A reggeli kapkodáshoz nincs is fogható. Komolyan ez a
kedvenc részem a napban. Amúgy rohadtul nem, mert azt sem tudtam hol áll a
fejem, ugyanis még hajnalban haza kellett rohanjak összepakolni a cuccaim,
szembenézni anyámmal és időben a reptérre érni, ami nem tűnt túl egyszerű
feladatnak, tekintve, hogy még taxit is fognom kell. Az ajtónkon belépve
görcsbe rándult a gyomrom és lehajtott fejjel suhantam be a szobámba
összeszedni a szükséges holmit. Természetesen első dolgom volt a
szintetizátorom biztonságosan elrakni, aztán jöttek a ruhák és egyéb kisebb
tárgyak. Miután sikeresen megtöltöttem három bőröndöt, kirakodtam a nappaliba,
hátha megúszom a találkozást a szüleimmel, de tévedtem, ugyanis az egész
família velem nézett farkas szemet.
-Ha azt hiszitek meghátrálok, hát előre szólók, hogy ne is
reménykedjetek!
-Nem erről van szó kislányom. Elfogadjuk a döntésedet, csak
elszeretnénk búcsúzni, ha már nem nagyon óhajtasz velünk találkozni a
közeljövőben.- szólt szokatlanul keserves hangon apa és óvatosan magához ölelt.
Akkor kivételesen rossz embernek éreztem magam, hisz ő volt a családban az
egyetlen aki szívből szeret, én pedig így hálálom meg...még utoljára
megszorítottam, majd Amandára néztem, akinek a szeméből még mindig harag
sugárzott, így rá csak bólintottam. Stweie kissé álmosan ugyan, de oda jött
hozzám és még ő is átölelt, pedig nem volt szokása kifejezni a szeretetét
irántam.
-Légy jó nővérkém és azért néha gyere haza, hogy legyen kit
cseszegetnem. Na jó utat és jól jegyezd meg, amit mondok, mert többet ilyen nem
lesz. Szeretlek.-adott egy puszit az arcomra aztán be is futott a szobájába,
nehogy számonkérhessem mi volt ez. Csak mosolyogva forgattam a szemem, aztán
mielőtt észbe kaphattam volna, apa már rakosgatta is az utcára a csomagjaim,
majd mikor megérkezett a taxi, Amanda mellé állt és szomorkásan búcsút intett.
Tudtam, hogy fogom még látni, mégis olyan hiányérzetem támadt. Hisz mindig vele
éltem, ő tartott ki mellettem a végsőkig, mégis itt hagyom. A sofőr barátságos
mosolyt intézett felém, aztán bedobta a csomagjaim a kocsiba és elindultunk. A
várost még félhomály uralta, ugyanis a hat órási géppel megyünk LA-be, így
olyan öt óra fele járhatott az idő. Nem vagyok hozzászokva a korán keléshez,
így többször is meg kellett ráznom a fejem, hogy legalább a reptérig ne ájuljak
be. Katy szokásához híven késett, amit lerendeztem magamban egy mérgelődő
sóhajjal és addig is kiváltottam a jegyeket. Nem volt sétagalopp magam után
húzni azt a három bőröndöt + a szintit, örültek is nekem az emberek a sorban,
de nem voltam hajlandó felügyeletlenül hagyni őket, mert ahogy ismerem a
szerencsém, biztos valaki lenyúlná őket, vagy csak én nem találnék rájuk. Mert
nem lettem valami túl jó tájékozódási képességgel megáldva, az már szent. Egy
egyenes utcán képes vagyok eltévedni. Ezzel biztos lesznek gondok LA-ben, de
majd hozzászokok. A recepciós közömbös hangon szólított meg, mire kissé
zavartan elővettem fekete hátizsákomból a foglalást igazoló papírt + az
igazolványom, amiket szinte kitépett a kezemből és édeskés illatú rágóját
rágcsálva nyomott a kezembe két jegyet, majd bocsátott útnak. Furcsállom, hogy
lehet egy ilyen monoton alakot berakni portásnak vagy minek, de ez már nem az
én dolgom. Idegesen szemlélve az órámat foglaltam helyet a váróban, mire végre
negyed órával az indulás előtt Katy is betoppant. Szó szerint téptem már a
hajam, hogy hol van már, de mielőtt lenyakazhattam volna, befogta a szám és a
2-es kapu felé irányított, ahol átvizsgálnak a felszállás előtt. Ne aggódj
édesem, lesz elég időnk a gépen arra, hogy kiosszalak. Egyenlőre lerendeztem egy
szúrós pillantással, amit egy levegőbe küldött csókkal nyugtázott, ám mielőtt
azt hihettem volna minden rendben, becsipogott a készülék. Jaj, ne már, most
komolyan muszáj ezt? Az idő vészesen fogyott, a biztonsági őr pedig gyanakvóan
szemlélt, majd egy nyugodt mozdulattal feljebb húzta a pólóm és nevetve
megveregette a vállam. Ez meg mi a jó Istent csinál? Még le is vetkőztet? Oké,
hogy nem jártam sokszor reptéren, de ilyesféle incidensre nem emlékszem, hogy
lett volna. Látva értetlen arcom, megrángatta az övem, aminek a csatján egy
nagy fém A betű csillogott, ezzel megmagyarázva miért is csipogott a gép. Ja,
hogy csak az övem. Mivel már kezdtem azt hinni, komolyan van valami baj,
megnyugodva sóhajtottam egyet és barátnőmmel együtt felsiettünk a repülőre. Szerencsére
a csomagjainkat felviszi valami futószalag, már csak az kéne, hogy itt is
azokkal kelljen szenvednem. Amúgy az az A betű az övemen az én nevemre akar
utalni, nem Adamére, de most hogy végig gondolom akár az is lehetne...hú, de
büszke vagyok magamra, még a nevünk kezdőbetűje is egyezik! Ne tudjátok meg
mennyit elemeztem már a hasonlóságokat, de ezt eddig valahogy nem fedeztem fel.
És ráadásul a nevem első két betűje az ő monogramja! AL-ice. Ááá de jó! Oké,
befejeztem az ujjongást. El sem hiszem, hogy hajnali hatkor ilyeneken tudok
örvendezni. Az élet apró örömei. Bár talán csak amiatt vagyok ilyen hiperaktív,
mert szörnyen izgulok Los Angeles, a ház és a válogatás miatt is. Mi van ha
semmi nem jön össze? Na jó Alice, ezt most hagyd abba! Minden rendben lesz és
kész. Nagy levegő. Még úgy is van két napom felkészülni. Amúgy is tudok
mindent, már csak be kell gyakorolni, hogy Adamet is lenyűgözzem. Ott nem kéne
valami beteges rajongónak tűnnöm, mert azokból már biztos neki is elege van.
Neki profikra van szüksége, nem holmi talpnyalókra. Ezért is kell higgadtnak
maradom és nem csak azon törni a fejem, mit éppen hogy szúrok el. De persze
most is ezen gondolkozom. Oké, tereljük a gondolataim, térjünk vissza az én
folyton késő barátnőmhöz.
-Elárulnád mégis mi a szent szart csináltál te háromnegyed
hatig, hogy nem voltál képes ideérni?
-Nyugi csajszi, elértük és ez a lényeg, nem? A többi csak
részletkérdés. Amúgy, ha érdekel, nem találtam a pénztárcám, az pedig elég
fontos. Főleg mert még a visszaútra is kell jegy. Na izgulsz? Éppen úton
vagyunk álmaid városába és végre szabad vagy.- csapott a combomra, amit egy
nyugtalan vigyorral jutalmaztam és vissza szegeztem a tekintetem az ablakra.
Tudni illik, félek a magasban. Akkor talán pont nem kéne azt bámulni milyen
magasan vagyunk, de hát ez az Alice logika. Fuck the logic! Pont, mint Adam. Na
jó elég volt önmagam hozzáhasonlításából, most már tényleg. Úgy döntöttem a
rövid repülőút további részében lenyugtatom magam egy kis zenével, ami sikerült
is, mert átadtam magam a Never Close Our Eyes ütemeinek és már reflex szerűen
doboltam a combomon az akkordokat. Elhatároztam, hogy a Better Than I Know
Myself-et fogom játszani, mert abban van elegendő szerepe a szintetizátornak is
és nem mellesleg ez a kedvenc számom. Hiába volt rövid az út, Katy egy
szempillantás alatt bealudt, amit hamarosan én is követtem, és már csak arra
keltünk föl, hogy a légi kísérő ébresztget. Ő az ölembe volt dőlve, én meg az
ablaknak, így csodás látványt nyújthattunk, de hát ez van. Kissé zavartan
indultunk a kijárat felé, ahonnan máris megcsapott a város jellegzetes illata,
ami leginkább a kipufogógázból állt, de az sem érdekelt. Végre itt vagyok és
csak ez számít. Újabb küzdés a csomagokért, fél óra mire leintünk egy taxit és
úton voltunk a lakás felé. Mivel halvány lila gőzöm sem volt róla, hogy merre
van az az utca, a taxisra bíztam a dolgot, aki sietősre vette a formát és kis
híján meghaltunk egy kanyarban. De itt mindenki ilyen őrülten vezet, ahogy
elnéztem az autósokat. Abban a pillanatban eldöntöttem, hogy tömegközlekedéssel
fogok járni, mert ott a halálozási esélyem 80%-ról 60-a csökken. Haladás mi? Na
mindegy, én akartam idejönni, viselem a következményeit. Röpke 20 perc alatt
már el is értünk a megbeszélt helyszínre, ami azért nagy szó, mert még dugóba
sem kerültünk. Egy két emeletes ház látványa tárult elém, aranyos kis udvarral
és kissé régies, de közel sem lepusztult formákkal. Bizonytalanul csöngettem
fel, mert szinte biztosra vettem, hogy valamit elírtam, ugyanis egy komplett lakás
nem lehet ilyen olcsó pont Kaliforniában. És mégis. A kaput egy kedves idős
hölgy nyitotta ki előttünk, aki azonnal betessékelt minket a földszinti
nappaliba és töltött egy-egy csésze teát.
-A kiadó lakás ügyében vagytok itt, igaz?- mért végig minket
szokatlanul kicsi szemüvege mögül a néni, mire csak bólogattunk.- Remek. Az ár
nem változott, szóval akkor meg is nézhetnénk élőben is. Az első emeleti lakást
adnám ki. Két kisszoba, egy nappali, egy konyha, fürdő, ebédlő...a kamra és a
tároló lent van a földszinten. Minden bútorral fel van szerelve, mosógép és
hűtő is van, csak egyéb hangtechnikai tárgyak nincsenek. Például Tv, de úgy
gondolom az árhoz képest, korrekt ajánlat. Ketten vennétek ki? Úgy jobb
elosztani is. Nekem nem gond ha akár hatan is laknak fölöttem, eleve nem sokat
vagyok itthon.
-Nem, csak én költöznék be, de még gondolkozok a lakótárs
dolgon. Ezek szerint nem zavarná, ha nappal szólna a szintetizátor? Ugyanis
azon játszok és gyakorolnom kéne...
-Semmi probléma, azt csinálsz kedvesem, amit szeretnél. Nos,
akkor megegyeztünk? Akár most beköltözhetsz, a bérleti díjat csak hó végén
kérem.
-Persze! Maga életmentő, igazán köszönöm.
-Akkor elintézzük a papírmunkát és érezzétek jól magatokat.
Ha bármi baj lenne ezen a számon hívhatsz. Na gyere!- nyújtott át egy
névkártyát, amit bedobtam a táskámba a többi cucc mellé és követtem az
asszonyt. Ez az! Egy problémával kevesebb. És még abszolút lakható is a hely,
közel a belvároshoz. Teljesen beleszerettem. Amint aláírtam mindent,
felrohantunk Katyvel és befoglaltuk a lakást. Boldog mosollyal az arcomon
dőltem le a puha ágyba, a barackszínre festett falakkal körülvett kisszobában.
Talán ez az új élet kezdete, talán végre minden helyre jön.
***
Mivel Katy csak a esti géppel megy haza, beiktattunk egy kis
városnézést is. Izgatottan méregettem a hatalmas épületeket, a nyüzsgő
belvárost és az utcákon előforduló furánál furább embereket. És még Adam a
feltűnő...Mint egy kislány a családi kiránduláson, úgy rohangáltam végig az
utcákon, nyomomban a barátnőmmel, aki alig győzött követni. Mivel nem mondhatom
magam hülyének, folyamatosan daráltam az egyes épületek történetét, amit Katy
lerendezett pár unott ahával, amiért bezsebelhetett pár elégedetlen pillantást
tőlem. Miután már ki sem látszódtunk a szuvenírek alól, eljött a búcsú ideje.
Szomorúan vettem tudomásul, hogy egy jó darabig nem láthatom életem értelmét,
így egy hatalmas öleléssel engedtem útjára. Végig néztem, ahogy a repülő
elrepül a fejem felett, majd egy fájdalmas sóhajjal haza indultam. Igen, nekem
már ez az otthonom. Magam mögött hagyom a san diegoi életem és összeszedem
magam. Ez a célom, és be is fogom teljesíteni, bármibe is kerül.
***
Éppen javában gyakoroltam, mikor hangos csengőszó csapta meg
a fülem és kíváncsian néztem ki az ablakon, ki jött a nénihez. Egy hozzám
hasonló korú hullámos barna hajú lány gördült be a kapun pár csomag
társaságában. Újabb lakó? Talán a fölöttem lévő emeletet bérli ki. Vagy Marie
unokája? (Marie az öreg hölgy akitől bérlem a lakást). Igen bizonyára hozzá jött.
Gondoltam illedelmes és aranyos kislány létemre bemutatkozom, így gyorsan
felkaptam magamra valami vállalható ruhát és leszaladtam hozzájuk.
-Áh ő az, aki bérli a lakást. Alice, ő itt Jessica
Hammilton. Ő is ugyanarra a hirdetésre jelentkezett, mint te tegnap.
-Akkor ki kell költözzek?- nem, ez nem létezik, pedig már
kezdtem azt hinni, hogy minden rendbe jön! Ilyen nincs. Ez nem lehet igaz,
kérlek Istenem mondd, azt, hogy valamit félre értettem! Arcom elhűlt és nagyot
nyelve pillantottam Marie-re, aki értetlenül szemlélte a reakciómat.
-Dehogy is! Éppen most mondtam meg Jessicának, hogy a lakás
már a tiéd, így sajnálatos módon nem tudom befogadni.
-De nincs hova menjek. Most mégis mit csináljak? Hogy
keressek pikk-pakk új lakást magamnak?- szólt elkeseredett hangon a lány, mire
mentő ötletem támadt. Rendben, tudom, hogy túlreagáltam előbb a dolgokat, hogy
az egész életem lepörgött előttem, de szerintem ti is eléggé kiakadtatok volna,
ha hirtelen közlik, hogy más is jelentkezett a házba, ahova épphogy beköltöztél.
-Marie azt mondta lehet lakótársam. Esetleg ha nem zavar,
hogy éjjel nappal a szintetizátort nyúzom, akkor lehetnénk lakótársak. Van egy
kiadó szoba úgy is még. Na mit szólsz?
-Életmentő vagy! Jaj, köszönöm tényleg nagyon hálás vagyok.
Én annak csak örülök, ha nem kell egyedül élnem valahol az Isten háta mögött.
És nem, egyáltalán nem zavar, ugyanis én meg gitározok, szóval én is ilyen
muzikális beállítottságú vagyok.- nevetett rám hálásan, mire intéztem felé egy
kedves mosolyt és a nénire néztem a beleegyező szavakért.
-Rendben, nekem így is jó. Akkor jó ismerkedést, majd a
papírokat később intézzük.- mosolygott, majd behúzta maga mögött az ajtót és
ketten maradtunk Jessicával. Szimpatikus lánynak tűnt és ez a feltételezésem
csak akkor igazolódott be igazán, mikor felhordtuk a cuccait és leültünk kicsit
beszélgetni. Kiderült, hogy ő ugyan helyi, de kidobta a barátja, a szülei pedig
New Yorkban laknak és nem látnák őt szívesen, így kénytelen volt valami helyi
lakást keresni, ugyanis nem hagyhatja itt az állását. Megtudtam azt is, hogy
ügyvédként dolgozik, mivel nem rég végezte el a jogi egyetemet. Szintén barna
szemei csillogtak a fényben ahogy beszélt, és most, hogy jobban szemügyre
vettem, észre kellett vennem, hogy neki is hasonlóan tökéletes az alakja, mint
Katynek, így már megint én maradok a rút kiskacsa. Remek. Mindazonáltal máris
megkedveltem őt, mert közvetlen és aranyos, arról nem is beszélve, hogy nem
utolsó a humora sem. Szóval kikaptam a létező legjobb lakótársat is, így még a
költségeket is felezhetjük. Lehet még ennél is jobb? Maximum ha tényleg
bekerülök Adam bandájába és nem kell újra valami gyorsbüfében robotolnom potom
fizetésért. Ugyanis az kizárt, hogy ennyi pénzből letehessek még egy diplomát
is, szóval kénytelen vagyok beérni a vendéglátóival. Miután elmondta vele mi a
helyzet én következtem, de rövidre vettem a dolgot és inkább azt fejtegettem
miért is vagyok itt. Hatalmas örömömre kiderült, hogy ő is szereti Adamet, bár
nem fanatikus szinten, de nekem már az is épp elég ha valaki a nevén szólítja,
szóval örvendek vala. Arról nem is beszélve, hogy a gitárjához erősítője is
van, amit megígért, hogy ha kérem odaad, így ki is használtam a dolgot és máris
megpróbáltam így eljátszani a dalt. A hangzás ijesztően más volt, így eleinte
bizonytalanul nyomkodtam a billentyűket, de végül annyira belejöttem, hogy még
énekeltem is és Jess állva tapsolt. Csak akkor el ne kezdjek kornyikálni...oké,
hogy nem vagyok hamis, de Adam nyomába se érhetek és biztos nem jutalmazná a
dolgot, hogy az ő dalával próbálkozom.
-Bravo Alice bravo! Ezer százalék, hogy felvételt nyersz, ez
tökéletesen sikerült! Szóval ne izgulj nagyon. Amúgy is ha nem bánod
elkísérlek. Már csak azért is, hogy ne kapj szívinfarktust. Majd drukkolok a
színfalak mögött. Mondd csak...a Fevert eltudod játszani? Mert nekem
basszusgitárom van és azt még én is tudom. Duettezhetnénk! Hogy addig se a
felvételin vagy min kattogjon az agyad. Na benne vagy?
-Naná! Másik kedvenc számom. Akkor dugd be a gitárod és
kezdhetünk.- vigyorogtam minden eddiginél szélesebben, amitől már fájt is az
arcom, de különösebben nem érdekelt. Végre valaki, aki normális! Órákon át
zenéltünk, megtanítottam neki pár további számot is, és kiderült, hogy neki is
legalább olyan jó a hangja, mint nekem. Csak este fejeztük be, mikorra már
mindketten elfáradtunk.- Ha mégsem kerülnék be, mi is alakíthatnánk egy
zenekart hallod, már csak egy énekes, gitáros és dobos kell, mi pedig lennénk a
háttérénekesek.
-Benne vagyok! És mi lenne a nevünk? Glamsisters?
-Nem is rossz ötlet.- erre persze mindketten nevettünk,
aztán mindenki befoglalta a saját kis ágyát és álomra hajtottuk a fejünket.
***
Ez a nap is eljött. El sem hiszem, tényleg itt vagyok!
Izgatottan néztem végig az égbe törő épületeken, a várakozó embereken és a
riportereken, akik végigjárták az egész sort. Igen, mert már ott vártam az
életet jelentő sorban vagy fél órája Jessel, aki nélkül a büdös életben nem
találtam volna meg a sok egyforma ház között pont ezt. Mindegyik csak
ablakokból áll, egyedüli különbség rajtuk esetleg a magasságuk, vagy hogy
milyen reklámok vannak rajtuk. Ezen speciel egy Coca-Cola reklám díszelgett,
alatta egy molyfingnyi kis papírral, ami a válogatás helyszínére utalt.
Szerencsére volt akkora ügyességem, hogy messziről kiszúrtam rajta Adam nevét,
így legalább tudtuk miért is állunk sorba. Ugyanis Jess elmondása szerint nem
ritka, hogy a hotdogos helyett egy piercingesnél állsz sorba teljesen
véletlenül. Furcsa mód még nem éreztem a gombócot a torkomban, szóval
valószínűleg a tudatalattim még nem igazán fogta fel mire is készülök. Viszont
amint a riporter pont kiszúrt engem, kezdtem felfogni a dolgot és alig bírtam
valami értelmeset kinyögni. Szerencsére egy olyan nőt fogtam ki, aki
folyamatosan oldotta a hangulatot és végül egész jól elbeszélgettünk, így az
izgalom is lankadt. Forró egy nap volt, már-már a nyárhoz közeledve, szóval
bármit megadtam volna egy hűsítő jégkásáért, de persze a közelben egy sem volt
a sor pedig nem óhajtott haladni. Már a barátnőm is az aszfalton fetrengett, mert
ott hagyni meg nem akart, mivel akkor biztos behívnak, így inkább velem együtt
szenvedett. Volt időm végigmérni az összes jelentkezőt és kifejezetten
különcnek éreztem magam a letisztult, egyszerű stílusommal, ugyanis ma sem
voltam hajlandó másképp öltözködni, mint a hétköznapokban. Elvégre Adam az
igazi énünk akarja megismerni, nem? Hát akkor meg nem fogom magam produkálni.
Láttam felzselézett hajú punkokat, elfolyt sminkű emokat, gótokat bakancsban és
miniszoknyában, transzikat, és totális Adam imitátorokat is, szóval elég
vegyesen voltunk. A legmerészebb jelentkező mégis egy 70 év körüli nagymami
volt magastalpú cipőben és bőr cuccokban valahol a sor elején. Ilyet sem minden
nap lát az ember, bár kezdtem őt félteni, hogy még napszúrást kap a nagy melegben.
Főleg, mert jóval hamarabb már itt lehetett, mint a válogatás kezdete, mivel mi
is fél órával korábban érkeztünk, és mégis csak félúton járunk. Kezdtem
elbizonytalanodni, ugyanis valakit az sem tartott vissza, hogy az utcán állunk,
mert nyugodtan gyakoroltak és olyan profizmusról adtak tanúbizonyságot, hogy az
én tehetségem messze eltörpül mellettük. 99,99999%-osnak éreztem annak az
esélyét, hogy úgy ahogy vagyok elfelejtenek a zsűrizők ennyi profi és egyéniség
mellett. Nem mintha én nem lennék bizonyos szempontból egyedi, de az inkább a
személyiségemben mutatkozik meg, nem a külsőmben. Általában arról vagyok híres,
hogy sosem hátrálok meg, mindig halál magabiztosan vágok bele mindenbe, de most
valahogy minden eddigi ilyesfajta tulajdonságom a mélybe veszett, és a
bejárathoz közeledve egyre inkább magával ragadott a bizonytalanság és haza
akartam menni. Mégis milyen hülye reményeket ápolgattam magamban, hogy valaha
is felvesznek egy ilyen híres csapatba? Tiszta hülye vagyok, annyi nálam
megfelelőbb személy van erre a posztra, pont engem nem fognak kiszúrni, mint a
szürke kisegér. Jobban mondva fekete, de ez már csak részletkérdés. Kezdett
felfordulni a gyomrom, amit Jess is észrevett és két vállam megfogva nézett a
szemembe, hátha vissza tudja adni, az elveszett reményem.
-Alice ne add már most fel! Ha már itt vagyunk meg kell
próbálnod, nem fordulhatsz vissza ha már két kurva órát kivártam veled a
negyven fokban tűző napon. Ez volt minden álmod, ugye nem akarod feladni, csak
mert nem a legbiztatóbbak az előjelek? Lehet, hogy pont az egyszerűségeddel
fogsz kitűnni ennyi hülye páva közt. Adamnek mire beérsz biztos a töke is tele
lesz a sok magamutogató egyénnel, örülni fog neki, hogy talál egy normálisat
is. Higgy nekem, érdemes bemenni, és ha mégsem jön össze, akkor sincs minden
veszve. De erre most ne is gondolj, csak arra, hogy menni fog és imádni fognak.
Na ha már hegyi beszédet tartottam, betartod a tanácsom? Ha nem akarod, akkor
meg leszarom, akkor is bemész, mert azt mondtam.- nevetett megveregetve a vállam
és tényleg adott valami erőt, de amint bent találtam magam a kapun, újra
elöntött az izgalom és mély levegőt véve töltöttem ki a jelentkezési lapot,
amit egy kedves mosollyal leraktam a többi mellé és vártam a halálom. Egyre
csak fogytak előlem az emberek, egyesek sírva, mások dühöngve távoztak a
teremből, ahonnan egy pillanatra megpillantottam a pult mögött nevetgélő
Adamet. A szívem egy percre talán meg is állt, mert Jess rázott vissza a
valóságba, azzal az indokkal, hogy még fél óráig lehetőleg ne dőljek ki. Az
eddig magabiztos egyének is egyre bizonytalanabbá váltak, ahogy a végső kapuhoz
kerültek és azon kaptam magam, hogy már csak az előttem ácsorgó gót lány van
hátra és rajtam a sor. Ijedt pillantást intéztem Jessica felé, aki a derekamnál
fogva vissza fordított az ajtó felé, hogy szedjem végre össze magam. A percek
ijesztően lassan teltek, már lassan a mellettem lévő körmét rágtam, mikor
valahonnan az én nevem hallottam kiszűrődni, de annyira el voltam foglalva a
saját aggodalmas gondolataimmal, hogy fel se tűnt és az ajtó másik oldalán
találtam magam. Gyerünk Alice most szedd össze magad, nem vallhatsz kudarcot!
Erőltess fel egy mosolyt, hogy ne nézzenek totális hülyének és vágj bele!
Basszus elfelejtettem hogy kezdődik, egyáltalán mit akartam játszani? Ááááá
teljes káosz! Kiégett az agyam.
-Szia kedvesem, na mit hoztál nekünk?- köszöntött szívélyes
mosollyal Adam, majd a papírjai közt kezdett kutakodni és egy elégedett vigyor
kíséretében előhalászta a több száz közül az én jelentkezési lapomat.- Alice
Wood. Szép neved van. Na majd meglátjuk, hogy tudsz-e is olyan szépen játszani.
Nyugodj meg, nem harapok, érezd csak otthon magad!
-Oh, heló és köszi. A Better Than I Know Myselfet fogom
játszani. Remélem elnyerem a tetszésetek.- ja igen, mert nagy zavaromban
elfelejtettem megemlíteni, hogy a zsűriben helyet foglal Tommy, Ashley és Isaac
is, azaz a banda másik része. De jó nekem, nem elég, hogy egy embernek kell
megfeleljek, még ők is engem néznek. Végül is ki mást néznének...ezt a hülye
fejemet. Egy zavart mosoly után elhelyezkedtem a szintetizátor mögött, vettem
egy mély levegőt és csak úgy ahogy voltam, belekezdtem. Nem gondolkoztam azon
melyik hang melyik után jön, elengedtem magam és úgy a felétől már azt sem
észleltem, hogy magának Adam Lambertnek zenélek. Magával ragadott a ritmus és
szinte hallottam, ahogy Adam rá énekel. A végén felnyitottam a szemeim és egy
jóval felszabadultabb vigyorral, mint az elején álltam eléjük.
-Ez nagyon állat volt kislány! Ja és mellesleg szép a
hangod.- kacsintott rám, mire értetlen pillantást szegeztem felé és felnevetett
azzal az imádni való hangján.- Ja, hogy fel sem tűnt? Benned aztán tényleg él a
zene, ha még azt is figyelmen kívül hagyod, hogy végig énekelted az egészet. De
mielőtt félreértenéd, jól sikerült, elmehetnél vokalistának is. Hmm...mit
gondoltok srácok?
-Engem meggyőzött. Nem olyan kirívó és nagyképű, mint az
összes többi, akik eljátszották a nagymenőt, csak hogy rád hasonlíthassanak és
pont ez a szimpatikus benne. Hogy önmagát adja. Érdemes visszahívni, rejlik még
benne tehetség úgy hiszem és még a hangja is szép.- mosolygott rám Tommy is,
akinek sugárzott a szeméből a végtelen szeretet és tisztelet, amit Adam váltott
ki belőle. Olyan ölelnivaló mindkettő! De jésszusom maga Adam Lambert dícsért
meg!!! Kész, szívrohamot kaptam, már csak a testem van köztetek. Fel sem fogtam
igazán onnantól fogva az elhangzottakat, hogy ő szólt hozzám, így el sem tudom
mondani mit fűzött az előadásomhoz Isaac és Ashley, csak annyi maradt meg
bennem, hogy adtak egy cédulát Adam aláírásával, hogy visszahívnak délutánra
egy utolsó válogatásra, hogy kiderüljön kit vesznek fel. Akkor...most..komolyan
esélyes vagyok rá? Én? Egy kis senki San Diegoból? Mégis érdemes volt
reménykedni! Hátha tovább is eljutok, egészen odáig, hogy a bandában találom
magam. Már nincs megállás, nem fordulhatok vissza és nem is akarok. Az egyik
álmom már azzal teljesült, hogy személyesen találkozhattam a példaképemmel.
Igazából nem tudok ehhez többet hozzáfűzni, megállt körülöttem a világ. Letörölhetetlen
vigyorral az arcomon ugrottam Jessica karjaiba, aki aggódva várta az eredményt.
-Vissza hívtak, vissza hívtak úristen!!! Maga Adam hívott
vissza nézd!- nyomtam ujjongva a kezébe a papírt, amin alig futott végig a
tekintete, már is a nyakamba ugrott és együtt örvendeztünk az épület kellős
közepén, de hol érdekelt már engem, hogy teljesen hülyének néznek? Sehol.
-Tudtam, hogy sikerülni fog csajszi! Isteni vagy, még őt is
meggyőzted. Te hallod ha bejutsz, én sárga fekete fehérneműben fogok végigfutni
az utcán! (ugyanis a Trespassing albumképe szerint a fő téma a sárga-fekete
vagyis a light és a darkside)
-Na azt megnézném.- nevettem és még utoljára magamhoz
öleltem a cetlit, majd miután kicsit lenyugodtam, kifutottunk egy fagyizóig,
ahol végre lehűthettük magunkat a forróságban. Bár amennyire tengett bennem az
adrenalin, azt csak akkor szüntethettem volna meg, ha kiugrok egy repülőből.
Még 4 óra és újra látom őt! Csak ez járt a fejemben, már a másodperceket is
számoltam, mennyi van hátra az ismételt találkozásig. Jess csak vigyorogva
forgatta rajtam a szemeit, aztán inkább hazafelé vettük az irányt, hogy végre
frissen és szépen lásson Adam, ne mint egy izzadt banyát. Akartam egy kis
változatosságot is vinni a dologba, így gyorsan gyakorolni kezdtem a Soaked-et
is, ugyanis abban kifejezetten sok szerepe van a szintetizátornak, és ha már
egyszer hallott énekelni, lehet most is akar majd, így olyat kellett
választanom, ami perfektül megy. Addig a barátnémra bíztam az öltözékem, hogy
találjon ki valamit, amíg én elkészülök. 2 órányi folyamatos gyakorlás után
berohantam a fürdőbe, mivel rájöttem, hogy még szart se csináltam és hamarosan
indulni kéne. Egy gyors zuhanyzás, öltözködés és újra a tükör előtt álltam,
hogy feldobhassak valami szexi sminket. Mivel Ad nem szereti, ha utánozzák,
most kivételesen sajátosra vettem a formát és miután Jess már össze vissza
szentségelt, hogy haladjak már, kifutottam az ajtón és bevágódtam az autójába.
Igen, mert neki van jogsija meg kocsija is, és legalább nem úgy vezet, mint egy
közönséges los angelesi, mert nem támad halálérzetem minden egyes kanyarban.
Csak minden másodikban....haladás. Mindegy, most eleve nem volt időm válogatni,
mert kezdtünk kifutni az időből és nem állt szándékomban elkésni. Most jogosan
kérdezhetnétek, hogy akkor mit gyakoroltam egy 3 perces számon 2 órán át, de a
válaszom az lenne, hogy sosem lehet elég profi az ember. Mikor újra az ismerős
épület elé értünk már kevésbé éreztem magam rosszul, mint pár órával ezelőtt,
inkább egy egészséges izgalom volt bennem, de semmi egyéb, hisz már nem
veszíthetek semmit. Tetszett neki az előadás, annyira nem szúrhatom el, hogy
most valami rosszat mondjon rá. Még utoljára magamhoz öleltem Jessicát, aki a
fenekemre csapva kívánt sok szerencsét, mire nyelvet nyújtottam rá és
befutottam a kijelölt terembe. Mindössze öten ácsorogtunk ott. Két Adamnek
öltözött lány, egy egyszerű stílusú fekete hapsi és még kettő egészen
normálisnak tűnő korombeli. Ők sem voltak hétköznapi ruhában, így még mindig
különcnek éreztem magam, szóval csendesen helyet foglaltam az egyik széken és
az órát bámulva vártam, hogy betoppanjon a mi kis sztárunk. A dolog nem
váratott sokat magára, ugyanis perceken belül széles vigyorral az arcán sétált
be közénk és egyenként köszöntött mindenkit. Úgy látszott csak én olvadok a
mosolyától, így össze kellett szednem magam. Most már igazán nem kell úgy
viselkednem, mint egy hülye rajongónak, gyerünk Alice légy önmagad!
-Gyertek csak be, egyszerre fogunk titeket meghallgatni,
hogy biztosak lehessünk a döntésünkben. Szeretném veletek tudatni azonban, hogy
mindnyájan szuperek vagytok, nem hiába választottunk titeket a több százból,
szóval annak a négynek, aki ma üres kézzel távozik üzenem, hogy ne keseredjen
el, mert kivételes tehetség rejlik benne, és bármikor felfedezhetik. Nos, nem
is húznám tovább az időt, gyertek be!- mivel én vagyok a legkisebb én és Adam
maradtunk utoljára, aki biztatóan rám mosolygott, majd helyet foglalt a többi
zsűriző között. Istenem, csak add, hogy ne essek össze az örömtől, hogy életem
értelme engem figyel és még aranyos is. Annyira közvetlen, nem is gondoltam
volna. Oké, ideje megnyugodni, mindjárt én jövök. Egymás után játszottuk el a
számokat, így volt szerencsém hallani a többieket is, de persze ki maradt
utoljára? Na ne már, hogy én? Hát de. Mire rám került a sor, mindenki távozott
így csak a zsűri és én voltunk a teremben.
-Kezdheted.- szólt kedvesen Tommy, mire bólintottam és egy
újabb mély levegő után belekezdtem a Soaked-be. Ámulva néztek, ugyanis a
többség nem választotta ezt a számot, mivel bőven van benne elrontani való, de
az én választásom pont ezért esett erre. Könnyedén cikáztam az akkordok között
és újra szabadjára engedtem a hangom, azonban továbbra sem észleltem ebből
semmit, mert lehunytam a szemem és csak arra koncentráltam, hogy élvezhető
legyen, amit csinálok. Egyes soroknál beugrott pár rossz emlék, így még
hitelesebbé vált a megtört hangom és azon kaptam magam, hogy Adam is velem
együtt énekel. Ettől csak jobban felbátorodtam és a szám végére azt kellett észre
vennem, hogy csorognak a könnyeim. Szégyenlősen kaptam elő egy zsepit és a
sminkemre ügyelve törölgettem le a kívánatlan könnycseppeket, mire maga Adam
odalépett hozzám és magához ölelt. Alig tértem magamhoz. Most komolyan
önszántából ér hozzám? Pont ő? Nem, ezt biztos csak álmodom.
-Nyugalom kislány, nem tudom mi ringatott meg, de minden
rendben van. Engem nagyon is meggyőztél, a hangod tele van érzelemmel, bármit
ki tudsz énekelni és közben tökéletesen nyomod a szintit. Személyiségben is
megnyerőnek tűnsz. Úgy érzem jól fogok dönteni, mikor kell. Oké srácok hívjátok
be a többieket! Eredményhirdetés.- egy pillanat műve volt az egész és újra a
székében ücsörgött én pedig egyedül maradtam a hangszerem mögött. Fel sem
fogtam igazán miket mondott, leragadtam annál, hogy átölelt. Az az
ölelés...Istenem, annyira őszintének tűnt. Pedig még csak nem is ismer. Mikor
mindenki a helyén állt, Adam elénk lépett és körbe-körbe járkálva sorolta
mindenkiről a véleményét. Mivel rólam már elmondta, engem kihagyott és mikor
végzett a mondanivalójával, Tommy mellé lépve vett egy mély levegőt és...-Én
már döntöttem. És szerintem ezzel a többiek is egyet fognak érteni. Nehéz volt
a döntés, mert mindnyájan értetek ahhoz, amit csináltok, de csak egyikőtöknél
tapasztaltam igazi szenvedélyt és az a személy nem más, mint Robin Willkinson.-
tudtam…tudtam, hogy nem leszek elég jó. Most minden egész összetört,
borzasztóan csalódott vagyok. Pedig már kezdem azt hinni…életképtelen felvetés,
sosem lett volna esélyem, már ez is nagy szó, hogy idáig eljutottam. Akkor mély
levegő és…állj. Miért nem örvendezik senki? Hisz van már győztes, én speciel
Adam nyakában kötnék ki, ha az én nevem hangzott volna el. Mindenki értetlenül
bámul, a sztár meg csak nevet. Most elárulnád ebben mi olyan mulatságos? Ez
nekem nem esik le, bár már lehet csak a sokkhatás miatt zokni az agyam.- Csak
vicceltem srácok, ilyen jelölt nincs is, mint már rájöhettetek. A valódi
győztes Alice Wood! Gratulálok kislány, üdvözöllek a GlamBandben! És bocsi az
előzőért, nem bírtam kihagyni.
-Hogy te milyen egy troll vagy, szegények a szívinfarktus
szélén állnak, te meg még húzod az idegeiket. Borzalmas vagy.- forgatta a
szemeit vigyorogva Tommy, mire Ad vigasztaló csókot küldött neki a levegőben és
újra felénk fordult.
-A többieknek köszönöm a részvételt és viszlát! Remélem
sokra fogjátok még vinni az életben, mert egytől egyig megérdemlitek. Te pedig
Alice gyere a földszinti szobába a kis barátnőddel együtt, miután
kiörvendeztétek magatokat, szeretnék beszélni veled kicsit. Sziasztok!- úgy
tűnt el, mintha ott se lett volna, én mégis minden egyes pillanatra emlékszem
az elmúlt napból. Ledermedve álltam a szintetizátor mögött, míg a többiek hol
gratuláltak, hol sírásban törtek ki és rohantak a kijárat felé. De mindezekből
már semmit sem észleltem. Az agyam úgy hiszem teljes mértékben bekrepált.
Komolyan bevettek! A példaképemmel fogok dolgozni! Ááááááá ez biztos csak egy
álom, de nem az, ez a valóság és tényleg így van és tényleg ő volt itt és én és
ő és….kész, rövidzárlatos lettem. Ezt nem lehet ésszel felfogni! Mint egy dinka
bolha, Jess úgy ugrott rám, ezzel a földre teperve engem és visszarántott a
valóságba.
-Ember te is azt hallottad, amit én? Adam a te neved mondta
és lehívott magához! Sikerült Alice sikerüüüüült!!! Élsz még?
-Ha…kicsit..lejjebb…
-Jaj, bocsi tényleg észre sem vettem, hogy rajtad ülök
éppen.- nevetett és felsegített a földről, ugyanis eddig a tüdőmön
terpeszkedett csak úgy nyugodtan. Hang sem jött ki a számon, szótlanul a
nyakába ugrottam, mindössze pár halk visongást hallattam és percekig
ölelgettem, mikor végre felszólalt.- Nem akarom megrontani az ünneplést, de
szerintem húzzunk le Adamhez, mert már vár rád.- se szó se beszéd, megragadtam
a lány csuklóját és egyenesen az Adam nevével díszített ajtóig vonszoltam magam
után, de ott megtántorodtam. Jessica csak forgatta a szemeit és egy laza
mozdulattal belökött az ajtón, aminek az lett az eredménye, hogy kis híján újra
a padlón kötöttem ki. Még éppen megtudtam kapaszkodni az asztalban, így talán a
kanapén ücsörgő srácnak sem tűnt fel. Ja, de mégis, mert rám villantotta 1000
Wattos vigyorát és intett, hogy üljek mellé.
-Látványos érkezés drágám, egyre szimpatikusabb vagy nekem.-
felnevetett és szembe fordult velem, amitől csak még jobban zavarba jöttem és
küzdöttem a gombóccal a torkomban.- Nyugalom, én is csak ember vagyok,
mellesleg nem harapok csak ölelgetek. Mély levegő!
-Jó, tudom bocsi, csak olyan furcsa nekem még ez a helyzet.
Eddig csak a falamon láttalak meg a Tv-ben most meg itt ülsz velem szemben és már
én is a csapat tagja vagyok…
-Ismerős érzés. Kb velem is ez volt, mikor az Idol után
sorra találkoztam a híres emberekkel én meg egy kalap szarnak éreztem magam
mellettük. De hozzászokik az ember. Neked is menni fog. Na akkor gyorsan
ledarálom a tudnivalókat, mert sietnem kell. Ezen a számon elérsz bármi van,
két nap múlva pedig várlak az új klipem forgatásán. Idáig lesz nyugalom, utána
pedig bele kell húznunk rendesen, mert megjelenik az album és a fellépéseket
fellépések fogják követni, szóval próbálnunk kell. De nem akarlak előre
rémisztgetni, egyenlőre csak pihend ki magad, majd az adott pillanatban
meglátjuk hogy bírod a strapát. Nos, én akkor mentem is, akkor majd
találkozunk.- egy utolsó csábos pillantás és volt Adam, nincs Adam. De az én
szívem még mindig 200-on vert és csak meredten bámultam a stílusos kis
névjegykártyát, amit az imént nyomott a kezembe. Ez nem egy álom. Tényleg vele
fogok dolgozni. Hátha kis segítséggel sikerül majd felfognom. Tudom, tök
nevetséges, hogy ennyire nehéz a felfogásom, de azért ez nem éppen mindennapi
történés. Kis senkiből hirtelen egy sztár bandájába kerültem. Ráadásul a
kedvencemébe! Én vagyok a világ legszerencsésebb embere.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése