2012. október 5., péntek

30. fejezet


-Na akkor ezt még egyszer utoljára, és mehetünk! – az ujjaimat már nem is éreztem, mindenem lefagyott, még egy kesztyű sem segített volna rajtam. Egyszerűen vacogtak a fogaim. Hogy lehet májusban ilyen hideg? Pont akkor, mikor napi 5 órát gyakorolunk a közelgő promóciós turnéra. Ez annyira jellemző. Mint az is, hogy köztudottan nem bírom a hideget és nem rég gyógyultam ki egy náthából. Már csak megszokásból játszottam az ütemeket, lélekben rég otthon üldögéltem a jó meleg ágyikóban egy forró tea és a Tv kíséretében. Látszólag a többiekkel sem volt másképp, már csak Adamnek volt besózva a segge, bár ezt nem csodálom, hisz az ő dalai, érthető, hogy izgatott a nyilvánosságra hozásuk miatt. De könyörgöm, engedjen már haza!
- Adam…édes szívem, drága lelkem tökéletes a hangom, vessünk már véget a próbának, mert nem érzem az ujjaim! – vette ki a számból a szavakat Isaac, aki fáradtan borult rá a dobra. BB egy fájdalmas sóhaj után ugyan, de belement a játékba és elengedett. Ez az! Rohantam a kijárathoz, ahol valóságos prankrátor bajnokság alakult ki, melyikőnk jusson ki előbb. Én persze, mint az egyik legkisebb tagja a csapatnak, alulmaradtam a küzdelemben és kénytelen voltam megvárni, amíg mindenki távozik. Már csak azt akartam megtudni miért van ilyen hideg. Már a küszöbön álltam, mikor Ashley távozott előlem és megláttam az okát.
- Esik az eső…már megint. És még nincs kocsim. Ez…csodás. Akkor megvárom, amíg eláll.
- Arra várhatsz. Most néztem meg az iPademen, hogy egész napos felhőszakadást ígért a meteorológus.
- Remeeeek, akkor most, hogy megyek haza?
- Sehogy. – ez költői kérdés akart lenni egyetlenem, ilyenkor az a megfelelő válasz, hogy „Majd én hazaviszlek!”. Erre mit kapok? Sehogy. Hát köszi, akkor majd szólok a takarítónak, hogy ne zárjon el a konyhától, mert itt ragadtam éjszakára. Éljen a lovagiasság. – Mert nem haza megyünk. Hanem vásárolni! – az utolsó szót olyan szokatlan izgatottsággal mondta ki, hogy még én is meglepődtem. Tudom, hogy ez a varázsszó, amivel mindig jobb kedvre lehet deríteni Adamet, de ez a macskásan elnyújtoss visongás, ez…nem tudok rá mit mondani. Mindenesetre jót vigyorogtam a dolgon, de nem értettem miért pont viharban kell kiélni shoppingolási vágyait. És ami a legfontosabb. Miért pont velem?
- Te komolyan most akarsz plázázni?
- Neked veszünk kocsit végre, mert látom magadtól ez nem megy. És iiigen lehet beugrunk egy két helyre, de örülj neki! Nemleges választ nem fogadok el. Kénytelen vagy velem tartani, mert más nem viszi haza a segged.
- Felhívhatom Jessicát. – vontam kárörvendő vigyorral vállat, csak hogy ne legyen igaza. Számomra sem tűnt rossz ajánlatnak, hogy a példaképemmel töltök egy délutánk KETTESBEN, de játszottam kicsit a nehezen kaphatót. Viszont valamire nem számítottam. A nézésre. Bizony a nézés, egyike Adam azon tekintetinek, amivel bárkit meg tud győzni, vagy elvarázsolni. A többit nem részletezem, ez most a kiskutya arc volt. Hogy lehet valaki 30 évesen ennyire imádnivaló? Legszívesebben magamhoz szorítottam volna az édes kis pofájával együtt, de uralkodtam magamon, és hogy ne legyen túl nagy az öröme, megkomolyodtam és hetykén megszólaltam. – Rendben. Elmegyek veled.
- Olyan gonosz vagy. Direkt nem ölelsz meg. Pedig láttam rajtad, hogy vágysz rá! Ne is tagadd Alice, aranyos voltam előbb. Gumiarcom van akár csak Jim Carrey-nek. Bármit el tudok vele érni. – kihívó szemeket szegezett rám, és kezeit összefonta a mellkasa előtt, hogy nyomatékosítsa a mondottakat. Tényleg nem bírtam tovább. Egyenesen a nyakába ugrottam, még a lábam és átfontam a derekán és szorosan magamhoz öleltem. Hirtelen érhette a dolog, mert pár lépést hátrált, és egyszer csak a fölre estünk. Haha! Most nem te nyomsz össze, hanem én téged, bibibíí! Adam rossz hatással van rám. Úgy viselkedek, mint egy ovis. Mindenesetre ő jót röhögött a jeleneten, és miután sikerült felállni, még utoljára magához húzott, hogy lenyugtasson. – Tudtam, hogy meg akarsz ölelni. Csak, hogy tudd. Azért ingereltem mégis ki a dolgot belőled. mert azt akartam, hogy megtedd. Nem tudom megmagyarázni, annyira ölelnivaló vagy, hogy az elmondhatatlan.
- Miért?
- Mondtam már, hogy nem tudom megmagyarázni na! De haladni kéne, mert idő előtt bezár az üzlet.
- Kezdetnek megtenné, ha…elengednél. Mert moccanni sem tudok. Tényleg erős vagy basszus. Vagy csak én vagyok gyenge.
- Ne rombold az önbizalmam!
- Akkor te vagy az izmos naaagy férfi! – vigyorogtam rá kissé ironikusan és rácsaptam a formás kis popójára, mire felvisított és midkét kezével a sértett területet tapogatta. – Ez már nagyon kijárt!
- De még vissza kapod kislány…viszont nem most. Na gyere! – megragadta a csuklóm és egyenesen berántott a kocsiba maga mellé. Még mindig oda vagyok meg vissza ezért a BMW-ért. Jobb, mint a lakásom, komolyan. Egyszer megnézném a házát is…na jó azért túlzásokba ne essünk, azt azért már nem nézné jó szemmel Tommy sem, pedig eddig türelmes volt velünk. Nyilván tudja, hogy Adam csak heccel. Nagyon elgondolkozhattam, mert hirtelen akkorát fékezett, hogy egyenest befejeltem a műszerfalat. Hiába, így jár az, aki idő előtt köti ki magát…Az orromat fájlalva emelkedtem vissza normális helyzetbe, Adam meg csak röhögött. Igazán köszönöm az együttérzést haver, megnézném mit szólnál, ha neked törne be a királyi orrod. Inkább mégsem. Már látom is lelki szemeim előtt, ahogy órákon át azt fejtegeti, most miért nem léphet így utcára, nem készülhet róla fotó, otthon kell a négy fal közt gyógyulnia, mint valami remete és összedől a kis világa, amit az önbizalmából épített fel. Nem akarom megélni a pillanatot, ez Tommyka dolga. Nyavalyogjanak csak egymásnak. Milyen gonosz vagyok! Félreértés ne essék, semmi kivetnivalóm nincs Adamben,  úgy szeretem, ahogy van, de azért ismerjük be, elég hisztis ha a külsejéről van szó. Talán ez az egyetlen nőies tulajdonsága, ami még megbocsátható. Az ég még mindig ránk akart szakadni, esernyőnk meg nem volt, szóval nagy találékonyan a kabátját helyeztük magunk fölé. Pontosítok, ő tartotta, én meg futottam előtte, mint az őrült a bejárathoz. Egy csepp eső sem ért minket, elégedetten vigyorogtam a távolba, mintha az ég értené, hogy győztem. Azonban mikor, befelé szemléltem kicsit, csak akkor jöttem rá, hogy ez nem a használt autók boltja, még csak nem is valami Skoda áruházba hozott, hanem egyenesen a Mercedesek otthonába. Sorra gyülekeztek a szebbnél szebb sportautók, hybridek, veterán kocsik…szóval minden volt ott. Az államat a földről kellett felkaparni, annyira meglepődtem és értetlenül bámultam a mellettem ácsorgó hírességre, mire csak vigyorgott és beljebb tolt.
- Őszintén szólva nem akartam az egész pénzt a kocsira elkölteni, hanem pár bútor is kéne meg..érted. Itt pedig úgy érzem 100000$ alatt nem lesz semmi. – vallottam színt szégyenlősen, mire felnevetett és átkarolt.
- Nyugalom hugi, arra is fogja futni idővel. Most az a fontos, hogy egy életre szóló járgányt szerezzünk be és a Mercedes a másik kedvenc márkám, no meg megítélésem szerint találsz itt ízlésednek megfelelő kocsit, szóval ide hoztalak.
A dolgot csak egy szemforgatással tudtam jutalmazni, de végül csak neki láttam nézelődni. Kíváncsi lennék melyik sztár ilyen nagylelkű egy bandataggal. Szerintem senki. Egyáltalán a többiekkel ilyen? Nem hallottam tőlük. Akkor én miért vagyok más? Mert egy kisvárosi szánnivaló lány vagyok? Talán…de ahogy őt ismerem, puszta kedvességből. És igen, most elmondom még egyszer (és még pár szászor), hogy imádom! Egy órányi őrlődés és bizonytalankodás után BB-nek elege lett, és a számára legtetszősebb daraba helyezte a ma már megkínzott hátsó felét és nem tágított onnan. Nem csalódtam az ízlésében. Eddig fel sem tűnt az az autó, pedig azt hittem már mindent átnyálaztam kismilliószor. Ezüstszürke kasztni, finom, lekerekített vonalakkal, belül az Adaméhez hasonló bézs bőrülések, spéci elektronika, és ami a legfontosabb…nagy betűkkel rajta állt, hogy AKCIÓ!
-  Ez kell! Egyszerűen tökéletes!
- Na látod, csak rám kell bízni. – villantott egy önelégült vigyort, amit kivételesen meg is értettem, mert hálás voltam neki. Már le sem írom mennyi minden miatt, végtelen a lista. Azonnal futott az eladóhoz, amin csak jót mosolyogtam, mert ritka aranyosan rohan. Mintha valami lengéscsillapító lenne benne. Jesszus, agyamra mentek a kocsik! A Rick nevezetű eladóról lesütött, hogy él hal az autókért, de azért arra nem számítottam, hogy majd fél órát regél nekem a járgány előnyeiről, és a márka garanciájáról. Öcsém, nem kell reklámozni, már eldöntöttem, hogy megveszem! Komolyan, mint valami robot, belé van programozva az állandó monológ, mit kell lenyomni az esetleges vevőknek. Már félig a motorháztetőn feküdtem, mikor áttértünk a számlára. Végre! Lehetetlenné vált nem észrevenni, hogy közben Adam már rég a hátsó ülésen terpeszkedett. Hiába, látom őt is a külseje miatt érdeklik a kocsik. Mégis ki nem szarja le mi van belül, meg milyen felni van rajta, milyen a motor stb? Persze, ilyenek vannak, de azok nem mi vagyunk, és ezt szerintem meg lehet érteni. Nem értek én a belső felépitésükhöz. Hurcolja a seggem és ennyi, az alap elvárásnak rég megfelel ez itt.
- Megveszem! – kiáltottam fel, amint szünetelt a mondandójával, nehogy folytassa, mire felcsillant a szeme és az orrom elé tolt egy papírt, majd újabb monológ következett a kisbetűs rész fontosságáról, blablabla, essünk már túl rajta! Gyorsan átfutottam a szöveget, majd aláfirkantottam az iratot és már a kezeim közt is tudhattam a csodajárgány kulcsát. Mint valami rajongó, úgy bámultam a csillogó tárgyat, majd miután kiélvezkedtem magam, beültem a volán mögé. Hozzá tenném, hogy 18 éves korom óta, mióta megszereztem a jogsim (azt sem tudom minek, mert kocsim az nem volt hozzá), nem vezettem, szóval el kellett a segítség. Látva a félelmem, Adam mellém pattant, és miután egy kedves mosollyal lerázta az eladót, kigurultunk az épületből. A motornak semmi hangja nem volt, teljesen úgy éreztem magam, mintha BB BMW-jében ülnék. Egyszerűen csodálatos! Első autónak meg főleg. Bizonytalanul tekertem a kormányt, ugyanis szembe kellett néznem még egy akadállyal…tolatás. A filmekből már kiderült, hogy kukákat fel lehet borítani, de az én közelemben az üzlet üvege állt, szóval rosszabbul járnék.
- Miért félsz ennyire? Ez csak vezetés. Nem lesz semmi gond. Vagy inkább navigáljak? Nincs jogsid?
- De van, csak rég vezettem és nem akarok semmit összetörni, ismerve az ügyességem.
- Ugyan már! Menni fog az. Tekerd alá, aztán lépj a gázra! – mivel profi sofőrrel van dolgom, aki még hulla részegen is többnyire hazatalál, hallgattam a tanácsára, és láss csodát, anélkül, hogy mentőt kellett volna hívni, kijutottam! De valami hiányérzetem támadt…később ki is derült mi okozza, ugyanis Rick eszeveszetten loholt utánunk, míg le nem fordultam egy mellékutcába. Mégis mit akar megint? A vezetés veszélyeiről fog kiselőadást tartani?
- Hölgyem…fizetni elfelejtett. – mekkora egy barom vagyok! Hát ezt felejtettem el! Szinkronban vágtuk fejbe magunkat Adammel, mert ez a dolog, valahogy az ö fejéből is kicsúszott. Olyan vörössé váltott hirtelenjében az arcom, mint a pávián hátsó fele és párszáz „sajnálom” közepette előkotortam a csekket, amit aláírtam és egy utolsó bocsi után a kezébe nyomtam. Morogva zsebre vágta és vissza kullogott a kereskedésbe, mire mindketten nevetésben törtünk ki. Tény, hogy nem leszünk puszipajtások az ürgével, és az is, hogy többet ide be nem teszem a lábam, de legalább vége van és most már legálisan szelhetem az országutat. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése