A hét őrjítő lassúsággal telt, otthon igyekeztem mindig
átcsalni valamilyen barátomat, hogy ne legyek olyan egyedül, de akkor sem
pótolhatta senki az én Tommymat. Ma azonban még várt rám egy fellépés valahol
Washingtonban. A banda a régi volt, nem játszott helyettük senki más, azonban
Tommy helyén egy helyettes állt, és ez nagyon zavart. Igazán nem bánnám, ha
hamarosan újra csatlakozna hozzánk, legalább addig is látnám. Bár, várjunk
csak… már megint az én hibám az egész és itt nyavalygok, hát ez jellemző. Anno
én rúgtam ki, azon az éjszakán, amit nem szokás emlegetni, a bandából és az
életemből egyaránt. Úgy néz ki ő nem felejtette el a dolgot, velem ellentétben.
A memóriám akár egy halé. Mára azonban már késő volt, éppen a terminálon
mélyedtem a gondolataimba, amíg megérkezett a magángépem. Késő lett volna még
felhívni, hogy fél perc alatt pakoljon össze és rohanjon a több kilométer
távolságra lévő reptérre, csak, mert Adamnek leesett, amit több, mint egy
hónapja mondott. Azért halovány remény élt bennem, hátha legalább Alice miatt
kísérő lesz, de tévedtem, ugyanis, mikor már a gépen ültem csak a banda és pár
ismerős volt ott. Csalódottan merültem a zene világába, miközben hagytam, hogy
elnyeljen a kényelmes bőrülés. Ashley aggódva pásztázott, amit természetesen
láttam, de nem voltam rá hajlandó reagálni, szóval, úgy tettem, mint aki se nem
hall se nem lát. Nem volt kedvem belekezdeni egy hosssssszúúúú beszélgetésre a
szerelmi életemről, pláne, hogy Alice, Tommy ideiglenes „gyámja” is velünk
utazott a csapat tagjaként. Félreértés ne essék, szeretem a csajt, nagyon is,
csak mostanság kicsit félek tőle.
A washingtoni repülőtéren újra rajongók hadán kellett
átfúrnom magam itt-ott pár autogramot és képet készítve, végig édes mosollyal
az arcomon, mire végre kiértünk a limuzinhoz. Imádom a csodálóim, de pont olyan
elvetemültek és határozottak, mint példaképük, szóval nem könnyű magam mögött
hagynom 100%-osan őket. Mindig van pár, aki folyton a nyomomban jár, mint
valami nyomozó…ijesztő. Nem hiába érzem egyfolytában, hogy néz valaki, még ha
kitűnő álcát is öltök és elvegyülök a tömegben. Komolyan növesztek egy
szakállat, aztán egy homeless csak nem érdekli a járókelőket. Fúj, most
elképzeltem magam, mint valami retardált remete. Az újfent értelmes
elmélkedésemből azonban Isaac rázott fel, ugyanis a helyszínre értünk. Mivel
közeleg az este, és akkor lesz a fellépés is, kaptunk szállást éjjelre. Ez a
hely sem okozott csalódást. Hatalmas francia-ágy selyemmel leterítve,
hangulatvilágítás, medence a teraszon, bent oszlopokkal körülvett jakuzzi,
külön bárpult, boltíves konyha és hatalmas márvánnyal kirakott fürdőszoba.
Ekkora fényűzés még a lakásomban sincs! Kedvelem a letisztult dolgokat, azért
is vagyok a fa építmények és lágy színek híve, de attól függetlenül tetszett a
luxus.
Fél óra volt a színpadra vonulásig én pedig még mindig a
sminkemmel szarakodtam, mert az sosem lehet elég tökéletes. Holott még azt sem
találtam ki, milyen ruha lesz rajtam. Igen, tudom, ez a stylist dolga lenne, de
világosan a tudomásukra hoztam, hogy, amíg nem valami nagyon komoly jelenésem
van egy helyi csatornánál, addig én mondom meg, hogy fogok kinézni. Szóval
nyakig ültem az elmaradásban, de Adam Lambert nem adja fel! Bár 30-45 perc késés
benne volt a pakliban, mert, mint Twitteren elterjedt becenevem is kimondja
(LateBert), elég késős vagyok. Szóval a közönség mindig kalkulálhat egy órás
kiterjedésű késlekedést, ha rajtam múlik. Pedig nem direkt csinálom, csak…így
jön össze.
Elegem lett a pepecselésből, a ruhák közé vetettem magam,
ahol magamra húztam a már jól megszokott Trespassing összeállításom a csíkos,
szegecsekkel kirakott bőrkabáttal és fekete csőnadrággal, plusz a kedvenc Rick
Owens csizmám, azonban mielőtt elégedetten méregethettem volna magam a
tükörben, valaki a backstage-be rántott, hogy hangoljak be, ugyanis 5 perc és
kezdődik a parádé. Magamban morogtam kicsit, főleg, mert nem is volt hangpróba,
szóval csak arra számíthattam, hogy nem hagy cserben a hangom és a fülhallgatóm,
ami rendszeresen bemondja az unalmast. Alig kezdtem bele a Shady kezdősoraiba,
a zene felcsendült, és ekkor esett le, hogy menni kéne. Vigyorogva siettem fel
a színpadra, ahol a lelkes nézőtér majdnem megsüketített a visongással, mivel kifejezték mennyire örülnek nekem. Bezzeg ilyenkor működik a füles… Miután
megvolt a szokásos köszöntő belekezdtünk a dalokba, én pedig nagyon elememben
voltam. Járkáltam fel-le a színpadon, mozgattam a csípőm, beletúrtam a hajamba,
flörtölgettem a közönséggel, még térdre is ereszkedtem „csillag” pozícióba,
mint anno a turném idején, ám mikor egy szexuálisan túlfűtött mozdulat közben
felkaptam a fejem, ismerős alakot véltem kitűnni az első sorokból. Csak nem…DE!
Tommy vigyorgott rám egyenesen elölről, ahonnan premier plánban láthatta az
alsó felemet. Gyorsan feltápászkodtam és folytattam a dalt, mielőtt bárkinek is
feltűnne a meglepettségem, de gondolatban messze jártam már. Mit keres itt?
Mivel jött idáig, ha nem a mi repülőnkkel? És, akkor már miért nem lép fel
velünk? Ezernyi kérdés kavargott a fejemben, ami látszott is, mert többször is
szöveget tévesztettem, amint a nézőtér jót derült, velem együtt.
Koncert után iszonyat melegem volt, szóval miután pár
rajongómnak osztottam aláírást, rohantam fel zuhanyozni egyet. A reflektorfény
elmehetne infralámpának, esküszöm majdnem csibe kelt ki belőlem is, úgy égette
a bőröm. A szobában, mivel úgy is teljesen egyedül voltam, lépésenként dobtam
le magamról a ruháim, és álltam be a hűvös zuhatag alá. Nem tudom már mennyit
pancsolhattam, de mire kijöttem, már teljesen sötét volt. Érdekes, pedig úgy
rémlik felkapcsoltam a lámpát…bár a nagy sietségben ki tudja. Unottan
kattintottam fel a kapcsolót, mire három alak látványa tárul elém.
-
Megelepetéééés! Na, kit hoztunk neked? – hallottam kórusban,
de a hang beléjük fagyott, ugyanis lábjegyzetben megemlítem, hogy egy szál
pöcsben álltam előttük csurom vizesen (és még finoman és nőiesen fejeztem ki
magam). Az összes vérem a fejembe tódult, az első dolgot, ami a kezem közé
akadt használtam fel takarásképpen, de az egész csak egy cserép volt, szóval
éppen, hogy nem kandikált ki a virágon kívül más is… A vendégeim nem voltak
mások, mint Ashley, Alice és Tommy, aki már nem egyszer látta az ékességem, de
most ez pont nem számított.
Miután kiheverték a látványt én pedig berohantam a fürdőbe
egy törölközőért, Ash földrengető röhögésben tört ki, hogy majdnem leesett az
ágyról. Alice szóhoz sem jutott, Tommy pedig tenyerei közé temetve az arcát
próbálta elfojtani a nevetést. Igen kínos szituáció, nem is én lennék, ha ez
nem így történik. Hogy miért járkálok meztelenül? Azért, mert otthon is ezt
szoktam csinálni. Így a kényelmes. Mint mondtam is régebben egy interjúban,
szeretem lazán tartani. Vagyis nem annyira lazán…na, mindegy. Szóval az biztos,
ha valami elvetemült paparazzi berontana a lakásomba, elsőnek a pucér seggemet
fotózhatná le többek között. Ezért is van vagy 300 zár az ajtókon.
Még mindig hót vörös ábrázattal, de már egy lepellel a
derekam körül csoszogtam ki eléjük teljes szégyenben, amin már egyikőjük sem
bírta tovább röhögés nélkül. Ezen már csak fintorogni tudtam, aztán csípőre
téve a kezem jeleztem, hogy bökjék ki eredetileg mit akartak, mert kezd fogyni
a türelmem.
-
Szóval..gondoltuk meglepünk azért, mert ilyen keményen
belehúztál mostanság, és a mi édes Tommynk lelkére is úgy vigyázol, mint a
hímes tojásra…vele. Direkt másik géppel jött, hogy ne lásd a koncert
pillanatáig, ahol megjegyezném, feltűnően soká esett le, hogy ott van. És mivel
kevés a szoba…itt hagyjuk neked éjjelre…
-
De! Semmi olyasmi! – vágott közbe azonnal Alice, amin
csak forgatni tudtam a szemem, és oldalra döntve a fejem néztem rá, mire
lakatot tett a szájára.
-
Szóval. Ott tartottam, hogy itt hagyjuk neked,
beszélgessetek csak, ugyanis tudomásom szerint Alice nem sok szabadidőt hagy
nektek az előítéletei miatt, viszont én bízok benned Adam, és úgy néz ki Tommy
is, mert azonnal belement. Tehát, mi magatokra is hagynánk titeket. – egy
gúnyos vigyor kíséretében, mint, akinek megdönthetetlen véleménye, hogy rosszra
készülünk, távozott a szobából, de a „dadus” egy utolsó szóra még elcsípett, és
a törölközőmnél fogva húzott magához.
-
Öltözz fel! – ezen már csak nevetni tudtam, és miután
bezártam a szobaajtót, nehogy valami megszállott rajongó berontson, (igen,
képesek nyomozót is bérelni, hogy megtaláljanak. Nem egyszer nyitottak már rám
a turném alakalmával sem…) gyorsan elrohantam a fürdőbe felvenni valami ruhát,
és miután megbizonyosodtam róla, hogy semmi olyasmi nem látszik ki, vissza
mentem a szobába Tommyhoz, akinek továbbra is letörölhetetlen vigyor ült az
arcán.
-
Nem röhög, együtt érez… - a mormogásom hatására újra
felnevetett és az ágyra dobva magát jelzett, hogy üljek mellé. A szívem
továbbra is görcsben állt, ha megláttam szóval nem volt könnyű levegőt venni
egy kiadósabb sóhaj, vagy remegés nélkül.
A helyzet kezdett egyre furcsábbá válni. Egy darabig úgy
beszélgettünk, mint két barát, de, amint szóba hoztam az első randinkat,
zavartan szórakozni kezdett az ujjaival és csak hebegett-habogott. Szinte
éreztem arca forróságát, de nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni, meg nagyon
nyomulni sem, szóval gyorsan témát cseréltem.
Szemet ütött a kinti medence, ami egy briliáns ötleted adott
és ezt nyugtázva gonosz vigyor jelent meg az arcomon, de kisfiús ártatlansággal
szólaltam meg.
-
Menjünk ki a teraszra, kicsit kevés a levegő idebenn! –
a felvetésre csak egy hitetlenkedő szempár volt a válasz, de csak sikerült
kitolnom. Kínos csönd. Időbe telt neki, mire megbizonyosodott róla, semmi
rosszra nem készülök, vizsgálóan pásztázott percekig, majd miután látta a
glóriát a fejem fölött, maga elé pislantott és eljött a pillanat. Közelebb
léptem hozzá, mintha mondani akarnék valamit, majd amint rám figyelt, a
karjaimba kaptam és azzal a lendülettel a vízbe csobbant, belőlem pedig azonnal
kitört a nevetés. Szerencsétlen csurom vizesen pattant a felszínre levegőért,
ugyanis készületlenül érte a dolog, de szúrós szemei áthatottak a fejére simuló
hajrétegen, egyenesen hozzám, és szinte égetett, de akkor is megérte.
Roskadoztam a röhögéstől morgolódó arcát látva, majd akár egy macska megrázta
magát, és a medence szélére támaszkodva pislogott rám.
-
Na, ha már kiszórakoztad magad rajtam, segíts ki
kérlek, mert megfagyok… - ellenkezést nem tűrve nyújtogatta felém a kezeit, és
olyan édes látványt nyújtott, hogy fel sem tűnt, hogy milyen átlátszó trükk is
ez. Figyelmetlenségem kihasználva nyomban maga mellé rántott, hogy fordultam
egyet a tengelyem körül és hatalmas hasassal érkeztem a vízbe, ami még csípte
egy ideig a felső testem rendesen. Mint az ázott kutya, úgy festettünk, valami
gót sminkkel, ugyanis az arcunk feketében úszott az víz hatására elkenődött
sminktől. Persze, hogy nem ma raktam fel vízállót, hát ez olyan jellemző. – Ezt
most visszakaptad. – gúnyos nevetése bosszúra invitált. Pillanatok alatt a víz
alá buktam, egyenesen a lábaihoz, miket olyan erővel húztam ki alóla, hogy a
medence aljára ült tőle. Természetesen rövid reakcióidejéről elfeledkeztem, így
máris előttem termett. Kétségbeesett menekülésbe kezdtem levegőért kapkodva, ám
ekkor rám vetette magát, és lenn ragadtam a padlón. A fejem színe lassan kékbe
váltott, hiába kapálóztam, hogy elengedjen, poénnak vette. Azonban, mikor már
annyi erő sem maradt bennem, hogy segítségért rángatózzak, szinte eszméletlenül
lebegtem alatta. Ekkor eszmélt rá mit csinált, és riadtan cibált ki a partra.
Ugyan, mihelyst levegőhöz jutott szerencsétlen tüdőm, magamhoz tértem, még
tettettem a halottat. Kijár neki a bosszú, majdnem megölt! Na, jó ez túlzás, de
akkor is megérdemelte. A mellkasom kezdte nyomkodni, mire párszor szegényt
arcom köptem az addig belém gyűlt vízzel, de húztam még kicsit, hátha…és igen.
Végső kétségbeesésében ajkait az enyémre tapasztva juttatott levegőhöz. Karjaim
a dereka köré fonva húztam kicsit jobban magamhoz, hogy maradjon még, mire
ijedten próbált szabadulni, de nem hagytam. Annyi idő után valami csók-féleség
alakult ki köztünk, csak nem engedem el. Pár pillanat volt csak, mégis
valójában életet lehelt belém, és arcát megsimítva húztam el róla karjaim, hogy
ha akar, menjen. De nem ment. Mélyen nézett a szemembe, ám tekintete inkább
zavartságot, mintsem érzéseket tükrözött. Tátott szájjal szemlélt, még mindig
zihálva az előbbi sokktól. A vízcseppek róla egyenesen rám gördültek, miközben
felettem támaszkodott, így kissé deja vu érzésem támadt. És ekkor jött a pofára
esés. Hirtelen egy hatalmas pofon csattant az arcomon, amitől majdnem megint
elvesztettem az eszméletem, és már nem éreztem magamon reszkető testét. Azonban
a hangját annál inkább.
-
A kurva életbe, Adam te idióta, azt hittem meghaltál!
Ez kibaszottul nem vicces! Aggódtam érted, erre csak egy csókot akartál! Ekkora
bunkót, mint te baszd meg, pedig már kezdtem azt hinni, visszatértél, de úgy
néz ki, csak elhúztad előttem a mézes madzagot. Csókolózz magaddal seggfej! –
üvöltött rám, arcomra csavarva a maradék vizet a felsőjéből, ami csak jobban
marta a vörös kéznyomot az arcomon. Végig gondolva…tényleg hülye ötlet volt.
Rémülten rohantam utána, mikor ő már az ajtónál járt.
-
Tommy várj, tényleg ne kaptam levegőt, és csak a parton
tértem magamhoz! – karjánál fogva magam felé fordítottam, de azonnal kitépte
magát kezeim közül és villámokat szóró szemekkel nézett rám.
-
Aha, persze én meg én vagyok a Dalai láma. Ne nézz már
ennyire hülyének! Rég magadnál voltál már, mikor próbáltalak levegőhöz
juttatni. Baromira nem vicces! Kisebb szívbajt kaptam, mit tettem, erre csak
annyi történik, hogy lesmárolsz. Mondtam valamikor, hogy megteheted? Jeleztem?
NEM. Pláne nem ilyen módszerrel. Na, mentem, szórakozz csak egyedül! Holnap
hazamegyek az első..- nem hagytam, hogy befejezze a mondatot. Amíg a saját
mondandójával volt elfoglalva, szinte elvakított a szépsége, és
akarva/akaratlanul is újra felé hajoltam. Végül is nincs mit vesztenem, már úgy
is görénnyé váltam a szemében, hiába magyarázkodok. Ajkaim lassan az övéire
csúsztak ezzel befogva a száját, és az előbbinél is szorosabban öleltem
magamhoz. Először szinte belém harapott, hogy elmehessen, rángatózott,
ellenkezett, ám látva, hogy nincs menekülési útvonal, az utolsó tett jogán
hagyta a a dolgot. Percek után lassan elemeltem az arcom, de homlokom az övének
támasztva simítottam végig az oldalát, némi reménnyel, hátha megbékél. Remegő
szemekkel nézett rám, látszólag teljesen összezavartam, ami már jó jel. Tovább
folytattam a simogatást, hisz mivel ismerem, tudom, hol vannak azok a pontjai,
amikkel bármikor megolvasztom, ha csak hozzáérek. Csak remélni mertem, azóta
ezek a helyek nem változtak, szóval ujjaim végig járták egész testét, vigyázva,
hogy intim részt ne érintsek, hisz nem a felizgatása a cél, csak, hogy
megnyugtassam. Egyre inkább kerülte a tekintetem, szinte éreztem szíve heves
dobogását, ahogy ázott testünk egymásnak feszült. Már nem látszott rajta a
harag legapróbb jele sem, oroszlánból újra édes kiscicává változott, és
mellkasomra hajtva a fejét fogadta el sorsát. Még mindig érez irántam valamit,
akármilyen hülyeséget is csinálok. És ez boldogságot hoz, éppen épülésnek
indult szívembe.
Percekig álltunk így egymásra utalva, míg végül lassan az
ágy szélére ültetve öleltem át újra, nehogy elmenjen. Tátogott valamit, de
csupán hangfoszlányok jöttek ki a torkán, szóval haja mögé bújva próbált
menekülni tekintetem elől. Kezdtem fázni, hogy sem az arcomat díszítő kéznyom
sem a mozgás nem melegített, és ezzel nem voltam egyedül, hisz a karjaimban
csücsülő fiú reszketett, mint a nyárfalevél. Egy csókot lehelve homlokára
intettem maradásra, míg kisurrantam törölközőkért. Visszaérve kellemesen
csalódtam, mert továbbra is ugyanazon a helyen ült, ahol hagytam. Ezt meghatott
mosollyal nyugtáztam és a testét dörzsölgetve terítettem rá a leplet, hogy
kicsit felmelegítsem. Annyira nem lehettem pofátlan, hogy leveszem a felsőjét,
nehogy megfázzon nekem, szóval így próbáltam melegen tartani, de a remegés nem
akart szűnni. Semmi hirtelen mozdulat, óvatosan szabadítottam meg legalább
magam a pólótól és, míg teljesen száraz nem lettem felül, szárítgattam magam.
Amint ez megvolt, pár apró puszi közepette újra magamhoz szorítottam, ami
hatásosnak bizonyult, mivel mindketten felforrósodtunk, ezáltal abbamaradt reszketése
is. Eszemben sem volt elengedni, végre újabb lépcsőfokkal feljebb jutottam, nem
akartam visszaesni. Addig üsd a vasat, amíg meleg elven cselekedtem, akkor is.
Nem akartam többet egy egyszerű összebújós esténél, hogy kicsit kettesben
lehessek vele huzamosabb ideig veszekedés és gondok nélkül.
Lassan hátradöntöttem az ágyon, és mellé fekve karoltam újra
át kis teret hagyva neki, hogy eldöntheti mit szeretne. Szerencsére az történt,
amit akartam, visszahúzódott teljesen hozzám és mellkasomra hajtva a fejét
hunyta le gyönyörű szemeit. Megnyugodott végleg, a düh elszállt kis testéből,
már csak fáradtság és szeretetéhség maradt mögötte. Szinte éreztem szívének
halk szavát, mely azt suttogta: szeress… Minden mozdulatán és arckifejezésen
látszott az az üresség, amit azután az éjszaka után hagytam benne. Nem volt ki
szeresse, kihez bújjon, ki megcsókolja, de túlságosan félt hozzá, hogy ezt akár
magának is bemerje vallani, nem hogy nekem. Félt az újabb csalódástól, sőt, nem
is szükséges múltidőben beszélnem, hisz továbbra sem volt biztos magában, csak
az emlékek mámorába került. Lehet holnapra minden kezdődik elölről, mintha mi
sem történt volna, megint csak randizófélben leszünk… el tudom képzelni. De mi
értelme ilyenen törni a fejem, mikor itt fekszik rajtam életem értelme?
A sötétség teljesen beborította a szobát, csak halk
levegővételünk hallatszott, mely szinte szinkronosan történt. Már éppen
kérdezni akartam, nem álmos-e, mikor magától megjött a válasz. Nagyot
szusszanva fúrta belém az arcát és békésen szundikált. Ha már úgy sem érzékeli,
nyomtam egy csókot az arca látszódó részére, aztán csak finoman simogatva őt,
néztem ki az ablakon. Nem jött álom a szememre. Roppant szokatlan helyzet volt,
hogy újra alszik valaki velem, az a valaki, pedig nem más, mint maga Tommy. Egy
percet sem akartam elszalasztani ebből, így tekintetem vándorolt a hosszan elém
táruló táj és közte. Imádni valóan mászkált a saját kis álomvilágában. Egész
éjjel mosolygott és egy pillanatra sem mozdult rólam, sőt párszor még belém is
markolt, hogy jobban magához szorítson. Mint egy cica húzta össze magát és
selymes haja, arca minden porcikáját beterítette, így párszor prüszkölt egyet,
de nem söpörte arrébb a zavaró loboncot. Egy darabig ezt viccesnek találtam,
szóval hagytam a dolgot, de nem akartam kockáztatni, hogy esetleg elmozdul,
szóval lágy mozdulattal a füle mögé igazítottam a sörényt. Premier plánban
tárult elém hibátlan arcfelépítése. Cukin pisze orra, édes ajkai és a finom
fejforma, mely mindig is jellemezte, 30 évesből 23-at csinálva belőle. És még én
vagyok a BabyBoy. Észre sem vettem, a hajnal első sugarai könyörtelenül vágtak
utat maguknak a szobába. Majdnem megvakultam először, eltartott egy darabig,
míg a szemem hozzászokott a pirosas árnyalathoz, de aztán olyan látvány fogadott,
melyet ritkán látni, mivel nem vagyok valami koránkelő. Kint a természet maga
is éppen csak ébredezett. Fiókák esetlenül totyogva nyújtották pici szárnyukat
a repülés reményében, de anyjuk óvva intette őket a korai vállalkozástól, és
csodás énekével terelte a kicsit figyelmét másra. Azok vékony hangon csiripelve
pattantak vissza a fészekbe, ahova a legkisebbet ismét gondviselőjének kellett
besegítenie, ugyanis ő fennakadt félúton és fájdalmas visongással kérlelt
segítséget. Miután az anya leellenőrizte, mindenki megvan, útnak indult
élelemért, a picik pedig egymással játszottak otthonuk falai közt,
biztonságban. Szórakoztató látvány volt ez számomra, teljesen bele is merültem,
hiszen bent csend honolt. Lágy szellő fújdogált, éppen megmozgatva az ágakat,
de ez pont elég volt ahhoz, hogy felzavarja az élővilágot, és, mint derült
égből villámcsapás röppent az égbe vagy 30 madár egyszerre. Pár perccel később,
már pár autó zaját is lehetett hallani, hisz alig voltunk pár km-re a
városközponttól elszállásolva, valahol a stadion közelében, ahol tegnap lépünk
fel. Akinek kellett, indult dolgozni, ezzel megtörve a békességet, és tovább
már nem hallottam az állatokat. Ellenben a szomszéd szobában veszekedő párost
igen, és mivel jobb dolgom nem volt, őket hallgattam. Tudom, a hallgatózás nem
szép dolog, de mit kezdjek magammal hajnali..nem is tudom hánykor a telefonom
nélkül? Persze nem volt az olyan messze, de nem kockáztattam, hogy egy óvatlan
mozdulatra szerelmem felriadjon, szóval tűrtem az unalmat. Bár ez nem a
megfelelő kifejezés, ugyanis elég szaftos sztorinak lettem fültanúja, mint
később kiderült. A szomszéd páros azért utazott ide, hogy megünnepelje 3.
évfordulóját, de az erősebbik nem képviselője ezt elfelejtette, és, hogy
tetőzzük még a dolgokat, ráadásnak még be is rúgott este és a pincérnővel
flörtölgetett egy casino falai közt. Hogy eközben mit csinált a nő? Hát édes
egyetlen társát, aki belemerült a washingtoni éjszakába, valami mocskos
szórakozóhelyen. Naná, hogy nyomára se bukkant máig, mikor is a lépcsőházban
talált rá félig a korláton szunyókálva. Már én éreztem rosszul magam a
történtek miatt, nem meglepő, hogy a férfi sem tudott erre mit mondani, csak
bűnbánó hangon szólítgatta kedvesét, aki már majdnem sírva üvöltözött vele. Meg
tudom érteni, bár az én bűnömhöz képest ez egy love story. Részegen…a házból…az
esőben…durván…a semmiért…áh, mindegy is, nem értem miért jut ez folyton
eszembe. Akárhogy is próbálom elfelejteni, mindig egy mocskos alaknak érzem
magam miatta, és ez így is fog maradni, míg, akivel ezt tettem, vissza nem
fogad a szívébe. Lehet, már párszor adott okot a gyanakvásra, hogy
megbocsátott, de amíg ő nem mondja ki, én nem áltatom magam téves fétisekkel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése