-Na akkor ezt még egyszer utoljára, és mehetünk! – az
ujjaimat már nem is éreztem, mindenem lefagyott, még egy kesztyű sem segített
volna rajtam. Egyszerűen vacogtak a fogaim. Hogy lehet májusban ilyen hideg?
Pont akkor, mikor napi 5 órát gyakorolunk a közelgő promóciós turnéra. Ez
annyira jellemző. Mint az is, hogy köztudottan nem bírom a hideget és nem rég
gyógyultam ki egy náthából. Már csak megszokásból játszottam az ütemeket,
lélekben rég otthon üldögéltem a jó meleg ágyikóban egy forró tea és a Tv
kíséretében. Látszólag a többiekkel sem volt másképp, már csak Adamnek volt
besózva a segge, bár ezt nem csodálom, hisz az ő dalai, érthető, hogy izgatott
a nyilvánosságra hozásuk miatt. De könyörgöm, engedjen már haza!
- Adam…édes szívem, drága lelkem tökéletes a hangom, vessünk
már véget a próbának, mert nem érzem az ujjaim! – vette ki a számból a szavakat
Isaac, aki fáradtan borult rá a dobra. BB egy fájdalmas sóhaj után ugyan, de
belement a játékba és elengedett. Ez az! Rohantam a kijárathoz, ahol valóságos
prankrátor bajnokság alakult ki, melyikőnk jusson ki előbb. Én persze, mint az
egyik legkisebb tagja a csapatnak, alulmaradtam a küzdelemben és kénytelen
voltam megvárni, amíg mindenki távozik. Már csak azt akartam megtudni miért van
ilyen hideg. Már a küszöbön álltam, mikor Ashley távozott előlem és megláttam
az okát.
- Esik az eső…már megint. És még nincs kocsim. Ez…csodás.
Akkor megvárom, amíg eláll.
- Arra várhatsz. Most néztem meg az iPademen, hogy egész
napos felhőszakadást ígért a meteorológus.
- Remeeeek, akkor most, hogy megyek haza?
- Sehogy. – ez költői kérdés akart lenni egyetlenem,
ilyenkor az a megfelelő válasz, hogy „Majd én hazaviszlek!”. Erre mit kapok?
Sehogy. Hát köszi, akkor majd szólok a takarítónak, hogy ne zárjon el a
konyhától, mert itt ragadtam éjszakára. Éljen a lovagiasság. – Mert nem haza
megyünk. Hanem vásárolni! – az utolsó szót olyan szokatlan izgatottsággal
mondta ki, hogy még én is meglepődtem. Tudom, hogy ez a varázsszó, amivel
mindig jobb kedvre lehet deríteni Adamet, de ez a macskásan elnyújtoss
visongás, ez…nem tudok rá mit mondani. Mindenesetre jót vigyorogtam a dolgon,
de nem értettem miért pont viharban kell kiélni shoppingolási vágyait. És ami a
legfontosabb. Miért pont velem?
- Te komolyan most akarsz plázázni?
- Neked veszünk kocsit végre, mert látom magadtól ez nem
megy. És iiigen lehet beugrunk egy két helyre, de örülj neki! Nemleges választ
nem fogadok el. Kénytelen vagy velem tartani, mert más nem viszi haza a segged.
- Felhívhatom Jessicát. – vontam kárörvendő vigyorral
vállat, csak hogy ne legyen igaza. Számomra sem tűnt rossz ajánlatnak, hogy a
példaképemmel töltök egy délutánk KETTESBEN, de játszottam kicsit a nehezen
kaphatót. Viszont valamire nem számítottam. A nézésre. Bizony a nézés, egyike
Adam azon tekintetinek, amivel bárkit meg tud győzni, vagy elvarázsolni. A
többit nem részletezem, ez most a kiskutya arc volt. Hogy lehet valaki 30
évesen ennyire imádnivaló? Legszívesebben magamhoz szorítottam volna az édes
kis pofájával együtt, de uralkodtam magamon, és hogy ne legyen túl nagy az
öröme, megkomolyodtam és hetykén megszólaltam. – Rendben. Elmegyek veled.
- Olyan gonosz vagy. Direkt nem ölelsz meg. Pedig láttam
rajtad, hogy vágysz rá! Ne is tagadd Alice, aranyos voltam előbb. Gumiarcom van
akár csak Jim Carrey-nek. Bármit el tudok vele érni. – kihívó szemeket
szegezett rám, és kezeit összefonta a mellkasa előtt, hogy nyomatékosítsa a
mondottakat. Tényleg nem bírtam tovább. Egyenesen a nyakába ugrottam, még a
lábam és átfontam a derekán és szorosan magamhoz öleltem. Hirtelen érhette a
dolog, mert pár lépést hátrált, és egyszer csak a fölre estünk. Haha! Most nem
te nyomsz össze, hanem én téged, bibibíí! Adam rossz hatással van rám. Úgy
viselkedek, mint egy ovis. Mindenesetre ő jót röhögött a jeleneten, és miután
sikerült felállni, még utoljára magához húzott, hogy lenyugtasson. – Tudtam,
hogy meg akarsz ölelni. Csak, hogy tudd. Azért ingereltem mégis ki a dolgot
belőled. mert azt akartam, hogy megtedd. Nem tudom megmagyarázni, annyira
ölelnivaló vagy, hogy az elmondhatatlan.
- Miért?
- Mondtam már, hogy nem tudom megmagyarázni na! De haladni
kéne, mert idő előtt bezár az üzlet.
- Kezdetnek megtenné, ha…elengednél. Mert moccanni sem
tudok. Tényleg erős vagy basszus. Vagy csak én vagyok gyenge.
- Ne rombold az önbizalmam!
- Akkor te vagy az izmos naaagy férfi! – vigyorogtam rá
kissé ironikusan és rácsaptam a formás kis popójára, mire felvisított és midkét
kezével a sértett területet tapogatta. – Ez már nagyon kijárt!
- De még vissza kapod kislány…viszont nem most. Na gyere! –
megragadta a csuklóm és egyenesen berántott a kocsiba maga mellé. Még mindig
oda vagyok meg vissza ezért a BMW-ért. Jobb, mint a lakásom, komolyan. Egyszer
megnézném a házát is…na jó azért túlzásokba ne essünk, azt azért már nem nézné
jó szemmel Tommy sem, pedig eddig türelmes volt velünk. Nyilván tudja, hogy
Adam csak heccel. Nagyon elgondolkozhattam, mert hirtelen akkorát fékezett,
hogy egyenest befejeltem a műszerfalat. Hiába, így jár az, aki idő előtt köti
ki magát…Az orromat fájlalva emelkedtem vissza normális helyzetbe, Adam meg
csak röhögött. Igazán köszönöm az együttérzést haver, megnézném mit szólnál, ha
neked törne be a királyi orrod. Inkább mégsem. Már látom is lelki szemeim
előtt, ahogy órákon át azt fejtegeti, most miért nem léphet így utcára, nem
készülhet róla fotó, otthon kell a négy fal közt gyógyulnia, mint valami remete
és összedől a kis világa, amit az önbizalmából épített fel. Nem akarom megélni
a pillanatot, ez Tommyka dolga. Nyavalyogjanak csak egymásnak. Milyen gonosz
vagyok! Félreértés ne essék, semmi kivetnivalóm nincs Adamben, úgy szeretem, ahogy van, de azért ismerjük
be, elég hisztis ha a külsejéről van szó. Talán ez az egyetlen nőies
tulajdonsága, ami még megbocsátható. Az ég még mindig ránk akart szakadni,
esernyőnk meg nem volt, szóval nagy találékonyan a kabátját helyeztük magunk
fölé. Pontosítok, ő tartotta, én meg futottam előtte, mint az őrült a
bejárathoz. Egy csepp eső sem ért minket, elégedetten vigyorogtam a távolba,
mintha az ég értené, hogy győztem. Azonban mikor, befelé szemléltem kicsit,
csak akkor jöttem rá, hogy ez nem a használt autók boltja, még csak nem is
valami Skoda áruházba hozott, hanem egyenesen a Mercedesek otthonába. Sorra
gyülekeztek a szebbnél szebb sportautók, hybridek, veterán kocsik…szóval minden
volt ott. Az államat a földről kellett felkaparni, annyira meglepődtem és
értetlenül bámultam a mellettem ácsorgó hírességre, mire csak vigyorgott és
beljebb tolt.

- Nyugalom hugi, arra is fogja futni idővel. Most az a
fontos, hogy egy életre szóló járgányt szerezzünk be és a Mercedes a másik
kedvenc márkám, no meg megítélésem szerint találsz itt ízlésednek megfelelő
kocsit, szóval ide hoztalak.
A dolgot csak egy szemforgatással tudtam jutalmazni, de
végül csak neki láttam nézelődni. Kíváncsi lennék melyik sztár ilyen nagylelkű
egy bandataggal. Szerintem senki. Egyáltalán a többiekkel ilyen? Nem hallottam
tőlük. Akkor én miért vagyok más? Mert egy kisvárosi szánnivaló lány vagyok?
Talán…de ahogy őt ismerem, puszta kedvességből. És igen, most elmondom még
egyszer (és még pár szászor), hogy imádom! Egy órányi őrlődés és
bizonytalankodás után BB-nek elege lett, és a számára legtetszősebb daraba
helyezte a ma már megkínzott hátsó felét és nem tágított onnan. Nem csalódtam
az ízlésében. Eddig fel sem tűnt az az autó, pedig azt hittem már mindent
átnyálaztam kismilliószor. Ezüstszürke kasztni, finom, lekerekített vonalakkal,
belül az Adaméhez hasonló bézs bőrülések, spéci elektronika, és ami a
legfontosabb…nagy betűkkel rajta állt, hogy AKCIÓ!
- Ez kell! Egyszerűen
tökéletes!
- Na látod, csak rám kell bízni. – villantott egy önelégült
vigyort, amit kivételesen meg is értettem, mert hálás voltam neki. Már le sem
írom mennyi minden miatt, végtelen a lista. Azonnal futott az eladóhoz, amin
csak jót mosolyogtam, mert ritka aranyosan rohan. Mintha valami
lengéscsillapító lenne benne. Jesszus, agyamra mentek a kocsik! A Rick nevezetű
eladóról lesütött, hogy él hal az autókért, de azért arra nem számítottam, hogy
majd fél órát regél nekem a járgány előnyeiről, és a márka garanciájáról.
Öcsém, nem kell reklámozni, már eldöntöttem, hogy megveszem! Komolyan, mint
valami robot, belé van programozva az állandó monológ, mit kell lenyomni az
esetleges vevőknek. Már félig a motorháztetőn feküdtem, mikor áttértünk a
számlára. Végre! Lehetetlenné vált nem észrevenni, hogy közben Adam már rég a
hátsó ülésen terpeszkedett. Hiába, látom őt is a külseje miatt érdeklik a
kocsik. Mégis ki nem szarja le mi van belül, meg milyen felni van rajta, milyen
a motor stb? Persze, ilyenek vannak, de azok nem mi vagyunk, és ezt szerintem
meg lehet érteni. Nem értek én a belső felépitésükhöz. Hurcolja a seggem és
ennyi, az alap elvárásnak rég megfelel ez itt.
- Megveszem! – kiáltottam fel, amint szünetelt a
mondandójával, nehogy folytassa, mire felcsillant a szeme és az orrom elé tolt
egy papírt, majd újabb monológ következett a kisbetűs rész fontosságáról,
blablabla, essünk már túl rajta! Gyorsan átfutottam a szöveget, majd
aláfirkantottam az iratot és már a kezeim közt is tudhattam a csodajárgány
kulcsát. Mint valami rajongó, úgy bámultam a csillogó tárgyat, majd miután
kiélvezkedtem magam, beültem a volán mögé. Hozzá tenném, hogy 18 éves korom
óta, mióta megszereztem a jogsim (azt sem tudom minek, mert kocsim az nem volt
hozzá), nem vezettem, szóval el kellett a segítség. Látva a félelmem, Adam
mellém pattant, és miután egy kedves mosollyal lerázta az eladót, kigurultunk
az épületből. A motornak semmi hangja nem volt, teljesen úgy éreztem magam,
mintha BB BMW-jében ülnék. Egyszerűen csodálatos! Első autónak meg főleg.
Bizonytalanul tekertem a kormányt, ugyanis szembe kellett néznem még egy
akadállyal…tolatás. A filmekből már kiderült, hogy kukákat fel lehet borítani,
de az én közelemben az üzlet üvege állt, szóval rosszabbul járnék.
- Miért félsz ennyire? Ez csak vezetés. Nem lesz semmi gond.
Vagy inkább navigáljak? Nincs jogsid?
- De van, csak rég vezettem és nem akarok semmit összetörni,
ismerve az ügyességem.
- Ugyan már! Menni fog az. Tekerd alá, aztán lépj a gázra! –
mivel profi sofőrrel van dolgom, aki még hulla részegen is többnyire hazatalál,
hallgattam a tanácsára, és láss csodát, anélkül, hogy mentőt kellett volna
hívni, kijutottam! De valami hiányérzetem támadt…később ki is derült mi okozza,
ugyanis Rick eszeveszetten loholt utánunk, míg le nem fordultam egy
mellékutcába. Mégis mit akar megint? A vezetés veszélyeiről fog kiselőadást
tartani?
- Hölgyem…fizetni elfelejtett. – mekkora egy barom vagyok!
Hát ezt felejtettem el! Szinkronban vágtuk fejbe magunkat Adammel, mert ez a
dolog, valahogy az ö fejéből is kicsúszott. Olyan vörössé váltott hirtelenjében
az arcom, mint a pávián hátsó fele és párszáz „sajnálom” közepette előkotortam
a csekket, amit aláírtam és egy utolsó bocsi után a kezébe nyomtam. Morogva
zsebre vágta és vissza kullogott a kereskedésbe, mire mindketten nevetésben
törtünk ki. Tény, hogy nem leszünk puszipajtások az ürgével, és az is, hogy
többet ide be nem teszem a lábam, de legalább vége van és most már legálisan
szelhetem az országutat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése