28. fejezet

- Na ne szívass Adam, nem fogjuk bevenni! – Tommy is rántott egyet rajta, de csak nem akart kinyilni. – Baszki, tényleg bezártak minket. Nyilván mikor öleltétek egymást, akkora volt a csend, hogy a takarító azt hitte, már mindenki elment. Hát ez remek, most estig itt ragatunk. Akkor jön egy másik csapat próbálni.

- Állj! Van valakinél telefon? Felhívhatnánk Isaacet, hogy jöjjön vissza és engedjen ki minket.

- Nem működik Alice, a terembe nem lehet behozni semmilyen technikát az általuk kibocsátott hullámok vagy mik miatt, amik tönkretehetik a berendezést. Mindenünk az ajtón kívüli megőrzőben van, ahova szintén csak este jutunk ki. – sóhajtottam és miután kidönteni az ajtót nem akarom, visszaültem a kanapéra a többiekkel együtt. – Na jó, akkora tragédia nem történt, hogy ilyen citromok legyünk, foglaljuk el magunkat! Hisz itt mindenki szereti egymást, nagyon jól el leszünk. Fogjátok fel úgy, hogy egy délutáni pizsamaparti Adam Lamberttel és Tommy Joe Ratliffel! Hát nem buli? – erre persze mindenki nevetett és a párom felborzolta a hajam, amit köztudottan rühellek, szóval visszavágtam, és a végén a padlón csikiztük egymást, mint két hat éves. A lányok értetlenül szemlélték a jelenetet, mert azért gondolom nem látnak minden nap két híres embert egymást gyűrni a földön, de hirtelen egy filmbe illő összenézést produkáltak, és egy-egy párnával jól fenéken kólintottak minket. Egy szinkronos visítás után, mi is magunkhoz vettünk pár párnát és kezdetét vette a párnacsataaa! Esküszöm, néha tényleg nem vagyok teljesen normális. Na jó beismerem, nem csak néha. A tollak literszámra szálltak a levegőben, már olyan helyen is voltak rajtam, ahova nem is gondoltam, hogy bármi be tud fékőzni ilyen könnyen…A hajam össze vissza állt, a fél szemem el is takarta, de valamit nem tudtam nem észrevenni…Alice eltűnt. Jess és Tommy még mindig egymást püfölték, szóval elterveztem, hogy meglepem a lányt. Halkan osontam a folyosókon, mikor mocorgást hallottam az egyik növény mögül.

- Na most megvagy…- suttogtam alig hallhatóan és gonosz vigyorral az arcomon közelítettem meg a bázist, mikor valami csattant a tarkómon, minek hatására egy pillanat töredéke alatt köszönőviszonyba kerültem a padlóval.

- Tévedsz drágám, te vagy meg! – örülj csak katona! Ezt a csatát megnyerted, de a háborút nem! Megvártam, amíg mellém guggol, hogy megnézze élek-e még, aztán mint derült égből villámcsapás, a párnám közelebbről is megismerkedett az arcával. A végeredmény döntetlen, mindketten nevetve terültünk egymás mellett a földön. Most, hogy belegondolok, az életem felét vízszíntesen töltöm. Még koncerten is néha benyomom a tengericsillag pózt. Míg én nosztalgiáztam, Alice már felettem ácsorgott és diadalittasan lépett a mellkasomra. – Győztem.

- Nem, sajnos ki kell javítsalak, döntetlen lett. – csak nem hagyom, hogy egy lány legyőzzön? Ugyan már, ennyi férfiasság még ragadt bennem. Nem fogom beismerni, hogy tőrbe csaltak, azt várhatja.

- Jó, nem rombolom le az egodat nagyfíú. Viszont van egy ajánlatom, de ahhoz kelj fel. Nem akarom, hogy a galambok meghallják. – biztosra vettem, hogy valami gonoszságra készül, engem pedig ismertek, szóval azonnal fel is pattantam, és talán kissé zavarbaejtően is közel kerültem a lányhoz, mert fejét lehajtva hátrébb lépett és csak úgy mert megszólalni. – Szerintem osonjunk vissza úgy, hogy ne vegyenek észre, és csapjunk le! Már nagyon izzik egy kiadós fejbepacsi Jessnek. – mint két légy, úgy dörzsöltük össze a tenyerünket, aztán négykézlábra ereszkedtünk és elindult az akció. Fedőneve: Mission 2. Most komolyan. Képzeljetek el egy max 170 centis csajt kúszni mögötte egy 190 centis világsztárral, aki úgy néz ki, mint akin végigment egy menhely. Nem megy? Nem csodálom, ez leírva elég röhejesen fest. Nos, nem szándékozom lerombolni a lelki világotokat, szóval beismerem, hogy ez élőben sem nézett ki másképp. A fejem ha nem 20×, akkor egyszer sem bevertem valamibe, ami alatt nem volt számomra egyszerű az átjutás. Ugyan az ő arcát nem láttam, de biztosra venném, hogy fulladozott a röhögéstől. Ezen valahogy nem is csodálkozom. Viszont tényleg nem vettek észre minket, így kellő egyeztetés után 3-ra rávetettük magunkat a srácokra egy hangos csatakiáltás kíséretében a párnákkal. Szegények hirtelen azt sem tudták, fiúból vannak vagy lányból, olyan hirtelen érte őket a támadás, így az akció sikeresnek nyilvánítom. Miután lepacsiztam Alice-szel, mindenkivel kezet fogtunk (igen, voltunk kemény négyen, de a békekötés egy háború után fontos), és megkötettett a Los Angelesi béke. Nem tudom van-e már ilyen, nem voltam osztályelső töriből, de ha volt is, én felülírtam!

- Na és most mit csináljunk?

- Kezdetnek megtenné, ha összeszednénk magunkat. Elég érdekes látvány lehetünk külső szemmel.

- Ott a pont csajszi. Na akkor..ki megy elsőnek? – egy sokat sejtető összenézés. Halvány gyanúm, hogy ez a béke nem fog sokáig tartani. A fürdő egy szent hely, ebben az egyben nem szeretek osztozkodni. Mellesleg órákig pepecselek bent, szóval nem jó személlyel kerültek ebből a szempontból jó helyre. Akár egy western film, olyan gyilkos pillantások sültek el, mikor hirtelen mindenki az egyetlen ártatlan mosdó felé vette az irányt. Mint valami pókmajom vetettem rá magam az ajtóra, amiből annyi sült ki, hogy jól seggre estem, ugyanis…zárva volt. Hát persze, az is a takarító területe, biztos estig bezárta, mert úgy sincs itt senki. Ilyen nincs, már megint én húztam a rövidebbet.

- Baby jól vagy? – guggolt le mellém Tommy és felsegített a földről, amin Jessica jót derült és szembesített a tényekkel.

- Így jár az, akinek mindene a külseje. Pofára esik.

- Javítok: seggre.

- Hé, ez nem ér! Összefogtatok ellenem. Két csaj egy csapatban halálos fegyver.

- Egyet értek. Túl sok az értelem velük szemben, ha veled tartok Alice. Legyél csak Adammel! Úgy is a te főnököd, nem az enyém.

- Kikérem magamnak, én intelligens vagyok és Tommy is az természetesen! Ez gonosz húzás volt Jess…most belegázoltál a lelki világomba. Megyek, írok is egy depressziós dalt a csalódásról. – tudtam, hogy színésznek kellett volna mennem! Egyszerűen zseniális a tehetségem. Ezt a gondolatmenetet valószínűleg az arcom is elárulta, mert a többiek nagyon fogatták a szemüket. Jól van na, én én vagyok, ez tagadhatatlan. Végül mivel a szépítkezést (nagy bánatomra) kilőttük, leültünk TV-zni a nappaliba. Valami hülye ki mit tud ment, amit szépen kiveséztünk, ki mennyire béna. Hát ez történik, ha összeül pár tehetséges ember. Kritizálja a többit. Nem vagyok gonosz, az hazudik, aki azt mondja, még sosem röhögött egy jót mások bénázásán. Pláne úgy, ha az illetők meg vannak róla győződve, hogy végtelenül jó hanggal áldotta meg őket a Jóisten. Mivel dél körül végeztük a próbával és még csak 3 óra telt el, messze volt még az este, szóval valahogy el kellett magunkat foglalni. Millió ötlet, ugyanennyi bukás. Mit lehet csinálni egy stúdóban, ahol még a próbateremből is kizártak? Persze a párnacsatán kívül.

- Van egy ötletem! Adam emlékszel Melissára, a sminkesre?

- Persze. De nem értem az összefüggést az unalom, és Melissa között.

- Családanya. És múltkor, mikor a lányát is elkozta, itthagytak valamit megőrzésre. Na így már rémlik? – pár másodpercnyi csöndbe beletelt, mire leesett miről beszél, de mikor eljött a pillanat, huncut vigyor jelent meg az arcomon és egy még nyitva álló ajtó mögé rohantam, majd onnan egy elég nagy méretű dobozzal tértem vissza.

- Ez most komoly? Társasjáték? Tudom, hogy egy gyerek veszett el benned Adam, de azért ezt nem gondoltam volna. – nevetett rám Alice, amit egy sanda mosollyal jutalmaztam és kiterítettem a plédet a padlóra, mire mindenkiből kitört a röhögés.

- Twister? Te Twisterezni akarsz?

- Miért ne? Vagy húsz éve nem nyúltam ilyenhez, nosztalgiázzunk kicsit. – na remek megint eszembe jutott milyen öreg vagyok…mindegy, most a lényeg a szórakozás. – Nos, ki pörget?

- Ezt a szerelmi háromszöget most rátok hagyom drágáim, vállalkozom a feladatra.- intézett barátnője felé egy gonosz vigyort Jess és helyet foglalt a kanapén. – Alice jobb láb piros, Adam bal kéz kék, Tommy jobb kéz piros. Na hajrá srácok erre nagyon kíváncsi leszek!

- Hát én is. – nevetve forgattam a szemem, aztán pár lépéssel később, már bonyolódott a helyzet. Alice négykézláb támaszkodott alul, én rögtön fölötte, Tommy pedig keresztbe rajtunk. Nem is mondom inkább ez mire emlékeztet…Jessnek is leesett a dolog. Fennhangon rötyögött, le is esett a kanapéról közben, egyenesen ránk, amitől a mi kis piramisunk, homokvárként omlott össze és mindenki szerencsétlen Alice-en feküdt. Pont a legkissebben. Hol ebben a logika?

- Könyörgöm…szálljatok le rólam! Nem kapok…levegőt! – végszóra csak sikerült legördülni róla a szoba különböző sarkaiba, de mivel nekem a lábamon és a karomon feküdt…én maradtam. A nevetéstől annyi erő sem maradt benne, hogy kicsit megemelkedjen, pláne egy 70 kilós pasassal a hátán. Persze Tommyék azonnal kaptak az alkalmon, és már csak annyit hallottam, hogy sorra kattan valami. Mikor hátrafordultam, farkasszemet kellett néznem két telefonnal, amikkel megörökítették a pillanatot.

- Ez facebook gyanús drágáim. – vágta nevetve zsebre a készüléket Jessica, aztán csak odajöttek felsegíteni minket. – Fogadjunk élveztétek.

- Persze tiszta orgazmus volt számomra szétlapítva terülni a földön, amíg holmi paparazzi utánzatok fotózgatnak. Igazad van.

- Éééén megmondtam, hogy élvezni fogjuk a játékot! – nevettem elégedetten majd mikor már mindenki megfelőlen kapott levegőt, újra elfoglaltuk törzshelyünket a kanapén. Újabb zseniális ötletem támadt. Művész lélek vagyok, árad belőlem a kreativitás. Újra a szobába futottam, de ezúttal egy kisebb kaliberű dobozkával tértem vissza.

- Mi van, talán festeni fogsz?

- Olyasmi. Alice gyere ide! Megmutatom neked, hogy lehetsz igazi Glamgirl! – meg sem vártam a választ, magam elé húztam a lányt, és nekikezdtem sminkelni őt. Az éneklés és a divat után már csak ehhez értek a legjobban. Meg ne szólaljatok! Tudom mi jár a fejetekeben. Igen, tipikus meleg vagyok, beismerem, de szeretek másokat maszkírozni. Vagy fél órán keresztül kenceficéztem őt, mikor végre késznek nyilváníthattam. Gyönyörű szürke, füstös sminket alkottam, ami úgy csillogott, mintha a vörös szőnyegre készült volna. Arról nem is beszélve, hogy szépen kiemelte csokibarna szemeit. A következő áldozatom Jessica volt, akinek olyan szemei voltak, mint nekem, szóval egy igazi Adames maszkot kapott, ami meglehetősen jól állt neki. Mikor végignéztem rajtuk, a szavam is elállt. Ami valljuk be, nem gyakori esemény. Hogy lehetnek ilyen szépek? És hogy nincs barátjuk? Igaz, nem mondták egy szóval sem, de ha ennyire oda-meg vissza vannak egy meleg énekesért, akkor nem hiszem, hogy van másvalaki, aki leköti az életüket. Miután megemésztettem a látottakat, mind a három szépséget magammal húztam a tükör elé, egy közös fotó erejéig. A lányok majd elaléltak a látványtól, egyszerre vetetették magukat a nyakamba, amiről persze újabb kép készült. Komolyan, lassan külön albumot nyithatok WooBert néven. Micsoda rögtönzés! Ez még tetszik is. Éppen nyakig voltunk a vicces képek készítésében, mikor a zárban elfordult a kulcs, és ott termett Ke$ha. Ledöbbenten szemlélte az eseményeket, ugyanis még csak észre sem vettük, egészen addig, amíg el nem nevette magát.

- Adam, te mit keresel itt? És mégis mi a francot csinálsz? – na basszus, most örökre lőttek a híremnek a szemében. Bár ő sem mondható normálisnak, ez igaz.

- Ez nem az aminek látszik…

- Mert minek látszik? Én nem tudom. Talán egy tinédzser beütésű fotózkodásnak. És ki a két hölgyemény? Mit csináltatok ti itt…négyesben? – szemei kikerekedtek és a felfordulást elemezte, ami közvetlenül mögöttünk terült. Első látásra tényleg nem úgy tűnik, hogy könyörtelen bunyó folyt itt…ez igaz, de mielőtt csúnya gondolatok alakulnának ki a női agyában, le kell lőnöm a poént.

- Mielőtt rosszra gondolnál. Ő az új szintetizátoros, ő pedig a barátnnője, és bennragadtunk próba után, szóval kénytelen voltunk valahogy eltölteni az időt és NEM úgy, hanem…

- Twister, párnacsata, sminkelés. Nem is te lennél drágám, ha ez nem így alakult volna. Senki mást nem ismerek, aki ilyen játékos, mint te. Sosem fogsz felnőni igaz? – vigyorgott rám és ledobta magát a kanapéra, mire mindenki más követte őt.

- Ne reménykedj!

Miután elmeséltük a történteket és mindenki sírásig röhögte magát, elváltak az útjaink, de örök élményt szereztem, amit hazaérve meg is osztottam a nagyvilággal. Mint valami megszállott telepedtem a gép elé, amint betettem a lábam a bejárati ajtón és felrohantam twitterre. Biztos már hiányzoma  rajongóimnak, mert mostanában nem nagyon jelentkeztem. Ideje közölni velük, hogy a „Maypril” konkrét dátuma május 15.-e, mielőtt végleg idegbajt kapnának tőlem. ha eddig nem történt volna meg…

-  Istenem, te kocka. – gúnyolódott mögöttem Tommy, míg valami szendviccsel szöszmötölt, aztán ledobta magát mellém és szemlélte mit művelek. – Twitter party?

- Áhh, ahhoz nincs elég energiám. Csak közzé teszek egy képet, meg Tweetelek párat és lépek. Tudod, ma kemény harcot vívtunk, kifogytak az erőforrásaim.

- Jaj, bele ne halj te nagy harcos! – nevetett aztán megpuszilta az arcom és felsétált az emeletre. Minden lépését tisztán hallottam, ugyanis történt egyszer régen, hogy egy történelmi pillanatban taknyoltam egy hatalmasat, végig a lépcsőn, szóval azóta kész szimfóniát kreál, aki az emeletre akar jutni. Hacsak nem tanul meg repülni, ami a tudomány mai állása szerint, egyenlőre reménytelen. Uh, de bölcs vagyok! Egy diplomátlan, de bölcs paraszt, aki imádja osztani az észt.

Miután sikerült pár Failbertet kreálni a hatalmas nyelvtantudásommal, eljött a kép ideje. /Failbert= Adam valamit csúnyán elír Twitteren és a fél rajongó tábor azt fejtegeti mire gondolt a drága/ Úgy sejtem Alice nagyot fog nézni, mikor meglátja a kis meglepimet. Mindenesetre kezdtem magam álmosnak érezni, így lecsuktam a laptopot és követtem szerelmem útvonalát, egészen az ágyig. Az utolsó falatokat rágcsálta a szendvicséből és a Tv-t nézte. Kezdem azt hinni nem volt jó ötlet a hálóba ez a Tv…ugyanis én amilyen hétalvó tudok lenni, ő olyan korán kel néha és mivel jobb dolga nincs, felkelni meg lusta, benyomja a Tv-t, amire persze azonnal felriadok. Mondhatom ezért oda vagyok megy vissza. Most is a biztonság kedvéért lekapcsoltam, mert mást akartam csinálni. Mikor az utolsó falatot is lenyelte, bemásztam az ágyba, de úgy, hogy pont fölé kerüljek és finoman az ajkaim az övéhez érintettem. Nem csókoltam meg. Azt akartam, hogy ő lépjen. A dolog nem váratott sokat magára, a következő pillanatban a hajamba túrt, és úgy húzott közelebb magához, míg teljesen rajta nem feküdtem. Most a cél nem a vadulás volt. Egyszerűen vágytam az érintésére, hogy érezhessem, hogy csak is az enyém. Percekig finoman csókolóztunk, majd lágy puszikat leheltem a nyakába és a mellkasára, mire egyre lassult a légzése, és érezhetően ellazult. A pólóm alá nyúlva cirógatta a hátam, ugyanis az idő folyamán kitapasztalta, hogy olvadok, ha simogatnak, szóval ezt ki is használta nem egyszer. Mint én a nyakát. Na jó, ebbe most ne menjünk bele, mint már elmlítettem, ma nem akarom megdugni. Miután megszabadított a felsőmtől, mellé feküdtem, mire azonnal a mellkasomra hajtotta a fejét és a hasam kezdte simogatni az ujjbegyeivel. Mivel a bőröm elég vékony, érzékeny is, így most is egy jóleső hidegrázás futott végig a testemen és magamhoz öleltem a fiút. Elmondhatatlanul szeretem, komolyan. Nála semmi sem fontosabb az életemben. Bármit, még a hírnevem is eldobnám érte. Pár hónapja boldogítjuk ugyan csak egymást kisebb nagyobb bukkanókkal a kapcsolatunkban, mégis azt mondhatom, idáig ez volt életem legboldogabb pár hónapja. Minden pillanatban, mikor ránéztem, valami különleges forróság öntötte el a testemet, és felvidultam a tudattól, hogy igen: ő az enyém. Szeretem látni a boldog arcát, mikor hozzá érek, mikor csak szólok is hozzá. Olyankor tudom, hogy van értelme az életemnek. Azt hiszem ilyen az igazi szerelem. Furcsa és kockázatos érzés, de ha viszonozzák, a legboldogabb pillanatokat szerezhetjük az életben. A gondolatmenetemen akaratlanul is mosolyognom kellett és az arcom Tommy selymes hajába hajtottam. Mélyet szippantottam az édeskés illatból, ami szinte minden testrészén visszaköszönt, és bolondultam érte. Hosszú időn át így feküdtünk szorosan egymáshoz simulva, mikor hallottam, hogy halkan szuszog. Biztosan elaludt. Nem bántam a dolgot, lényeg, hogy a karjaim közt tudhattam őt. Óvatos puszit nyomtam az arcára, mire teljesen hozzám bújt és arcát a mellkasomba fúrta. Ha tudná milyen édesen alszik, esküszöm legközelebb lefotózom. Percekig csak néztem őt milyen békésen szundikál, aztán én is álomra hajtottam a fejem, az én sajátos plüssmackómat ölelgetve.