2012. szeptember 27., csütörtök

29. fejezet


„Alice szemszöge”

- Ez most komoly? Adamet megölöm, esküszöm! – méltatlankodtam, mikor épp csak felnéztem Twitterre, erre mi az első kép, amit látok? Pontosan. Amin éppen fülig érő mosollyal halálra szorongatjuk örömünkben Adet. Hátha nincs még minden veszve, nézzük hányan…214.573 MEGTEKINTÉS?? Ez most komoly? Remek. Kis híján negyed millióan lehettek szemtanúi annak az eldeformált arcomnak. Na megállj te kocka, ezért meglakolsz! Persze ő könnyen van, minden képen tökéletesen néz ki. (nem tagadom, nem bírok kiszeretni belőle!) Velem ellentétben. Na mindegy, ez ellen már nincs mit tenni, így marad. Legalább a nép megtudja miféle alakokkal áll össze az ő bálványuk.
A macskásra elvékonyodott visításom sem tudta kizökkenteni Jessicát álmai országából, szóval nyugodtan mászhattam ki a fürdőbe. Akármiben taknyolok el, ő a harmadik világháborút is átaludná, szóval emiatt nem aggódom. Egyetlen dologtól tartottam…ugyanis lusta voltam este lemosni a festéket (oooolyan szép volt, és ráadásul az én mindenem készítette, hülye leszek lemosni!), és mára biztosra vettem, hogy gyönyörű pandamacivá váltam. Miután átküzdöttem magam a gitártokon és sikeresen beosontam a mosdóba felkapcsoltam a villanyt, de a látványtól olyan szívbajt kaptam, hogy egyenest beestem a kádba, úgy, hogy még a lábam is felkenődött a plafonra. Nem viccelek, kész akrobata mutatványt nyomtam le korán reggel, még ha nem is önszántamból. Erre már az én hétalvó barátném is felkapta a fejét, és a segélykiáltásomra befutott, majd felsegített, de amint meglátta az arcom, majd megszakadt a röhögéstől.
- Úgy festesz, mint valami bohóc!
- Hehe, nevess csak, elárulnám, hogy te sem nézel ki jobban drágám. Mindketten erősen hajazunk a kéményseprőkre.
- Szent ég! Igazad van! Ünnepélyesen megígérem, hogy ezentúl lemosom a sminkem elalvás előtt, mert utána fél órán át sikálhatom.
- Nagy szavak egy lusta embertől drágám! – a szarkazmusomra csak egy rosszalló grimaszt kaptam válaszul és egy szinkronos sóhajjal nekiláttunk eltüntetni az eltűntethetetlent. Adam nem tudom mit kent ránk, de tényleg beletelt fél órába, mire levakartuk magunkról, viszont az arcunk úgy festett, mint a pávián segge. Fordítok: égett a bőrünk. Mit használ ez? Szurkot? És hogy szedi le egyáltalán magáról? Na jó, most nem ezzel kéne foglalkozni, így is késésben voltam. Miután két kiló alapozóval sikerült némiképp elfedni a bőrbírt, gyors magamra kaptam valamit és rohantam a buszmegállóba. Jessicát nem volt időm megvárni, így most otthon maradt, viszont emiatt buszoznom kellett. Ez mind szép és jó, de fingom sincs melyik járat merre tart, így némi keresgélés után felpattantam az első buszra, amit megláttam, és mentem amerre visz. Meglepő módon a megérzésem most nem hagyott cserben, így pár utcányira a stúdiótól tudtam leszállni. Igen ám, de a Jóisten nem hagyja, hogy minden tökéletes legyen, így hát eleredt az eső. Tíz perc is elég volt a futásból ahhoz, hogy kellőképp átázzak, és mint egy frissen mosott pincsikutya állítsak be a próbaterembe. Mikor kicsaptam az ajtót éppen dörgött az ég, így a társaság szívinfarktust kapott a látványomtól. Bezzeg ilyenkor Adam nem késik! Pedig jótt tett volna az önbizalmamnak, ha legalább ő nem lát ilyen állapotban, de úgy néz ki ez nem az én napom. A púder patakokban folyt le az arcomról, láthatóvá téve a kikezdett bőröm, amit csak még jobban kicsípett a szél, szóval a fehér bőrömmel együtt úgy néztem ki, mint egy elcseszett porcelánbaba. A ruháim tapadtak a testemhez, és minden lépésnél rázott a hideg, de ez még mind semmi volt a hajamhoz képest, aminek az egyik fele kiállt, másik pedig az arcomra placcsant. Mondhatom, igazán csodálatos látvány lehettem. Miután a bandatagok megemésztették a látottakat, azonnal megdobtak egy törülközővel, és Ashley készségesen pattant fel mellém segíteni.
- Jól vagy csajszi? Nem kéne megfáznod. Mégis mivel jöttél te, hogy így elkapott az eső? Gyalog?
- Busszal…
- Így már értem. Legközelebb ha úgy tűnik nem érsz ide időben, csak csörögj rám. Nem lakok messze tőletek, szívesen elhozlak. Nem akarom, hogy lebetegedj. Na irány a fürdő, szedd rendbe magad amennyire lehet, Adam úgy is még bemelegít. – kacsintott, aztán futott is vissza a többiekhez. Hihetetlen, hogy alig pár napnyi ismeret után így törődnek velem. Tényleg, mint egy nagy elfogadó család. Én pedig imádok a részese lenni mindennek! Most már nem cseszheti el semmi a napom, boldog vagyok, akármilyen siralmasan is festek. A mosdóban reménytelen harcot kellett vívnom rakoncátlan tincseimmel, szóval úgy döntöttem inkább lófarokba kötöm és letudom a szépítkezést ennyivel. Le fogom vágatni…idegesít mennyi gond van vele. Miután úgy véltem arcilag elviselhető vagyok, visszatértem a srácokhoz, de még a törülköző alatt is dideregtem, ugyanis váltóruhám az nem volt.
- Alice öltözz át, mielőtt bajod lesz! Így lehet a legkönnyebben felfázni.
- Öltöznék én, ha lenne mibe.
- Nálam mindig van tartalék ruha. Adok valamit. Jó, érdekes lesz így, mert mégis pasi vagyok, és vékonyabb is vagy, mint én, de koldus nem válogat. Hazaviszünk Tommyval, és az utcán nem fognak hülyének nézni. Így oké? Köztünk meg olyan mindegy. Családban vagy. – kacsintott rám Adam, aztán áthívott egy másik helyiségbe. Miért nem csodálkozom, hogy nála van csereruha? Jó, erre ne válaszoljatok, nem akarom őt bántani, elvégre mégis segít rajtam. Igaz, a méret nem egészen stimmel, de lényeg, hogy nem fogok a remegéstől mellé nyomni próba közben. Valamit kotorászott egy szekrényben, aztán a kezembe nyomott egy táskát, és egy bájos mosoly után távozott. Mivel egyedül voltam a szobában, gondoltam kit érdekel, felöltözöm ott. A vizes ruhadarabok pillanatokon belül a földön landoltak, azonban, amint megláttam milyen ruhakölteményekkel dobott meg BB, elállt a szavam. Méreg drága fekete csőfarmer, leopárd mintás felső és az egyik Rick Ovens csizmája. Oda vagyok azért a lábbeliért! És most én hordhatom, úristen fel nem fogom ésszel! Mint a hímes tojást, olyan óvatosan húztam magamra a ruhákat, de hirtelen ismerős hangot hallottam magam mögül. Adam sürgetett az ajtóban állva, de gyorsan inkább elfordult, ugyanis egy szál fehérneműben pózoltam előtte és nem akart zavarba hozni. Késő bánat. Elvörösödve kaptam magamra mindent, aztán kitipegtem a többiekhez, akik azért néztek rajtam egyet.
- Az igen! Adam női kiadásban. Még a fekete haj is stimmel! – röhögött Isaac, amin nekem is vigyorogni kellett, mert mikor a tükör elé álltam, azon kívül, hogy a felső rendesen lógott rajtam, minden más stimmelt, és nem is ragoznám milyen kényelmesek voltak. Na igen, aki megteheti…
- Nagyon szexi vagy drága a cuccaimban, ezt meg kéne örörkíteni. A két Adam egymás mellett.
- Képről jut eszembe… - fordultam villámló szemekkel felé, mire elbújt a lámpa mögé. – Attól még, hogy te nem látsz, én látlak téged. Szóval azt akartam mondani, hogy reggel még ölési szándékkal jöttem ide, de kiengeszteltél ezzel a ruha dologgal, meg hogy hazaviszel, szóval bűn megbocsátva.
- Jeeeee köszönöm parancsnok! – rohant oda hozzám átölelni, amivel csak azt árte el, hogy a maradék levegőm is bent szorult, és kénytelen voltam eltolni magamtól.
- Mondd, te állandóan meg akarod fullasztani őt? Múltkor a Twister, most meg az ölelés. – nevetett ránk Tommy, mire párja csak vállat vont, és adott egy puszit az arcomra. Abban a pillanatban megszűntem létezni. Adam Lambert megpuszilt!! Az arcomat! És nem is kellett tennem érte semmit! Áááááááááááááááááá újabb szívbaj! Egyszer innen a mentők fognak elvinni, érzem. Alig tértem magamhoz az extázisból, már mindenki a próbateremben volt és csak rám vártak. Hupsz, újabb kínos eset. És még csak reggel van…mi vár még ma rám.
Fülemet farkamat (már ha lenne) behúzva osontam be a szintetizátorom mögé és vártam a parancsot, mikor kezdjünk. Rengeteget gyakoroltam az én külön kiadatású Trespassing CD-mel, remélem nem rontok semmit. Az a lemez is ereklyévé vált…egy porszem és kiakadok. Na jó, ennyire nem vagyok hisztérika, de nekem az Adames cuccaim az Achilles inam. Emlegetett szamár. Pont most intett, hogy kezdjük el a próbát, szóval vissza kellett szállnom a fölre. Minden tökéletesen ment, míg nem találkoztam össze a személyes mumusommal…a Never Close Our Eyes-zal. Nem tudom miért, egy hangot mindig elrontottam. Pedig most nagyon figyeltem…szerencsére a többieknek nem tűnt fel a hiba, így szép csendesen eltusoltam az ügyet. Elvégre mindenkinek van, ami nem jön össze. Adnek az Underneath. Azt mondja azzal volt a felvétel során is a legtöbb baj. Szóval nem strapáltam magam a dolgon, majd belejövök. Próba végén már épp készültem haza indulni, mielőtt megint bezárnak, de Adam megragadta a karom és egy laza de erős mozdulattal magához rántott.
- Ácsi ácsi Namesis, arról volt szó, hogy én viszlek haza!
- Namesis?
- Fel se tűnt? A neved két kezdőbetűje az én monogrammom. AL-ALice. Kapise? Van már Moonsisteröm, most lesz Namesister is. – nevetett azon az ennivaló hangján aztán átkarolta a vállam és a kocsijához kísért, ahol Tommy már várt ránk. Tudom, hogy puszta barátságból tette, mégis olvadtam az érintésétől és bugyuta vigyorral az arcomon ültem be a gyönyörű kocsiban. Eddig ilyet is csak címlapon láttam…Milyen gazdag lehet? Hülye kérdés. Brutálisan. Alig mertem letenni a fenekem, nehogy valami kárt okozzak a bézs színű bőrüléseken, amin Ad csak nevetett és gondoskodott róla, hogy rendesen leüljek. Vagyis belenyomott az ülésbe, ami szinte magába szippantott. Esküszöm, onnan nem is akartam felállni…Kényelmesebb, mint az ágyam. Azért ez kezdi némiképp lerombolni az önbizalmam. És ilyenkor nyögné be Katy barátnőm, hogy : olyanod is volt? Tényleg de hiányzik az az idióta feje. Pedig csak pár napja vagyok Los Angelesben. Még csak nem is beszéltünk. Haragszik rám, vagy miért nem hív fel? Mindenesetre, ha hazaérek, azonnal felkeresem, nem akarom, hogy azt érezze hanyagolva van. Perceken belül a lakásomnál voltunk, de (ismert okokból) nem könnyen vonszoltam ki magam a kocsi ajtaján a cudar nagyvilágba.
- Mivel nem akarom, hogy legközelebb megázz, vagy hurrikánba keveredj, megelőlegezem a hóvégi fizetésed. Vegyél egy kocsit, meg ami csak szükséges. Ideje ráérezned a sztárvilág adta lehetőség világos oldalára is. Nos, tessék. Vásárolj egészséggel! Na én mentem, ma még van egy fotózásom is, szóval haladnom kell. Bye Sis! Két nap múlva találkozunk! – nyomott egy borítékot a kezembe, még utoljára megölelt, és más száguldottak is ki az utcából. Fel se fogtam mit beszél. Új kocsi? Cuccok? Világos oldal? Ez nekem magas. Még nem nyitottam ki a levelet, gondoltam Jess is legyen szemtanúja a történelmi pillanatnak. Az első fizetésemnek.
- Mi az a kezedben csajszi? Talán egy személyre szóló aláírás magától Adam Lambert-től, vagy miért szorongatod úgy, mintha valami hatalmas dolog lenne?
- Csak gyere ide ! – a válaszra éretlenül grimaszolt, de a kíváncsiság győzedelmeskedett és mellém ülve figyelte, ahogy felnyitom a borítékot. – Öcsém ez a csekk vastagabb, mint Nicki Minaj combja! Kit kellett megölnöd érte?!
- Nyugi Jess, ez a fizetésem. De ez azért….túlzás.
- Olyan kövér, hogy ha megszűnne a garvitáció, akkor is a földön maradna!
- Na most már higgadj le! Nehogy itt nekem infarktust kapj! Ez biztos csak egy vicc. Adam vicces ember, nyilván csőbe akar húzni.
- Aha, akkor miért van rajta az aláírása rögtön a nem is tudom hány nulla mellett? Mégis mit mondott neked, mit vegyél ebből? Házat?
- Most, hogy mondod..kocsit.
- Egyre jobban bírom ezt a csávót! De mire várunk még? Irány a kereskedés, ennyi pénzből hiper szuper furgont szerezhetünk. Várj…most veszem észre. Mégis mi ez a ruha rajtad?
- Ja eeeez? Hát ez ömm..izé…Adam ruhája, de – nem is hagyta, hogy befejezzem a mondatot, sunyi mosoly jelent meg az arcán és cukkolva oldalba bökött.
- Ahaaa értem én…
- Jaj, Jessica ne fárassz már! Adam meleg és mellesleg pasija van. Ne kalandozzon a fantáziád! Azért adott ruhát, mert én reggel szarrá áztam és nem akarta, hogy átfázzak a vizes ruháktól, szóval adott párat.
- Akkor ő most…meztelen?
- De hülye vagy! – tört ki belőlem a röhögés, mert még komolyan is gondolta, amit kérdezett. – Persze most is Ádám kosztümben kocsikázik végig a városon aktfotózásra. Mégis mit gondoltál?
- Jó, igaz bocsi, de tudod milyen vagyok. Ha egyszer beindul a fantáziám…
- Az veszélyes. Na de most hulla vagyok drágám, majd holnap ígérem beváltjuk ezt a túlsúlyos csekket és lerohamozunk egy autókereskedést. Így megfelel?
- Meg. De csak mert tényleg kész élő-halottnak tűnsz. Majd hozzászoksz a korán keléshez. Azt nem tudom Ad, hogy szokott hozzá, mikor olyan lusta…nyilván csak azért, mert muszáj. Bár ez megint hülye felvetés volt, mégis ki nem muszájból kel fel hajnalban?
- Drágám ne erőltesd meg az agyad, inkább ülj le Tv-zni és lazulj el. Én lefekszem. Nem érzem túl fényesen magam. – a szobám felé vettem az irányt, és miután az értékes ruhákat levetettem magamról, azonnal az ágyba bújtam és elnyomott az álom. Még az ígéretemről is elfeledkeztem, hogy felhívom szegény Katyt.

***
A fejem lüktetett, patakokban folyt a könnyem minden mozdulatnál, és vörösre fújtam az orrom. Így néztem ki korán reggel, mikor próbára kellett volna menni. Persze eszem ágában sem volt kihagyni egy fontos összejövetelt, így amennyire lehetett embert varázsoltam magamból, és az ajtó felé vettem az irányt, mikor…
- Állj csak meg kisaszony! Nem mész sehova! Durván megfáztál, hangod sincsen, percenként fújod az orrod és taknyod könnyed egybe folyik. Ezt ugye te sem gondoltad komolyan?
- Nincs semmi bajom Jess. – szólaltam meg tényleg kissé elhaló hangon, de eltoltam magam elől a lányt, és kinyitottam VOLNA az ajtót, ha nincs bezárva. Szemrehányó pillantást vetettem Jess-re, aki vigyorogva a magasba emelte a kulcsot, hogy még véletlenül se érjem el.
- Számítottam rá, hogy ez lesz, szóval puszta elővigyázatosságból bezártam az ajtót. Alice fogd már fel, hogy beteg vagy! Így nem játszhatsz! Ha kipihened magad, pár nap alatt meggyúgyulsz, de ha dolgozol, csak súlyosbodik a helyzet. Hallgass már rám egyszer könyörgöm!
- Van más választásom? – morogtam az orrom alatt, aztán visszakullogtam a szobámba és bebújtam az ágyba. Tényleg minden amire vágytam, az a meleg takaró és egy csésze gőzölgő tea. Szerencsémre barátném mindenre gondolt és pár perc múlva beállított egy bögrével a kezében. – Köszi Jess. Imádlak.
- Úgy 10 perccel ezelőtt még utáltál. De örülök, hogy változott a véleményed. Hidd el, Adam is meg fogja érteni, miért nem mentél be.
- Csak remélni tudom, hogy igazad van. De 3 nap múlvára fel kell gyógyulnom, mert akkor debütál hivatalosan a Trespassing. Nem hagyhatom ki! Akár félholtan is elmegyek.
- Minden rendben lesz na, de ne stresszelj, hanem pihenj. – veregette meg a vállam aztán távozott a szobából. Lehetséges, hogy ebben is igaza van. Ki kell pihenjem ezt a fránya megfázást. Miután bevettem a Coldrexet, úgy döntöttem alszom egy kicsit, mert nem volt valami nyugodt éjszakám. Két óránta felkeltem arra, hogy nem kapok lebegőt…iiimádok beteg lenni!

Az álmomból a csengő éles zaja riasztott fel, és kis híján zakóztam egyet az ágyról. Az hárította el az esést, hogy megkapaszkodtam az éjjeli szekrényben és vissza vonszoltam magam a takaró alá. Nem éreztem magam jobban. Sőt…rázott a hideg és a szememig betakaróztam, hogy ne fázzak. Pedig május volt, nem mondhatni, hogy mínusz 10 fokok ugrálnak már. Valami beszédet hallottam az előszobából, de nem különösebben érdekelt, így az oldalamra fordultam és a fejemre húztam a plédet. Hirtelen ismerős hang csendült föl mögöttem, minek hallatára, csak még jobban igyekeztem elbújni.
- Alszik?
- Dehogy. Előbb esett le az ágyról, tisztán hallottam. Nyilván csak nem akarja, hogy így lásd. Nem olyan súlyos amúgy, csak megfázott. Nyugodtan oda mehetsz hozzá, ha már itt vagy. Tényleg…miért jöttél? Telefonon is megérdeklődhetted volna mi van vele.
- Igen, de még nem találták fel a teleportációt és kellenének a ruháim. – nevetett Adam, majd csak annyit éreztem, hogy besüpped mellettem az ágy és az illető megsimítja a hátam. – Alice bújj már elő, én is szoktam ramatyul kinézni. Különben sem a külsődért szeretlek. Csak ha már itt vagyok úgy gondoltam megnézem mi van veled. Hiányoztál próbán a srácoknak és nekem is. Remélem hamarosan vissza jössz.
- Azt én is..- mormogtam az orrom alatt, aztán feltápászkodtam ülő helyzetbe és Adamre meresztettem könnyes szemeimet.
- Te sírtál? Baj van? – karolt át aggódva BB, amin mosolyognom kellett, mert ugyan lelki problémám nem volt, de jól esett minden érintése.
- Nem drágám, szimplán náthás vagyok, és az ezzel jár.
- Ja tényleg, nem vagyok bioszból se egy zseni. – nevette el magát, aztán el is engedett. Remek, kellett megmondanom, hogy minden rendben. A csalódásom egy halk sóhajjal jeleztem, aztán teljes testtel felé fordultam.
- A ruháid a széken vannak és még egyszer köszi mindent. Hogy hazahoztál, a ruhákat és a pénzt is. Amint tehetem beváltom a csekket.
- Ne köszöngess meg mindent, szivi ez jár neked. Mi már barátok vagyunk, az a dolgom, hogy segítsek, amiben tudok. De minél hamarabb vegyétek meg azt a szekeret, mert nem szeretnélek sokáig nélkülözni.
- Igenis parancsnok! Amint lehet megyek vissza. Ma is bűntudatom volt, hogy nem mentem. Ugyanis drága Jessica barátném bezárta az ajtót előttem.
- Furfangos csajszi! De ne legyen bűntudatod, a lényeg, hogy egészséges legyél. Pár próba erejéig nincs gond. Jut eszembe…hoztam neked valamit. Tudod múltkor fotózáson voltam. Nos, itt vannak a képek. Mivel látom kész szentély a szobád és a tapéta az én arcképem, bővítheted a gyűjteményt pár ereklyével még. Aláírás kell? – nyújtotta nevetve oda nekem az egyenként aláírott fényképeket, amiktől legszívesebben visítottam volna, ha lett volna hangom. – Aztán nem elajándékozni!
- Eszemben sincs! Ez csak is az enyém. – öleltem magamhoz a papírokat, gyilkos tekintetet vetve a külvilágra.
- Drágasszágom! /Gyűrűk ura: Gollam/ - erre persze mindketten nevettünk, még ha fájt is. Olyan jó vele lenni, annyira természetes és barátságos. Mintha nem is sztár lenne, komolyan. Nem hiába imádom annyira. Miután elbeszéltem a maradék hangomat is és már csak hörögni tudtam, Adam úgy vélte inkább elmegy és hagy pihenni. Bár szívesen vettem volna, ha még marad, de belőle egy élet is kevés, hogy elég legyen, szóval egy nagy ölelés után elengedtem és intettem neki egy „sziát”, mire küldött egy csókot a levegőben és távozott. Hát most nem édes, hogy beugrott? IMÁDOM! A szívem perceken át hangosan vert, és elégedett mosollyal az arcomon üldögéltem az ágy közepén. Valahogy már nem is fáztam annyira. Mivel az alvásra halvány remény sem maradt, úgy döntöttem sétálok egyet a házban, hogy serkenjen a vérkeringésem, és még kevésbé rázzon a hideg. Belebújtam a tigris mintás mamuszomba, felvettem a Princess feliratú köpenyem, és mint valami élőhalott csoszogtam végig a folyosón, míg a konyhához nem értem, ahol Jess alig bírta visszafolytani a nevetést.
- Hugi úgy nézel ki, mint valami eszkimó! Még reggel sem vagy ilyen kóma, pedig ez már nagy szó. Naaa és milyen volt Adammel? Milyen érzés, hogy a példaképed csak úgy beugrik, hogy megnézze mi van veled?
- Ésszel fel nem fogható. Esküszöm, erre nem tudok mit mondani. A barátjának nevezett és úgy beszélt velem, mintha tényleg kötődne hozzám. Pedig csak egy szintis vagyok, hogy lehet, hogy ennyire bensőséges kapcsolatot épít ki a bandatagokkal?
- Mert…ő…Adam. És tökéletes. – ezen vigyorognom kellett, de mikor megéreztem a jó húsleves illatát, lefújtam a maratoni sétámat és leültem az asztalhoz. – Látom tetszik a főztöm illata. Elárulom, hogy ez csak kockaleves, de azért jól esik, hogy elismered. – nevetett, miközben a tányéromba öntött egy adagnyi lét. Tényleg nem ismertem fel, hogy ez igazi vagy sem, de mentségemre legyen mondva, hogy csak halványan érzem az illatokat és ízeket. Mert alapból jó szakács vagyok, ugyanis Amanda alig főzött, így nekem kellett ellátni a családot, szóval megtanultam a főzés csínját-bínját. Jóízűen szürcsöltem a levest, miközben Jess belém tömött még egy pirulát, mert hogy napi háromszor kell bevenni, hogy hasson. Egészen felfrissültem, éreztem, hogy a melegtől egyre jobban vagyok, szóval nem dőltem vissza az ágyba punnyadni, pusztán a kanapéra Tv-zni. Most mi van? A kettő nem ugyanaz. Na ki ment a VH1-en? Csak nem az én angyalom? Hát tényleg nem. Valami One Direction nevű fiúbanda ostromolta a dobogót. Egy kérdés merült fel bennem…ki ez a sok Justin Bieber? 5-en erőltetnek ki magukból egy alaphangot, könyörgöm, ez nevetséges. Mégis élnek halnak értük a csajok, mert elvileg helyesek. Hát nem tudom, lehet bennem van a hiba, de nekem nem jönnek be. Maradok Adamnél. Ő vonzóbb minden létező pasinál, ezt nyugodtan kijelenthetem. Mivel nem találtam semmi normális műsort, elnyúltam a díványon és bedugtam a fülesem, hogy még párszázszor meghallgassam a teljes Trespassing lemezt. Lehetetlen megunni. Egy számmal nem jöttem ki teljesen, a Kickin In-nel. Az valahogy nem nyerte el a tetszésem. Idegesítő volt, ahogy Adam vinnyog benne. Nem illik hozzá, de ő persze szerette, szóval így is úgy is elő lett adva. Hát ő döntése, csak kislemez ne legyen. Az elmélkedésem Jess zavarta meg, mikoris kitépte a fülemből a zsinórt és az arcomba nyomta a telefonom. Mondanom sem kell, hogy baromira megijedtem, és percekig 200-zal vert a szívem, de tudjátok, ez kit érdekel.
- Telefon!
-  Nem mondod? – forgattam a szemem, aztán megnyomtam a hívás fogadása gombot és elhaló hangon beleszóltam. – Haló?
- Csajszi veled meg mi történt? Baj van? – hallottam vissza Katyt a vonal másik végéről, amitől megint jó kedvre derültem és némileg normálisabb hanggal, elmeséltem röviden a megfázós sztorit, mikor szakadó esőben csaszlattam végig a városon. Persze a ruhacserés részen ő is elvigyorodott, nem is kellett látnom hozzá, hogy tudjam. Milyen mocskos fantáziájú barátnőket szedek én össze? Bár Adam sem kivétel és persze én sem de ez más tészta. Szóval neki is kifejthettem, hogy nem ő vetkőztetett le és maradt rajta is ruha. Egek, ebbe kezdek belefáradni. Neki is nehezére esett megemészteni, hogy máris családtag lettem, de odáig van a dologért és végül ő is beszámolt az ottani eseményekről. Apám néha nála érdeklődik mi van velem, mert túl nagy a büszkesége, hogy személyesen engem keressen fel. A családom másik felével nem találkozott egy ideje, de neki sikerült befognia egy jóképű fiút magának, akivel nagy az összhang köztük. Tíz percen át a Johnny nevű mázlistáról zengett ódákat, aztán persze jött a kínos kérdés…
- Na és neked van valakid? – a mosoly lefagyott az arcomról és nagyot nyeltem. Miért is lenne bárkim is? A stúdión kívül sehova nem járok a városban, és 100%-ig biztos vagyok benne, hogy annyi gyönyörű LA-i lány közt engem szúrna ki valaki utoljára. Szóval a kérdést egy fájdalmas sóhaj követte, ugyanis azt egy szóval sem mondtam, hogy nem akarok senkit, csak reménytelennek látszik. Ha meg bárki is észrevesz, az azért van, mert egy híres énekessel zenélek. Különben is. Túl romatikus alkat vagyok, mégis melyik pasi szereti ezt? Ritka az ilyen, az pedig pont nem engem választ, szóval ennyit erről. – Ezek szerint nincs. Ne keseregj Alice! Találni fogsz valakit, csak keresned kell! És ne úgy járj az utcán, mint egy terminátor, aki azt sugározza magából, hogy: Egy szar vagyok..nem érek semmit…taposs rám! Ez tényleg nem jön be a pasiknak. Légy nyitott! Több százezer szingli srác van a nagyvárosban, olyan nincs, hogy ne jöjj össze idővel valakivel!
- Attól függ mennyi idő. De ez most nem lételemű kérdés, sokkal inkább az az, hogy minél hamarabb meggyógyuljak, hogy mehessek vissza dolgozni.
- Adamet megzabálom, hogy meglátogatott. Ritka az ilyen emberi híresség. Nagyon szerencsés vagy.
- Tisztában vagyok vele. – a mosolyom visszatért és mivel nem akartam többezres számlát csinálni barátnémnak, lassan elbúcsúztunk és letehettem a telefont. Úgy néz ki ez a nap a betegség ellenére jól alakul.
Délután segítettem Jessicának az új dalok kottájába, hogy el tudja játszani őket, ez a foglalatosság pedig eltartott egészen estig, így egy kiadós forró fürdő után megcéloztam az ágyat és már horpasztottam is. 

1 megjegyzés:

  1. Én az 1D-t is szeretem ők a másik kedvencem Adam után és igen tény hogy Adamnek jobb hangja van de sztem ők se rosszak:) amúgy imádom a blogod és nagyon jól írsz *-*

    VálaszTörlés