26. fejezet

/ gyerekek egy ideig nem jön új rész mert elromlott a gépem, szüleimén pedig nem írhatok szóval amíg nem kapok újat, esélytelen a blogom folytatása :(  igyekszek a spórolással, ugyanis a nagy részét nekem kell majd fizetni, de valószínűleg hónapokig ki lesz halva az oldal :/ szóval ezzel a résszel szeretnék tőletek elköszönni és kifejezni a sajnálatomat a dolog iránt :( bye readers <3/

A reggeli kapkodáshoz nincs is fogható. Komolyan ez a kedvenc részem a napban. Amúgy rohadtul nem, mert azt sem tudtam hol áll a fejem, ugyanis még hajnalban haza kellett rohanjak összepakolni a cuccaim, szembenézni anyámmal és időben a reptérre érni, ami nem tűnt túl egyszerű feladatnak, tekintve, hogy még taxit is fognom kell. Az ajtónkon belépve görcsbe rándult a gyomrom és lehajtott fejjel suhantam be a szobámba összeszedni a szükséges holmit. Természetesen első dolgom volt a szintetizátorom biztonságosan elrakni, aztán jöttek a ruhák és egyéb kisebb tárgyak. Miután sikeresen megtöltöttem három bőröndöt, kirakodtam a nappaliba, hátha megúszom a találkozást a szüleimmel, de tévedtem, ugyanis az egész família velem nézett farkas szemet.

-Ha azt hiszitek meghátrálok, hát előre szólók, hogy ne is reménykedjetek!

-Nem erről van szó kislányom. Elfogadjuk a döntésedet, csak elszeretnénk búcsúzni, ha már nem nagyon óhajtasz velünk találkozni a közeljövőben.- szólt szokatlanul keserves hangon apa és óvatosan magához ölelt. Akkor kivételesen rossz embernek éreztem magam, hisz ő volt a családban az egyetlen aki szívből szeret, én pedig így hálálom meg...még utoljára megszorítottam, majd Amandára néztem, akinek a szeméből még mindig harag sugárzott, így rá csak bólintottam. Stweie kissé álmosan ugyan, de oda jött hozzám és még ő is átölelt, pedig nem volt szokása kifejezni a szeretetét irántam.

-Légy jó nővérkém és azért néha gyere haza, hogy legyen kit cseszegetnem. Na jó utat és jól jegyezd meg, amit mondok, mert többet ilyen nem lesz. Szeretlek.-adott egy puszit az arcomra aztán be is futott a szobájába, nehogy számonkérhessem mi volt ez. Csak mosolyogva forgattam a szemem, aztán mielőtt észbe kaphattam volna, apa már rakosgatta is az utcára a csomagjaim, majd mikor megérkezett a taxi, Amanda mellé állt és szomorkásan búcsút intett. Tudtam, hogy fogom még látni, mégis olyan hiányérzetem támadt. Hisz mindig vele éltem, ő tartott ki mellettem a végsőkig, mégis itt hagyom. A sofőr barátságos mosolyt intézett felém, aztán bedobta a csomagjaim a kocsiba és elindultunk. A várost még félhomály uralta, ugyanis a hat órási géppel megyünk LA-be, így olyan öt óra fele járhatott az idő. Nem vagyok hozzászokva a korán keléshez, így többször is meg kellett ráznom a fejem, hogy legalább a reptérig ne ájuljak be. Katy szokásához híven késett, amit lerendeztem magamban egy mérgelődő sóhajjal és addig is kiváltottam a jegyeket. Nem volt sétagalopp magam után húzni azt a három bőröndöt + a szintit, örültek is nekem az emberek a sorban, de nem voltam hajlandó felügyeletlenül hagyni őket, mert ahogy ismerem a szerencsém, biztos valaki lenyúlná őket, vagy csak én nem találnék rájuk. Mert nem lettem valami túl jó tájékozódási képességgel megáldva, az már szent. Egy egyenes utcán képes vagyok eltévedni. Ezzel biztos lesznek gondok LA-ben, de majd hozzászokok. A recepciós közömbös hangon szólított meg, mire kissé zavartan elővettem fekete hátizsákomból a foglalást igazoló papírt + az igazolványom, amiket szinte kitépett a kezemből és édeskés illatú rágóját rágcsálva nyomott a kezembe két jegyet, majd bocsátott útnak. Furcsállom, hogy lehet egy ilyen monoton alakot berakni portásnak vagy minek, de ez már nem az én dolgom. Idegesen szemlélve az órámat foglaltam helyet a váróban, mire végre negyed órával az indulás előtt Katy is betoppant. Szó szerint téptem már a hajam, hogy hol van már, de mielőtt lenyakazhattam volna, befogta a szám és a 2-es kapu felé irányított, ahol átvizsgálnak a felszállás előtt. Ne aggódj édesem, lesz elég időnk a gépen arra, hogy kiosszalak. Egyenlőre lerendeztem egy szúrós pillantással, amit egy levegőbe küldött csókkal nyugtázott, ám mielőtt azt hihettem volna minden rendben, becsipogott a készülék. Jaj, ne már, most komolyan muszáj ezt? Az idő vészesen fogyott, a biztonsági őr pedig gyanakvóan szemlélt, majd egy nyugodt mozdulattal feljebb húzta a pólóm és nevetve megveregette a vállam. Ez meg mi a jó Istent csinál? Még le is vetkőztet? Oké, hogy nem jártam sokszor reptéren, de ilyesféle incidensre nem emlékszem, hogy lett volna. Látva értetlen arcom, megrángatta az övem, aminek a csatján egy nagy fém A betű csillogott, ezzel megmagyarázva miért is csipogott a gép. Ja, hogy csak az övem. Mivel már kezdtem azt hinni, komolyan van valami baj, megnyugodva sóhajtottam egyet és barátnőmmel együtt felsiettünk a repülőre. Szerencsére a csomagjainkat felviszi valami futószalag, már csak az kéne, hogy itt is azokkal kelljen szenvednem. Amúgy az az A betű az övemen az én nevemre akar utalni, nem Adamére, de most hogy végig gondolom akár az is lehetne...hú, de büszke vagyok magamra, még a nevünk kezdőbetűje is egyezik! Ne tudjátok meg mennyit elemeztem már a hasonlóságokat, de ezt eddig valahogy nem fedeztem fel. És ráadásul a nevem első két betűje az ő monogramja! AL-ice. Ááá de jó! Oké, befejeztem az ujjongást. El sem hiszem, hogy hajnali hatkor ilyeneken tudok örvendezni. Az élet apró örömei. Bár talán csak amiatt vagyok ilyen hiperaktív, mert szörnyen izgulok Los Angeles, a ház és a válogatás miatt is. Mi van ha semmi nem jön össze? Na jó Alice, ezt most hagyd abba! Minden rendben lesz és kész. Nagy levegő. Még úgy is van két napom felkészülni. Amúgy is tudok mindent, már csak be kell gyakorolni, hogy Adamet is lenyűgözzem. Ott nem kéne valami beteges rajongónak tűnnöm, mert azokból már biztos neki is elege van. Neki profikra van szüksége, nem holmi talpnyalókra. Ezért is kell higgadtnak maradom és nem csak azon törni a fejem, mit éppen hogy szúrok el. De persze most is ezen gondolkozom. Oké, tereljük a gondolataim, térjünk vissza az én folyton késő barátnőmhöz.

-Elárulnád mégis mi a szent szart csináltál te háromnegyed hatig, hogy nem voltál képes ideérni?

-Nyugi csajszi, elértük és ez a lényeg, nem? A többi csak részletkérdés. Amúgy, ha érdekel, nem találtam a pénztárcám, az pedig elég fontos. Főleg mert még a visszaútra is kell jegy. Na izgulsz? Éppen úton vagyunk álmaid városába és végre szabad vagy.- csapott a combomra, amit egy nyugtalan vigyorral jutalmaztam és vissza szegeztem a tekintetem az ablakra. Tudni illik, félek a magasban. Akkor talán pont nem kéne azt bámulni milyen magasan vagyunk, de hát ez az Alice logika. Fuck the logic! Pont, mint Adam. Na jó elég volt önmagam hozzáhasonlításából, most már tényleg. Úgy döntöttem a rövid repülőút további részében lenyugtatom magam egy kis zenével, ami sikerült is, mert átadtam magam a Never Close Our Eyes ütemeinek és már reflex szerűen doboltam a combomon az akkordokat. Elhatároztam, hogy a Better Than I Know Myself-et fogom játszani, mert abban van elegendő szerepe a szintetizátornak is és nem mellesleg ez a kedvenc számom. Hiába volt rövid az út, Katy egy szempillantás alatt bealudt, amit hamarosan én is követtem, és már csak arra keltünk föl, hogy a légi kísérő ébresztget. Ő az ölembe volt dőlve, én meg az ablaknak, így csodás látványt nyújthattunk, de hát ez van. Kissé zavartan indultunk a kijárat felé, ahonnan máris megcsapott a város jellegzetes illata, ami leginkább a kipufogógázból állt, de az sem érdekelt. Végre itt vagyok és csak ez számít. Újabb küzdés a csomagokért, fél óra mire leintünk egy taxit és úton voltunk a lakás felé. Mivel halvány lila gőzöm sem volt róla, hogy merre van az az utca, a taxisra bíztam a dolgot, aki sietősre vette a formát és kis híján meghaltunk egy kanyarban. De itt mindenki ilyen őrülten vezet, ahogy elnéztem az autósokat. Abban a pillanatban eldöntöttem, hogy tömegközlekedéssel fogok járni, mert ott a halálozási esélyem 80%-ról 60-a csökken. Haladás mi? Na mindegy, én akartam idejönni, viselem a következményeit. Röpke 20 perc alatt már el is értünk a megbeszélt helyszínre, ami azért nagy szó, mert még dugóba sem kerültünk. Egy két emeletes ház látványa tárult elém, aranyos kis udvarral és kissé régies, de közel sem lepusztult formákkal. Bizonytalanul csöngettem fel, mert szinte biztosra vettem, hogy valamit elírtam, ugyanis egy komplett lakás nem lehet ilyen olcsó pont Kaliforniában. És mégis. A kaput egy kedves idős hölgy nyitotta ki előttünk, aki azonnal betessékelt minket a földszinti nappaliba és töltött egy-egy csésze teát.

-A kiadó lakás ügyében vagytok itt, igaz?- mért végig minket szokatlanul kicsi szemüvege mögül a néni, mire csak bólogattunk.- Remek. Az ár nem változott, szóval akkor meg is nézhetnénk élőben is. Az első emeleti lakást adnám ki. Két kisszoba, egy nappali, egy konyha, fürdő, ebédlő...a kamra és a tároló lent van a földszinten. Minden bútorral fel van szerelve, mosógép és hűtő is van, csak egyéb hangtechnikai tárgyak nincsenek. Például Tv, de úgy gondolom az árhoz képest, korrekt ajánlat. Ketten vennétek ki? Úgy jobb elosztani is. Nekem nem gond ha akár hatan is laknak fölöttem, eleve nem sokat vagyok itthon.

-Nem, csak én költöznék be, de még gondolkozok a lakótárs dolgon. Ezek szerint nem zavarná, ha nappal szólna a szintetizátor? Ugyanis azon játszok és gyakorolnom kéne...

-Semmi probléma, azt csinálsz kedvesem, amit szeretnél. Nos, akkor megegyeztünk? Akár most beköltözhetsz, a bérleti díjat csak hó végén kérem.

-Persze! Maga életmentő, igazán köszönöm.

-Akkor elintézzük a papírmunkát és érezzétek jól magatokat. Ha bármi baj lenne ezen a számon hívhatsz. Na gyere!- nyújtott át egy névkártyát, amit bedobtam a táskámba a többi cucc mellé és követtem az asszonyt. Ez az! Egy problémával kevesebb. És még abszolút lakható is a hely, közel a belvároshoz. Teljesen beleszerettem. Amint aláírtam mindent, felrohantunk Katyvel és befoglaltuk a lakást. Boldog mosollyal az arcomon dőltem le a puha ágyba, a barackszínre festett falakkal körülvett kisszobában. Talán ez az új élet kezdete, talán végre minden helyre jön.

***

Mivel Katy csak a esti géppel megy haza, beiktattunk egy kis városnézést is. Izgatottan méregettem a hatalmas épületeket, a nyüzsgő belvárost és az utcákon előforduló furánál furább embereket. És még Adam a feltűnő...Mint egy kislány a családi kiránduláson, úgy rohangáltam végig az utcákon, nyomomban a barátnőmmel, aki alig győzött követni. Mivel nem mondhatom magam hülyének, folyamatosan daráltam az egyes épületek történetét, amit Katy lerendezett pár unott ahával, amiért bezsebelhetett pár elégedetlen pillantást tőlem. Miután már ki sem látszódtunk a szuvenírek alól, eljött a búcsú ideje. Szomorúan vettem tudomásul, hogy egy jó darabig nem láthatom életem értelmét, így egy hatalmas öleléssel engedtem útjára. Végig néztem, ahogy a repülő elrepül a fejem felett, majd egy fájdalmas sóhajjal haza indultam. Igen, nekem már ez az otthonom. Magam mögött hagyom a san diegoi életem és összeszedem magam. Ez a célom, és be is fogom teljesíteni, bármibe is kerül.

***

Éppen javában gyakoroltam, mikor hangos csengőszó csapta meg a fülem és kíváncsian néztem ki az ablakon, ki jött a nénihez. Egy hozzám hasonló korú hullámos barna hajú lány gördült be a kapun pár csomag társaságában. Újabb lakó? Talán a fölöttem lévő emeletet bérli ki. Vagy Marie unokája? (Marie az öreg hölgy akitől bérlem a lakást). Igen bizonyára hozzá jött. Gondoltam illedelmes és aranyos kislány létemre bemutatkozom, így gyorsan felkaptam magamra valami vállalható ruhát és leszaladtam hozzájuk.

-Áh ő az, aki bérli a lakást. Alice, ő itt Jessica Hammilton. Ő is ugyanarra a hirdetésre jelentkezett, mint te tegnap.

-Akkor ki kell költözzek?- nem, ez nem létezik, pedig már kezdtem azt hinni, hogy minden rendbe jön! Ilyen nincs. Ez nem lehet igaz, kérlek Istenem mondd, azt, hogy valamit félre értettem! Arcom elhűlt és nagyot nyelve pillantottam Marie-re, aki értetlenül szemlélte a reakciómat.

-Dehogy is! Éppen most mondtam meg Jessicának, hogy a lakás már a tiéd, így sajnálatos módon nem tudom befogadni.

-De nincs hova menjek. Most mégis mit csináljak? Hogy keressek pikk-pakk új lakást magamnak?- szólt elkeseredett hangon a lány, mire mentő ötletem támadt. Rendben, tudom, hogy túlreagáltam előbb a dolgokat, hogy az egész életem lepörgött előttem, de szerintem ti is eléggé kiakadtatok volna, ha hirtelen közlik, hogy más is jelentkezett a házba, ahova épphogy beköltöztél.

-Marie azt mondta lehet lakótársam. Esetleg ha nem zavar, hogy éjjel nappal a szintetizátort nyúzom, akkor lehetnénk lakótársak. Van egy kiadó szoba úgy is még. Na mit szólsz?

-Életmentő vagy! Jaj, köszönöm tényleg nagyon hálás vagyok. Én annak csak örülök, ha nem kell egyedül élnem valahol az Isten háta mögött. És nem, egyáltalán nem zavar, ugyanis én meg gitározok, szóval én is ilyen muzikális beállítottságú vagyok.- nevetett rám hálásan, mire intéztem felé egy kedves mosolyt és a nénire néztem a beleegyező szavakért.

-Rendben, nekem így is jó. Akkor jó ismerkedést, majd a papírokat később intézzük.- mosolygott, majd behúzta maga mögött az ajtót és ketten maradtunk Jessicával. Szimpatikus lánynak tűnt és ez a feltételezésem csak akkor igazolódott be igazán, mikor felhordtuk a cuccait és leültünk kicsit beszélgetni. Kiderült, hogy ő ugyan helyi, de kidobta a barátja, a szülei pedig New Yorkban laknak és nem látnák őt szívesen, így kénytelen volt valami helyi lakást keresni, ugyanis nem hagyhatja itt az állását. Megtudtam azt is, hogy ügyvédként dolgozik, mivel nem rég végezte el a jogi egyetemet. Szintén barna szemei csillogtak a fényben ahogy beszélt, és most, hogy jobban szemügyre vettem, észre kellett vennem, hogy neki is hasonlóan tökéletes az alakja, mint Katynek, így már megint én maradok a rút kiskacsa. Remek. Mindazonáltal máris megkedveltem őt, mert közvetlen és aranyos, arról nem is beszélve, hogy nem utolsó a humora sem. Szóval kikaptam a létező legjobb lakótársat is, így még a költségeket is felezhetjük. Lehet még ennél is jobb? Maximum ha tényleg bekerülök Adam bandájába és nem kell újra valami gyorsbüfében robotolnom potom fizetésért. Ugyanis az kizárt, hogy ennyi pénzből letehessek még egy diplomát is, szóval kénytelen vagyok beérni a vendéglátóival. Miután elmondta vele mi a helyzet én következtem, de rövidre vettem a dolgot és inkább azt fejtegettem miért is vagyok itt. Hatalmas örömömre kiderült, hogy ő is szereti Adamet, bár nem fanatikus szinten, de nekem már az is épp elég ha valaki a nevén szólítja, szóval örvendek vala. Arról nem is beszélve, hogy a gitárjához erősítője is van, amit megígért, hogy ha kérem odaad, így ki is használtam a dolgot és máris megpróbáltam így eljátszani a dalt. A hangzás ijesztően más volt, így eleinte bizonytalanul nyomkodtam a billentyűket, de végül annyira belejöttem, hogy még énekeltem is és Jess állva tapsolt. Csak akkor el ne kezdjek kornyikálni...oké, hogy nem vagyok hamis, de Adam nyomába se érhetek és biztos nem jutalmazná a dolgot, hogy az ő dalával próbálkozom.

-Bravo Alice bravo! Ezer százalék, hogy felvételt nyersz, ez tökéletesen sikerült! Szóval ne izgulj nagyon. Amúgy is ha nem bánod elkísérlek. Már csak azért is, hogy ne kapj szívinfarktust. Majd drukkolok a színfalak mögött. Mondd csak...a Fevert eltudod játszani? Mert nekem basszusgitárom van és azt még én is tudom. Duettezhetnénk! Hogy addig se a felvételin vagy min kattogjon az agyad. Na benne vagy?

-Naná! Másik kedvenc számom. Akkor dugd be a gitárod és kezdhetünk.- vigyorogtam minden eddiginél szélesebben, amitől már fájt is az arcom, de különösebben nem érdekelt. Végre valaki, aki normális! Órákon át zenéltünk, megtanítottam neki pár további számot is, és kiderült, hogy neki is legalább olyan jó a hangja, mint nekem. Csak este fejeztük be, mikorra már mindketten elfáradtunk.- Ha mégsem kerülnék be, mi is alakíthatnánk egy zenekart hallod, már csak egy énekes, gitáros és dobos kell, mi pedig lennénk a háttérénekesek.

-Benne vagyok! És mi lenne a nevünk? Glamsisters?

-Nem is rossz ötlet.- erre persze mindketten nevettünk, aztán mindenki befoglalta a saját kis ágyát és álomra hajtottuk a fejünket.

***

Ez a nap is eljött. El sem hiszem, tényleg itt vagyok! Izgatottan néztem végig az égbe törő épületeken, a várakozó embereken és a riportereken, akik végigjárták az egész sort. Igen, mert már ott vártam az életet jelentő sorban vagy fél órája Jessel, aki nélkül a büdös életben nem találtam volna meg a sok egyforma ház között pont ezt. Mindegyik csak ablakokból áll, egyedüli különbség rajtuk esetleg a magasságuk, vagy hogy milyen reklámok vannak rajtuk. Ezen speciel egy Coca-Cola reklám díszelgett, alatta egy molyfingnyi kis papírral, ami a válogatás helyszínére utalt. Szerencsére volt akkora ügyességem, hogy messziről kiszúrtam rajta Adam nevét, így legalább tudtuk miért is állunk sorba. Ugyanis Jess elmondása szerint nem ritka, hogy a hotdogos helyett egy piercingesnél állsz sorba teljesen véletlenül. Furcsa mód még nem éreztem a gombócot a torkomban, szóval valószínűleg a tudatalattim még nem igazán fogta fel mire is készülök. Viszont amint a riporter pont kiszúrt engem, kezdtem felfogni a dolgot és alig bírtam valami értelmeset kinyögni. Szerencsére egy olyan nőt fogtam ki, aki folyamatosan oldotta a hangulatot és végül egész jól elbeszélgettünk, így az izgalom is lankadt. Forró egy nap volt, már-már a nyárhoz közeledve, szóval bármit megadtam volna egy hűsítő jégkásáért, de persze a közelben egy sem volt a sor pedig nem óhajtott haladni. Már a barátnőm is az aszfalton fetrengett, mert ott hagyni meg nem akart, mivel akkor biztos behívnak, így inkább velem együtt szenvedett. Volt időm végigmérni az összes jelentkezőt és kifejezetten különcnek éreztem magam a letisztult, egyszerű stílusommal, ugyanis ma sem voltam hajlandó másképp öltözködni, mint a hétköznapokban. Elvégre Adam az igazi énünk akarja megismerni, nem? Hát akkor meg nem fogom magam produkálni. Láttam felzselézett hajú punkokat, elfolyt sminkű emokat, gótokat bakancsban és miniszoknyában, transzikat, és totális Adam imitátorokat is, szóval elég vegyesen voltunk. A legmerészebb jelentkező mégis egy 70 év körüli nagymami volt magastalpú cipőben és bőr cuccokban valahol a sor elején. Ilyet sem minden nap lát az ember, bár kezdtem őt félteni, hogy még napszúrást kap a nagy melegben. Főleg, mert jóval hamarabb már itt lehetett, mint a válogatás kezdete, mivel mi is fél órával korábban érkeztünk, és mégis csak félúton járunk. Kezdtem elbizonytalanodni, ugyanis valakit az sem tartott vissza, hogy az utcán állunk, mert nyugodtan gyakoroltak és olyan profizmusról adtak tanúbizonyságot, hogy az én tehetségem messze eltörpül mellettük. 99,99999%-osnak éreztem annak az esélyét, hogy úgy ahogy vagyok elfelejtenek a zsűrizők ennyi profi és egyéniség mellett. Nem mintha én nem lennék bizonyos szempontból egyedi, de az inkább a személyiségemben mutatkozik meg, nem a külsőmben. Általában arról vagyok híres, hogy sosem hátrálok meg, mindig halál magabiztosan vágok bele mindenbe, de most valahogy minden eddigi ilyesfajta tulajdonságom a mélybe veszett, és a bejárathoz közeledve egyre inkább magával ragadott a bizonytalanság és haza akartam menni. Mégis milyen hülye reményeket ápolgattam magamban, hogy valaha is felvesznek egy ilyen híres csapatba? Tiszta hülye vagyok, annyi nálam megfelelőbb személy van erre a posztra, pont engem nem fognak kiszúrni, mint a szürke kisegér. Jobban mondva fekete, de ez már csak részletkérdés. Kezdett felfordulni a gyomrom, amit Jess is észrevett és két vállam megfogva nézett a szemembe, hátha vissza tudja adni, az elveszett reményem.

-Alice ne add már most fel! Ha már itt vagyunk meg kell próbálnod, nem fordulhatsz vissza ha már két kurva órát kivártam veled a negyven fokban tűző napon. Ez volt minden álmod, ugye nem akarod feladni, csak mert nem a legbiztatóbbak az előjelek? Lehet, hogy pont az egyszerűségeddel fogsz kitűnni ennyi hülye páva közt. Adamnek mire beérsz biztos a töke is tele lesz a sok magamutogató egyénnel, örülni fog neki, hogy talál egy normálisat is. Higgy nekem, érdemes bemenni, és ha mégsem jön össze, akkor sincs minden veszve. De erre most ne is gondolj, csak arra, hogy menni fog és imádni fognak. Na ha már hegyi beszédet tartottam, betartod a tanácsom? Ha nem akarod, akkor meg leszarom, akkor is bemész, mert azt mondtam.- nevetett megveregetve a vállam és tényleg adott valami erőt, de amint bent találtam magam a kapun, újra elöntött az izgalom és mély levegőt véve töltöttem ki a jelentkezési lapot, amit egy kedves mosollyal leraktam a többi mellé és vártam a halálom. Egyre csak fogytak előlem az emberek, egyesek sírva, mások dühöngve távoztak a teremből, ahonnan egy pillanatra megpillantottam a pult mögött nevetgélő Adamet. A szívem egy percre talán meg is állt, mert Jess rázott vissza a valóságba, azzal az indokkal, hogy még fél óráig lehetőleg ne dőljek ki. Az eddig magabiztos egyének is egyre bizonytalanabbá váltak, ahogy a végső kapuhoz kerültek és azon kaptam magam, hogy már csak az előttem ácsorgó gót lány van hátra és rajtam a sor. Ijedt pillantást intéztem Jessica felé, aki a derekamnál fogva vissza fordított az ajtó felé, hogy szedjem végre össze magam. A percek ijesztően lassan teltek, már lassan a mellettem lévő körmét rágtam, mikor valahonnan az én nevem hallottam kiszűrődni, de annyira el voltam foglalva a saját aggodalmas gondolataimmal, hogy fel se tűnt és az ajtó másik oldalán találtam magam. Gyerünk Alice most szedd össze magad, nem vallhatsz kudarcot! Erőltess fel egy mosolyt, hogy ne nézzenek totális hülyének és vágj bele! Basszus elfelejtettem hogy kezdődik, egyáltalán mit akartam játszani? Ááááá teljes káosz! Kiégett az agyam.

-Szia kedvesem, na mit hoztál nekünk?- köszöntött szívélyes mosollyal Adam, majd a papírjai közt kezdett kutakodni és egy elégedett vigyor kíséretében előhalászta a több száz közül az én jelentkezési lapomat.- Alice Wood. Szép neved van. Na majd meglátjuk, hogy tudsz-e is olyan szépen játszani. Nyugodj meg, nem harapok, érezd csak otthon magad!

-Oh, heló és köszi. A Better Than I Know Myselfet fogom játszani. Remélem elnyerem a tetszésetek.- ja igen, mert nagy zavaromban elfelejtettem megemlíteni, hogy a zsűriben helyet foglal Tommy, Ashley és Isaac is, azaz a banda másik része. De jó nekem, nem elég, hogy egy embernek kell megfeleljek, még ők is engem néznek. Végül is ki mást néznének...ezt a hülye fejemet. Egy zavart mosoly után elhelyezkedtem a szintetizátor mögött, vettem egy mély levegőt és csak úgy ahogy voltam, belekezdtem. Nem gondolkoztam azon melyik hang melyik után jön, elengedtem magam és úgy a felétől már azt sem észleltem, hogy magának Adam Lambertnek zenélek. Magával ragadott a ritmus és szinte hallottam, ahogy Adam rá énekel. A végén felnyitottam a szemeim és egy jóval felszabadultabb vigyorral, mint az elején álltam eléjük.

-Ez nagyon állat volt kislány! Ja és mellesleg szép a hangod.- kacsintott rám, mire értetlen pillantást szegeztem felé és felnevetett azzal az imádni való hangján.- Ja, hogy fel sem tűnt? Benned aztán tényleg él a zene, ha még azt is figyelmen kívül hagyod, hogy végig énekelted az egészet. De mielőtt félreértenéd, jól sikerült, elmehetnél vokalistának is. Hmm...mit gondoltok srácok?

-Engem meggyőzött. Nem olyan kirívó és nagyképű, mint az összes többi, akik eljátszották a nagymenőt, csak hogy rád hasonlíthassanak és pont ez a szimpatikus benne. Hogy önmagát adja. Érdemes visszahívni, rejlik még benne tehetség úgy hiszem és még a hangja is szép.- mosolygott rám Tommy is, akinek sugárzott a szeméből a végtelen szeretet és tisztelet, amit Adam váltott ki belőle. Olyan ölelnivaló mindkettő! De jésszusom maga Adam Lambert dícsért meg!!! Kész, szívrohamot kaptam, már csak a testem van köztetek. Fel sem fogtam igazán onnantól fogva az elhangzottakat, hogy ő szólt hozzám, így el sem tudom mondani mit fűzött az előadásomhoz Isaac és Ashley, csak annyi maradt meg bennem, hogy adtak egy cédulát Adam aláírásával, hogy visszahívnak délutánra egy utolsó válogatásra, hogy kiderüljön kit vesznek fel. Akkor...most..komolyan esélyes vagyok rá? Én? Egy kis senki San Diegoból? Mégis érdemes volt reménykedni! Hátha tovább is eljutok, egészen odáig, hogy a bandában találom magam. Már nincs megállás, nem fordulhatok vissza és nem is akarok. Az egyik álmom már azzal teljesült, hogy személyesen találkozhattam a példaképemmel. Igazából nem tudok ehhez többet hozzáfűzni, megállt körülöttem a világ. Letörölhetetlen vigyorral az arcomon ugrottam Jessica karjaiba, aki aggódva várta az eredményt.

-Vissza hívtak, vissza hívtak úristen!!! Maga Adam hívott vissza nézd!- nyomtam ujjongva a kezébe a papírt, amin alig futott végig a tekintete, már is a nyakamba ugrott és együtt örvendeztünk az épület kellős közepén, de hol érdekelt már engem, hogy teljesen hülyének néznek? Sehol.

-Tudtam, hogy sikerülni fog csajszi! Isteni vagy, még őt is meggyőzted. Te hallod ha bejutsz, én sárga fekete fehérneműben fogok végigfutni az utcán! (ugyanis a Trespassing albumképe szerint a fő téma a sárga-fekete vagyis a light és a darkside)

-Na azt megnézném.- nevettem és még utoljára magamhoz öleltem a cetlit, majd miután kicsit lenyugodtam, kifutottunk egy fagyizóig, ahol végre lehűthettük magunkat a forróságban. Bár amennyire tengett bennem az adrenalin, azt csak akkor szüntethettem volna meg, ha kiugrok egy repülőből. Még 4 óra és újra látom őt! Csak ez járt a fejemben, már a másodperceket is számoltam, mennyi van hátra az ismételt találkozásig. Jess csak vigyorogva forgatta rajtam a szemeit, aztán inkább hazafelé vettük az irányt, hogy végre frissen és szépen lásson Adam, ne mint egy izzadt banyát. Akartam egy kis változatosságot is vinni a dologba, így gyorsan gyakorolni kezdtem a Soaked-et is, ugyanis abban kifejezetten sok szerepe van a szintetizátornak, és ha már egyszer hallott énekelni, lehet most is akar majd, így olyat kellett választanom, ami perfektül megy. Addig a barátnémra bíztam az öltözékem, hogy találjon ki valamit, amíg én elkészülök. 2 órányi folyamatos gyakorlás után berohantam a fürdőbe, mivel rájöttem, hogy még szart se csináltam és hamarosan indulni kéne. Egy gyors zuhanyzás, öltözködés és újra a tükör előtt álltam, hogy feldobhassak valami szexi sminket. Mivel Ad nem szereti, ha utánozzák, most kivételesen sajátosra vettem a formát és miután Jess már össze vissza szentségelt, hogy haladjak már, kifutottam az ajtón és bevágódtam az autójába. Igen, mert neki van jogsija meg kocsija is, és legalább nem úgy vezet, mint egy közönséges los angelesi, mert nem támad halálérzetem minden egyes kanyarban. Csak minden másodikban....haladás. Mindegy, most eleve nem volt időm válogatni, mert kezdtünk kifutni az időből és nem állt szándékomban elkésni. Most jogosan kérdezhetnétek, hogy akkor mit gyakoroltam egy 3 perces számon 2 órán át, de a válaszom az lenne, hogy sosem lehet elég profi az ember. Mikor újra az ismerős épület elé értünk már kevésbé éreztem magam rosszul, mint pár órával ezelőtt, inkább egy egészséges izgalom volt bennem, de semmi egyéb, hisz már nem veszíthetek semmit. Tetszett neki az előadás, annyira nem szúrhatom el, hogy most valami rosszat mondjon rá. Még utoljára magamhoz öleltem Jessicát, aki a fenekemre csapva kívánt sok szerencsét, mire nyelvet nyújtottam rá és befutottam a kijelölt terembe. Mindössze öten ácsorogtunk ott. Két Adamnek öltözött lány, egy egyszerű stílusú fekete hapsi és még kettő egészen normálisnak tűnő korombeli. Ők sem voltak hétköznapi ruhában, így még mindig különcnek éreztem magam, szóval csendesen helyet foglaltam az egyik széken és az órát bámulva vártam, hogy betoppanjon a mi kis sztárunk. A dolog nem váratott sokat magára, ugyanis perceken belül széles vigyorral az arcán sétált be közénk és egyenként köszöntött mindenkit. Úgy látszott csak én olvadok a mosolyától, így össze kellett szednem magam. Most már igazán nem kell úgy viselkednem, mint egy hülye rajongónak, gyerünk Alice légy önmagad!

-Gyertek csak be, egyszerre fogunk titeket meghallgatni, hogy biztosak lehessünk a döntésünkben. Szeretném veletek tudatni azonban, hogy mindnyájan szuperek vagytok, nem hiába választottunk titeket a több százból, szóval annak a négynek, aki ma üres kézzel távozik üzenem, hogy ne keseredjen el, mert kivételes tehetség rejlik benne, és bármikor felfedezhetik. Nos, nem is húznám tovább az időt, gyertek be!- mivel én vagyok a legkisebb én és Adam maradtunk utoljára, aki biztatóan rám mosolygott, majd helyet foglalt a többi zsűriző között. Istenem, csak add, hogy ne essek össze az örömtől, hogy életem értelme engem figyel és még aranyos is. Annyira közvetlen, nem is gondoltam volna. Oké, ideje megnyugodni, mindjárt én jövök. Egymás után játszottuk el a számokat, így volt szerencsém hallani a többieket is, de persze ki maradt utoljára? Na ne már, hogy én? Hát de. Mire rám került a sor, mindenki távozott így csak a zsűri és én voltunk a teremben.

-Kezdheted.- szólt kedvesen Tommy, mire bólintottam és egy újabb mély levegő után belekezdtem a Soaked-be. Ámulva néztek, ugyanis a többség nem választotta ezt a számot, mivel bőven van benne elrontani való, de az én választásom pont ezért esett erre. Könnyedén cikáztam az akkordok között és újra szabadjára engedtem a hangom, azonban továbbra sem észleltem ebből semmit, mert lehunytam a szemem és csak arra koncentráltam, hogy élvezhető legyen, amit csinálok. Egyes soroknál beugrott pár rossz emlék, így még hitelesebbé vált a megtört hangom és azon kaptam magam, hogy Adam is velem együtt énekel. Ettől csak jobban felbátorodtam és a szám végére azt kellett észre vennem, hogy csorognak a könnyeim. Szégyenlősen kaptam elő egy zsepit és a sminkemre ügyelve törölgettem le a kívánatlan könnycseppeket, mire maga Adam odalépett hozzám és magához ölelt. Alig tértem magamhoz. Most komolyan önszántából ér hozzám? Pont ő? Nem, ezt biztos csak álmodom.

-Nyugalom kislány, nem tudom mi ringatott meg, de minden rendben van. Engem nagyon is meggyőztél, a hangod tele van érzelemmel, bármit ki tudsz énekelni és közben tökéletesen nyomod a szintit. Személyiségben is megnyerőnek tűnsz. Úgy érzem jól fogok dönteni, mikor kell. Oké srácok hívjátok be a többieket! Eredményhirdetés.- egy pillanat műve volt az egész és újra a székében ücsörgött én pedig egyedül maradtam a hangszerem mögött. Fel sem fogtam igazán miket mondott, leragadtam annál, hogy átölelt. Az az ölelés...Istenem, annyira őszintének tűnt. Pedig még csak nem is ismer. Mikor mindenki a helyén állt, Adam elénk lépett és körbe-körbe járkálva sorolta mindenkiről a véleményét. Mivel rólam már elmondta, engem kihagyott és mikor végzett a mondanivalójával, Tommy mellé lépve vett egy mély levegőt és...-Én már döntöttem. És szerintem ezzel a többiek is egyet fognak érteni. Nehéz volt a döntés, mert mindnyájan értetek ahhoz, amit csináltok, de csak egyikőtöknél tapasztaltam igazi szenvedélyt és az a személy nem más, mint Robin Willkinson.- tudtam…tudtam, hogy nem leszek elég jó. Most minden egész összetört, borzasztóan csalódott vagyok. Pedig már kezdem azt hinni…életképtelen felvetés, sosem lett volna esélyem, már ez is nagy szó, hogy idáig eljutottam. Akkor mély levegő és…állj. Miért nem örvendezik senki? Hisz van már győztes, én speciel Adam nyakában kötnék ki, ha az én nevem hangzott volna el. Mindenki értetlenül bámul, a sztár meg csak nevet. Most elárulnád ebben mi olyan mulatságos? Ez nekem nem esik le, bár már lehet csak a sokkhatás miatt zokni az agyam.- Csak vicceltem srácok, ilyen jelölt nincs is, mint már rájöhettetek. A valódi győztes Alice Wood! Gratulálok kislány, üdvözöllek a GlamBandben! És bocsi az előzőért, nem bírtam kihagyni.

-Hogy te milyen egy troll vagy, szegények a szívinfarktus szélén állnak, te meg még húzod az idegeiket. Borzalmas vagy.- forgatta a szemeit vigyorogva Tommy, mire Ad vigasztaló csókot küldött neki a levegőben és újra felénk fordult.

-A többieknek köszönöm a részvételt és viszlát! Remélem sokra fogjátok még vinni az életben, mert egytől egyig megérdemlitek. Te pedig Alice gyere a földszinti szobába a kis barátnőddel együtt, miután kiörvendeztétek magatokat, szeretnék beszélni veled kicsit. Sziasztok!- úgy tűnt el, mintha ott se lett volna, én mégis minden egyes pillanatra emlékszem az elmúlt napból. Ledermedve álltam a szintetizátor mögött, míg a többiek hol gratuláltak, hol sírásban törtek ki és rohantak a kijárat felé. De mindezekből már semmit sem észleltem. Az agyam úgy hiszem teljes mértékben bekrepált. Komolyan bevettek! A példaképemmel fogok dolgozni! Ááááááá ez biztos csak egy álom, de nem az, ez a valóság és tényleg így van és tényleg ő volt itt és én és ő és….kész, rövidzárlatos lettem. Ezt nem lehet ésszel felfogni! Mint egy dinka bolha, Jess úgy ugrott rám, ezzel a földre teperve engem és visszarántott a valóságba.

-Ember te is azt hallottad, amit én? Adam a te neved mondta és lehívott magához! Sikerült Alice sikerüüüüült!!! Élsz még?

-Ha…kicsit..lejjebb…

-Jaj, bocsi tényleg észre sem vettem, hogy rajtad ülök éppen.- nevetett és felsegített a földről, ugyanis eddig a tüdőmön terpeszkedett csak úgy nyugodtan. Hang sem jött ki a számon, szótlanul a nyakába ugrottam, mindössze pár halk visongást hallattam és percekig ölelgettem, mikor végre felszólalt.- Nem akarom megrontani az ünneplést, de szerintem húzzunk le Adamhez, mert már vár rád.- se szó se beszéd, megragadtam a lány csuklóját és egyenesen az Adam nevével díszített ajtóig vonszoltam magam után, de ott megtántorodtam. Jessica csak forgatta a szemeit és egy laza mozdulattal belökött az ajtón, aminek az lett az eredménye, hogy kis híján újra a padlón kötöttem ki. Még éppen megtudtam kapaszkodni az asztalban, így talán a kanapén ücsörgő srácnak sem tűnt fel. Ja, de mégis, mert rám villantotta 1000 Wattos vigyorát és intett, hogy üljek mellé.

-Látványos érkezés drágám, egyre szimpatikusabb vagy nekem.- felnevetett és szembe fordult velem, amitől csak még jobban zavarba jöttem és küzdöttem a gombóccal a torkomban.- Nyugalom, én is csak ember vagyok, mellesleg nem harapok csak ölelgetek. Mély levegő!

-Jó, tudom bocsi, csak olyan furcsa nekem még ez a helyzet. Eddig csak a falamon láttalak meg a Tv-ben most meg itt ülsz velem szemben és már én is a csapat tagja vagyok…

-Ismerős érzés. Kb velem is ez volt, mikor az Idol után sorra találkoztam a híres emberekkel én meg egy kalap szarnak éreztem magam mellettük. De hozzászokik az ember. Neked is menni fog. Na akkor gyorsan ledarálom a tudnivalókat, mert sietnem kell. Ezen a számon elérsz bármi van, két nap múlva pedig várlak az új klipem forgatásán. Idáig lesz nyugalom, utána pedig bele kell húznunk rendesen, mert megjelenik az album és a fellépéseket fellépések fogják követni, szóval próbálnunk kell. De nem akarlak előre rémisztgetni, egyenlőre csak pihend ki magad, majd az adott pillanatban meglátjuk hogy bírod a strapát. Nos, én akkor mentem is, akkor majd találkozunk.- egy utolsó csábos pillantás és volt Adam, nincs Adam. De az én szívem még mindig 200-on vert és csak meredten bámultam a stílusos kis névjegykártyát, amit az imént nyomott a kezembe. Ez nem egy álom. Tényleg vele fogok dolgozni. Hátha kis segítséggel sikerül majd felfognom. Tudom, tök nevetséges, hogy ennyire nehéz a felfogásom, de azért ez nem éppen mindennapi történés. Kis senkiből hirtelen egy sztár bandájába kerültem. Ráadásul a kedvencemébe! Én vagyok a világ legszerencsésebb embere. 

25. fejezet

Éppen a délutáni szunyám közepén tartottam, mikor újra felvert a telefon. Morogva nyúltam utána, de ezt a műveletemet még Shady is tovább bonyolította, mert amint megmozdultam, örömmel teli pofával nyalta végig a karom, hátha megsimogatom. Mondanom sem kell, gusztusos volt így feloldani az iPhone zárját, de megérte.

-Haló, Adam Lamberttel beszélek?- hallottam a vonal másik végéről egy ismerős női hangot, mire álmosan benyögtem egy „igen”-t és belekezdett a mondanivalójába.- Nos, az újságról szeretnék önnel beszélni. Beszéltem a főnökkel, hogy töröljék a posztot, mert hamis, mire szó nélkül kidobtak, de nem adtam fel. Kapcsolatot létesítettem az egyik alkalmazottal, aki eltávolította a rendszerükből a cikket, így kénytelenek lesznek visszavonni a bejegyzést, mivel eltűnt az adatbázisból. Egy szóval sikerrel jártam, viszont küzdelmek árán, így szeretném kérni önt, hogy minél hamarabb utalja a pénzt a számlámra, mert szorul a hurok a nyakam körül. Nem szeretnék tolakodó lenni, de ha lehet kérem tartsa be az ígéretét az összeg triplázásával kapcsolatban. További szép napot, a számlaszámomat elküldöm SMS-ben. Viszhall!- amint letette a telefont, levegőhöz alig jutottam. Nem hiszem el, hogy végre valami tényleg összejött! Nem kell lemondanom semmiről, minden marad a régiben és megmarad a hírnevem is. Istenem, köszönöm! Igaz, eddig a pokolba kívántam volna azt a nőt, de most ritka hálás voltam neki, így mivel szavahihető ember vagyok, betartom az ígéretem, és utalom a pénzt, de....csak miután kiörvendeztem magam. Felpattantam a kanapéról és a kutyával együtt ugrálni kezdtem, amire a párom is felfigyelt a másik szobából és értetlenül szemlélte, hogy ÉN pattogok, mint valami nikkelbolha, a kutyával a seggemben. Össze vissza rohangáltam a lakásban, nyomomban Shadyvel, aki párszor még csaholt is örömében, ugyanis valószínűleg azt feltételezte, játszunk. Tommy jót derült a viselkedésemen, mivel nem sokszor látni ilyen feldobottnak mostanában. Nem is kellett mondanom semmit, pontosan tudta minek örülök, így csatlakozott az őrülethez, és a két kezem megfogva ugrált szinkront velem. Azt hiszem, ha most valaki ezt látná, gyökeresen megváltozna a véleménye rólam. Köztudott, hogy egy örök gyerek vagyok, de azért nehéz elképzelni két felnőttet pattogni a ház közepén. Vagy talán mégsem, hisz egyértelmű, hogy kissé dilis vagyok. Különben is, most mi a francért gondolkozok ilyeneken? Party van!!! Gyors benyomtam egy kis LMFAO-t, hogy ne csak a lihegésünk hallatszódjon és indulhatott a shuffelingelés. Már lassan a nevetéstől fáradtunk el, így ledőltünk a díványra és letörölhetetlen vigyorral az arcunkon néztünk magunk elé.

-Végre minden rendbe jött. Már csak egy új szintis kell és tökéletes lesz újra minden. Tényleg, ezzel a dologgal sietni kéne. Nem bízom a dolgot a menedzserekre, majd mi megírjuk a szöveget, a többit ők intézik. Azt szeretném, hogy személyes legyen a dolog, hogy tényleg csak értem jöjjenek a jelentkezők. Majd a netre egy kis videóval tesszük fel, a többi meg alakul. A válogatás után vesszük fel a Never Close Our Eyes-hoz a jeleneteket, szóval azt tehetnénk szombatra, azaz két nappal a forgatás előttre. Mit szólsz?

-Tökéletes.- rendezte le egy kacsintással a felvetésem, majd felállt és magával húzott.- De akkor még most kéne az a felvétel, mielőtt besötétedik. Szóval baby irány a fürdő, csinosítsd ki magad.- mielőtt mehettem volna, rácsapott a fenekemre, amit egy gúnyos pillantással nyugtáztam és bevonultam a füribe. Csak egy kis szolid smink, alapozó a rohadt szeplőim ellen, hajzselé éééés kész is vagyok. Ja még ruha is kéne...totál nem vagyok magamnál, annyira feldobott ez az egész! Szerintem alig fogok tudni egy értelmes mondatot kinyögni a vigyorgástól. Nem baj, úgy eleve szimpatikusabb vagyok. Felkaptam egy egyszerű fekete pólót, hozzá illő zakóval, alulra pedig egy laza sötét farmert + pár elmaradhatatlan kiegészítőt és már készen is voltam.- Oké szépfiú, szedd össze a gondolataid, mert a kamera már áll, csak te hiányzol.- ja igen, elfelejtettem mondani, hogy Tommy kiválóan bánik a technikával. Sokszor ő készíti a videó felvételeket, beállítja a fényeket, hasonló. Gyorsan belibbentem a nappaliba és kényelmesen elhelyezkedve a kanapén, intettem neki, hogy mehet.

 „Hi itt Adam Lambert! Fontos közölni valóm van veletek, szóval ide figyeljetek tehetséggel rendelkező rajongóim. Mivel nemrégiben távozott a bandámból a szintetizátoros, pár nap múlva szombaton, rendezünk egy válogatást, ahol TI lesztek a főszereplők. Ha be szeretnél kerülni a csapatomba, elég magabiztos és profi vagy, na és nem mellesleg ambiciózus várom a jelentkezésed! Csak gyakorolj be tőlem egy számot, állj ki, és adj bele mindent! Mindenkit személyesen én fogok meghallgatni, így kizárt a rossz döntés. Látogassatok el holnap a hivatalos oldalamra, ahol bővebb információkat fogtok találni a válogatás részleteiről. Addig is további szép napokat Glamberts, kitartás!” Egy levegőbe küldött csókkal zártam le a videót, ami kivételesen jól sikerült, ugyanis minden szavam érthető és tiszta volt, arról nem is beszélve, hogy végig jól festettem. Jó, sajnálom ezt az utolsót nem bírtam kihagyni. Meg sem mukkantam, Tommy már ült is a gép elé tovább tökéletesíteni a felvételt, ami perceken belül már fent is volt a világhálón. Értesítettük Stevent, a menedzserem, hogy intézkedjen videó kiemelt láthatóságáról, akinek szintén tetszett az ötletem, így már intézkedett is. Kezdem úgy érezni, talán minden helyrejön. Drake börtönben, Tommy mellettem, a jóhírem újra a helyén és talán találok egy olyan szintetizátorost, aki végig kitart mellettünk és újra összeállhat a Glamband.

 „Alice szemszöge”

-Takarítsd már el a játékaidat és engedj a gép elé könyörgöm Stewie! Az agyamra mész a folytonos makacskodásoddal. Amúgy is tanulnod kéne nem gondolod? Te még suliba jársz.- üvöltöttem a 12 éves kisöcsémre, aki egy undorodott fintorral rendezte le a dolgot és gúnyos hangon beszélt vissza.

-Az lehet, de te meg csak a vendéglátóit fejezted be, mert buta vaaaagy!- nem hiszem el, hogy folyton ezt kell felhozni. Igen csak egy közönséges pincér vagyok egy közeli puccos étteremben, de mindenki az alján kezdi na. 24 éves létemre még igazán itt áll előttem az élet, hogy feljebb tornásszam magam a létrán. Azért ez is több, mint a semmi, bár ahhoz még nem elég, hogy saját lakásba költözhessek. Ha még nem esett volna le, a szüleimmel élek még mindig, és az idegesítő öcsémmel, Stewie-val. Anya semmiképp sem akar elengedni, apának viszont már nagyon szúrja a szemét, hogy felelősségteljes felnőtt létemre se pasim, se házam, se normális állásom. Mondhatni egy rakás szerencsétlenség vagyok, de egyszer hátha jön a felmentő sereg és LA-be költözhetek. Nem mondom, hogy nem szeretem Diegot, de sokkal jobban vonz a nagyváros légköre. Az égbe törő épületek, a sok híresség és nem mellesleg a kedvenc sztárom, Adam Lambert. Az egész családi kör rühelli, csak mert egy Köcsög Buzi, és már alig várják, hogy kinőjek ebből az őrületből, de az igazság az, hogy a szobám még mindig az ő poszterei díszítik és nincs olyan perc, hogy ne az ő zenéjét hallgatnám. Lehet ez már beteges, de egyszerűen nem tudok leszokni róla. Imádom és kész, de ezt senki sem képes megérteni, hogy az ember attól még nem lesz későn érő, mert oda meg vissza van egy sztárért. Se nem vagyok tini, se nem igazán felnőtt, valahol a kettő között rekedtem meg. Sosem voltam valami bulis, alig lehetett elráncigálni bárhova is, és hiába töltöttem már be rég a 21-et, sosem iszom. Mondhatni az egyetlen káros szenvedélyem az Adam. De az nagyon, mint már rájöhettetek. Ő szerettette meg velem a művészeteket, a zenét és adott erőt ahhoz, hogy túllépjek a nem valami fényes gyermekkoromon. Talán miatta is kezdtem bele egyáltalán valami hobbiba. Mivel a sportra feszítővassal sem lehet rákényszeríteni, maradt a zene. Ezért is kezdtem el szintetizátoron játszani úgy 5 éve. A szüleim nem igazán díjazták az ötletet, hogy a drága egyetem mellett még erre is kelljen költeni, de végül addig rágtam a fülüket érte, amíg meg nem kaptam, amit akarok. Azóta is kitartóan zenélek, Adam összes létező számát eltudom játszani és énekelni. Igen, mert a hangom sem utolsó. Középiskolás koromban figyeltek fel rá a tanárok, így a helyi énekkarral sok gyönyörű helyre eljutottam, köztük Los Angelesbe is, talán ezért is vágyom annyira vissza oda. Viszont a szüleim minden áron megakarják akadályozni, hogy pont oda költözzek, mert hogy nem nekem való, túl nagy a nyüzsgés és megváltoztatna a környezet engem is. Könyörgöm, nem vagyok már 18, hogy a friss nagykorút még a másik faluban lévő fagyishoz is el kelljen kísérni. Szóval egyéb tehetségem nagyon nincs, a divathoz sem túlságosan konyítok, sosem voltam az a nagyon lányos típus. Talán ezért sem tapadnak rám túlságosan a pasik. Szeretek egyszerű farmerban, pólóban és deszkás cipőben flangálni a forró aszfalton, nagyon más ruhám nincs is, maximum a bőr cuccaim. Kaptam már pár lenge nyári ruhácskát és szoknyát is, de mélyen elástam a szekrényem legaljára. Egyetlen nőies dolog bennem az az, hogy imádok sminkelni. Elsősorban az én kis személyes kedvencemet utánzom, vagyis feketét feketével, nagyon más színt nem is használok. Mélybarna szemeim a sok festéktől szinte feketének látszódnak, amit tovább erősít festetlen fekete, mellig érő egyenes hajam. A természetesség híve vagyok, ezért sem festem a hajam, viszont a dizájn kedvéért megengedtem magamnak egy kék melírt az első pár tincsemen, így elég sokszor néznek emonak. Stílusra talán az is vagyok, de személyiségben a legkevésbé sem. Szinte mindig mosolygok, ha nem éppen idiótán röhögcsélek valahol és szeretek társaságban lenni. Nem vagdosom magam vagy ilyesmi, még régen sem jutott eszembe, mikor még okom is lett volna rá. Életemben összesen talán 3-szor sírtam. Mikor elvesztettem a nagypapám, a kutyám, és el akartak hagyni a szüleim. Igen, azért lakhatok most velük, mert valahogy ki akarnak engesztelni, de eddig nem sok sikerrel jártak. Az ilyesmit nem lehet megbocsátani. Ha a saját anyám elakar dobni magától arra nincs mentség. Szóval mióta ez megtörtént, egyszer sem vagyok hajlandó kimondani, hogy szeretlek, mert a válasz úgy is merő hazugság volna, hisz tudom, hogy csak apa miatt tartott meg mégis. Mindegy szerintem erről már eleget meséltem, talán ideje lenne visszatérni a jelenbe, úgy is hallotok még rólam elég információt.

-Ki is a buta édesem? Nem én ülök a testvérem gépénél és hozom a hármasokat már hatodikos koromban.- a válasz egy mély morgás volt, majd végre magaménak tudhattam a laptopom. Nem vagyok valami nagy kocka, de azért szeretek beszélgetni a világhálón a barátnőimmel és utána nézni pár Adames dolognak. Most sem történt másképp, első dolgom volt felszaladni Adam facebookos oldalára, mikor megakadt a szemem az első videón. „Mi lehet ez?” merült fel bennem a kérdés, mikor megnyitottam a linket. A videó első pár sora után kész szívbajt kaptam, felpattantam és visítozva szorítottam magamhoz a még mindig dühöngő öcsémet, aki értetlenül próbált szabadulni a szorításomból.

-Beléd meg mi a franc ütött? Teljesen elvette az eszed az a buzigyerek?- gyenge próbálkozás, most még ez sem tudott lelombozni, egyszerűen teljesen fel lettem dobva.

-Adam szintetizátorost keres a bandájába! Jelentkezni fogok és akkor talán végre elhúzhatok innen. Sikerülnie kell, muszáj lesz gyakorolnom, nem vallhatok kudarcot.- az örvendezésem anyám is meghallotta, aki minden reményem lerombolva rontott be a szobába és parancsolt megálljt.

-Hé állj csak le kisasszony! Csak nem képzeled, hogy egy buta hirdetés miatt majd álljuk neked az utat egészen Los Angelesig? Szó se lehet róla, nem mehetsz el! Nem fogsz mindent magad mögött hagyni. És ha felvesznek mi lesz? Itt hagyod a családod, az állásod, a barátaid, mindent? Egy rohadt sztár miatt? Ha meg nem sikerül, akkor hónapokig nézhetem a szomorú arcod? Nem, ezt nem engedem.

-De Amanda értsd meg, hogy ez minden álmom! Nekem itt nincs semmim, neked is már csak kényszerből számítok, amúgy is. Felnőtt nő vagyok, azt csinálok, amit akarok.

-Oh szóval így állunk? Rendben. Elmehetsz. De ha elmész ide többet nem jössz vissza. Nos Alice Wood, hogy döntesz?- ez a pár mondat alaposan szíven döfött. Azért ezt még belőle sem néztem volna ki, hogy csak mert olyat teszek, ami neki nincs ínyére, kidob. De nem érdekelt már az se. Annyi pénzt akkor is össze tudnék kuporgatni, hogy egyedül is megéljek. Különösebben már nem is érdekel mit mond, én már döntöttem, és a döntéseim alól sosem tágítok!

-Igazán büszke lehetsz magadra, hogy még fenyegetőzöl is, de szart se érsz vele, mert igen, elmegyek és rendben, akkor soha többé nem látsz viszont! Holnap reggelig kitalálom mit kezdek magammal, addig kénytelen vagy elviselni, de utána garantálom, hogy nem zargatlak többé. Na heló!- felkaptam a mindig indulásra kész kistáskám és úgy ahogy voltam, elindultam a legjobb barátnőmhöz, Katyhez, hogy segítsen lakást keresni. Még szerencse, hogy az évek során összekuporgattam egy kis pénzt a nehéz időkre, amik most jöttek el. Minden további nélkül távoztam, amit Stewie is értetlenül szemlélt, de még ő is hidegen hagyott. Az én életem ne szabályozza senki! Ha én LA-be akarok menni a válogatásra, oda is fogok menni.

Perceken belül ott voltam Katy háza előtt (igen, mert ő volt olyan szerencsés, hogy más saját otthona van...), és mikor felcsöngettem jöttem csak rá, hogy már bőven este van és valószínűleg épp fürdik vagy ilyesmi. És igen. Fogkefével a szájában nyitott ajtót egy szál törülközőbe csavarva, majd mikor meglátott, széles vigyorral az arcán tessékelt be a nappaliba egy „minnyá gyüvök” kíséretében, ugyanis túlságosan nem tudott beszélni azzal a szarral a szájában. 5 perc után teljes szerelésben foglalt helyet velem szemben, és kezeit összekulcsolva várta a magyarázatom a késői látogatásomra. Ő jóval nőiesebben öltözködött, mint én és csinosabb is volt. Telt ajkak, varázslatos zöld szemek, hosszú, szőke hullámos haj és olyan alak, amit még egy modell is megirigyelne. Elég féltékeny is vagyok rá az én egyszerű mindenemmel. Nem mondhatnám magam csúnyának, mert az arcommal elégedett vagyok, és vékony a testalkatom is, de Katy olyan szép magas, és hosszúak a lábai, én meg szinte eltűnök mellette a 168 centimmel. Nem hiába szokott csak úgy heccből seggtönknek szólítani, amit túlságosan nem díjazok, mert tudja mennyire zavar a magasságom, de azért jókat szoktam rajta derülni amilyen viccesen hangsúlyozza ezt az egy szót. Vele mindig jókat lehetett beszélgetni. Tud minden titkomról, az életem része már alsós korom óta. Több mint tíz éve folyamatosan baromkodunk, egyszerűen le nem lehet minket állítani, mikor együtt vagyunk. Bármilyen hülyeségben benne van, sőt legtöbbször ő találja ki őket. Merész és önfejű, pont mint én. Talán ezért is találtunk annyira egymásra. Talán az egyetlen, ami különböző bennünk, az az, hogy ő rühelli Adamet. El is kell emiatt viselnem pár kellemes kommentet, mikor valami szó esik róla, szóval nyilván most is megfogom kapni a mai adagomat ebből. Igaz, egy helyen dolgozunk, de neki jobban megy a sora, ugyanis a szülei mindenben támogatják és a nehéz időkben mindig megdobják egy „kis” pénzzel, ugyanis az apja egy nagy vállalat büszke tulajdonosa, szóval nem igazán szenvednek pénzhiányban, nem úgy mint mi, de az már mellékes. Na tessék már megint belefeledkeztem a magyarázásba. Rohadt sokat tudok beszélni valójában is. Szerencsére többnyire ezért szeretnek az emberek. Mindegy, most az új életem kell megalapozni és ehhez Katy barátném segítségére lesz szükségem.

-Na mesélj csajszi, látom van valami.

-Igen. Tudod egy híres énekes bandájába keresnek szintetizátorost, de a válogatás LA-ben lesz és ha bevesznek ott is kell maradnom, ha meg nem, akkor is valószínűleg, mert Amanda megtiltotta, hogy valaha is visszajöjjek, ha egyszer elmentem. Szóval arra szeretnélek kérni, hogy kísérj el és segíts valami kis lakást találni nekem. Meg ha szükséges pénzügyileg is segíts ki, mert minden álmom oda bekerülni és ha mégsem sikerül, akkor is ott szeretnék maradni a nagyvárosban. Ígérem idővel visszaadom. Holnap kéne indulnom, szóval...elkísérsz esetleg?

-Állj...mondd ki konkrétan. Annak a buzzancsnak a bandájába akarsz tartozni nemde? Amúgy erre már számítottam, hogy anyád ki fog rakni...csak nem sejtettem, hogy egy ilyen dolog miatt. Figyelj, bármi van én támogatni foglak téged a céljaid elérésében, mert már szinte a testvérem vagy és nem, nem kell visszaadni semmilyen pénzt.

-Hhh, nem hiszem el, hogy nem lehet egyszer a nevén szólítani...Igen, Adamhez szeretnék tartozni. És egyenlőre csak annyit kérek, hogy kísérj el, és találjunk valami kis lakást, ahol élhetek.

-Rendben. Bár azért hiányozni fogsz...ígérd meg, hogy néha meglátogatod a te dilis barátnőd, oké?

-Persze, csak egyenlőre jussak oda. Köszönöm, hogy segítesz, igazi barát vagy.- szorosan magamhoz öleltem, mire ő is átkarolt és gonoszan felborzolta a hajam.

-Na, de akkor rohanj el fürdeni, addig én betelepszek a gép elé, és keresgélek valami jó kis lakást. Na meg lefoglalom a repülőjegyet, mert nem vagyok hajlandó buszozni...és nem! Nem te fizeted, mielőtt ellenkeznél. Na húzás.- nevetett azon a zabálni való hangján, amin csak forgattam a szemem és befoglaltam a fürdőt pár perc erejéig. Mire visszaértem a képernyőn vagy nyolc ablak volt máris egyszerre megnyitva a szebbnél szebb lakáshirdetésekkel. Szinte szívgörcsöt kaptam az áruk láttán, amire felfigyelve Katy is gyorsan bezárta az ablakokat és jóval lejjebb víve az árkorlátot keresgélt tovább. Órákat töltöttünk az internet előtt, mire végre találtunk egy viszonylag jó állapotú lakást, elfogadható árért és még normális környéken is volt. Egy nyolcan év körüli néni árusította SÜRGŐS címlettel, így feltételeztük, hogy megtaláltuk a tökéletes lehetőséget. Gyorsan írtunk is egy levelet az e-mail címére, hogy holnap mennénk megnézni a lakást, de a biztonság kedvéért úgy döntöttem, még gyorsan reggel is megdobom egy hívással. Ezen kívül még volt két tűrhető választási lehetőség, de reméltem, hogy ezzel is sikerrel járunk, így reménnyel teli szívvel hajtottam álomra a fejem.

24. fejezet

„Adam szemszöge”

Feszülten vártam a pillanatot, hogy Sandy kocsija befusson a parkolóba, de valahogy a dolog váratott magára. Esküszöm, ha meggondolta magát, menten gutaütést kapok. Idegesen köröztem a bejáratnál, mikor végre megláttam, ahogy lihegve fut felém. Ja tényleg, elfelejtettem, hogy busszal van. Késés megbocsátva, tapasztalatból tudom, hogy a buszok mindig akkor késnek, mikor sietsz. Ezért is szereztem hamar jogsit, hogy apa menő tragacsával játsszam a raj gyereket, de hát mindegy, a kocsi az kocsi.

-Jaj annyira sajnálom, hogy miattam kellett várnod, az a rohadt közlekedés mindig keresztbe tesz nekem.- fújtatott, mire leintettem, hogy semmi baj és a vállánál átkarolva kísértem a recepcióshoz, aki már reflexből küldött minket a megfelelő irányba. Hát végül is nem csodálom, hogy messziről is felismer, mert már eleget jártam itt. Túl sokat is...Alig értünk fel az emeletre, a doki bekísért minket egy külön kis szobába, hogy amíg mi lelkileg készülünk fel, addig ők a műtőt rendezgetik. Sandra arra a nagyon szexi kórházi köpenyre vetkőzött, majd az ágyba feküdve nézte a plafont. Az arcán mintha egy könnycseppet véltem volna felfedezni, de amint észrevette, hogy őt nézem, szégyenlősen elfordult, és összehúzta a testét. Mellé ültem, majd a kezét megfogva adtam egy puszit az arcára, mire szipogott egyet és könnybe lábadt szemekkel fordult felém.- Meg fogok ölni egy élő embert, egy rohadt gyilkos vagyok!!- sírásra fakadt, mire szorosan magamhoz öleltem és lágyan ringatózva simogattam a fejét, hogy nyugodjon meg, de a remegése nem maradt abba, csak még jobban magához húzott. Újra átjárt a bűntudat, hisz ennek a szegény lánynak most miattam kell szenvednie, és én még csak nem is viseltem semmilyen következményét. Nagyot sóhajtottam és még mielőtt belépett volna az orvos, halvány puszit leheltem a nyakára, amibe beleborzongott és elengedett.

-Előkészítettük a műtőt, ha nem gond, máris elkezdenénk, mert sürgős műtétem lesz utána. Maga pedig Mr. Lambert kérem kint várakozzon, amíg folyik a beavatkozás. Ha nem lép fel semmilyen komplikáció, egy óra múlva már túl is lesznek rajta. Altatót fog légúti úton kapni, így az egészből semmit nem észlel majd. Most pedig feküdjön lazán a hátára, amíg betoljuk a kettes műtőbe.- alig mondta ki az utolsó mondatot, két nővér már ki is tolta az ágyat, amin Sandra feküdt. Még utoljára intettem neki egyet, mire nagyot nyelve viszonozta azt, majd bezárultak mögötte a nagy fémajtók. Már betegre aggódtam magam, mert senki nem jött ki, hogy tájékoztasson arról, mi hogy megy és az agyamon rosszabbnál rosszabb gondolatok futottak át, mikor végre előttem termett az egyik asszisztens zöld ruhájában. Szinte a nyakának ugrottam, mire végre kinyögte, hogy minden a legnagyobb rendben megy és pár perc múlva már a betegszobában lesz. Nem is kő, inkább egy 200 méteres szikla esett le a szívemről, mikor e szavakat hallottam, és mélyeket lélegezve rogytam le az egyik műanyag székre, várva a pillanatot, mikor végre kihozzák. Kábé tíz perc múlva intett a doki, hogy ha akarok menjek be hozzá egy nővér kíséretében. Többször nem is kellett mondania, felpattantam és egyenesen a szoba felé vettem az irányt, ahol valóban ott feküdt még eszméletlenül Sandra. Az ápoló alig győzött követni, a lány mellé ültem és egyik kezét az enyéim közé véve tanulmányoztam az arcát. Látszott rajta, hogy amíg el nem nyomta az álom, ejtett még pár könnycseppet, mert arca meggyötört és sápadt volt. Fél órán át megmerevedve azt lestem, mikor nyitja fel a szemeit, mikor végre eljött a pillanat és erőtlenül sandított rám.

-Adam...hát te még itt vagy?

-Nem hagylak itt, te is tudod. Nagyon aggódtam érted. Ha szabad ilyet kérdeznem...hogy vagy?

-Testileg jól...lelkileg már kevésbé, de túlélem. Köszönöm, hogy ezekben a nehéz pillanatokban nem hagytál magamra. Tényleg, annyira jól esik látni, hogy nem csak muszájból törődsz velem. Ha ezt a rajongóid tudnák milyen emberséges vagy...

-Na azért ne magasztalj az egekbe, mert mint látszik, közel sem vagyok olyan jó, mint állítod. Ez csak természetes, hogy melletted voltam, ezek után is ott leszek. Na de most pihenj. Nem kis műtéten vagy túl, aludnod kell.- mosolyogva bólintott, mire nyomtam egy puszit a homlokára és csendesen távoztam. Kint fellélegeztem a tudattól, hogy most már minden rendben lesz, és immáron félig nyugodtan hívtam fel Tommyt, hogy jöhet értem. Alig értem le a lépcsőn, már láttam a kocsimat a bejárat előtt, ahova azonnal bepattantam és elhajtottunk.

-Na hogy ment? Túlélte a kiscsaj?- érdeklődött nem éppen kedvesen a párom, mire forgattam a szemeim és pont ilyen flegmán válaszoltam.

-Igen pechedre még él, és jól van, már amennyire jól lehet lenni egy abortusz után. De egyet árulj már el...ha ennyire leszarod akkor mi a francnak kérdezed?

-Jól van na nem kell leharapni a fejem...tudod jól, hogy nem éppen a szívem csücske, de mivel neked fontos, azért kérdeztem mi volt. Ennyi.- hazáig csendben utaztunk, ott is csak egy vacsora erejéig szóltunk a másikhoz. Talán még mindig neheztel rám, amit meg is értek, de akkor sem kéne ilyen bunkó módon viselkednie, ha róla van szó...Pont ezért sem akartam beszélgetést kezdeményezni, mert úgy is csak rossz sült volna ki belőle, így teljesen némán dőltünk be az ágyba is. Éjjel azonban, mikor ő már aludt, viszont én még a plafont bámultam, egy fordulattal hozzám bújt és nagyot szusszanva szundikált tovább. Azért így sokkal aranyosabb, mint mikor dühös. Át is öleltem, és érdekes módon, így már sikerült elaludnom, hogy éreztem őt magam mellett.

***

Reggeltájt lehetett mikor egy hangos csapódást hallottam az ablakon. Tommy morogva bújt még jobban hozzám, de én, mint valami őrző-védő kutya ugrottam ki az ágyból és néztem az utcára. A hang forrását nem leltem, így kifutottam az udvarra, ahol egy újság hevert a földön. Persze, már megint az újságkihordó fiú baszta neki az ablaknak a hozományát. Legközelebb visszadobok esküszöm. Miután kidühöngtem magam, vissza mentem a szobába, ahol ledobtam magam Tommy mellé, aki már ülő helyzetbe tornászta magát és álmosan pislogott rám. Nevetve megáldottam egy puszival, amitől máris éberebbnek tűnt és érdeklődve fürkészte velem együtt a lapot, de amint elértünk az első pár sorhoz, már kevésbé akartuk tovább olvasni. Ingerülten lapoztam a teljes cikkhez, ami így szólt:

 „Adam Lambertnek mégis barátnője van? A tegnapi napon látták együtt a párt ellátogatni a Central Kórházba és ez még mind semmi! Biztos forrásból tudjuk, hogy a lány abortuszra volt előjegyezve. Egy véletlen kaland volt, vagy már hónapok óta együtt vannak? Egy biztos, Adam mégsem olyan ártatlan, mint gondoltuk és ezzel a tettével még arra az állítására is rácáfolt, hogy meleg. Akkor most mi is az igazság? Jó volna tudni. Informátorunk konkrét nevet nem mondott ki a szerencsés, de különleges lehet, ha Adam társává választotta. Vagy mégsem? Az énekes elvileg Tommy Joe Ratliffel él boldog kapcsolatban, így joggal feltételezhetjük azt, hogy egy egyszerű megcsalásról van szó, ami balul sült el. Nem tudni ez a kis malőr mekkora hatással lesz a srác karrierjére, de fényes jövőt nem jósolunk neki. Kihasználni egy védtelen lányt, úgy, hogy barátod van, majd belerángatni egy kockázatos műtétbe? Ejej Adam, úgy hisszük a rajongóid nagyot csalódtak benned.”

Elállt a szavam. Nyekkenni nem bírtam, percekig rémülten bámultam a falat, mikor összeszorítottam a kezemben lévő szennylapot, és dühödten rohantam ki.

-Megölöm, megölöm, megfojtom, megtépem, kinyírom azt a kibaszott orvost!!!- üvöltöttem teli torokból, majd miután magamra rángattam pár cuccot, a kocsi felé vettem az irányt, de mielőtt elhajthattam volna, Tommy mögém pattant és próbált lebeszélni arról, hogy valami hülyeséget csináljak. De nem sokra ment vele. Elszántan és vicsorítva száguldottam vagy kétszázzal a kórház felé, ahova berontva rögtön a recepciós felé vettem az irányt, de már félúton ordítottam.- Hol van az a rohadék Lukas? Hol???- csaptam az asztalra, mire a lány csak ijedten mutogatott. Tommy kiáltozott utánam, hogy álljak le, de le se szartam. Egyetlen célom volt megszorongatni azt a hazug férget! Mikor rányitottam, kedvesen köszöntött, amin csak fintorogtam és a teljesen egészséges kezemmel a pólójánál fogva a falnak szorítottam és közel hajolva az arcához, kezdtem a mondandómba.

-Rohadj meg! Azt ígérted hallgatsz a műtétről, de mégis mindent kitálaltál köcsög! Megöllek! Mindent tönkre tettél, én is tönkre teszlek téged!- teljes erőből a falnak csaptam a fejét, mire keserves könyörgésbe kezdett, de egy szavát sem tudtam elhinni. Villámokat szóró szemekkel nyomtam egyre jobban a falhoz, mikor Tommy megrántotta a sebesült karom, és a fájdalomtól meggyengült a testem, így kénytelen voltam elengedni áldozatom.- Rám támadsz? A saját szerelmem ellenem van? Hát kösz szépen baszdmeg, ennyit rólad!- rontottam rá, de újra a karomnál fogva fogott le, és mélyen a szemembe nézve próbált szót érteni velem, de csak egy keserves nyüszítést hallattam.

-Adam figyelj már ide! Nem az ő oldalán állok, megértem, hogy dühös vagy, de ez nem módszer, hogy letámadod! Gondolkozz már józanul kérlek! Amíg nem nyugodsz le, nem engedem a fájós karod. Na mit választasz?- a válaszom egy hangos morgás volt, majd kitéptem magam a karjai közül és immár tisztes távolságban léptem a köhécselő orvos elé.

-Miért árult el? Megígérte, hogy hallgat, erre másnap az újságban kell látnom az egész sztorit. Most mindenki egy utolsó rohadéknak gondol és mindez maga miatt! Miért tette?

-Mi? Miről beszél? Esküszöm a szívemre, hogy egy szót sem mondtam a sajtósoknak. Kérem higgyen nekem! Sosem hazudnék, eleve köt az orvosi titoktartás. A tettes csak egy nővér lehetett, kérem kíméljen meg engem, nekem családom van!- olyan keservesen könyörgött, hogy már kezdtem is hinni neki és hirtelen beugrott az ápolónő, aki vissza kísért az orvosiba, és mindent látott. Homlokon csaptam magam, majd felsegítettem a földről Lukast, aki értetlenül figyelte, ahogy esedezem a bocsánatáért.- Semmi gond, én is magamat okoltam volna a történtekért. Lényeg, hogy nem fajultak el a dolgok és még időben rájött az igazságra.

-Köszönöm.- hadartam gyorsan el, majd elindultam felkeresni a nagyszájú nővért, akivel pont összeütköztem a folyosón. Megragadtam a karjánál fogva és egy külön szobába húzva kezdtem faggatni.

-Maga mit akar tőlem? Mégis mit képzel mit csinál?- szólt felháborodott hangon és próbálta magát kiszabadítani, megjegyzem nem sok sikerrel.

-Ezt én is kérdezhetném. Mégis mi vette rá magát arra, hogy mindent elmondjon a sajtónak, hmm? És ne játssza nekem a hülyét, biztosra tudom, hogy maga volt az, ne is szabadkozzon, csak mondjon igazat. Nekem már úgy is mindegy, a közhiedelemben már csak egy utolsó rohadék képe él rólam, de szeretném tudni az igazságot.- a válasz egy mély sóhajtás volt, mire elengedtem és leült velem szembe az egyik ágyra.

-Rendben...csak azért tettem, mert kellett a pénz. Annyira sajnálom uram, nem önnek akartam ártani, mert nagyon is kedvelem, de 3 gyerekem van plusz a sérült férjem és a kis ápolói fizetésemből nem tudom őket eltartani, ezért kellett valami plusz és a sajtó sokat ajánlott, ha elmondom miért volt újra kórházban. Én pedig megtettem. Könyörgöm ne rúgasson ki! Nem akarom, hogy a gyermekeim a gyámhatóság kezeibe kerüljenek, mert nem tudok megfelelő életkörülményt biztosítani nekik. Új munkát meg hiába keresnék. Hova vesznek fel egy 45 éves nőt? Chh...sehova. Csak azt tudom mondani, hogy borzalmasan sajnálom, és bár tudom, hogy nem sokat ér, de megpróbálhatom visszavonni a vallomást...

-Így már értem. A pénz az nagy úr. De kérem legközelebb keressen valami más lehetőséget, mert ezzel rendesen keresztbe tett a karrieremnek. Kérdés mennyi időbe fog telni, hogy kimagyarázzam magam...de, ha tényleg hajlandó visszavonni a vallomást, a tripláját is megkapja annak a pénznek, amit azok fizettek. Megegyeztünk? Nem érdekel milyen indokkal vágja ki magát, de mielőtt az újságárusokhoz kerülne a lap, kell intézkedni. Ha kell segítek, de örülnék, ha magától is megoldaná, ha már a kezdeményezés olyan szépen ment...ha jutott valamire, ezen a számon hívjon. Viszlát Marie!- nyújtottam át neki komolyan egy névjegykártyát és kisétáltam a szobából. Nem mondhatnám, hogy valami nyugodt voltam, de látva a reményt, hogy esetleg megúszom a csődöt, kicsit jobb kedvre derültem. Tommy rémülten keresgélt a folyosón, hogy most épp kit nyomok a falnak, ezért inkább gyorsan mellé léptem, és végig simítottam az oldalát, mire riadtan felugrott, de mihelyt látta, hogy csak én vagyok, boldogan átölelt.

-Na mi volt? Értél el valamit?

-Ha minden igaz, elintézi, hogy visszavonják a cikket. Csak a pénz miatt tette, azt meg én is tudok neki adni, szóval benne van a dologban. Remélem sikerrel jár, mert ha nem...viszlát állás, viszlát hírnév. Már csak arról lehetnék híres, mekkora utolsó geci vagyok.- forgattam a szemem és mielőtt reagálhatott volna, megfogtam a kezét, és a kocsi felé vonszoltam.

Otthon még mindig elég feszült voltam, szótlanul feküdtem a kanapén és bámultam magam elé. Órákig mozdulatlanul feküdtem a hasamon, mikor Tommy már nem bírta tovább a látványom és a hátamra ülve nyomott egy puszit a nyakamra. Ezen akaratlanul is elmosolyodtam, de nem szóltam érte, hagytam, hadd csinálja, amit akar. Eleinte azt hittem, csak meg akar csókolni, de tévedtem, mert felült, és masszírozni kezdett. El se hiszem milyen erős kezei vannak, ki se nézném belőle, amilyen gyenge testalkatúnak látszik (a gitár miatt erősek mielőtt valaki rosszra gondolna...). Fél órán át gyengéden masszírozott, amitől valóban megkönnyebbültem, mert a végén, már majdnem aludtam. A félálomból az riasztott fel, ahogy próbált lemászni rólam, de nem engedtem neki, mert megfordultam és a karjánál fogva rántottam magamra egy csók erejéig, onnan pedig nem eresztettem. Egyre bensőségesebbé vált a hangulat, már csak a Tv halk zaja hallatszott és Shady szuszogása. Átkaroltam a szőkeséget, aki egyre inkább hozzám simult és a hajamba túrva rántott jobban magához. Nem igazán ellenkeztem, inkább magam alá taszítottam és két kezét lefogva csókolgattam tovább, amit feltehetően élvezett, mert elégedett vigyorral az arcán rántotta meg a gatyám, ami kis híján leesett rólam, bár őt ismerve ez is volt a célja. Eleget téve a kérésének levettettem a felsőm, majd az övét is, amik valahol a sarokban landoltak, később a nadrágokkal együtt. Egy szál alsóban feküdtem rajta, mikor eszembe jutott, hogy talán nem a legkényelmesebb dolog a kanapén csinálni, így felálltam, és az ölembe kapva a könnyű srácot, sétáltam be a hálóba, ahol alig tettem le őt az ágyra, már rá is másztam és vad csókolgatásba kezdtem a felső testén, amit pár halk szusszanással nyugtázott. Apró és lágy mozdulatokkal haladtam egyre lejjebb, a nyelvemmel körözve a testén, majd mikor elértem az utolsó ruhadarabig, kajánul rávigyorogtam és megrántottam a szélét, jelezve, hogy felesleges az is rajta. Felborzolta a hajam, ami egyet jelentett a beleegyezéssel, így a fogaim közé vettem az alsónadrágot és egy laza mozdulattal letéptem róla, amitől először megijedt, de hogy megnyugtassam, addig is vissza másztam rá, és forró csókot leheltem a szájára. Túl sokáig nem bírtam rosszalkodás nélkül, így észrevétlenül lenyúltam és rámarkoltam, amitől még a nyelvemre is ráharapott, de nem különösebben érdekelt, túlságosan lefoglalt az egyre csak szűkülő gatyám problémája. Ezt Tommy is észlelte, mire kissé felbátorodva hámozta azt le rólam, viszont jóval finomabban, mint én tettem az övével, így ez még egyben is maradt. Egy utolsó harapással elengedtem az ajkát, majd az egyik szemöldököm felvonva néztem a szemébe, mire bólintott, és én egy kacér vigyorral az arcomon csusszantam vissza a lábai közé, végezni a dolgom. Túl sokat nem kellett erőlködnöm, mert, hogy is mondjam...nem voltunk már nyugodt állapotban sehol sem, így a folytatás is egyszerűbbé vált számomra. Na jó, nem vagyok én költő, hogy körül kelljen írnom a helyzetet, egyszerűen kanosak voltunk és pont. Talán ezért nem is kéne tovább mesélnem a történteket, de amit nem kéne, az még izgalmasabbá teszi a cselekvést, szóval nem kíméllek titeket a részletekkel sem. Azt hiszem ideje kitenni a 18+ karikát is, mert kezdtek elvadulni köztünk a dolgok. Mielőtt észbe kaphatott volna, megfordítottam, hogy nekem háttal legyen, és magamhoz szorítva duruzsoltam a fülébe pár mézes mázos szót, majd ahogy kezdett elfeledkezni arról, hogy mi vár rá, szépen betoltam az egyik ujjam, majd a másikat is, amitől már felnyögött és a fejét előre hajtva támaszkodott meg. Megfogtam az egyik kezét, hogy biztosítsam arról, hogy nem leszek durva, mire csak sóhajtott és nyomott egy csókot az arcomra. Miután kellően hozzászokott az érzéshez, hogy van benne valami, kicsit megemeltem és az ujjaim kicseréltem valami vastagabbra, ami szintén az én részem. Ezt egy hangos nyögés követte a részéről és kissé meggyengülni látszódtak a karjai, de gyorsan összeszedte magát, így a mozgalmasabb részhez is hozzáláttam. Talán ezt nem is részletezném tovább, mindenesetre nem sok esélyt látok rá, hogy holnap le tud majd ülni nyögések híján. Lihegve borultam mellé, mire hozzám bújt és perceken belül elnyomta az álom. Én csak mosolyogva simogattam őt, mert nagyon aranyos látványt nyújtott kissé nyúzott testével, ahogy szuszog. Végül miután teljesen magamhoz öleltem, én is elaludtam, és csak valamikor délelőtt ébredtünk fel.

A telefonom éles csörgésére lettem figyelmes. Reménykedve kaptam magamhoz, hátha a nővér hív a hírekkel, de csalódnom kellett, mert a kijelzőn Isaac neve díszelgett egy boríték emblémával. Remek, akkor csak egy SMS miatt ugrottam ki hajnali 11-kor az ágyból...

„Tudom, hogy még nem vagy a legjobb állapotban fizikailag, mert bár mozogni tudsz, de a sebek látszódnak, viszont este koncert szóval mindenképp próbálni kéne ma délután. Oldd meg, hogy flottul nézz ki és gyertek Tommyval együtt. Már ha tud járni ;) na bye!”

Na baszki tényleg! Ma még az is lesz. Hát ez rendesen kiment a fejemből. Sőt a Never Close Our Eyes forgatása is a napokban kerül sorra. Ilyen nincs. Pedig már lassan kezdtem arról is elfeledkezni, hogy sztár vagyok. Ja nem...mégsem. Erről gondoskodott az a szennylap. Csak tudnám, hogy halad az ügy. És mi van ha semmit nem intézkedett? Akkor búcsút mondhatok a jó híremnek. Istenem, bár vissza lehetne tekerni az időt. Bár akkor már hónapokkal korábbanra is visszamennék. Mostanában annyi balhé van körülöttem. Kezdek már nagyon beleunni, hogy sosem lehetek 100%-osan nyugodt. Mindegy. Már hiába nyavalygok, ez így alakult, szóval csak reménykedhetek, hogy egyszer minden rendbe jön.

-Mi volt eeeeez?- szólt mellettem elfojtott hangon Tommy, aki álmosan ölelgetve a párnáját pislogott rám.

-Ja, csak Isaac, hogy ma próbálni kéne, mert mostanában nem mondhatni, hogy valami sokat tartózkodtunk volna stúdióban és este koncert. Azt még nem tudom, hogy milyen lesz zakóban és hosszú farmerban a negyven fokban, de mást nem tudok tenni, mert még minden látszik. Járkálni se nagyon kéne...a jobb lábamra még sántítok. Hát ez igazán remek. Már csak az a szerencse, hogy az arcom nagyjából rendbe jött, a maradékot pedig el tudom rejteni egy „kisebb mennyiségű” sminkkel. Na jó megint szófosásom van. Te hogy vagy? Mindketten úgy fogunk járni, mint aki beszart, vagy csak én?

-Huh akkor tényleg sűrű a program. Sajnálom, hogy még mindig nem jöttél teljesen rendbe és így kell koncertezned...Miattam pedig ne aggódj, megoldom én azt is, ha még állni is csak terpeszben tudok.- nevetett rám és puszit küldve a levegőben ült fel, amit egy hangos sóhaj követett és össze szűkült szemekkel nézett rám.- Na jó, hát ez tényleg nem lesz így egyszerű. Mindegy, maximum nem nagyon ülök le, mert akkor még újabb pletyka terjenghetne rólad az újságban.

-Jobb lenne, mint a mostani...az a szomorú, hogy még igaz is, amit írtak. Tényleg egy szemét alak vagyok.

-Ne mondd ezt! Egyáltalán nem. Mindenki követ el hibákat. Az a lényeg, hogy én már túl léptem a dolgon. A többiekkel pedig ne törődj! Na készüljünk inkább el, mert tudom, hogy mindketten képesek vagyunk órákat a tükör előtt tölteni.- ölelt magához, majd egy csókkal elindult a fürdő felé, ami egy hangos csapódással zárult be mögötte. Addig én a szekrény felé vettem az irányt, ahonnan kivettem pár rövid cuccot, amikbe legalább a próba erejéig nem sülök bele és neki láttam öltözködni. Mivel fél óra alatt sem sikerült a páromnak elkészülnie, egy mosolygós szemforgatás közepette kivonultam csinálni valami ebédet, hogy addig se unatkozzak, amíg nem jön ki. Mivel szenvedélyem a csirke, úgy terveztem, összedobok egy kis zöldséges csirkét. Fő az egészség, ha már egy ideje se nem futok, se nem tartom a diétám. Nos...látszik is. Kezd nőni a hasam. Fúj! Nem akarok úgy kinézni, mint valami 50 éves sörhasú papi. Na jó, lehet kicsit eltúlzom, de nálam sokat számít a külső, és egy ideje lássuk be, elpunnyadtam. Észre sem vettem, hús szelés közben énekelni kezdtem, ami csak akkor tudatosult bennem, mikor Tommy hátulról átölelt és nyomott egy puszit az arcomra.- Még mindig elképesztő a hangod. Imádom hallgatni. Most aztán irigykedhetnek a rajongók.

-Oh köszönöm, tudok róla.- intéztem egy önelégült vigyort felé, mire csak forgatta a szemét és megszorongatta a hasam.

-Ugyan egy egészséges ego nem árt, na de azért drágám ez mégis csak túlzás. Van mire büszkélkedned, de legalább tettesd azt, hogy nem vagy tökéletesen elégedett magaddal.

-Az a gáz, hogy tényleg nem vagyok. Csak nézd meg a hasam és a combjaim. Egyre vaskosabb leszek.- hurrogtam végig mutatva a testem, mire ő is elengedett és szembe állt velem, úgy készült összeszedni a gondolatait.

-Szerintem te mindenhogy tökéletes vagy és nekem kifejezetten tetszik, hogy van mit fogni rajtad. A lábaid pedig egyenesen vadítóak. Komolyan én még pasit ilyen szexi, hosszú és formás lábakkal életemben nem láttam. Irigylésre méltó minden részed, azt ott középen is beleértve.- perverzen vigyorgott és végig húzta rajta az ujját, amibe beleborzongtam és csókot nyomva az ajkaira jeleztem, hogy nem kéne kilyukasztani ezt a gatyámat is. Ugyanis nem ez lenne az első alkalom...

-Kicsim úgy, hogy fogdosol nehéz a főzésre koncentrálni.

-Akkor meg ne mondj ilyen hülyeségeket, hogy túl vaskos vagy. Na énekelj csak tovább nyugodtan, addig én csinálok valami rendet a szobában. Inkább nem a kanapén ÜLVE várom a kaját.- nevetett és nem túl férfias ugrándozással futott be a szobába, amin csak vigyorogtam és folytattam a kornyikálást. Egyszerűen élek halok Adele számaiért! A Rolling In The Deep a kedvencem, de szinte mind imádom és sosem tudok leszokni az éneklésükről sem. Olyan erőteljes és tiszta a hangja. Talán ezért is megy jól az éneklése nekem is. Na jó lehet tényleg vissza kéne vennem az önfényezésből, de tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy kevés ember büszkélkedhet olyan hanggal, mint én. Tessék, már megint előjött az a nagyképű vigyorom. Pedig én nem vagyok ekkora beképzelt paraszt, legalábbis szerintem. Ugyanolyan ember vagyok, mint bárki más, csak nekem jobban alakult a sorom. Ezért sem tudom még mindig felfogni miért vagyok annyi embernek a példaképe. Mi jót tettem? Hát speciel a rossznak nagyobb híre van mindig, pedig szerintem nem vagyok én olyan rossz ember. Szeretek segíteni és kiállok bárki mellett, nem vagyok önző. Mégis ilyennek állít be a média. Hú, ha tehetném micsoda mészárlást rendeznék én ott, muhahahahaaaa! Kezdve Perez Hiltonnal. Hát az a gyerek egyenesen kikészít. Rám van szállva. De legtöbbször pofára esik, mert aki velem kikezd, rosszul jár. Ugyanakkor, már nagyon kijárna neki egy pofon a részemről, viszont azt megint csak nem tehetem meg. Ilyenkor olyan szívesen lennék egy közönséges srác. Bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szeretek híres lenni, de sok hátulütője van, az is biztos. Na tessék megint elkalandoztak a gondolataim, le fog égni a csirkém!

Ijedten kaptam a serpenyő után, amit még épp meg tudtam menteni, mielőtt tönkre megy benne a fincsi ebédem. Ha valaki azt mondja valaha rólam, hogy tudok főzni, valószínűleg képen röhögnék, de az igazság az, hogy szeretek a konyhában sürögni forogni. Szeretem megcsinálni a saját ételem, az ízlésem szerint ízesíteni és annyit enni, amennyit akarok. Na jó, ez talán nem épp a legjobb, mert féktelen az étvágyam, ha olyanról van szó, amit szeretek. Például a csirke vagy a fagyi...húúú a fagyi, na hát abból kilókat meg tudok enni. Oké, szerintem elég lesz a hülye szokásaim firtatásából, ideje hívni Tommyt, hogy kaja van.

-Kész az ebéd!

-Hát ez már megint valami isteni lett Adam. És bár nem akarom tovább növelni az egodat, kénytelen vagyok, mert imádom ezt a kaját.- esett neki az egész tálnyi ételnek Tommy, akiből az ember ki se nézné mennyit tud enni, azzal a vékony kis testével. Pedig néha még engem is leköröz, ha olyan van előtte, amit szeret. Főzni nem nagyon tanítottam még, múltkor is majdnem felgyújtotta a konyhát, szóval ezt a dolgot kerülöm egy ideje, inkább leszek én a szakács. Viszonylag gyorsan végeztünk az evéssel, és miután trónoltam egy órát a füriben, amíg megcsináltam a sminkem, indulhattunk próbálni. Csak remélni mertem, hogy addig sem kap le valami paparazzi egy szál térdnadrágban és pólóban a sok sebbel magamon. Gyorsan sprinteltem be az ajtón, ami persze éppen szorulós korszakát élte, így szinte beestem Tommyval együtt a nappaliba, amin Isaac csak röhögött és felsegített a földről. El sem hiszem, hogy időben itt van. Mindig késik, pont mint én.

-Titeket is megtréfált a mi kis partyajtónk? Ne aggódjatok, Ashley is pofára esett kb 10 perccel ezelőtt, mikor meggyűlt vele a baja.

-De szerintem még mindig Adam vezeti a bénázás listáját torony magasan.- vigyorgott gonoszan Ash, amin csak forgattam a szemeim és beálltam a számomra kijelölt helyre, hogy kezdjünk. Nagyon beénekelnem sem kellett, mert az már megvolt otthon, így tökéletesen vittem végig a Trespassingot, amihez ugyan nagy tehetség nem kell, mégis imádom. Tommy és Ashley mindazonáltal, hogy előbb tanyáltam el mindenféle nyavalygás nélkül, aggódva szemlélt egész próbán, hogy megy a járkálás és minden egyéb mozdulat. Mint már mondtam, nem vagyok lebénulva, minden mozdulat megy, csak néha sántítok egy kicsit. Maximum mezítláb leszek. Az emberek már hozzá vannak szokva, hogy sokszor csaszlatok csupasz talppal a színpadon is. Most mi van? Legalább otthon érzem magam. Nagyon nem erőltetem az ugrálást majd, de ha ügyes leszek, az embereknek fel sem fog tűnni ez a kis bibi a lábammal. A karomon lévő legrondább seb pedig a zakó takarásában lesz, szóval Adam megoldja. Viszont valami korántsem sincs rendben. Kevin szokatlanul csendes volt egész próbán, pedig ő is élen van a dumálásban, mint tudjuk. Valamit titkol, csak azt nem tudom mit, ezért is mentem oda hozzá, és ültünk le kettesben beszélgetni a terem hátuljában, messze a többiektől.

-Na ki vele haver mi a probléma. És ne mondd, hogy semmi, mert látom. Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz.

-Persze, csak nem tudom ezt hogy fogadnád...van elég problémád mostanában, nem akarlak még ezzel is terhelni, ráér.

-Figyelj, nem kényszerítelek, hogy elmondd, de ha velem kapcsolatos, kérlek oszd meg, mert az számomra is fontos lenne. Nem mintha más nem lenne az, csak érted.- a válasza egy sóhajtás volt, majd bűnbánó arccal rám nézett és halkan belekezdett a mondandójába.

-Tudod egy ideje sorra kapom az ajánlatokat a bandákba és ugyan én tényleg imádok veled dolgozni, de mégis elgondolkodtatott, mikor maga Lady Gaga ajánlotta fel, hogy szálljak be hozzá. Nem veled van bajom és nem amiatt hagyom itt a bandát, mert nem vagytok elég jók nekem, mert egy hihetetlen tehetséges srác vagy, de nekem ott a helyem. Onnan jöttem, oda is vágyom vissza. Sajnálom...nem így akartam elmondani pont koncert előtt. Még ma maradok, de mivel egyéb fellépésed a napokban nem lesz, többet ne számíts rám. De emiatt nem szeretném, ha romlana a kapcsolatunk, csak annyiban változik a helyzet, hogy többé nem hozzátok tartozom, hanem Gagához.

-Ezek szerint már el is fogadtad az ajánlatát?- kérdeztem kikerekedett szemekkel és elhűlt arccal, mire csak bólintott és felállt mellőlem. Újabb kés a szívembe, jaj de jó. Annyira megszerettem a vele való munkát. Hihetetlen profi de mégis képes az én tempómban dolgozni. Lehet ez is benne van abban, hogy így döntött. Hogy nem vagyok elég profi. És ebben van valami. Hisz Gaga több éve van már a szakmában és nem holmi tehetségkutatóból csöppent bele ebbe a világba, hanem saját erejéből küzdötte fel magát a csúcsra. Ezért is tisztelem annyira. De ezt csak remélni mertem, hogy nem következik be. Már megint kereshetek valakit a bandába. Egyszerűen remek.- Rendben. Ez a te döntésed, én nem tarthatlak vissza. Akkor sok szerencsét a következőkben. Szerettem veled dolgozni.- halvány mosolyt erőltetve az arcomra öleltem át aztán vissza léptünk a többiekhez, akikkel szintén megosztotta a dolgot, majd miután kikerültek a sokkhatásból és elbúcsúztak tőle, kilépett az ajtón. Igaz, még mára velünk marad, mégis borzasztó volt látni, ahogy újabb csapattagot veszítek el. Elborult arccal foglaltam helyet a többiek mellett, akik pont annyira nem tudtak megszólalni, mint én. Még Isaac se, akiből mindig ömlik a szó. Végül a csöndet csak neki kellett megtörnie egy nem is olyan rossz ötlettel.

-Mi lenne, ha búslakodás helyett indítanánk egy válogatást, ahonnan majd kiválasztjuk az új szintist? Így nem lőhetünk mellé, mert azok mind miattad lennének ott, nem unaloműzés céljából.

-Nem rossz gondolat. Így talán nem kell újabb tagtól megválni. Azt már tényleg nem tudnám elviselni. Folyamatosan esik szét a csapat, nem akarom, hogy titeket is elveszítselek.- sóhajtottam bánatosan, mire nagy meglepetésemre szinte mindenki magához ölelt, még az érzelemmentesnek tűnő Isaac is.- Ti vagytok a második családom srácok.

-Szeretés van.- jelentette ki egy széles vigyorral Ash, amin mindenki csak mosolygott és miután már kellőképpen összeizzadtunk, elengedtek. Azért így mindjárt elviselhetőbbé vált az elválás, de továbbra sem emésztettem meg könnyen, hogy újabb tag után kell nézni. Nem bírom a változást. Épp mikor már kezdtem hozzászokni ehhez a felálláshoz, akkor kell elmenni. Csodálatos. Mégsem tudok rá haragudni, hisz nem befolyásolhatom az életét, de akkor is bánt a dolog.

Még koncert előtt sem derültem nagyon jobb kedvre, arról nem is beszélve, hogy már most a saját izzadságomban fürödtem, olyan melegem volt abban a hosszú fekete gatyában és zakóban. Még egy csizmát is adtak rám. Komolyan minek néznek ezek engem? Valami eszkimónak vagy mi? Igaz, hogy jól bírom a meleget, de azért ez mégis csak túlzás. Szőrmét nem akartok adni, nehogy megfázzak? Áh, mindegy. Alig léptem ki a színpadra, hangos éljenzés és visítozás csapta meg a fülem, amit egy széles vigyorral fogadtam és betopogtam a fekete-sárga csíkos mikrofonállvány mögé, amit direkt nekem készítettek. Összvissz két számot bírtam ki abban a lábbeliben, folyton csúszkált benne a lábam, szóval fogtam, azt levettem.

-Huh, sokkal kényelmesebb.- nevettem édesen a közönségre, akik velem örültek és kezdetét vehette a Fever is. Igaz, ez a régi albumról van, de annyian szeretik, hogy lehetetlen elhanyagolni. Arról nem is beszélve, hogy ebben van a kedvenc részem: a csók, ami persze most sem maradhatott el. Laza mozdulatokkal lépkedtem Tommy mellé, aki a régi koreográfiához híven bújt hozzám, és karolt át, majd az arcát magam felé fordítva hosszan megcsókoltam. Mint aki jól végezte dolgát sétáltam vissza előre, amit a nézők minden eddiginél nagyobb sikollyal fogadtak, viszont csalódniuk kellett, mert a lábamnál fogva, nem tartottam a megszokott táncot, csak illegtem-billegtem a mikrofon előtt. A koncert további része jól sikerült, el is feledkeztem Kevinről, egészen a Band Intro részig, ahol be kell mutatnom az egész bandát. Miután elszórakoztam Tommy gitárjával, Kevin mögé léptem és nagyot sóhajtva kezdtem bele egy rövid hírközlésbe.- A szintetizátornál pedig Kevin, aki sajnos hamarosan elhagyja a mi kis csapatunkat, de szeretnénk boldogan elbúcsúzni, szóval hatalmas sikolyt kérek a legjobbnak!- üvöltöttem az utolsó pár szót a mikrofonba, majd leléptem az emelvényről és újra előre sétáltam, amíg a közönség teljesítve a kérésem, egy hosszú visítással köszöntötte őt. Fellépés után, mikor meghajoltunk még utoljára megöleltem őt és csókot küldve a rajongóimnak távoztam a színpadról. Mikor leszedtem magamról minden felesleges ruhát és átöltöztem az én kényelmes rövid cuccaimba, az öltözőből kilépve már csak a pakolászó Kevin látványa fogadott, aki egy utolsó halvány mosollyal az arcán lépett ki a személyes tárgyaival teli dobozzal a kezében az épületből és a bandából egyszerre. Tommy csak ekkor került elő, és hogy megnyugtasson, óvatos puszit nyomott az arcomra, majd kézen fogva mi is haza indultunk. Az út csöndesen telt, nem is igazán volt kedvem megszólalni. Otthon sem volt jobb a helyzet. Szótlanul dőltünk be az ágyba, de mivel nem vele volt a bajom, Tommyt magamhoz ölelve hajtottam álomra a fejem.