ellenére van blablabla, mert egy normális ember ezt már nem tűri el. Hazugságban akarsz élni? Velem sokkal jobban járnál! Mivel tud többet nyújtani, mint én? Igen, annak idején elszúrtam a dolgokat, de....nem érdekel, akár tetszik, akár nem, előbb utóbb az enyém leszel, bármit is teszel. De ha még előtte elakarsz mindenkit tolni magadtól, és tönkre tenni szegény fiút, akkor csak tessék, engem ez nem gátol meg semmiben.- elmebeteg vigyor jelent meg az arcán, és az egyik szeme rángatózni kezdett, majd a kezei remegni, és kapkodta a levegőt, mire elengedett és bekapott valami tablettát. Megtörölte a száját, majd a falnak nyomott, és hátulról közeledve súgott a fülembe.- Nem tudsz ellenem semmit tenni. Mindent szálat én mozgatok, te csak egy báb vagy, akit kedvemre irányítok, és ha ellenszegül nem ússza meg annyival, mint múltkor. Szóval te most szépen velem jössz, ha nem akarod, hogy valakinek esetleg baja essen a te konokságod miatt.- nem hatottak meg a szavai. Mivel érezhetően gyengébb volt, mint pár perccel ezelőtt, kihasználtam az alkalmat, és a földre löktem, majd elfutottam, de túl gyorsan reagált, visszarántott maga mellé.- Még egy ilyen próbálkozás, és esetleg valami szúrós csúszik a bőrödbe.

-Te nem vagy normális! Engedj már el! Orvos látott már? Mi volt az a pirula és mi történt előbb?

-Túl sok kérdés. Ha jól viselkedsz, talán elárulom. Na de most indulás!- látszólag visszanyerte az erejét, és mikor kiértünk a főútra, elengedett, de szorosan a nyomomban lépkedett, és minden tettem szemeivel pásztázta. Ez így nem mehet tovább, én erre nem vagyok képes! Az én életem tönkre teheti, de Tommyét nem! Nem játszhatom ezt örökké, Drakenek ebben igaza van. Nem volt más választásom, kockáztatnom kellett. Előkaptam a telefonom, és tárcsáztam a rendőrség számát, de mielőtt kicsöngött volna, Drake kitépte a kezemből.- Te meg mit művelsz? Rám hívni a zsarukat nem a legnyerőbb választás, nem megmondtam?

-Nem érdekel! Igazad van, ez nem mehet így tovább, valamit lépni kell, és az nem az lesz, hogy visszamegyek hozzád. Ha börtönbe kell kerüljek, hát legyen, de nem engedem, hogy a szeretteim is tönkre tedd!- keltem ki magamból és visszavettem a telefonom, majd újra próbálkoztam, amibe ezúttal nem avatkozott bele. Talán most először éreztem azt, hogy keresztülhúztam a számításait, mert lemerevedve bámult maga elé. Miután elmondtam a helyet és a problémát, egy határozott mozdulattal a zsebembe csúsztattam a készüléket, és az újra vigyorgó fiú felé fordultam.- Te meg mit mosolyogsz?

-Adam, Adam, Adam...-csóválta a fejét, majd mögém lépett és a vállamra támaszkodva súgott a fülembe.- Bevallom erre a döntésre nem számítottam. Bátor, de botor tett, és ráadásul mindez csak azért, hogy másnak jó legyen. Te tényleg rengeteget változtál. Nem gondolod, hogy túl sok áldozatot hozol azért a kis selyemfiúért? Ha jól tudom ő eddig nem tett érted semmit, mindig csak te.

-Egy kapcsolatban nem az számít ki mennyit tesz a másikért, hanem, hogy a kölcsönös tisztelet és szeretet meglegyen. De megértem, hogy te ezzel nem vagy tisztában, hisz engem sem szerettél, csak a vágyaid csillapítására kellettem.

-Ohóóó, ebben nagyon tévedsz drágám. Én mindig szerettelek, csak nem hagytam, hogy tudj róla.

-De ez már beteges könyörgöm! Ha igazán szeretnél felfognád, hogy én nélküled vagyok boldog és elengednél, de ehelyett inkább szétbaszod az életem, csak hogy NEKED jó legyen. Komolyan megéri neked a börtön?

-Tudod, úgy is együtt leszünk ott. Akkor aztán végképp nem tudsz tőlem menekülni. Fogd már fel, hogy ezzel a lépéseddel csak rontottál a helyzeten! Van bizonyítékom ellened, és használni is fogom, ha már nem voltál képes nyugton maradni!

-Innentől kezdve nem érdekel. Én ezt nem folytatom tovább, annál, hogy kedvedre rángass még a börtön is jobb.

-Ahogy akarod drágám.- féloldalasan elvigyorodott és fél méter távolságba lépett tőlem, mert idő közben megérkezett a rendőrség, és már épp készültek lefogni őt, mikor- Állj! Mielőtt azt hinnék ő annyira ártatlan, mutatnék néhány képet, hátha megváltozik a véleményük. Ez csak a telefonom, nem fogok ellenszegülni a továbbiakban, csak hadd tárjam fel az igazságot.

-Azért talán nem kockáztatnék. Az elhangzottak alapján van maga ellen épp elég vád, szóval John kérem kattintsa a vádlottra a bilincset, és ültesse be a kocsiba, maga pedig jöjjön velem!- intett a rendőrtiszt, hogy álljak mellé, és amíg a másik Drake-kel szórakozott, belekezdett a mondandójába.- Igaz, hogy van bármiféle bizonyíték maga ellen?

-Kérem szépen én nem tudok róla, de bármi is lenne az, nem hiszem, hogy lennének olyan nyomósak, mint azok, amiket velem tett.

-Azért a biztonság kedvéért, kérem tartson velünk egy kihallgatásra. Ott majd elsorolhatják mindketten az érveiket, a továbbiakról pedig a bíróság dönt.- kitárta a karját, hogy foglaljak helyet hátul a kocsiban tisztes távolságra a lebilincselttől, és alig ültem le, már útban voltunk a kapitányság felé. El sem hiszem, két hónap távlatban már másodjára kell ott lennem. Undorodva néztem végig a rideg falakon, mikor valami hideg csapta meg az arcom és egy fehér szobában találtam magam egy zsernyákkal, és még kettővel a biztonság kedvéért, mellettünk pedig a székhez kötözött Drake-kel, aki látszólag pont olyan nyugodt volt, mint indulás előtt, és ezzel csak tovább fokozta az amúgy is pattanásig feszült idegeim.

-Rendben, akkor a vádlott kezdhet. Mondja el az érveit, és mutasson bizonyítékot! Valami ellenvetés Mr. Lambert?- fordult felém, mire megráztam a fejem és a fejem a telefon felé emeltem, melyet széles vigyorral az arcán nyújtott a rendőrnek -név szerint Philnek-, de nem láttam belőle semmit. Rezzenéstelen arccal görgette a képeket, majd nagyot sóhajtott és átnyújtotta, hogy nézzem én is meg. Az egyiken épp egy lépcső sarkában lövöm magam, a következőn pedig már önmagamból kikelve üvöltözök valakivel, majd látszik, hogy az a valaki egy rendőr, mégpedig az ezt követő képen, mikoris épp rajta taposok, majd elfutok. A többit talán nem is mondom, a lényeg, hogy nagyon ki lehettem ütve, mert egy emlékem sem maradt ezekről. Elfehéredett arccal adtam vissza a telefont, de már lassan remegett a kezem a félelemtől. Reméltem, hogy csak blöfföl, hogy pár semmitmondó képről van szó, de nem. Egyetlen reményem az maradt, hogy talán nem tisztán kivehető, hogy az a személy én vagyok.- Remélem tisztában van vele, hogy hivatásos személy elleni erőszak, drogbirtoklás és rablás végett eljárás indulhat maga ellen is?- ja igen, nem is mondtam, hogy az utolsó képen épp pár ismeretlen személlyel rabolok ki egy bankot. Tényleg teljes sötétség uralkodhatott a fejemben, mert ilyen emlékem egy szál se maradt. Elhomályosult tekintettel néztem Philre, aki továbbra is kifejezéstelen arccal pásztázott, mire végre kinyögtem egy halk igent.- John elkíséri magukat a cellájukba, kérem kövessék őt és adják le értéktárgyaikat a portán! Holnap pedig találkozunk a bíróságon.- hang nélkül követtem a cingár férfit, miután Drake-et is eloldozták, majd kiürítette velünk a zsebeink, és betessékelt egy szűk kis szobába. Bal oldalt egy rozoga vaságy pihent, mellette egy koszos budival és mosdóval, a falak pedig undorítóan festettek, szóval az állapot erőst hajazott a múltkorira. Nyugtalanul roskadtam le az alsó ágyra, és arcom a kezeim közé temettem, de szinte éreztem a hátamon Drake elégedett vigyorát.

-Ezek szerint enyém a felső. Nos, én megmondtam, hogy ebből csak rosszul jöhetsz ki.- támaszkodott a falnak kezeit a feje alá csúsztatva, mire gyilkos pillantást vetettem rá.

-Ha már úgy is a sitten fogunk megrohadni, elárulnád honnan van neked rólam ennyi ütős kép?

-Jókor voltam jó helyen. Magadon kívüli állapotban voltál drágám, azt sem észlelted volna, ha egy kukába raklak be. De most már legalább kettesben vagyunk. A holnapi bíróságon semmit nem fog változni a helyzet, szóval jobb ha hozzászoksz a légkörhöz és a társaságomhoz.- lépett hozzám egyre közelebb, de mikor az ujját az államra tapasztotta ellöktem magamtól és mikor a földön fetrengett felé álltam, és a mellkasára lépve szorítottam le.

-Abban ne bízz ennyire! Ha megtalálják a tablettáid a pulcsidban, még több vád lesz ellened, én meg majd mondhatom, hogy összetévesztettél valakivel. Ja és mellesleg, ha egy ujjal is hozzám nyúlsz, kinyírlak!- villámokat szórtam a szememmel, és hogy nyomatékosítsam a mondandóm, jobban ránehezedtem, mire megfogta a lábam, lerántott maga mellé, majd kezeim leszorítva mászott rám és hajolt az arcomhoz.

-Epilepszia elleni gyógyszerről hallottál már? Igen, beteg vagyok, de kit érdekel. Szóval rábasztál kicsim, ne fűzz sok reményt hozzá, hogy ezt megúszod.- finoman ráharapott az orromra, mire lelöktem magamról, és a cella rácsaihoz sétáltam. Megtörten bámultam a zöldre mázolt falat, mert tényleg szinte biztos voltam benne, hogy le fognak csukni. Megremegett az ajkam, mikor éreztem, hogy valaki átkarolja a derekam és a fejét a vállamra hajtja. Normális esetben ez jól is esne, ha az a valaki nem Drake lenne, ezért is téptem ki magam a karjaiból, és dühödten másztam fel az emeletes ágyra.

-Szállj már le rólam!- üvöltöttem, és a fal felé fordultam, mire sóhajtott és az alattam lévő ágyra feküdt.

-Rendben, ma még békén hagylak, hisz az ítélet után még annyi mindenre lesz időnk. Na aludj jól és készülj fel a holnapra!- fintorogtam egyet, de amint elcsöndesültünk, a gondoltaim újra Tommy körül forogtak, és görcsbe rándult a gyomrom. Nyilván már halálra aggódja magát értem, holnap meg úgy kell találkoznunk, hogy akkor döntenek a további pár évem sorsáról. Már most hiányzott, nemhogy még akkor, mikor belegondoltam, hogy ezek után évekig talán meg sem ölelhetem. Egy könnycsepp gördült végig az arcomon és halk sóhajtás hagyta el a szám, de a pillanatot Drake gúnyolódó hangja szakította félbe.- Még mindig a te kis szőke hercegedre gondolsz?

-Közöd?- válaszoltam közönyösen és igyekeztem a továbbiakban kitaszítani minden nem oda illő gondolatot a fejemből. Lehunytam a szemem és talán fél óra múlva sikerült elaludnom, de azt is csak a stressz miatt érzett fáradtság végett sikerült elérnem. Mindenesetre végre nyugodtan tölthettem ezen a csodálatos napon pár órát. 

18. fejezet

„Adam szemszöge”

Végre otthon. Egyetlen vágyam volt, hogy bedőlhessek a jó puha ágyikóba Tommy mellé, mert előző éjjel szemhunyásnyit sem aludtam. Mint valami élőhalott kóvályogtam be a lakásba, melyet hangos horkolás hangja uralt. Úgy tudtam Tom maximum halkan szuszog, de mindegy. Széles vigyor jelent meg az arcomon, ugyanis a hang tényleg nem tőle származott, hanem a szorosan mellette fekvő kutyától. Teljesen a szőrébe volt bújva, és karjával átölelte a nagy állatot. Meglepetten szemléltem a dolgot, nem úgy volt eddig, hogy utálja Shadyt? Akkor ez most mi? Úgy döntöttem nem ébresztem fel és délutánra hagyom a dolgot, mert egy hulla voltam. Halkan levetettem a ruháim, és bebújtam az ágy szabadon maradt részére. A saját ágyikómban sokkal egyszerűbbé vált az elalvás, és perceken belül már az álmok kevésbé rózsaszín világában jártam.

-Ébresztő! Cicafiú van még pár elintézetlen ügyünk, kelés van!- hallottam egy halk súgást a fülem mellől, mire kinyitottam a szemeim, de nem az a látvány terült elém, amit vártam. Valami hideg szorította a csuklóm meg a bokám, és a helyiségben ismerős illat terjengett. De nem Tommyé. Felugrottam, de a próbálkozásom kimerült egy rángatózásban és újra lekötözve találtam magam egy szürke ágyon. A szoba jellegtelen és üres volt, de mégis annyira rémlett. Felemeltem a fejem és Drake vigyorgott rám vissza egy a múltkorinál is nagyobb késsel a kezében és egyetlen szerelmem nyakához tartotta.- Ha nem teljesíted, amit mondok, meghal!- gonosz vigyorral az arcán rántott egyet az ártatlan fiún, kinek arca fehér volt, mint a porcelán, és látszólag már alig élt. Tehetetlenül roskadt a földre, mire támadónk az ágyba nyomta az arcát, hogy alig kapott levegőt, de ez nem volt elég. Kirántott a nadrágjából egy bőr övet és teljes erőből csapdosni kezdte a hátát. Bőre felszakadt, és kényszerszerű ordítást hallatott, de hang nem jött ki a torkán, így csak könnybe lábadt szemekkel nézett fel rám, és ajkai egy mondatot formáltak: Adam, kérlek segíts!

-Hahó! Drágám jól vagy? Rosszat álmodtál, vagy mi? Térj magadhoz!- rángatott vissza a valóságba Tommy, mire felugrottam és lihegve néztem rá a rémülettől tágra nyílt szemekkel. Testem forró és izzadt volt, izmaim megfeszültek, arcomról csak a félelem és aggodalom sugárzott. Körülnéztem, és csakugyan a saját szobámban voltam. Sehol Drake, se láncok, se kés, semmi. Vissza kaptam a fejem, és szinte Tommy nyakába ugrottam, szegényből már a szuszt is kiszorítottam a végén.

-Csak egy álom volt, csak egy álom! Te még itt vagy, Istenem annyira féltem, hogy elveszítelek, és nem tudtam tenni semmit, majdnem megölt, és- kapkodtam a levegőt, alig lehetett érteni mit hadarok, de még mindig szörnyen remegtem és nem akartam őt elengedni.

-Mi? Miről beszélsz? Én itt vagyok, semmi baj. Nyugodj meg.- susogott és nyugtatásképpen finom mozdulatokkal simogatta a hátam meg a fejem. A légzésem újra lelassult és a szívem is viszonylag normális tempóban vert, majd lassan a remegés is elmúlt, és egy hangos sóhajtással engedtem el.- Nem tudom mit álmodhattál, de még a konyhából is hallottam, ahogy felkiáltasz majd kétségbeesetten rángatózol és összeszorított foggal kapkodod a levegőt. Azt hittem már valami baj van, jaj úgy örülök, hogy csak egy rossz álom volt.

-Hát még én. Soha többé ilyet.- hunytam le a szemem, majd egy utolsó nagy levegővel tudomásul vettem, hogy csak egy rémálom volt. El sem tudom képzelni még mi lett volna, ha Tommy nem ébreszt még idejében fel. Mikor felnéztem már a kutya is ijedten pásztázta az arcom, mire elmosolyodtam és megborzoltam a buksiját.- Mennyi az idő amúgy?

-Este hat. Eddig olyan mélyen aludtál, hogy csak na, pedig még egy tányért is sikeresen összetörtem. Nagyon ki lehettél merülve. Aludj csak nyugodtan tovább, pihend ki magad.- adott egy puszit az arcomra és kedves mosolyt intézett felém. Nem, olyan Isten nincs, hogy visszaaludjak és még folytatódjon ez a borzalom! Inkább addig várok, amíg nem dőlök ki végleg a fáradtságtól.- Látom ezt inkább kihagyod. Nem is kérdezem akkor, hogy mit álmodtál, örülök, hogy vége. Amúgy ha érdekel, vacsi az asztalon. Mielőtt azt hinnéd, nem én főztem, heh akkor már a fél konyha leégett volna. Rendeltem egy kis kaját, mert szinte mindent odaadtam ennek a dögnek.- szúrós pillantást vetett a falánk jószágra, aki összehúzta magát, de Tommy magához szorította és beletúrt a szőrébe.- Most mit nézel? Ja igen megbékéltem vele. Bár a fürdőért még érdemel egy kis megdorgálást, mert a drága elszabadult fürdés közben, de megvédett egy lesifotóstól és végül is egész aranyos. De azért azt az alkut nem felejtem el, nehogy azt hidd!

-Valahogy sejtettem. Amúgy milyen lesifotós?

-Aki lekapott egy szál törülközőben, de ráuszítottam Shadyt, és elkoboztam a memóriakártyát.

-Érdekes, pedig a Bernik nem az agresszivitásukról híresek. Na nem baj, ennek nagyon örülök, hogy jól kijöttök egymással, azt hittem velem együtt fogod kidobni az ablakon, vagy hasonló.- nevettem és nagyot nyújtózkodtam. A társalgást a csengő hangja szakította félbe, mitől már reflexből frászt kaptam a múltkori eset után, és rémülten tekintettem az ajtóra.

-Nyugodj meg, ő börtönben van, biztos Ashley vagy nem tudom. Ki menjek vagy mész te?

-Megyek én. Alapból ha nem valamelyik csapattag az, akkor kissé furán jön ki, hogy te nyitsz ajtót az én házamban.- nevettem, majd felkaptam magamra egy köpenyt és ajtót nyitottam. Arcom elhűlt, kezem pedig megremegett és egyből becsaptam az ajtót, majd neki támaszkodtam és értetlenül bámultam a padlót.- Nem! Ez nem lehet! Csak képzelődöm...

-Nem képzelődsz, valóban én vagyok az, de kinyitnád légy szíves?- ez nem lehet! És mégis. Drake követelőzött az ajtón dörömbölve, hogy dugjam ki az orrom de eszem ágában sem volt kimenni. Teljes testemmel szorítottam vissza az ajtót, ám rájöttem, hogy tök felesleges minden, mikoris ő egy laza mozdulattal kinyitotta azt, én meg seggre estem a lépcsőn. Mert persze megint elfelejtettem azzal a nagy eszemmel, hogy nem befelé hanem kifelé nyílik és rossz helyen támasztom... Ijedten pattantam fel és húzódtam az ellenkező irányba, mire forgatta a szemeit és szokatlanul normális hangon megszólalt.- Nem akarlak bántani. Nem azért jöttem, viszont lenne egy ajánlatom.

-Persze a kiskutya farka meg tollas. Ennyire ne nézz már hülyének légyszi! Egyáltalán hogy jutottál te ki a börtönből és mit keresel már megint itt? Már nem érdekel mit fognak rólam gondolni az emberek, ha megtudják, egy mozdulat és újra kihívom a rendőröket, de most garantálom, hogy nem jutsz ki onnan ilyen könnyen!

-Letették az óvadékot, és bizonyíték híján kiengedtek. Amúgy nem hinném, hogy meg mernéd tenni, de ha mégis, van még valami a tarsolyomban.

-Tudok én nekik ezúttal bizonyítékot mutatni, nem is egyet, szóval emiatt ne aggódj! Csak azért úsztad meg ennyivel, mert mikor elfogtak téged, eszméletlen voltam, bár továbbra sem értem, hogy emberrablásért miért nem csuktak le pár évre, de bántalmazásért még kaphatsz ha úgy akarom.

-Ej, de fenyegetősek lettünk. Rendben, akkor én is tiszta lapokkal játszom. Mit szólnál ha azt mondanám, hogy ha megpróbálsz feljelenteni, olyat mondok a rendőröknek, hogy te is ülsz velem pár évig? Te sem voltál mindig ilyen angyali, mint most, tudok minden piszkos kis titkodról.

-Te? Engem börtönbe? Ugyan már. Ezt te sem gondolhatod komolyan. Majd pont fognak hinni neked, csakis. De elárulnád mégis mi lenne olyan hatalmas bűntett a részemről, hogy lesittelnének?- a válasz egy sejtelmes vigyor volt, majd megragadta a karom, és magához rántva súgott a fülembe.

-Emlékszel, mikor depressziós voltál, folyton buliztál és éjszakai életet éltél? Minden bajod egy dologgal próbáltad megoldani, mégpedig a droggal. Éveken keresztül nem túl lágy szereket szedtél, és a hatóanyaguk mámorában sok olyan dolgot műveltél, amiről még most sem tudsz, de én igen. Abban meg ne bízz, hogy nincs bizonyítékom ellened, mert van, és nem is egy. De ha azt teszed, amit mondok, és elfelejtjük a mi kis malőrünket, nem fogom őket felhasználni. Megegyeztünk?- a szám és a szemeim megremegtek és lemerevedve bámultam a fákat csavargató szelet. Tudhattam volna, hogy a múltammal fog jönni. Nem hiszem el, hogy mindig képes valamit bevetni ellenem. Így örökké a bábja maradok, mert eleve drogbirtoklásért már szép kis büntetést lehet kapni, de állítása szerint durvább dolgokat is műveltem. Nem mertem kockáztatni, nem volt más választásom, bele kellett egyeznem, de volt még egy kis bökkenő.

-Ha hajlandó vagyok ejteni az ügyet és szabad maradsz, békén hagysz?- vetettem fel az igen csak fontos kérdést, mert ezt valahogy elfelejtette a feltételekhez hozzáfűzni.

-Nem hiába nem soroltam az engedményeim mellé. Nos, nem vállalok rá garanciát, majd ahogy a sors hozza. Különben is, inkább örülj neki, hogy nem kell tudnod a mocskos kis dolgaidról!- nagyot nyeltem. Reméltem, hogy nem hasonló lesz a válasz, de nem jött be a számításom. A kis sunyi mindenre gondolt, így újra a kezében az irányítás. Ötletem sem volt mit tehetnék. Mi lesz, ha többször is visszajön? Tönkre teszi az életemet! Börtönbe meg nem akarok kerülni, az már nem csak az életem, hanem a karrierem és minden jóhírem elvenné. Sóhajtottam és megadóan lehajtottam a fejem, mire elengedett és újra a fülemhez hajolt.- Jó cica. Akkor áll az alku. Na én mentem.- finoman ráharapott a fülcimpámba, mibe egész testem beleborzongott és amint csak tehettem visszafutottam a házba.

-Na ki volt az?- jött ki a fürdőből a haját törölgetve Tommy, aki az egészből semmit nem észlelt. Kapóra jött a dolog, mert nem állt szándékomban az orrára kötni a mi kis alkunkat Drake-kel, így kamuztam valamit és mosolyt erőltettem az arcomra.

-Csak a postás. Panaszkodik, hogy napok óta tele a postaládám, és már nem tudja belerakni a küldeményeket, én meg megígértem, hogy majd eltakarítom onnan a sok levelet. Ugye milyen izgalmas? Főleg, hogy este kell ezzel zargatni, de mindegy. Szerintem én is inkább letusolok.- látszólag nem hitte el, amit mondok, de nem is törődtem vele, mert túl sok minden kavargott a fejemben. El nem tudom képzelni, miket tettem beállva, de akármennyire is utálom, érdekelne. Bár azzal is tisztában vagyok, hogy nem fogja ellőni a poént, ha meg a börtön az ára, inkább tudatlan maradok. Besétáltam az emeleti fürdőbe, mert az alsó még mindig takarításra várt, és két férfi közül aztán nem nagy a tolongás, hogy melyikőnk akarja jobban kisikálni. Szívem szerint rábíznám a kutyára, de abból nem sülne ki jó, szóval majd hívok egy takarítót és le van tudva. Beálltam a forró zuhany alá, hogy lenyugtassam az idegeimet, de csak az lett az eredménye, hogy belemerültem a gondolataimba és már égett a bőröm. Fel se tűnt, egészen addig, amíg nem lettem olyan vörös, mint egy rák. Kicsit enyhítettem a forróságon, de nem szálltam ki a víz alól. Jól esett, ahogy a cseppek végiggördülnek mindegy egyes porcikámon. Nyugtatóan hatott rám, bár a gyomrom továbbra is görcsben állt a bizonytalanság végett, amit azzal okozott az a drága jótétlélek, hogy nem biztosította, hogy nem tér vissza. A félelem megint kezdett eluralkodni rajtam, és ezt csak erősítette a tehetetlenség, amit egyre jobban éreztem. Két éve semmi hír nincs róla, erre hirtelen feltűnik és mindent tönkretesz. Minden lépésem figyeli, és irányítja már azt is, mit tehetek. Éljek örökké fenyegetésben, mikor itt van velem Tommy is? Ha egyedül lennék könnyebben mondanám, hogy igen, de így...lassan már abban sem vagyok biztos, hogy a börtön a rosszabbik lehetőség. Majd elválik mit akar még tőlem, elég lesz akkor aggódni. Most legfőbb feladatom az volt, hogy a barátomnak ne tűnjön fel, hogy valami nagyon nincs rendben. Fel kellett vennem már itthon is az álcámat, így már a műmosoly kezdte teljesen elrejteni a személyiségem. Már azt sem csinálhatom úgy, ahogy akarom, amit szeretek. Megszabják mi legyen rajtam, mikor mit mondhatok, hogy fejezhetem ki magam, a művészetem, mindent. Lassan kezdek a zeneipar bábjává válni, és saját szememmel látom, hogy ez hűséges rajongóimnak nem tetszik, de nem tudok mit tenni. Még a pályafutásom elején azt tehettem, amit akartam, és ugyan ebből lettek balhék, de azok nem értek fel az örömmel, amit okozott a szabadság, és hogy a többségnek tetszik, amit csinálok. Most már abban sem vagyok biztos, hogy öröm ez az egész énekesi karrier. Amit a média mutat nem én vagyok. Sosem voltam teljesen az, de már tényleg csak egy szerepet játszom, és az egyetlen valós tulajdonságom a hangom. Bevallom, néha már azon gondolkozok, hogy jobb lenne visszavonulni, mert nem tudom leírni mennyi idegesít, hogy nem lehetek önmagam. Az új lemezben tény, hogy őszintébbek a dalok, de túlságosan át vannak javítva. Megírtam őket, erre a producerek átjavították azt, ami NEKIK nem tetszett, pedig az volt a cél, hogy a közönség engem ismerjen meg jobban, ne a további írókat, de mikor felszólaltam, csak egy hegyibeszédet kaptam arról, hogy örüljek, hogy segítenek, meg el is lehet menni stb. Persze ilyenkor az ember mit tud tenni? Hát kussba marad, mi mást. Talán túl sokat agyalok ezen, de nem tudok mit csinálni. Ez van, ezt kéne szeretni, csak nem megy. Mindegy, a rajongókért megteszem, hogy maradok, meg kicsit magamért is, mert mindazonáltal én még mindig imádok énekelni, és addig örülök, amíg nem formálnak valami sokadik rapperré...na tessék megint elkalandoztak a gondolataim, térjünk vissza a fürdéshez. Vagyis ahhoz inkább ne, mert már tényleg szénné égett a bőröm. Kiszálltam a zuhany alól, magamra tekertem a törülközőt, de mikor kitettem a lábam megcsapott a hűvös levegő, és gyorsan berohantam a szobába felöltözni. Éppen a gatyával szenvedtem, mikor éreztem, hogy valaki hátulról átölel, és ez olyan hirtelen ért, hogy felpattantam és kivágtam magam a látogatóm karjai közül.

-Mi történt? Csak én vagyok az, ennyire megijesztettelek?- na basszus szegény Tommyt sikerült ellöknöm, mikor ő csak kedveskedni akart. Vajon meddig leszek még ilyen paranoiás, hogy mindenhol csak Drake-et látom? Véget érhetne már ez a rémálom is nyugodtan...

-Sajnálom, nem akartam csak, azt hittem...-elhalkultam és inkább visszafordultam a ruháim felé.- semmit nem hittem, csak nem számítottam rá.- szinte éreztem a hátamon hitetlenkedő pillantását, de nem volt kedvem szembenézni vele, így csak tovább turkáltam a felsők tengerében, hátha annyiban hagyja a dolgot.

-Még mindig Drake miatt izgulsz, igaz?- nem is tudja mennyire beletalált. Most is egy pillanatra megállt bennem az ütő, mikor meghallottam a nevét, és ezt valószínűleg Tommy is észrevette, mert nagyot sóhajtott és újra átölelt, hátha most nem repítem el szerencsétlent. Kifejezetten jól esett a közelsége, valahogy megnyugtatott, hogy legalább ő itt van velem. Szomorúan tekintettem magam elé, mert ha tényleg visszajön, tönkre fogja tenni a kapcsolatunkat, és akkor már inkább meghalok. Egy könnycsepp gördült végig az arcomon ahogy belegondoltam, de gyorsan letöröltem, megfordultam és szorosan magamhoz öleltem őt.

-Annyira szeretlek.- csak ennyit tudtam kinyögni, ezt is suttogva s remegő hangon, de nem is kellett több magyarázat. Percekig csak öleltük egymást, mikor már éreztem, hogy ideje vacsizni, mert megkordult a gyomrom. Egy sóhajtással ugyan, de megváltam szerelmemtől és mosolyt varázsolva az arcomra lépkedtem lefelé a lépcsőn. Az este további része szinte teljesen szótlanul telt, üres tekintettel bambultam ki a fejemből, Tommy meg jobbnak látta nem megemlíteni, bár észrevehetően tele volt megválaszolatlan kérdésekkel. Kaja után szinte azonnal bedőltem az ágyba, és megpróbáltam álomra hajtani a fejem, amit értetlenül figyelt, de betudta annak, hogy fáradt vagyok és békén hagyott. Tudtam, hogy ezzel a viselkedéssel csak megbántom, pedig nem áll szándékomban. Viszont nem tudom színlelni a boldogságot örökké. Azt kívántam, bárcsak átaludhatnám ezt a következő pár hetet, bár annak örültem, hogy másnap próba, mert legalább kicsit ki tudok kapcsolódni. 

17.fejezet

-Mmm..neee hagyd már abba!- suttogtam alig hallhatóan, bár még félálomban lehettem, mert az előbbi kijelentésem oka össz.-vissz annyi volt, hogy valami csiklandozta a lábam. Csukott szemmel dobáltam magam hátha elmúlik, de már nem bírtam tovább és kipillantottam nagy szempilláim alól. Na persze ki baszkurált már megint? Kettőt tippelhettek. Pontosan, Adam meghazudtolva önmagát hamar felkelt, de unatkozott, és persze megtalált engem. Fejemre húztam a takarót és hasra fordulva süppedtem az ágyba, de ezzel csak annyit értem el, hogy rámarkolt a bokámra és egy laza mozdulattal lerántotta sovány kis testem a földre. De ő bánta a dolgot, mert annyi erő volt még bennem, hogy magam alá taszítsam.- Legalább puhára estem.- kuncogtam gonoszan és, hogy megerősítsem az elhangzottakat, kényelmesen elhelyezkedtem rajta és aludtam VOLNA tovább, ha ez az idióta nem karol át, és szorítja ki belőlem a szuszt is.- Ébren vagyok! Ébren, csak engedj el!

-Késő bánat.- szeretem, mikor kihasználják milyen satnya és erőtlen vagyok reggelente...Mivel tenni nagyon nem tudtam ellene, kicsit gyengítettem a szorításán és a mellkasára dőltem. Látnom sem kellett, tudtam milyen elégedett vigyor ül az arcán. Most komolyan. Oklevelet ne adjak ekkora teljesítményre? Nem. Jobbat kap. Oldalra fordítottam a fejem, de mivel az arcáig nem értem fel, finoman megcsókoltam a nyakát, mitől forróság járta át egész testét. Kiismertem már minden gyenge-pontját (ha érted mire gondolok) és a combja meg a nyaka buzerálása toronymagasan vezet. Felemeltem a kezem és nagyon lassan végigsimítottam a körmeimmel a mellkasát, ami különösen hatásos volt így póló híján. Megremegett és egyre gyengébben ölelt, sőt lassan már őt is csak a fal tartotta. Hoppá, újabb gyenge-pont! Csóri, mennyiszer fogom még ezt bevetni ellene hajaj! Na nem mintha nekem nem lennének hasonló pontjaim, sőt túl sok is van, de addig örülök a fejemnek, amíg nem tapasztalja ki őket. Egyenlőre veletek sem osztanám meg, majd az idő folyamán kiderül.

Szóval ott tartottam, hogy az ölében ültem és igyekeztem nem legördülni róla. Persze a pillanatot az elfeledett ébresztőm rikácsolása törte meg. Fel kellett magam valahogy húzni, ami nem tűnt egyszerű feladatnak, de a szám végére csak sikerült és szerencsétlen telefon a földön kötött ki.

-Mai program?- meresztettem kérdő pillantást Adamre, aki még mindig a földön fetrengett. Miután megjutalmaztam egy számon kérő nézéssel, csak felpattant és a konyhába lépve magyarázott valamit, amiből egy mukkot sem értettem. Reggel nem éppen gyors a felfogásom...-Na most ezt még egyszer.- nevettem rá kikerekedett szemekkel, mire fújtatott és nekilátott a reggeli kávém elkészítéséhez. Kis konyhatündér, ellenben velem, mert jó ha egy szendvicset összehozok mindössze 20 mosatlan kreálása mellett. Bár autót szerelni megint csak nem tudok, szóval nem igazán tudom eldönteni, hogy a pasisabb vagy a csajosabb kategóriába tartozom. Áhááá, akkor ezért lehet a facebookon is az egyéb nemet választani! Lőn világosság. Amúgy nem hinném, hogy az erre van, szimplán lehetőséget biztosítanak a robotok civilizációjának beilleszkedésére a világhálón. Jésszus, hogy én milyen hülyeségeken tudok gondolkodni! Amúgy nem mintha Adammel nem ez lenne a helyzet, szóval jól összeillünk. Uh, na ezt sem hittem, hogy valaha kimondom. Még mindig olyan furcsa ez nekem. Két férfi...együtt. Ne értsetek félre, semmi bajom a melegekkel, de átélni a helyzetüket még elég szokatlan számomra. De őt szeretem és ez még csak nem is egyoldalú. Sőt. Ha ennyit képes volt rám várni, hát le a kalappal előtte! Mint egy hűséges kutyus. Ha csak ránézek örömmel teli arcára elönt a boldogság. Szeretem és kész, nincs ezen tovább mit ragozni.

-Szóval arra gondoltam, hogy a reggeli futásomhoz el kéne egy kis társaság. Elmennénk egy parkba esetleg vagy...

-A-a a városba nem. Ha felismernek egy lépést se tudunk majd tenni.

-Igaz. Van a közelben egy tisztás, ahonnan jól rálátni a városra és ott sosincs senki, csak én. Oda szoktam menni, ha nyugalomra vágyom. Jó lesz?

-Tökéletes.- vágtam rá egyből és amint felém fordult nyomtam egy puszit a szájára, és egy kacér kacsintás mellett foglaltam helyet a kávémmal.

-Ezt miért kaptam?

-Mert édes vagy, azért. Na együnk egy kis kekszet és go!- nem tudom mitől voltam így besózva, csak annyira vonzott az a titkos hely. Rossz emberi tulajdonság a kíváncsiság, de ebből az élen vagyok, szóval a várakozás nem az erősségem, ezért sem szeretek késni. Ellenben Adammel, akinek védjegyévé vált a késés. Ez az a tulajdonsága, amit szerintem gyűlölnek a rajongók, mert a Trespassing is folyton csak húzódik, pedig elvileg már kész van a korong. Na mindegy, ebbe én nem avatkozom bele, tudom BB milyen maximalista, jobb nem beleszólni a dolgaiba etéren.

-Na akkor indulhatunk?- nem baszd meg, eddig is csak azért sürgettelek, mert olyanom volt...Nem is válaszoltam semmit a kérdésre, csak forgattam a szemeim, és felállva az asztaltól futottam be a szobába átöltözni, de volt egy kis bökkenő...minden cuccom még Ashleynél van, beleértve az edzőset is. Adam vette az adást, és kipakolt egy Nike rövid szettet elém, és ő is egy hasonlóba öltözött. Imádom, ha előttem öltözik. Jobban mondva inkább, mikor vetkőzik...Tommy ne merülj ebbe bele! Én is átvettem a cuccokat, és indulásra készen álltunk. Vagyis álltunk volna, ha hülye szokásomhoz híven nem szagolgatom folyton az Adam illatú fölsőt.- Olyan aranyos vagy mikor ezt csinálod. Bár nem tudom mit szeretsz a szagomban, de mindegy.

-Az nem szag, hanem illat, amit nem mellesleg imádok, és ha nem kell cserélhetünk- nevettem gyerekesen és kiléptem az ajtón. Arcomat lágy szellő csapta meg, ahogy kicsit enyhít a fülledt forróságon. A belváros zaja csak haloványan hallatszott, leginkább a madarak csicsergése töltötte be a levegőt. Imádok a szabadban lenni. Olyan megnyugtató. Bár a futás nem tartozik a kedvenceim közé, mint ahogy BB-nek sem, de amit muszáj, azt muszáj.

Lassan haladtunk előre, főleg miattam, mert belevesztem a táj látványába. Hogy lehet ilyen szép helyen élni? Adamnek aztán van ízlése az biztos. És most már ennek én is részese vagyok, de egyszerűen nem bírom felfogni. Alig kocogtunk 20 percet, elértünk arra a bizonyos tisztásra. Látszik, hogy elhagyatott volt, mert a fű majdnem térdig ért, és a lombok rakoncátlanul hulltak a fejünkre. Ódzkodtam a gondolattól, hogy nekem most ide be kéne mennem, mert elég bogárfóbiás vagyok, de mikor kiértünk a fennsík szélére, bebizonyosodott, hogy megérte az áldozatom. A nyüzsgő belváros látványa fogadott és messze ellehetett látni, egészen a mellettünk húzódó hegyekig. Egészen más a távolból szemlélni a történéseket, mintsem részt venni bennük. Ilyenkor szeretem Los Angelest. Többé nem érdekelt a sok gizgaz, letelepedtem, hogy a lábaim lelógathassam a szirtről, és hálásan pillantottam Adamre, akit látszólag szintén lefoglalt a látvány. Átöleltem és a fejemet a vállára hajtva hunytam le a szemem, és hagytam, hogy borzolja a hajam a szél, de a csöndet valami érdekes hang szakította félbe. Én nem törődtem vele, ellentétben Adammel, aki megrezzent, és felkapta a fejét.

-Hallottad ezt?

-Igen, de nem hinném, hogy túl nagy jelentősége van. Nyilván valami állat. Nem túl meglepő, mellettünk az erdő.- forgattam a szemeim és már épp dőltem volna vissza rá, mikor újra megcsapta a fülemet az egyre hangosabb zaj, és Adam felugrott. Erre nem voltam felkészülve, így egyenesen a fűbe estem, ahonnan azonnal felpattantam és elugrottam egy kevésbé gazos részre.- Baszd meg! Tudod jól mennyire utálom a bogarakat!

-Bocsi, de ezt muszáj megnéznem.- és még én vagyok a kíváncsi...leintett és elfutott a hang irányába, így már nem láttam értelmét utána kiáltani, mert hallgat is ő rám? Nem. Mivel egyéb ötletem nem volt, lassan utána indultam, de mikor elértem az erdő széléig, megpillantottam, ahogy egy farönkkel bíbelődik.

-Te meg mit csinálsz?

-Csak segíts!- rendezte le a kérdést ennyivel, de jobbnak láttam nem tovább kérdezősködni. Mellé léptem és megpillantottam valami hatalmas kutyát két farönk közé szorulva kétségbeesetten nyüszögni. Megfogtam az akadály másik végét, és így sikeresen megszabadítottuk tőle az állatot, aki hálásan megnyalta Adam orrát, és megpróbált felállni, de összecsuklott. Szívszorító látvány volt, ahogy tehetetlenül fekszik előttünk, de mivel Adam oda van a kutyákért, nem hagyta ilyen állapotban. Óvatosan alá nyúlt, majd minden erejét összeszedve emelte fel és vitte ki a tisztás széléig, ahol leeresztette egy kis domb tövébe, és jobban szemügyre vette őt.- Látszólag csak a lába sérült, de nem tudni, hogy belső sérülései vannak-e. Hát hogy kerültél ide kis pajtás?- simogatta lágyan a fejét, mire az felemelte a felső testét és a fejét Adam vállára hajtotta. Nem vagyok oda a kutyákért, de ebbe valahogy annyi szeretet szorult, hogy még én is meghatódtam. Leguggoltam melléjük és lassan én is simogatni kezdtem a hátát. Szőre éjfekete volt a hátán, fején és lábai végén fehér csíkkal, és pár barna folttal. Tapintása kellemetlen volt a sok kosztól, de tisztán érződött, hogy kiállnak a csontjai. Szegény valami kóbor kutya lehetett.- Berni pásztor. Egyik kedvenc kutyafajtám. De annyira elhagyatott. Tommy...tudom, hogy nem szereted a kutyákat, de nem hagyhatjuk itt.- na ne! Tényleg sajnálom őt, de nem lehetne máshova vinni? Mégis mit kezdünk egy ekkora állattal? Adam sokszor otthon sincs, addig nekem kéne rá vigyázni? Egy frászt.

-Nem.

-Mi nem? Azt sem tudod mit akartam kérdezni...

-Adam, nem!- közöltem határozottan, mire mindkettő olyan kiskutya szemeket meresztett rám, hogy kénytelen voltam elkapni a fejem. Ezek összefogtak ellenem...már értem miért hasonlítottam önkéntelenül is Adamet egy kutyához. Kész lelki társak. Hé! Az én vagyok, nem engedem, hogy egy állat elvegye a szerepem. Nem röhög, nem vagyok rá féltékeny, de túlságosan is egymásra találtak...

-Én házam, azt viszek be, amit akarok szóval Shady jön!- elképesztő. Már nevet is adott neki? Végül is művész, nem értem min csodálkozom. De hogy a saját daláról, azért ez már az egoizmus csúcsa drágám.

-De velem laksz. Na jó, rendben, amíg nem találjuk meg a gazdáját lakhat velünk, de te fogod gondozni! Biztos keresik már, nyilván csak elszökött és túl messze kóborolt.

-Köszönöm!- ölelt szorosan át, és Shady is boldogan csóválta a farkát. Sokszor olyan gyerekes...de pont ezért szeretem, mert mellette legalább nem érzem magam olyan öregnek.- De ha nem lesznek meg a tulajdonosai, akkor marad.- jelentette ki ellentmondást nem tűrve, de megint csak belerondítottam a boldogságába.

-Egy fajtiszta kutyának biztosan vannak. De ne gondolkodjunk ennyire előre, egyenlőre valahogy orvoshoz kéne vinni.- Adam szeme felcsillant, nyilván ötletet kapott, és persze igazam lett, mert felém fordult és kérlelő szemekkel nézett rám. Az ilyen mindig rosszul kezdődik...

-Mi lenne, ha te hazaugranál a kocsiért, addig én vigyázok rá, és úgy megyünk a dokihoz? Mert azért hazáig csak nem cipelhetjük..-sokáig nem kellett győzködnie, lerendeztem egy sóhajtással és felálltam.- Kösziii.- nyújtotta el a hangot, mint valami macska, mire Shady felkapta a fejét, és mindketten elnevettük magunkat. Látok rá halovány esélyt, hogy esetleg még meg is fogom kedvelni ezt a kutyát.

***

-Nincs semmi baja egészségügyileg, a lába viszont csúnyán sérült, de szerencsére nem tört el. Bevontuk gézzel és lefertőtlenítettük, de adok egy krémet, amivel majd kenegetni kéne. Ez enyhíti az égést. Szóval azt állítja, hogy ez nem a maga kutyája?- gördült hozzánk az állatorvos nagy fehér székén, bár nem hozzám beszélt, hanem Adamhez. Én csak a megvilágított asztalon tehetetlenül heverő állattal szemeztem.

-Nem. Találtuk, de amilyen siralmasan kinéz, nem hiszem, hogy vannak gazdái. Azért feladunk egy hirdetést, de ha nem jelentkezik senki, megtartom.

-Rendben ez így korrekt. Majd ha ez már elvált, kérem hozzák vissza, mert be kell adnom pár kötelező oltást neki. Most még a fájdalomcsillapítótól kicsit fáradt, de menni azt tud, szóval elvihetik. A viszont látásra!- intett búcsút Carl, majd a kezembe nyomta a pórázt, amit gyorsan átpasszoltam Adamnek, és kiléptünk az ajtón. Ő mint valami kisbabával, olyan finoman bánt vele, amit értetlenül szemléltem. Nem értem...sajnálom meg minden, de hogy lehet ennyire ragaszkodni egy állathoz ilyen kevés idő alatt? Bár Adam mindig nagy kutya fanatikus volt, nem is értem miért csodálkozok. Mindenesetre imádom nézni, mikor ilyen gondoskodó. Állítása szerint nem lenne jó apa, bár most pont az ellentétét bizonyítja be. Ne értsétek félre, nem akarok gyereket, csak úgy megállapítottam.

Otthon, mikor már kezdtem benne reménykedni, hogy ledőlhetek, kicsi szívem maga elé állított és kissé zavartan kezdett bele a mondandójába.

-Van is egy kis...probléma. Ugyanis most megyek rögzíteni egy dalt, ami arról a részeg estéről szól, szóval itt kéne maradnod a kutyával. Holnap már itthon leszek ígérem, csak ezt az egy napot kéne vele töltened.

-Persze, így könnyű játszani a megmentőt, ha utána itt hagyod nekem, mikor tudod, hogy szart se tudok a kutyákról, sőt még nem is szeretem őket. Hát mondhatom király. És azt elárulnád mégis mit kezdjek vele?- forgattam a szemeim és számonkérően tártam szét a két karom. Ezt most komolyan gondolja, hogy azonnal itt hagy vele tök egyedül? Persze, annak megint semmi értelme, ha vele megyek, mert úgy sem én gitározok a dal alatt, mert még nem gyógyult be a vágás a kezemen, de akkor is.

-Etetni, inni adni neki, és hogy ne legyen olyan koszos...

-Nem!-vágtam a szavába- Arról ne is álmodj, hogy majd Tommy megfürdeti! Vállalom a többit, de nem akarok talpig retek lenni, köszönöm.- jelentettem ki határozottan, erre megint jött a szokásos módszerével: a boci szemeivel. Megfogta a vállam, és olyan ellenállhatatlan pillantást intézett felém, hogy a totális olvadás szélén voltam. Hogy lehet egy ember ilyen szép? Nem hiszem el. Bezzeg én nem tudok így nézni, nehezebben is győzöm meg a saját igazamról.- Milyen kis aljas vagy...

-Kérlek! Csak 24 óra drágám, nem halsz bele. Tudod mit? Ha összemocskol, ezentúl én fürdetem.

-Amúgy is ez a te reszortod, szóval ezt az alkut nem értem, de rendben. Benne vagyok, de akkor egy szál köténykében kell csutakolnod majd. Megegyeztünk?- a rejtett -vagyis ha jobban belegondolok, annyira nem is rejtett- vágyak. Küldtem egy kaján vigyort felé, mire féloldalasan felhúzta a száját, és lágy csókot lehelt a nyakamra.

-Meg. Na de rohanok, akkor sok szerencsét drágám! Akkor holnap.- ölelt még utoljára át és minden további nélkül lépett ki az ajtón. Egy darabig csak néztem a helyet, ahol ő állt, majd megfordultam és ki állt előttem farkcsóválva? Nem gondolunk rosszra, ez csak Shady.

-Na te meg mit nézel? Éhes vagy? Na jó, gyere, hátha van itthon valami kaja neked is.- persze mert a nagy kutyás elfelejtett tápot venni neki, így rögtönöznöm kellett.- Sajt? Na azért azt csak nem esznek. A felvágott az enyém, bocsi. Hmm...a maradék csirke talán nem lesz ellenedre. Jól mondom?- lengettem meg előtte a tányért, mire önfeledt csaholásba kezdett, és tekintete köztem és az ízletes hús közt vándorolt. Nyilván azt mérlegelte, vajon a gonosz bácsi nem csak szívatja-e. Tudom, hogy békés fajta ez a Betti pásztor vagy mi, de azért tartok tőle, hogy nagy termeténél fogva ráharap a kezemre, szóval gyorsan letettem elé a tányért. Alig pár másodperc alatt magába tömte az egészet, és vágyakozva nézett rám.- Mióta nem ettél te, hogy ilyen éhes vagy? Na jó, hátha van itt még valami. Csak, hogy ne engem egyél meg, ha olyanra kerül sor.- kutakodtam tovább a hűtőben. Elővettem egy nagy műanyag tálat és az összes maradékot, meg miegyebet beleborítottam, úgy toltam újra elé. Mint valami disznó csámcsogott és falta a pár kilónyi ételt, majd olyan egy perc múlva elégedetten böfögött, és kényelembe helyezte magát a kanapé kellős közepén.- Hé öreg oda nem telepszünk!- kiáltottam rá, de mintha a falnak beszélnék szuszogott nyugodtan tovább. Alá nyúltam és megpróbáltam felemelni, de a vágás benyilalt és mindössze annyit értem el a dologgal, hogy már nem a kanapén, hanem rajtam fetrengett. Csodás. Nagy nehezen kikászálódtam a még soványan is vagy 30 kilós jószág alól, és villámló szemekkel néztem rá.- Oké öcskös te akartad. Választhatsz. Vagy megnyomom ezt a gombot és egy mozdulattal begördülsz az ágyneműtartóba, vagy szépen lemászol onnan.- a válasz csak egy morgás volt, így nem hagyott választást. Azonban az utolsó pillanatban leugrott a földre, és persze ki zúgott bele a tartóba? Naná, hogy én. A portól prüszkölve ráztam meg a fejem, és a lábát fájlaló állatra meresztettem gyilkos pillantásom.- Kellett akkorát ugranod. Most aztán sírhatsz nekem. Tudtam én, hogy bajok lesznek veled, éreztem!- úgy néz ki Shady már tanult Adamtől, mert olyan megbánó pofával nézett rám, hogy ismét megenyhültem és sóhajtottam.- Jaj, mit kezdjek veled...Figyelj, ha viselkedsz akár jól is kijöhetünk egymással, de ha nem, Adam nem fog tudni örökké megvédeni. Érted amit mondok?- nem is tudom mit vártam, ez csak egy kutya, már hogy értene meg? Pedig mégis ez történt, mert megadóan hajtotta le a fejét, és a szőnyegen maradt a délután hátra levő részében. Lassan már kezdte bántani a szemem, hogy milyen ragacsos és koszos a bundája, szóval arra az elhatározásra jutottam, hogy megkockáztatom a fürdetést. Sok reményt nem fűztem hozzá, de azért élt bennem a remény, hogy nem fog balhét csinálni. Pár falatkával becsábítottam a kádba, és vigyázva a sebes lábára, engedtem rá a zuhanyt. Egy ideig nyugton volt és már kezdtem azt hinni, hogy nem lesz baj, de mikor leöblítettem róla a sampont, elkezdett játszani a vízzel, és össze vissza fröcskölte a lucskot.- Ne! Shady nyugodj le! Ááááállj!!!- kiáltoztam a zuhanyrózsával küzdve, mert idő közben sikeresen felcsavarta a farkával a vizet, és az önálló életre kelt. Az egész gyönyörű fürdő mocsokban úszott, szerény személyem is beleértve, a kutya meg tovább örvendezett, ahogy elszabadult a pokol. És én már kezdtem azt hinni, hogy sikerül...hát rohadt nagyot tévedtem. Az idegtől ökölbe szorítottam a kezem és már lassan füstölgött a fejem, amit a „kis” bajkeverő is észrevett, és igyekezett minél jobban elbújni előlem. Bezzeg ehhez van esze! Ezért Adamtől jelentős kárpótlást fogok kérni, mert ha így haladunk holnapra idegösszeomlással fognak a klinikára vinni. Na jó, azért azt csak nem, de azért ez már mindennek a teteje! És most még le van sérülve...mi lesz ha meggyógyul? Istenem, csak add, hogy jelentkezzen valaki. Bárki!- igyekeztem terelni a gondolataim, de még mindig az a dög nézett velem farkasszemet.- Jól van...ha harc, hát legyen harc!- megragadtam az elszabadult zuhanyt, és a kutyára irányítottam, aki kiugrott a kádból, de a túl nagy lendülettől seggre esett és egyenesen csúszott neki a falnak, de ez nem állította meg. Felugrott és kiharapta a kezemből a fegyverem, majd még mikor magamhoz se tértem, rám ugrott, és magával sodort a lassan dagonyává váló padlóra.- Ne! Hagyd abba!- kínomban már röhögtem, mert elkezdte nyalogatni az arcom, és tudva levő, hogy elég csikis vagyok. Kétségbeesetten kapálóztam, mire végre lelöktem magamról, és megpróbáltam elfutni, de túl nagy erővel vágtam neki az útnak, és egy filmbe illőt seggeltem a kádba. Ha a kutyák tudnának röhögni, ez most biztos megtenné, mert azon nyomban rám vetette magát, és diadalittasan foglalt helyet a mellkasomon. Lassan megfulladtam az arcomba tolt szőrtől, de legalább eltudtam zárni a vizet, és szusszantam egyet.- Be kell vallanom...még élveztem is. Bár ez nem válik rendszerré, mert ezt lesz vagy két óra mire feltakarítom.- végre leszállt rólam, és az ajtó felé sántikált, mert idő közben megint elkezdett fájni a lába, de szerencsére annyi eszem volt, hogy fürdetés előtt bezártam. Legalább a házat nem kell majd végig sikálnom. Jaj, de jó nekem. Mindenesetre rá kellett jöjjek, hogy Shady csak koszosabb lett, mint volt, szóval még vár rám egy mosás. Kikászálódtam a kádból, és könyörögve néztem az értetlenül bámulászó kutyára.- Kérlek gyere vissza! Csak, hogy ne nézz ki úgy, mint egy disznó. Már mocskosabb úgy se lehetek.- mintha hallgatna rám. Engedelmesen követte az utasításom és végre minden komplikáció nélkül tudtam megmosni. Már éppen mozdította volna a fejét, mikor állj-t intettem neki, és kivittem a kertbe.- Na hajrá!- nem kellett többet mondanom, élvezettel rázta meg hatalmas bundáját, és csak most láttam igazán milyen gyönyörű ez az eb. Kint hagytam megszáradni, addig is én elvonultam venni egy forró, nyugtató fürdőt, az emeleti szobában. Lehunyt szemmel merültem a habok közé, és éreztem, ahogy a forróság végigjárja a testem. Már kezdtem azt hinni, hogy végre megnyugodhatok, mikor megcsapta a fülem Shady eszeveszett csaholása. Szemeim kipattantak, és ajkaim egyetlen szót formáltak: LESZAROM. Tovább relaxáltam, de már tényleg az idegeimre ment a szűnni nem kívánó ugatás. Kiemelkedtem a kádból és egy szál törülközőben rohantam ki az udvarra, mikor megpillantottam a kutyát valami alakra ugatni a bokor mögött. Naná, hogy egy paparazzo volt az, én meg türcsiben feszítek a szabadban. Igazán jellemző. Forgattam a szemeim, de már mindegy volt, biztos lefotózott már, viszont támadt egy ötletem. Ha már ilyen unszimpatikus Shadynek ez a férfi, miért is ne használhatnám ki?- Támadj!- mutattam dühödten a fotósra, aki jót röhögött a felvetésen.

-Persze majd egy lesérült pásztor kutya fog menten megölni. Jaj, de félek! Még megnyal!- gúnyolódott, és már kezdtem azt hinni, hogy igaza van, mert az említett csak nem mozdult, ám a következő pillanatban azon kaptam magam, hogy ráveti magát a betolakodóra, aki a meglepettségtől még a gépét is elejtette.

-Ha nem haragszol ezt elveszem.- messze eldobtam a memóriakártyát, majd füttyentettem, mire Shady elengedte és engedelmesen követett vissza a házba.- El sem hiszem! Okos kutya! Csak van valami hasznod is.- paskoltam meg a fejét, amit farkcsóválással jutalmazott, majd a szőnyegre feküdt és onnan pásztázott. Biztos be van tanítva pár dologra, ennek például hasznát vettem. Elégedett mosollyal az arcomon indultam fel a szobába, mert mit ne mondjak, lefárasztott ez a nap, de megint csak szembe találtam magam azokkal a szörnyű állapotokkal, amik uralkodtak a fürdőben.- Majd holnap...-csaptam be az ajtót, hogy ne bántsa a szemem és besétáltam a hálóba, ahol magamra húztam az egyik sportalsóm és álomra hajtottam a fejem, de valami hiányzott. Vagyis valaki, mégpedig Adam. Akár milyen izgalommal teli volt a mai nap, és akármilyen fáradt is voltam, csak nyugtalanul vergődtem az ágy egyik végéből a másikba. Támadt egy mentő ötletem, és kimásztam az ajtóba.- Na gyere te hülye dög te.- szóltam kedves hangon a kutyának, aki amennyire csak tőle telt, szaladt a szobába, ahol egyből az ágyra ugrott, és kényelmesen elhelyezkedett mellettem. Mivel már megszáradt, szőre puha és selymes volt. Kezdem megkedvelni ezt a kutyát, még ha vannak idegtépő dolgai is. Felé fordultam, mire fejét szorosan az enyémhez ejtette, és szinte azonnal elaludt. Nekem is csak pár percbe telt mire álomba merültem a kényelmes bundán. Meglepő, de még élveztem is a társaságát.

16. fejezet

Lassan nyitottam fel a szemeim és homályos tekintettel néztem magam elé. Állj..most akkor aludtam? Ránéztem az órára, ami este hatot mutatott én meg reggel jöttem ide, szóval igen, aludtam. Nagyot nyújtózkodtam és lesütöttem a szemem, hogy szemügyre vehessem a még nyugodtan szundikáló Adamet. Pont olyan pozícióban feküdt rajtam, mint pár órával ezelőtt. Mélyeket szippantott a már állottnak mondható levegőből és résnyire nyitott száján fújta ki. Annyira aranyos, hogy nyitott szájjal alszik, komolyan már ettől jobb kedvem lesz. Közelebb hajoltam és apró puszit leheltem a homlokára, mire elmosolyodott és egy utolsó nagy szusszanással rám meresztette cseppet álmos, de gyönyörű szemeit.

-Jó...öh mi is van most? Estét.- mormogta alig hallhatóan, mert még valószínűleg félálomban lehetett. Fejét visszaejtette a mellkasomra és gyengéden megölelt. El sem hiszem, hogy ez mennyire tudott már hiányozni. Valahogy az ő egyetlen érintése felér ezernyi szóval. Hogy bírtam egy veszekedés miatt otthagyni? Chh emberi természet, hogy addig nem tudod mid van, míg el nem veszíted...hát tény, hogy jelentős fordulatot vett a hozzáállásom, mikor annyi idő után először éreztem magam mellett.

-Mondták már, hogy hihetetlen édesen alszol?- intéztem egy barátságos vigyort felé és óvatosan felemeltem az arcát, hogy akkor már lássa is. A válasz egy viszonzott mosoly volt, majd újra rajtam termett. Olyan vicces, hogy ennyire álmos. Kíváncsi lennék mennyi időt vesz igénybe a szimpla hétköznapjain, hogy legalább felébredjen. Egy órát biztos.- Na ideje felkelni lassan, mert hat óra és gondolom még éjjel is szeretnél aludni. Hogy állsz a dologhoz?

-Maaaaaajd...-el sem hiszem, ez komolyan semmit nem változott. Pont olyan lusta, mint eddig. Idehalok, de nem tudok rá haragudni, hadd pihengessen, amíg rajtam teszi nem zavar.

-Szörnyű vagy.- nevettem és felborzoltam az egyre kócosabb, de még így is selymes éjfekete haját. Hát hiába, neki jól áll ez a szín, nem úgy, mint egyeseknek...brrr maradok a szőkénél az biztos. Vagy bármilyen világos színnél. Végül is már rózsaszín is voltam, onnantól kezdve már olyan mindegy.- Na tényleg keljünk fel kérlek, mert már mindenem elgémberedett.- és ekkor olyat tett, amihez már tényleg nincs hozzáfűzni valóm. Fogta magát, azt egy laza mozdulattal legördült rólam és tovább tunyult. Öregem azért még a lustaságnak is van határa, nem gondolod? Még csak a szemét sem nyitotta ki, a feje alá dugta a kezét és összegömbölyödve nyugizott. Felmerült bennem a kérdés, hogy egy tankcsatán kívül mivel lehetne felrázni, és alig egy percnyi gondolkodás után beugrott. Felé hajoltam, de sejthette mire készülök, mert kipattantak a szemei és felém fordulva tolt arrébb.

-Fenn vagyok, fenn vagyok, csak ne csikizz!- elképesztő mennyire ismer...mindegy, a lényeg, hogy a célom elértem, mert végre nem húzza a lóbőrt. Pacsi!

-Ideje volt te álomszuszék. Semmit nem változtál.- nevettem és a trikójánál fogva felhúztam ülő helyzetbe, nehogy visszaaludjon.

-Ahogy látom te se.- vigyorgott és egy hatalmas ásítás közepette nyújtózkodott egyet, így kihasználtam az alkalmat, és szorosan átöleltem. Tudom, olyan vagyok, mint valami kisgyerek, de azért az én helyzetem is meg lehet érteni.

-De hiányzott már ez. És én hülye észre sem vettem. Azt hittem, könnyebb lesz, ha végleg kizárlak az életemből, de nem. Úgy érzem már a legkevésbé sem vagyok depressziós, veled boldog tudok lenni.- az utolsó mondatomnál még jobban magamhoz szorítottam, mire finoman beletúrt a hajamba és megpuszilta az arcom.

-Én sosem gondoltam, hogy nélküled könnyebb lesz, de annyira sajnálom...mindazt, amit mondtam és tettem. Már azt hittem, hogy soha többé nem látlak. És mikor megtudtam azt...én, én nem tudom. Összetörtem és betegesen igyekeztem a közeledbe férkőzni, aztán elküldtél. Nos, ha akkor nem jön Ashley, már lehet nem úszom meg egy kis alkoholmérgezéssel...

-Nekem ő mentette meg az életem. Ha nem jön időben, már nem lennék itt. Bár megmondom őszintén, nem is akartam. Egészen addig, amíg a rajongókat meg nem láttam az ablakom alatt és Ash nem mondta el, hogy mennyire megviselt téged ez az egész. Visszavágytam hozzád, de ha nem ül le velem tegnap beszélni, akkor nem lett volna bátorságom eléd állni.

-Hihetetlen, hogy ez a csaj mindkettőnket megmentett...nem tudom, hogy meghálálni neki. Na de akkor mi...most újra...együtt vagyunk?- kérdezte félénken és lesütötte a tekintetét, hogy ne láthassam.

-Persze! Azért jöttem vissza, mert szeretlek!- éreztem, hogy megkönnyebbült, mert hosszan fújta ki a levegőt, majd az államnál fogva közelebb húzott és az ajkait lágyan az enyémre tapasztotta. A lepkék egyre csak gyűltek a gyomromban, a fejemben pedig petárdák durrogtak, mégis az egész csak egy pillanat volt, a hatása viszont megmaradt. A számra harapva néztem rá csillogó szemekkel és engedtem, hogy a kezeit a derekamra fonja. Jaj a gyomrom, meg a torkom, a fejem, a lábaim, az ááá! Rosszabb vagyok, mint valami tinédzser az első csóknál...

-El se hiszem, hogy újra ezt tudom belőled kiváltani. Olyan aranyos vagy ilyenkor.- lágyan megsimította az arcom, mire lehunytam a szemem és a kezem az övére csúsztatva ücsörögtünk. Tényleg, érzem, hogy őszintén boldog vagyok! Búcsút mondok a múltnak.

-Akkor elfelejtünk mindent? A vitánkat, az elválást, az önbántalmazást, mindent? Tiszta lap?

-Igen.- rendezte le a kérdéseim egyetlen szóval. Jó, nem fogok panaszkodni, hogy kicsit bővebb véleményt vártam, elvégre ez is mindent magába foglal. A fejem a vállára hajtva élveztem ki a pillanat mámorát, de eszembe jutott, hogy Ashley már biztos vár a részletes beszámolómmal együtt.

-Talán mennem kéne. Ashnél lakok, valószínűleg vár már..-hámoztam le magamról a karjait és felálltam, de megragadta a karom és visszarántott maga mellé.

-Nem mész sehova! Tud várni holnapig, ma az enyém vagy.

-De nála van minden cuccom, vele élek, legalábbis addig, amíg nem találok munkát...

-Állj! Ezt nekem nem mondta, hogy se lakásod, se munkád...de van megoldásom!- széles vigyor jelent meg az arcán és a vállamnál fogva maga elé húzott.- Visszajössz végre hozzánk a bandába, azzal továbbra is jól fogsz keresni, bár ez annyira nem is lenne mellettem fontos, de mindegy. Na szóval a másik ajánlatom, hogy esetleg ha van kedved, akkor...ide...költözhetnél hozzám. De persze csak ha akarsz. Megértem, ha időre van szükséged és..-nem engedtem, hogy befejezze a mondatot, mert arcát a kezeim közé kapva hosszan megcsókoltam, ezzel is megerősítve a válaszom.

-Nincs semmi de. Szívesen elfogadom mindkettőt, bár gondolom a csapat elég pipa rám, hogy csak úgy ki-be lépegetek folyton...

-Nem hinném. Szeretnek és már nagyon várnak vissza, élükön persze velem. De még gondolom nem játszhatsz ilyen kézzel. Majd ha jobban leszel. Na, de akkor komolyan hozzám költöznél?

-Igen, ha téged tényleg nem zavar...

-Na persze az pont az idegeimre megy, ha nem egyedül kell lennem a hatalmas lakásban. Szeretem a társaságot, főleg a tied, és nem lakhatsz örökre a barátnődnél, erre a célra vagyok itt én.

-Hehe, nem csak erre.- vigyorogtam és sejtelmesen végighúztam a körmöm a mellkasán.- Akkor maradhatok. Na és valami ötlet, hogy mit csináljunk? Esetleg bemehetnénk a városba.

-Hmm...van valami a tarsolyomban, de az meglepi. Szerintem tetszeni fog. Na szedjük össze magunkat, vagyis bocsi, te tökéletesen nézel ki, már csak én vagyok olyan, mint egy rossz csöves.- nevetett, majd felállt és bevonult a hálóba. Istenem, hogy ez az őszinte nevetés már mennyire hiányzott. Hogy vidámnak lássam. Még most sem tudom igazán felfogni, hogy tényleg újra együtt vagyunk...és mégis. Ráadásul még vele is fogok élni. Huh ez egy kicsit sok az én pihent agyamnak így egyszerre, majd részenként csak le fog esni. Nem vagyok tisztaságmániás, de az az állapot, már tényleg tűrhetetlen volt, szóval amíg őfelsége szépítkezett, nekiláttam egy kis rendet varázsolni. Arról inkább be sem számolok miket találtam a földön, nem hiszem, hogy bírnátok, de annyit elárulhatok, hogy azok miatt terjengett olyan...érdekes szag. Hétre csak elkészült a drága, és végre tényleg úgy nézett ki, mint az igazi Adam Lambert. A koszos trikót és mackónadrágot felváltotta világos Diesel nadrágja és fekete Gucci pólója, ami ugyan már kissé kopott volt, de teljesen odáig volt érte. A szetthez társult jól ismert Rick Owens bakancsa és pár koponyás kiegészítő, a haja pedig szokás szerint fel volt sprayezve és feketével volt kihúzva a szeme. Eleinte szólni sem bírtam, csak elismerően néztem végig a srácon, aki a reakcióm látva elégedetten vigyorgott és mellém lépett.

-Látom így már jobban tetszek. De neked sincs okod panaszra...na induljunk!- a kezem felé nyúlt, de bizonytalanul húzta mégis vissza azt, de közelebb húzódtam és összekulcsoltam az ujjaink, mire meglepetten nézett rám.

-Új élet, új felfogás. Nem érdekel ki lát meg, büszke vagyok arra, hogy egy ilyen ember társa lehetek, mint te.

-Jobbat nem is kívánhatnék nálad esküszöm.- cuppanós puszit nyomott az arcomra, majd kisfiús mosollyal az arcán lépett ki a kapun és ült be a kocsiba. Tényleg olyan, mint egy gyerek, hogy ennyivel boldoggá tudom tenni. Ám ez a felvetésem, csak akkor bizonyosodott be igazán, mikor leparkoltunk a vidámpark mellett.- Itt is vagyunk.

-Ez most komoly?- nevettem fennhangon és a hatalmas hullámvasutat szemléltem.

-Halálosan. Lehet, hogy már 30 éves öreg trotty vagyok, de szeretem az effajta szórakozást na...-nem bírtam ki, még ezen is muszáj volt nevetnem és mikor kiszálltunk, a karjaiba borultam.

-Öreg, a szart vagy öreg...amúgy köszi a bókot, én is annyi vagyok...-vágtam egy irtó sértődött képet, de mielőtt magyarázkodásba kezdhetett volna befogtam a száját és vigyorogva a pénztár felé vonszoltam.- Csak vicceltem, de az ember sosem lehet elég öreg a játékokhoz. Viszont figyelmeztetlek, hogy imádom az extrém dolgokat, szóval lehet ez nem volt valami nyerő ötlet, hogy ide hoztál.

-Akkor elleszünk, mert bármire képes vagyok felülni a hülyeség kedvéért.- kacsintott és a szöszke pénztáros lány felé fordult, aki kis híján lefordult a székről, amint meglátta kivel van dolga. Adam csak jót mosolygott a dolgon, és mivel a lány egy szót sem tudod kinyögni, aláírt neki egy papírost, elvette a jegyeket és oda tolt még jelentős összegnyi borravalót is, de Saraht (ez állt a névtábláján, ennyire okos még nem vagyok, hogy kitaláljam a tenyeréből, hogy hívják, csak majdnem...na kezdődik Adam hatása) látszólag jobban foglalkoztatta az aláírt cédula, mert halk visongást hallatott és magához ölelve a cetlit fordult a további bejutni kívánó emberek felé. Alig fordultunk be a sarkon, szinte megvakítottak a villódzó fények és kellett pár perc, hogy hozzájuk tudjon szokni a szemem. Egyből afelé a hullámvasút felé vettük az irányt, amivel nemrég szemeztem, és amíg a sorban ácsorogtunk, elrágcsáltunk egy zacskó mogyorót. Na most mi van? Szeretünk enni, ez is egy a sok közös vonás közül. Mikor végre sorra kerültünk pont akkor nyomtam be az utolsó darabot, ám ahogy beültünk az egyik kocsiba, kezdett olyan érzésem lenni, hogy hatalmas hülyeség volt ezelőtt enni, ugyanis a pálya egy meredek emelkedővel kezdődött és ki tudja mennyi átfordulással folytatódott, szóval nem valami gyomorkímélő az biztos. Az indulást megelőzte egy hangos visszaszámlálás, ami számomra egyet jelentett azzal, hogy hány másodpercen belül rókázok valakit nyakon. De készüljetek fel...ugyan végig üvöltöztük az egészet Adammel, egyáltalán nem voltunk rosszul. Sőt, teljesen el is feledkeztem a rosszullétről, mert az adrenalin szintem az egekbe szökött és kilépve is ugráltam, mint valami nikkelbolha.

-Még egyszer még egyszeeeeer!!!- könyörögtem, mint a gyerek az anyjának és boci szemeket meresztettem Adamre, aki csak vigyorgott és a katapultáló felé mutatott. Na bármit, csak azt nem. Ez ki akar nyírni? Fél zacsinyi kaja után még táncoltassam meg a gyomrom. Persze, ez az egyetlen vágyam, szerintem tovább nem kísértem a sorsot, mert ha eddig nem is, de eközben 100%, hogy nem bírnám tovább visszatartani a cuccot. De Adamnek mégis ki tud ellenállni? Hát én nem. Sikerült belerángatnia a dologba és csak akkor jöttem rá, hogy ez felér egy merénylettel magam ellen, mikor már be voltak csatolva az öveink.- Hallod én meggondoltam magam, szálljunk le kérlek!- késő bánat, a következő pillanatban már csak azt éreztem, hogy megszűnik a gravitáció és a gyomrom helyet cserél a lépemmel. Nem volt valami kellemes érzés, pedig alapállapotban élveztem volna, de az nem most volt. Már kezeimet összetéve imádkoztam a jóistenhez, hogy legyen már vége, mire kijutottam. A hajam égnek állt, a szívem vadul vert és az első dolgom volt elrohanni a WC-re. Adam jót derült rajtam, még pár méter távolságból is hallatszott. Csak azt nem értem ő ezt, hogy bírja. Kecskegyomra van én erre fogadni mernék. Ez már nem emberi, vagy csak én vagyok ilyen nyápic, de mindegy is, egyszer csak nem fogja tovább tartani és akkor majd én röhögök. Muhahaha! Na jó, nem leszek gonosz.- Oké most én választok mire ülünk fel!- utasítottam, amint visszaértem, mielőtt még berángatott volna valamilyen másik pörgő-forgó szarságba. Kettőt tippelhettek hova húztam be. Nem, nem a babahintába, hanem az örök kedvencembe, a dodzsembe! Világ életemben odáig voltam érte, már kis szaros koromban is vezettem, bár nem sok sikerrel, de az már mellékes. Azért felnőtt koromra csak sikerült elsajátítanom a vezetés rejtelmeit, és készen álltam ronggyá verni Adamet. Amúgy kicsit sem nézhettünk ki hülyén a sok tizenéves között a 30 évünkkel söpörni egy bogár méretű kocsiban. Mivel túl nagy nem vagyok, egész kényelmesen elhelyezkedtem, ellentétben BB-vel, aki sehogy nem óhajtott kényelmes helyet találni magának. Nem is csodálom majdnem 190 centivel és 45-ös lábbal...Hehe kellett neked ilyen colosra nőnöd! Életemben talán másodszorra örülök neki, hogy pici vagyok. Összességében ezért utálok túl közel állni hozzá, mert tök seggdugasznak érzem magam mellette. Elkalandoztak a gondolatim, vissza a jelenbe!

-Elkaplak cica!- kiáltotta és alig kaptam hátra a fejem, már belém is jött és a kocsimmal együtt felkenődtem a falra. Elég röhejes látványt nyújtott összehúzódzkodva a számára mini dodzsemben, szóval kuncogtam is rajta egy sort, de megszívtam, mert megint csak sarokba szorítva találtam magam. Valaki a segítségemre sietett és arrébb lökte Adamet, így eltudtam spurizni, majd hogy bosszút álljak, együtt támadtunk rá, szóval esélye sem volt.- Hé ez így nem fair! Ketten egy ellen srácok? Na ezért még kapsz Tommy!- lengette fenyegetően az ujját a magasban, mire csak nyelvet nyújtottam és tovább kergetőztünk, mikor leállították a menetet.

-Aj, ne már!- hallattunk azonos véleményt mindnyájan, de nem volt mese, el kellett hagyni a pályát. Kicsit csalódott voltam, mert az a pár perc gyorsan elszállt, de a vigyort nem lehetett vésővel se levakarni az arcomról. Hálásan ugrottam Adam nyakába, aki nem értette a dolgot, de magához ölelt.

-Köszönöm ezt a csodás napot, tényleg olyan jól érzem magam, mint már régen!

-Igazán nincs mit édes, mert én is így vagyok vele.- édes...nem is sejti milyen jól esett ez a megszólítás. Vagy talán mégis, mert elégedett mosollyal az arcán dobott egy puszit az enyémre és kézen fogva sétálgattunk a cikázó fények között. Még elvoltunk egy ideig, de már vágytam haza, amit ő is észrevett és a kijárat felé vettük az irányt.- Viszlát kislány!- integetett kedvesen Sarahnak, aki megint csak elakart búcsúzni az életétől, mert a szívéhez kapva intett bizonytalanul vissza.

-Miket ki nem hozol az emberből. Ez a lány egy igazi rajongód, ahogy elnézem.- mosolyogtam miközben ledobtam magam a kényelmes ülésre.

-Legalább az ő napját is megszépítettem. Komolyan amellett, hogy kifejezhetem a művészetem, ezt imádom a legjobban a sok szar mellett a hírnévben, hogy örömet tudok okozni az embereknek és csupa pozitív visszajelzést kapok.

-De még milyen örömet.- bújtam egy pillanatra hozzá, amit egy rövid csókkal jutalmazott és elhajtottunk. Egészen ránk sötétedett, az utcákat már csak a lámpák és kocsik szűrt fénye világította meg, ezzel kellemes hangulatot kölcsönözve az egyébként nyüzsgő belvárosnak. Még szerencse, hogy Adam kijjebb lakik, bele is őrülnék a folyamatos zajongásba. Már Ashnél is zavaró volt. Basszus,Ashley! Még csak SMS-t sem küldtem neki, hogy kimaradok éjszakára. Meg fog nyúzni holnap, ha elmegyek a cuccaimért. De szerencsére a gondolatom nem igazolódott be, mert a telefonom kijelzőjén az ő neve állt egy üzenet embléma mellett.

„Látom elvagytok srácok, érezzétek jól magatokat ;)” huh mekkora kő esett le a szívemről. A dolgot Adam is észrevette mert kérdőn nézett rám, mégis mit sóhajtozok, így mikor lefékezett az orra alá dugtam a telefont.

-De még milyen jól.- vigyorgott, majd kiemelkedett a kocsiból és a kezemet keresve lépett mellém. Hagytam, hadd küzdjön meg érte, mindig elhúztam, így mint valami macska vadászott a mancsomra, amit amint megszerzett szorosan rámarkolt és a bejáratig el sem engedte.- Az enyém vagy baby, nem engedlek sehova.

-Nem is megyek.- húztam be a házba, ahova beérve nagyot ásítottam és Adamre dőltem.- Kérlek menjünk aludni! Rendesen elszaladt az idő, már éjfél van.

-Rendben, adok ruhát.- mielőtt elmehetett volna visszarántottam és egyik szemöldököm felhúzva néztem rá.

-Te ruhában szoktál aludni? Én alsógatyában...és most te is abban fogsz, mert idegesít ha valaki pizsiben alszik mellettem!

-Értem én. Leakarod varázsolni a ruhát rólam mi?- kacéran vigyorgott, majd elnevette magát és a hálóba belépve első dolga volt lehúzni a bakancsát. Nem értem, hogy nem sül bele ilyen melegben. És a meglepő az, hogy még csak ki sem dőltem a lábszagtól, mert még az sincs neki. Nem is tudja milyen szerencsés...

-Na vetkőzz és aludjunk.- nevettem én is, majd gyorsan ledobáltam a ruháimat a földre és azonnal bebújtam a jó puha ágyikóba. Be kell ismernem, innen tényleg nem lehet egyszerű kikelni reggelente, mint valami mágnes húz magához. Lassacskán Adam is csak elkészült, de alig hajtotta le a fejét, már hozzábújtam és lehunytam a szemem. Úgy vettem észre, ez nem elég neki, mert megfogott és felhúzott a mellkasára, de így legalább teljesen áttudtam ölelni, és pár perc alatt álomba merültem forró testét érezve.