29. fejezet

„Alice szemszöge”

- Ez most komoly? Adamet megölöm, esküszöm! – méltatlankodtam, mikor épp csak felnéztem Twitterre, erre mi az első kép, amit látok? Pontosan. Amin éppen fülig érő mosollyal halálra szorongatjuk örömünkben Adet. Hátha nincs még minden veszve, nézzük hányan…214.573 MEGTEKINTÉS?? Ez most komoly? Remek. Kis híján negyed millióan lehettek szemtanúi annak az eldeformált arcomnak. Na megállj te kocka, ezért meglakolsz! Persze ő könnyen van, minden képen tökéletesen néz ki. (nem tagadom, nem bírok kiszeretni belőle!) Velem ellentétben. Na mindegy, ez ellen már nincs mit tenni, így marad. Legalább a nép megtudja miféle alakokkal áll össze az ő bálványuk.

A macskásra elvékonyodott visításom sem tudta kizökkenteni Jessicát álmai országából, szóval nyugodtan mászhattam ki a fürdőbe. Akármiben taknyolok el, ő a harmadik világháborút is átaludná, szóval emiatt nem aggódom. Egyetlen dologtól tartottam…ugyanis lusta voltam este lemosni a festéket (oooolyan szép volt, és ráadásul az én mindenem készítette, hülye leszek lemosni!), és mára biztosra vettem, hogy gyönyörű pandamacivá váltam. Miután átküzdöttem magam a gitártokon és sikeresen beosontam a mosdóba felkapcsoltam a villanyt, de a látványtól olyan szívbajt kaptam, hogy egyenest beestem a kádba, úgy, hogy még a lábam is felkenődött a plafonra. Nem viccelek, kész akrobata mutatványt nyomtam le korán reggel, még ha nem is önszántamból. Erre már az én hétalvó barátném is felkapta a fejét, és a segélykiáltásomra befutott, majd felsegített, de amint meglátta az arcom, majd megszakadt a röhögéstől.

- Úgy festesz, mint valami bohóc!

- Hehe, nevess csak, elárulnám, hogy te sem nézel ki jobban drágám. Mindketten erősen hajazunk a kéményseprőkre.

- Szent ég! Igazad van! Ünnepélyesen megígérem, hogy ezentúl lemosom a sminkem elalvás előtt, mert utána fél órán át sikálhatom.

- Nagy szavak egy lusta embertől drágám! – a szarkazmusomra csak egy rosszalló grimaszt kaptam válaszul és egy szinkronos sóhajjal nekiláttunk eltüntetni az eltűntethetetlent. Adam nem tudom mit kent ránk, de tényleg beletelt fél órába, mire levakartuk magunkról, viszont az arcunk úgy festett, mint a pávián segge. Fordítok: égett a bőrünk. Mit használ ez? Szurkot? És hogy szedi le egyáltalán magáról? Na jó, most nem ezzel kéne foglalkozni, így is késésben voltam. Miután két kiló alapozóval sikerült némiképp elfedni a bőrbírt, gyors magamra kaptam valamit és rohantam a buszmegállóba. Jessicát nem volt időm megvárni, így most otthon maradt, viszont emiatt buszoznom kellett. Ez mind szép és jó, de fingom sincs melyik járat merre tart, így némi keresgélés után felpattantam az első buszra, amit megláttam, és mentem amerre visz. Meglepő módon a megérzésem most nem hagyott cserben, így pár utcányira a stúdiótól tudtam leszállni. Igen ám, de a Jóisten nem hagyja, hogy minden tökéletes legyen, így hát eleredt az eső. Tíz perc is elég volt a futásból ahhoz, hogy kellőképp átázzak, és mint egy frissen mosott pincsikutya állítsak be a próbaterembe. Mikor kicsaptam az ajtót éppen dörgött az ég, így a társaság szívinfarktust kapott a látványomtól. Bezzeg ilyenkor Adam nem késik! Pedig jótt tett volna az önbizalmamnak, ha legalább ő nem lát ilyen állapotban, de úgy néz ki ez nem az én napom. A púder patakokban folyt le az arcomról, láthatóvá téve a kikezdett bőröm, amit csak még jobban kicsípett a szél, szóval a fehér bőrömmel együtt úgy néztem ki, mint egy elcseszett porcelánbaba. A ruháim tapadtak a testemhez, és minden lépésnél rázott a hideg, de ez még mind semmi volt a hajamhoz képest, aminek az egyik fele kiállt, másik pedig az arcomra placcsant. Mondhatom, igazán csodálatos látvány lehettem. Miután a bandatagok megemésztették a látottakat, azonnal megdobtak egy törülközővel, és Ashley készségesen pattant fel mellém segíteni.

- Jól vagy csajszi? Nem kéne megfáznod. Mégis mivel jöttél te, hogy így elkapott az eső? Gyalog?

- Busszal…

- Így már értem. Legközelebb ha úgy tűnik nem érsz ide időben, csak csörögj rám. Nem lakok messze tőletek, szívesen elhozlak. Nem akarom, hogy lebetegedj. Na irány a fürdő, szedd rendbe magad amennyire lehet, Adam úgy is még bemelegít. – kacsintott, aztán futott is vissza a többiekhez. Hihetetlen, hogy alig pár napnyi ismeret után így törődnek velem. Tényleg, mint egy nagy elfogadó család. Én pedig imádok a részese lenni mindennek! Most már nem cseszheti el semmi a napom, boldog vagyok, akármilyen siralmasan is festek. A mosdóban reménytelen harcot kellett vívnom rakoncátlan tincseimmel, szóval úgy döntöttem inkább lófarokba kötöm és letudom a szépítkezést ennyivel. Le fogom vágatni…idegesít mennyi gond van vele. Miután úgy véltem arcilag elviselhető vagyok, visszatértem a srácokhoz, de még a törülköző alatt is dideregtem, ugyanis váltóruhám az nem volt.

- Alice öltözz át, mielőtt bajod lesz! Így lehet a legkönnyebben felfázni.

- Öltöznék én, ha lenne mibe.

- Nálam mindig van tartalék ruha. Adok valamit. Jó, érdekes lesz így, mert mégis pasi vagyok, és vékonyabb is vagy, mint én, de koldus nem válogat. Hazaviszünk Tommyval, és az utcán nem fognak hülyének nézni. Így oké? Köztünk meg olyan mindegy. Családban vagy. – kacsintott rám Adam, aztán áthívott egy másik helyiségbe. Miért nem csodálkozom, hogy nála van csereruha? Jó, erre ne válaszoljatok, nem akarom őt bántani, elvégre mégis segít rajtam. Igaz, a méret nem egészen stimmel, de lényeg, hogy nem fogok a remegéstől mellé nyomni próba közben. Valamit kotorászott egy szekrényben, aztán a kezembe nyomott egy táskát, és egy bájos mosoly után távozott. Mivel egyedül voltam a szobában, gondoltam kit érdekel, felöltözöm ott. A vizes ruhadarabok pillanatokon belül a földön landoltak, azonban, amint megláttam milyen ruhakölteményekkel dobott meg BB, elállt a szavam. Méreg drága fekete csőfarmer, leopárd mintás felső és az egyik Rick Ovens csizmája. Oda vagyok azért a lábbeliért! És most én hordhatom, úristen fel nem fogom ésszel! Mint a hímes tojást, olyan óvatosan húztam magamra a ruhákat, de hirtelen ismerős hangot hallottam magam mögül. Adam sürgetett az ajtóban állva, de gyorsan inkább elfordult, ugyanis egy szál fehérneműben pózoltam előtte és nem akart zavarba hozni. Késő bánat. Elvörösödve kaptam magamra mindent, aztán kitipegtem a többiekhez, akik azért néztek rajtam egyet.

- Az igen! Adam női kiadásban. Még a fekete haj is stimmel! – röhögött Isaac, amin nekem is vigyorogni kellett, mert mikor a tükör elé álltam, azon kívül, hogy a felső rendesen lógott rajtam, minden más stimmelt, és nem is ragoznám milyen kényelmesek voltak. Na igen, aki megteheti…

- Nagyon szexi vagy drága a cuccaimban, ezt meg kéne örörkíteni. A két Adam egymás mellett.

- Képről jut eszembe… - fordultam villámló szemekkel felé, mire elbújt a lámpa mögé. – Attól még, hogy te nem látsz, én látlak téged. Szóval azt akartam mondani, hogy reggel még ölési szándékkal jöttem ide, de kiengeszteltél ezzel a ruha dologgal, meg hogy hazaviszel, szóval bűn megbocsátva.

- Jeeeee köszönöm parancsnok! – rohant oda hozzám átölelni, amivel csak azt árte el, hogy a maradék levegőm is bent szorult, és kénytelen voltam eltolni magamtól.

- Mondd, te állandóan meg akarod fullasztani őt? Múltkor a Twister, most meg az ölelés. – nevetett ránk Tommy, mire párja csak vállat vont, és adott egy puszit az arcomra. Abban a pillanatban megszűntem létezni. Adam Lambert megpuszilt!! Az arcomat! És nem is kellett tennem érte semmit! Áááááááááááááááááá újabb szívbaj! Egyszer innen a mentők fognak elvinni, érzem. Alig tértem magamhoz az extázisból, már mindenki a próbateremben volt és csak rám vártak. Hupsz, újabb kínos eset. És még csak reggel van…mi vár még ma rám.

Fülemet farkamat (már ha lenne) behúzva osontam be a szintetizátorom mögé és vártam a parancsot, mikor kezdjünk. Rengeteget gyakoroltam az én külön kiadatású Trespassing CD-mel, remélem nem rontok semmit. Az a lemez is ereklyévé vált…egy porszem és kiakadok. Na jó, ennyire nem vagyok hisztérika, de nekem az Adames cuccaim az Achilles inam. Emlegetett szamár. Pont most intett, hogy kezdjük el a próbát, szóval vissza kellett szállnom a fölre. Minden tökéletesen ment, míg nem találkoztam össze a személyes mumusommal…a Never Close Our Eyes-zal. Nem tudom miért, egy hangot mindig elrontottam. Pedig most nagyon figyeltem…szerencsére a többieknek nem tűnt fel a hiba, így szép csendesen eltusoltam az ügyet. Elvégre mindenkinek van, ami nem jön össze. Adnek az Underneath. Azt mondja azzal volt a felvétel során is a legtöbb baj. Szóval nem strapáltam magam a dolgon, majd belejövök. Próba végén már épp készültem haza indulni, mielőtt megint bezárnak, de Adam megragadta a karom és egy laza de erős mozdulattal magához rántott.

- Ácsi ácsi Namesis, arról volt szó, hogy én viszlek haza!

- Namesis?

- Fel se tűnt? A neved két kezdőbetűje az én monogrammom. AL-ALice. Kapise? Van már Moonsisteröm, most lesz Namesister is. – nevetett azon az ennivaló hangján aztán átkarolta a vállam és a kocsijához kísért, ahol Tommy már várt ránk. Tudom, hogy puszta barátságból tette, mégis olvadtam az érintésétől és bugyuta vigyorral az arcomon ültem be a gyönyörű kocsiban. Eddig ilyet is csak címlapon láttam…Milyen gazdag lehet? Hülye kérdés. Brutálisan. Alig mertem letenni a fenekem, nehogy valami kárt okozzak a bézs színű bőrüléseken, amin Ad csak nevetett és gondoskodott róla, hogy rendesen leüljek. Vagyis belenyomott az ülésbe, ami szinte magába szippantott. Esküszöm, onnan nem is akartam felállni…Kényelmesebb, mint az ágyam. Azért ez kezdi némiképp lerombolni az önbizalmam. És ilyenkor nyögné be Katy barátnőm, hogy : olyanod is volt? Tényleg de hiányzik az az idióta feje. Pedig csak pár napja vagyok Los Angelesben. Még csak nem is beszéltünk. Haragszik rám, vagy miért nem hív fel? Mindenesetre, ha hazaérek, azonnal felkeresem, nem akarom, hogy azt érezze hanyagolva van. Perceken belül a lakásomnál voltunk, de (ismert okokból) nem könnyen vonszoltam ki magam a kocsi ajtaján a cudar nagyvilágba.

- Mivel nem akarom, hogy legközelebb megázz, vagy hurrikánba keveredj, megelőlegezem a hóvégi fizetésed. Vegyél egy kocsit, meg ami csak szükséges. Ideje ráérezned a sztárvilág adta lehetőség világos oldalára is. Nos, tessék. Vásárolj egészséggel! Na én mentem, ma még van egy fotózásom is, szóval haladnom kell. Bye Sis! Két nap múlva találkozunk! – nyomott egy borítékot a kezembe, még utoljára megölelt, és más száguldottak is ki az utcából. Fel se fogtam mit beszél. Új kocsi? Cuccok? Világos oldal? Ez nekem magas. Még nem nyitottam ki a levelet, gondoltam Jess is legyen szemtanúja a történelmi pillanatnak. Az első fizetésemnek.

- Mi az a kezedben csajszi? Talán egy személyre szóló aláírás magától Adam Lambert-től, vagy miért szorongatod úgy, mintha valami hatalmas dolog lenne?

- Csak gyere ide ! – a válaszra éretlenül grimaszolt, de a kíváncsiság győzedelmeskedett és mellém ülve figyelte, ahogy felnyitom a borítékot. – Öcsém ez a csekk vastagabb, mint Nicki Minaj combja! Kit kellett megölnöd érte?!

- Nyugi Jess, ez a fizetésem. De ez azért….túlzás.

- Olyan kövér, hogy ha megszűnne a garvitáció, akkor is a földön maradna!

- Na most már higgadj le! Nehogy itt nekem infarktust kapj! Ez biztos csak egy vicc. Adam vicces ember, nyilván csőbe akar húzni.

- Aha, akkor miért van rajta az aláírása rögtön a nem is tudom hány nulla mellett? Mégis mit mondott neked, mit vegyél ebből? Házat?

- Most, hogy mondod..kocsit.

- Egyre jobban bírom ezt a csávót! De mire várunk még? Irány a kereskedés, ennyi pénzből hiper szuper furgont szerezhetünk. Várj…most veszem észre. Mégis mi ez a ruha rajtad?

- Ja eeeez? Hát ez ömm..izé…Adam ruhája, de – nem is hagyta, hogy befejezzem a mondatot, sunyi mosoly jelent meg az arcán és cukkolva oldalba bökött.

- Ahaaa értem én…

- Jaj, Jessica ne fárassz már! Adam meleg és mellesleg pasija van. Ne kalandozzon a fantáziád! Azért adott ruhát, mert én reggel szarrá áztam és nem akarta, hogy átfázzak a vizes ruháktól, szóval adott párat.

- Akkor ő most…meztelen?

- De hülye vagy! – tört ki belőlem a röhögés, mert még komolyan is gondolta, amit kérdezett. – Persze most is Ádám kosztümben kocsikázik végig a városon aktfotózásra. Mégis mit gondoltál?

- Jó, igaz bocsi, de tudod milyen vagyok. Ha egyszer beindul a fantáziám…

- Az veszélyes. Na de most hulla vagyok drágám, majd holnap ígérem beváltjuk ezt a túlsúlyos csekket és lerohamozunk egy autókereskedést. Így megfelel?

- Meg. De csak mert tényleg kész élő-halottnak tűnsz. Majd hozzászoksz a korán keléshez. Azt nem tudom Ad, hogy szokott hozzá, mikor olyan lusta…nyilván csak azért, mert muszáj. Bár ez megint hülye felvetés volt, mégis ki nem muszájból kel fel hajnalban?

- Drágám ne erőltesd meg az agyad, inkább ülj le Tv-zni és lazulj el. Én lefekszem. Nem érzem túl fényesen magam. – a szobám felé vettem az irányt, és miután az értékes ruhákat levetettem magamról, azonnal az ágyba bújtam és elnyomott az álom. Még az ígéretemről is elfeledkeztem, hogy felhívom szegény Katyt.

***

A fejem lüktetett, patakokban folyt a könnyem minden mozdulatnál, és vörösre fújtam az orrom. Így néztem ki korán reggel, mikor próbára kellett volna menni. Persze eszem ágában sem volt kihagyni egy fontos összejövetelt, így amennyire lehetett embert varázsoltam magamból, és az ajtó felé vettem az irányt, mikor…

- Állj csak meg kisaszony! Nem mész sehova! Durván megfáztál, hangod sincsen, percenként fújod az orrod és taknyod könnyed egybe folyik. Ezt ugye te sem gondoltad komolyan?

- Nincs semmi bajom Jess. – szólaltam meg tényleg kissé elhaló hangon, de eltoltam magam elől a lányt, és kinyitottam VOLNA az ajtót, ha nincs bezárva. Szemrehányó pillantást vetettem Jess-re, aki vigyorogva a magasba emelte a kulcsot, hogy még véletlenül se érjem el.

- Számítottam rá, hogy ez lesz, szóval puszta elővigyázatosságból bezártam az ajtót. Alice fogd már fel, hogy beteg vagy! Így nem játszhatsz! Ha kipihened magad, pár nap alatt meggyúgyulsz, de ha dolgozol, csak súlyosbodik a helyzet. Hallgass már rám egyszer könyörgöm!

- Van más választásom? – morogtam az orrom alatt, aztán visszakullogtam a szobámba és bebújtam az ágyba. Tényleg minden amire vágytam, az a meleg takaró és egy csésze gőzölgő tea. Szerencsémre barátném mindenre gondolt és pár perc múlva beállított egy bögrével a kezében. – Köszi Jess. Imádlak.

- Úgy 10 perccel ezelőtt még utáltál. De örülök, hogy változott a véleményed. Hidd el, Adam is meg fogja érteni, miért nem mentél be.

- Csak remélni tudom, hogy igazad van. De 3 nap múlvára fel kell gyógyulnom, mert akkor debütál hivatalosan a Trespassing. Nem hagyhatom ki! Akár félholtan is elmegyek.

- Minden rendben lesz na, de ne stresszelj, hanem pihenj. – veregette meg a vállam aztán távozott a szobából. Lehetséges, hogy ebben is igaza van. Ki kell pihenjem ezt a fránya megfázást. Miután bevettem a Coldrexet, úgy döntöttem alszom egy kicsit, mert nem volt valami nyugodt éjszakám. Két óránta felkeltem arra, hogy nem kapok lebegőt…iiimádok beteg lenni!

Az álmomból a csengő éles zaja riasztott fel, és kis híján zakóztam egyet az ágyról. Az hárította el az esést, hogy megkapaszkodtam az éjjeli szekrényben és vissza vonszoltam magam a takaró alá. Nem éreztem magam jobban. Sőt…rázott a hideg és a szememig betakaróztam, hogy ne fázzak. Pedig május volt, nem mondhatni, hogy mínusz 10 fokok ugrálnak már. Valami beszédet hallottam az előszobából, de nem különösebben érdekelt, így az oldalamra fordultam és a fejemre húztam a plédet. Hirtelen ismerős hang csendült föl mögöttem, minek hallatára, csak még jobban igyekeztem elbújni.

- Alszik?

- Dehogy. Előbb esett le az ágyról, tisztán hallottam. Nyilván csak nem akarja, hogy így lásd. Nem olyan súlyos amúgy, csak megfázott. Nyugodtan oda mehetsz hozzá, ha már itt vagy. Tényleg…miért jöttél? Telefonon is megérdeklődhetted volna mi van vele.

- Igen, de még nem találták fel a teleportációt és kellenének a ruháim. – nevetett Adam, majd csak annyit éreztem, hogy besüpped mellettem az ágy és az illető megsimítja a hátam. – Alice bújj már elő, én is szoktam ramatyul kinézni. Különben sem a külsődért szeretlek. Csak ha már itt vagyok úgy gondoltam megnézem mi van veled. Hiányoztál próbán a srácoknak és nekem is. Remélem hamarosan vissza jössz.

- Azt én is..- mormogtam az orrom alatt, aztán feltápászkodtam ülő helyzetbe és Adamre meresztettem könnyes szemeimet.

- Te sírtál? Baj van? – karolt át aggódva BB, amin mosolyognom kellett, mert ugyan lelki problémám nem volt, de jól esett minden érintése.

- Nem drágám, szimplán náthás vagyok, és az ezzel jár.

- Ja tényleg, nem vagyok bioszból se egy zseni. – nevette el magát, aztán el is engedett. Remek, kellett megmondanom, hogy minden rendben. A csalódásom egy halk sóhajjal jeleztem, aztán teljes testtel felé fordultam.

- A ruháid a széken vannak és még egyszer köszi mindent. Hogy hazahoztál, a ruhákat és a pénzt is. Amint tehetem beváltom a csekket.

- Ne köszöngess meg mindent, szivi ez jár neked. Mi már barátok vagyunk, az a dolgom, hogy segítsek, amiben tudok. De minél hamarabb vegyétek meg azt a szekeret, mert nem szeretnélek sokáig nélkülözni.

- Igenis parancsnok! Amint lehet megyek vissza. Ma is bűntudatom volt, hogy nem mentem. Ugyanis drága Jessica barátném bezárta az ajtót előttem.

- Furfangos csajszi! De ne legyen bűntudatod, a lényeg, hogy egészséges legyél. Pár próba erejéig nincs gond. Jut eszembe…hoztam neked valamit. Tudod múltkor fotózáson voltam. Nos, itt vannak a képek. Mivel látom kész szentély a szobád és a tapéta az én arcképem, bővítheted a gyűjteményt pár ereklyével még. Aláírás kell? – nyújtotta nevetve oda nekem az egyenként aláírott fényképeket, amiktől legszívesebben visítottam volna, ha lett volna hangom. – Aztán nem elajándékozni!

- Eszemben sincs! Ez csak is az enyém. – öleltem magamhoz a papírokat, gyilkos tekintetet vetve a külvilágra.

- Drágasszágom! /Gyűrűk ura: Gollam/ - erre persze mindketten nevettünk, még ha fájt is. Olyan jó vele lenni, annyira természetes és barátságos. Mintha nem is sztár lenne, komolyan. Nem hiába imádom annyira. Miután elbeszéltem a maradék hangomat is és már csak hörögni tudtam, Adam úgy vélte inkább elmegy és hagy pihenni. Bár szívesen vettem volna, ha még marad, de belőle egy élet is kevés, hogy elég legyen, szóval egy nagy ölelés után elengedtem és intettem neki egy „sziát”, mire küldött egy csókot a levegőben és távozott. Hát most nem édes, hogy beugrott? IMÁDOM! A szívem perceken át hangosan vert, és elégedett mosollyal az arcomon üldögéltem az ágy közepén. Valahogy már nem is fáztam annyira. Mivel az alvásra halvány remény sem maradt, úgy döntöttem sétálok egyet a házban, hogy serkenjen a vérkeringésem, és még kevésbé rázzon a hideg. Belebújtam a tigris mintás mamuszomba, felvettem a Princess feliratú köpenyem, és mint valami élőhalott csoszogtam végig a folyosón, míg a konyhához nem értem, ahol Jess alig bírta visszafolytani a nevetést.

- Hugi úgy nézel ki, mint valami eszkimó! Még reggel sem vagy ilyen kóma, pedig ez már nagy szó. Naaa és milyen volt Adammel? Milyen érzés, hogy a példaképed csak úgy beugrik, hogy megnézze mi van veled?

- Ésszel fel nem fogható. Esküszöm, erre nem tudok mit mondani. A barátjának nevezett és úgy beszélt velem, mintha tényleg kötődne hozzám. Pedig csak egy szintis vagyok, hogy lehet, hogy ennyire bensőséges kapcsolatot épít ki a bandatagokkal?

- Mert…ő…Adam. És tökéletes. – ezen vigyorognom kellett, de mikor megéreztem a jó húsleves illatát, lefújtam a maratoni sétámat és leültem az asztalhoz. – Látom tetszik a főztöm illata. Elárulom, hogy ez csak kockaleves, de azért jól esik, hogy elismered. – nevetett, miközben a tányéromba öntött egy adagnyi lét. Tényleg nem ismertem fel, hogy ez igazi vagy sem, de mentségemre legyen mondva, hogy csak halványan érzem az illatokat és ízeket. Mert alapból jó szakács vagyok, ugyanis Amanda alig főzött, így nekem kellett ellátni a családot, szóval megtanultam a főzés csínját-bínját. Jóízűen szürcsöltem a levest, miközben Jess belém tömött még egy pirulát, mert hogy napi háromszor kell bevenni, hogy hasson. Egészen felfrissültem, éreztem, hogy a melegtől egyre jobban vagyok, szóval nem dőltem vissza az ágyba punnyadni, pusztán a kanapéra Tv-zni. Most mi van? A kettő nem ugyanaz. Na ki ment a VH1-en? Csak nem az én angyalom? Hát tényleg nem. Valami One Direction nevű fiúbanda ostromolta a dobogót. Egy kérdés merült fel bennem…ki ez a sok Justin Bieber? 5-en erőltetnek ki magukból egy alaphangot, könyörgöm, ez nevetséges. Mégis élnek halnak értük a csajok, mert elvileg helyesek. Hát nem tudom, lehet bennem van a hiba, de nekem nem jönnek be. Maradok Adamnél. Ő vonzóbb minden létező pasinál, ezt nyugodtan kijelenthetem. Mivel nem találtam semmi normális műsort, elnyúltam a díványon és bedugtam a fülesem, hogy még párszázszor meghallgassam a teljes Trespassing lemezt. Lehetetlen megunni. Egy számmal nem jöttem ki teljesen, a Kickin In-nel. Az valahogy nem nyerte el a tetszésem. Idegesítő volt, ahogy Adam vinnyog benne. Nem illik hozzá, de ő persze szerette, szóval így is úgy is elő lett adva. Hát ő döntése, csak kislemez ne legyen. Az elmélkedésem Jess zavarta meg, mikoris kitépte a fülemből a zsinórt és az arcomba nyomta a telefonom. Mondanom sem kell, hogy baromira megijedtem, és percekig 200-zal vert a szívem, de tudjátok, ez kit érdekel.

- Telefon!

-  Nem mondod? – forgattam a szemem, aztán megnyomtam a hívás fogadása gombot és elhaló hangon beleszóltam. – Haló?

- Csajszi veled meg mi történt? Baj van? – hallottam vissza Katyt a vonal másik végéről, amitől megint jó kedvre derültem és némileg normálisabb hanggal, elmeséltem röviden a megfázós sztorit, mikor szakadó esőben csaszlattam végig a városon. Persze a ruhacserés részen ő is elvigyorodott, nem is kellett látnom hozzá, hogy tudjam. Milyen mocskos fantáziájú barátnőket szedek én össze? Bár Adam sem kivétel és persze én sem de ez más tészta. Szóval neki is kifejthettem, hogy nem ő vetkőztetett le és maradt rajta is ruha. Egek, ebbe kezdek belefáradni. Neki is nehezére esett megemészteni, hogy máris családtag lettem, de odáig van a dologért és végül ő is beszámolt az ottani eseményekről. Apám néha nála érdeklődik mi van velem, mert túl nagy a büszkesége, hogy személyesen engem keressen fel. A családom másik felével nem találkozott egy ideje, de neki sikerült befognia egy jóképű fiút magának, akivel nagy az összhang köztük. Tíz percen át a Johnny nevű mázlistáról zengett ódákat, aztán persze jött a kínos kérdés…

- Na és neked van valakid? – a mosoly lefagyott az arcomról és nagyot nyeltem. Miért is lenne bárkim is? A stúdión kívül sehova nem járok a városban, és 100%-ig biztos vagyok benne, hogy annyi gyönyörű LA-i lány közt engem szúrna ki valaki utoljára. Szóval a kérdést egy fájdalmas sóhaj követte, ugyanis azt egy szóval sem mondtam, hogy nem akarok senkit, csak reménytelennek látszik. Ha meg bárki is észrevesz, az azért van, mert egy híres énekessel zenélek. Különben is. Túl romatikus alkat vagyok, mégis melyik pasi szereti ezt? Ritka az ilyen, az pedig pont nem engem választ, szóval ennyit erről. – Ezek szerint nincs. Ne keseregj Alice! Találni fogsz valakit, csak keresned kell! És ne úgy járj az utcán, mint egy terminátor, aki azt sugározza magából, hogy: Egy szar vagyok..nem érek semmit…taposs rám! Ez tényleg nem jön be a pasiknak. Légy nyitott! Több százezer szingli srác van a nagyvárosban, olyan nincs, hogy ne jöjj össze idővel valakivel!

- Attól függ mennyi idő. De ez most nem lételemű kérdés, sokkal inkább az az, hogy minél hamarabb meggyógyuljak, hogy mehessek vissza dolgozni.

- Adamet megzabálom, hogy meglátogatott. Ritka az ilyen emberi híresség. Nagyon szerencsés vagy.

- Tisztában vagyok vele. – a mosolyom visszatért és mivel nem akartam többezres számlát csinálni barátnémnak, lassan elbúcsúztunk és letehettem a telefont. Úgy néz ki ez a nap a betegség ellenére jól alakul.

Délután segítettem Jessicának az új dalok kottájába, hogy el tudja játszani őket, ez a foglalatosság pedig eltartott egészen estig, így egy kiadós forró fürdő után megcéloztam az ágyat és már horpasztottam is. 

28. fejezet

- Na ne szívass Adam, nem fogjuk bevenni! – Tommy is rántott egyet rajta, de csak nem akart kinyilni. – Baszki, tényleg bezártak minket. Nyilván mikor öleltétek egymást, akkora volt a csend, hogy a takarító azt hitte, már mindenki elment. Hát ez remek, most estig itt ragatunk. Akkor jön egy másik csapat próbálni.

- Állj! Van valakinél telefon? Felhívhatnánk Isaacet, hogy jöjjön vissza és engedjen ki minket.

- Nem működik Alice, a terembe nem lehet behozni semmilyen technikát az általuk kibocsátott hullámok vagy mik miatt, amik tönkretehetik a berendezést. Mindenünk az ajtón kívüli megőrzőben van, ahova szintén csak este jutunk ki. – sóhajtottam és miután kidönteni az ajtót nem akarom, visszaültem a kanapéra a többiekkel együtt. – Na jó, akkora tragédia nem történt, hogy ilyen citromok legyünk, foglaljuk el magunkat! Hisz itt mindenki szereti egymást, nagyon jól el leszünk. Fogjátok fel úgy, hogy egy délutáni pizsamaparti Adam Lamberttel és Tommy Joe Ratliffel! Hát nem buli? – erre persze mindenki nevetett és a párom felborzolta a hajam, amit köztudottan rühellek, szóval visszavágtam, és a végén a padlón csikiztük egymást, mint két hat éves. A lányok értetlenül szemlélték a jelenetet, mert azért gondolom nem látnak minden nap két híres embert egymást gyűrni a földön, de hirtelen egy filmbe illő összenézést produkáltak, és egy-egy párnával jól fenéken kólintottak minket. Egy szinkronos visítás után, mi is magunkhoz vettünk pár párnát és kezdetét vette a párnacsataaa! Esküszöm, néha tényleg nem vagyok teljesen normális. Na jó beismerem, nem csak néha. A tollak literszámra szálltak a levegőben, már olyan helyen is voltak rajtam, ahova nem is gondoltam, hogy bármi be tud fékőzni ilyen könnyen…A hajam össze vissza állt, a fél szemem el is takarta, de valamit nem tudtam nem észrevenni…Alice eltűnt. Jess és Tommy még mindig egymást püfölték, szóval elterveztem, hogy meglepem a lányt. Halkan osontam a folyosókon, mikor mocorgást hallottam az egyik növény mögül.

- Na most megvagy…- suttogtam alig hallhatóan és gonosz vigyorral az arcomon közelítettem meg a bázist, mikor valami csattant a tarkómon, minek hatására egy pillanat töredéke alatt köszönőviszonyba kerültem a padlóval.

- Tévedsz drágám, te vagy meg! – örülj csak katona! Ezt a csatát megnyerted, de a háborút nem! Megvártam, amíg mellém guggol, hogy megnézze élek-e még, aztán mint derült égből villámcsapás, a párnám közelebbről is megismerkedett az arcával. A végeredmény döntetlen, mindketten nevetve terültünk egymás mellett a földön. Most, hogy belegondolok, az életem felét vízszíntesen töltöm. Még koncerten is néha benyomom a tengericsillag pózt. Míg én nosztalgiáztam, Alice már felettem ácsorgott és diadalittasan lépett a mellkasomra. – Győztem.

- Nem, sajnos ki kell javítsalak, döntetlen lett. – csak nem hagyom, hogy egy lány legyőzzön? Ugyan már, ennyi férfiasság még ragadt bennem. Nem fogom beismerni, hogy tőrbe csaltak, azt várhatja.

- Jó, nem rombolom le az egodat nagyfíú. Viszont van egy ajánlatom, de ahhoz kelj fel. Nem akarom, hogy a galambok meghallják. – biztosra vettem, hogy valami gonoszságra készül, engem pedig ismertek, szóval azonnal fel is pattantam, és talán kissé zavarbaejtően is közel kerültem a lányhoz, mert fejét lehajtva hátrébb lépett és csak úgy mert megszólalni. – Szerintem osonjunk vissza úgy, hogy ne vegyenek észre, és csapjunk le! Már nagyon izzik egy kiadós fejbepacsi Jessnek. – mint két légy, úgy dörzsöltük össze a tenyerünket, aztán négykézlábra ereszkedtünk és elindult az akció. Fedőneve: Mission 2. Most komolyan. Képzeljetek el egy max 170 centis csajt kúszni mögötte egy 190 centis világsztárral, aki úgy néz ki, mint akin végigment egy menhely. Nem megy? Nem csodálom, ez leírva elég röhejesen fest. Nos, nem szándékozom lerombolni a lelki világotokat, szóval beismerem, hogy ez élőben sem nézett ki másképp. A fejem ha nem 20×, akkor egyszer sem bevertem valamibe, ami alatt nem volt számomra egyszerű az átjutás. Ugyan az ő arcát nem láttam, de biztosra venném, hogy fulladozott a röhögéstől. Ezen valahogy nem is csodálkozom. Viszont tényleg nem vettek észre minket, így kellő egyeztetés után 3-ra rávetettük magunkat a srácokra egy hangos csatakiáltás kíséretében a párnákkal. Szegények hirtelen azt sem tudták, fiúból vannak vagy lányból, olyan hirtelen érte őket a támadás, így az akció sikeresnek nyilvánítom. Miután lepacsiztam Alice-szel, mindenkivel kezet fogtunk (igen, voltunk kemény négyen, de a békekötés egy háború után fontos), és megkötettett a Los Angelesi béke. Nem tudom van-e már ilyen, nem voltam osztályelső töriből, de ha volt is, én felülírtam!

- Na és most mit csináljunk?

- Kezdetnek megtenné, ha összeszednénk magunkat. Elég érdekes látvány lehetünk külső szemmel.

- Ott a pont csajszi. Na akkor..ki megy elsőnek? – egy sokat sejtető összenézés. Halvány gyanúm, hogy ez a béke nem fog sokáig tartani. A fürdő egy szent hely, ebben az egyben nem szeretek osztozkodni. Mellesleg órákig pepecselek bent, szóval nem jó személlyel kerültek ebből a szempontból jó helyre. Akár egy western film, olyan gyilkos pillantások sültek el, mikor hirtelen mindenki az egyetlen ártatlan mosdó felé vette az irányt. Mint valami pókmajom vetettem rá magam az ajtóra, amiből annyi sült ki, hogy jól seggre estem, ugyanis…zárva volt. Hát persze, az is a takarító területe, biztos estig bezárta, mert úgy sincs itt senki. Ilyen nincs, már megint én húztam a rövidebbet.

- Baby jól vagy? – guggolt le mellém Tommy és felsegített a földről, amin Jessica jót derült és szembesített a tényekkel.

- Így jár az, akinek mindene a külseje. Pofára esik.

- Javítok: seggre.

- Hé, ez nem ér! Összefogtatok ellenem. Két csaj egy csapatban halálos fegyver.

- Egyet értek. Túl sok az értelem velük szemben, ha veled tartok Alice. Legyél csak Adammel! Úgy is a te főnököd, nem az enyém.

- Kikérem magamnak, én intelligens vagyok és Tommy is az természetesen! Ez gonosz húzás volt Jess…most belegázoltál a lelki világomba. Megyek, írok is egy depressziós dalt a csalódásról. – tudtam, hogy színésznek kellett volna mennem! Egyszerűen zseniális a tehetségem. Ezt a gondolatmenetet valószínűleg az arcom is elárulta, mert a többiek nagyon fogatták a szemüket. Jól van na, én én vagyok, ez tagadhatatlan. Végül mivel a szépítkezést (nagy bánatomra) kilőttük, leültünk TV-zni a nappaliba. Valami hülye ki mit tud ment, amit szépen kiveséztünk, ki mennyire béna. Hát ez történik, ha összeül pár tehetséges ember. Kritizálja a többit. Nem vagyok gonosz, az hazudik, aki azt mondja, még sosem röhögött egy jót mások bénázásán. Pláne úgy, ha az illetők meg vannak róla győződve, hogy végtelenül jó hanggal áldotta meg őket a Jóisten. Mivel dél körül végeztük a próbával és még csak 3 óra telt el, messze volt még az este, szóval valahogy el kellett magunkat foglalni. Millió ötlet, ugyanennyi bukás. Mit lehet csinálni egy stúdóban, ahol még a próbateremből is kizártak? Persze a párnacsatán kívül.

- Van egy ötletem! Adam emlékszel Melissára, a sminkesre?

- Persze. De nem értem az összefüggést az unalom, és Melissa között.

- Családanya. És múltkor, mikor a lányát is elkozta, itthagytak valamit megőrzésre. Na így már rémlik? – pár másodpercnyi csöndbe beletelt, mire leesett miről beszél, de mikor eljött a pillanat, huncut vigyor jelent meg az arcomon és egy még nyitva álló ajtó mögé rohantam, majd onnan egy elég nagy méretű dobozzal tértem vissza.

- Ez most komoly? Társasjáték? Tudom, hogy egy gyerek veszett el benned Adam, de azért ezt nem gondoltam volna. – nevetett rám Alice, amit egy sanda mosollyal jutalmaztam és kiterítettem a plédet a padlóra, mire mindenkiből kitört a röhögés.

- Twister? Te Twisterezni akarsz?

- Miért ne? Vagy húsz éve nem nyúltam ilyenhez, nosztalgiázzunk kicsit. – na remek megint eszembe jutott milyen öreg vagyok…mindegy, most a lényeg a szórakozás. – Nos, ki pörget?

- Ezt a szerelmi háromszöget most rátok hagyom drágáim, vállalkozom a feladatra.- intézett barátnője felé egy gonosz vigyort Jess és helyet foglalt a kanapén. – Alice jobb láb piros, Adam bal kéz kék, Tommy jobb kéz piros. Na hajrá srácok erre nagyon kíváncsi leszek!

- Hát én is. – nevetve forgattam a szemem, aztán pár lépéssel később, már bonyolódott a helyzet. Alice négykézláb támaszkodott alul, én rögtön fölötte, Tommy pedig keresztbe rajtunk. Nem is mondom inkább ez mire emlékeztet…Jessnek is leesett a dolog. Fennhangon rötyögött, le is esett a kanapéról közben, egyenesen ránk, amitől a mi kis piramisunk, homokvárként omlott össze és mindenki szerencsétlen Alice-en feküdt. Pont a legkissebben. Hol ebben a logika?

- Könyörgöm…szálljatok le rólam! Nem kapok…levegőt! – végszóra csak sikerült legördülni róla a szoba különböző sarkaiba, de mivel nekem a lábamon és a karomon feküdt…én maradtam. A nevetéstől annyi erő sem maradt benne, hogy kicsit megemelkedjen, pláne egy 70 kilós pasassal a hátán. Persze Tommyék azonnal kaptak az alkalmon, és már csak annyit hallottam, hogy sorra kattan valami. Mikor hátrafordultam, farkasszemet kellett néznem két telefonnal, amikkel megörökítették a pillanatot.

- Ez facebook gyanús drágáim. – vágta nevetve zsebre a készüléket Jessica, aztán csak odajöttek felsegíteni minket. – Fogadjunk élveztétek.

- Persze tiszta orgazmus volt számomra szétlapítva terülni a földön, amíg holmi paparazzi utánzatok fotózgatnak. Igazad van.

- Éééén megmondtam, hogy élvezni fogjuk a játékot! – nevettem elégedetten majd mikor már mindenki megfelőlen kapott levegőt, újra elfoglaltuk törzshelyünket a kanapén. Újabb zseniális ötletem támadt. Művész lélek vagyok, árad belőlem a kreativitás. Újra a szobába futottam, de ezúttal egy kisebb kaliberű dobozkával tértem vissza.

- Mi van, talán festeni fogsz?

- Olyasmi. Alice gyere ide! Megmutatom neked, hogy lehetsz igazi Glamgirl! – meg sem vártam a választ, magam elé húztam a lányt, és nekikezdtem sminkelni őt. Az éneklés és a divat után már csak ehhez értek a legjobban. Meg ne szólaljatok! Tudom mi jár a fejetekeben. Igen, tipikus meleg vagyok, beismerem, de szeretek másokat maszkírozni. Vagy fél órán keresztül kenceficéztem őt, mikor végre késznek nyilváníthattam. Gyönyörű szürke, füstös sminket alkottam, ami úgy csillogott, mintha a vörös szőnyegre készült volna. Arról nem is beszélve, hogy szépen kiemelte csokibarna szemeit. A következő áldozatom Jessica volt, akinek olyan szemei voltak, mint nekem, szóval egy igazi Adames maszkot kapott, ami meglehetősen jól állt neki. Mikor végignéztem rajtuk, a szavam is elállt. Ami valljuk be, nem gyakori esemény. Hogy lehetnek ilyen szépek? És hogy nincs barátjuk? Igaz, nem mondták egy szóval sem, de ha ennyire oda-meg vissza vannak egy meleg énekesért, akkor nem hiszem, hogy van másvalaki, aki leköti az életüket. Miután megemésztettem a látottakat, mind a három szépséget magammal húztam a tükör elé, egy közös fotó erejéig. A lányok majd elaléltak a látványtól, egyszerre vetetették magukat a nyakamba, amiről persze újabb kép készült. Komolyan, lassan külön albumot nyithatok WooBert néven. Micsoda rögtönzés! Ez még tetszik is. Éppen nyakig voltunk a vicces képek készítésében, mikor a zárban elfordult a kulcs, és ott termett Ke$ha. Ledöbbenten szemlélte az eseményeket, ugyanis még csak észre sem vettük, egészen addig, amíg el nem nevette magát.

- Adam, te mit keresel itt? És mégis mi a francot csinálsz? – na basszus, most örökre lőttek a híremnek a szemében. Bár ő sem mondható normálisnak, ez igaz.

- Ez nem az aminek látszik…

- Mert minek látszik? Én nem tudom. Talán egy tinédzser beütésű fotózkodásnak. És ki a két hölgyemény? Mit csináltatok ti itt…négyesben? – szemei kikerekedtek és a felfordulást elemezte, ami közvetlenül mögöttünk terült. Első látásra tényleg nem úgy tűnik, hogy könyörtelen bunyó folyt itt…ez igaz, de mielőtt csúnya gondolatok alakulnának ki a női agyában, le kell lőnöm a poént.

- Mielőtt rosszra gondolnál. Ő az új szintetizátoros, ő pedig a barátnnője, és bennragadtunk próba után, szóval kénytelen voltunk valahogy eltölteni az időt és NEM úgy, hanem…

- Twister, párnacsata, sminkelés. Nem is te lennél drágám, ha ez nem így alakult volna. Senki mást nem ismerek, aki ilyen játékos, mint te. Sosem fogsz felnőni igaz? – vigyorgott rám és ledobta magát a kanapéra, mire mindenki más követte őt.

- Ne reménykedj!

Miután elmeséltük a történteket és mindenki sírásig röhögte magát, elváltak az útjaink, de örök élményt szereztem, amit hazaérve meg is osztottam a nagyvilággal. Mint valami megszállott telepedtem a gép elé, amint betettem a lábam a bejárati ajtón és felrohantam twitterre. Biztos már hiányzoma  rajongóimnak, mert mostanában nem nagyon jelentkeztem. Ideje közölni velük, hogy a „Maypril” konkrét dátuma május 15.-e, mielőtt végleg idegbajt kapnának tőlem. ha eddig nem történt volna meg…

-  Istenem, te kocka. – gúnyolódott mögöttem Tommy, míg valami szendviccsel szöszmötölt, aztán ledobta magát mellém és szemlélte mit művelek. – Twitter party?

- Áhh, ahhoz nincs elég energiám. Csak közzé teszek egy képet, meg Tweetelek párat és lépek. Tudod, ma kemény harcot vívtunk, kifogytak az erőforrásaim.

- Jaj, bele ne halj te nagy harcos! – nevetett aztán megpuszilta az arcom és felsétált az emeletre. Minden lépését tisztán hallottam, ugyanis történt egyszer régen, hogy egy történelmi pillanatban taknyoltam egy hatalmasat, végig a lépcsőn, szóval azóta kész szimfóniát kreál, aki az emeletre akar jutni. Hacsak nem tanul meg repülni, ami a tudomány mai állása szerint, egyenlőre reménytelen. Uh, de bölcs vagyok! Egy diplomátlan, de bölcs paraszt, aki imádja osztani az észt.

Miután sikerült pár Failbertet kreálni a hatalmas nyelvtantudásommal, eljött a kép ideje. /Failbert= Adam valamit csúnyán elír Twitteren és a fél rajongó tábor azt fejtegeti mire gondolt a drága/ Úgy sejtem Alice nagyot fog nézni, mikor meglátja a kis meglepimet. Mindenesetre kezdtem magam álmosnak érezni, így lecsuktam a laptopot és követtem szerelmem útvonalát, egészen az ágyig. Az utolsó falatokat rágcsálta a szendvicséből és a Tv-t nézte. Kezdem azt hinni nem volt jó ötlet a hálóba ez a Tv…ugyanis én amilyen hétalvó tudok lenni, ő olyan korán kel néha és mivel jobb dolga nincs, felkelni meg lusta, benyomja a Tv-t, amire persze azonnal felriadok. Mondhatom ezért oda vagyok megy vissza. Most is a biztonság kedvéért lekapcsoltam, mert mást akartam csinálni. Mikor az utolsó falatot is lenyelte, bemásztam az ágyba, de úgy, hogy pont fölé kerüljek és finoman az ajkaim az övéhez érintettem. Nem csókoltam meg. Azt akartam, hogy ő lépjen. A dolog nem váratott sokat magára, a következő pillanatban a hajamba túrt, és úgy húzott közelebb magához, míg teljesen rajta nem feküdtem. Most a cél nem a vadulás volt. Egyszerűen vágytam az érintésére, hogy érezhessem, hogy csak is az enyém. Percekig finoman csókolóztunk, majd lágy puszikat leheltem a nyakába és a mellkasára, mire egyre lassult a légzése, és érezhetően ellazult. A pólóm alá nyúlva cirógatta a hátam, ugyanis az idő folyamán kitapasztalta, hogy olvadok, ha simogatnak, szóval ezt ki is használta nem egyszer. Mint én a nyakát. Na jó, ebbe most ne menjünk bele, mint már elmlítettem, ma nem akarom megdugni. Miután megszabadított a felsőmtől, mellé feküdtem, mire azonnal a mellkasomra hajtotta a fejét és a hasam kezdte simogatni az ujjbegyeivel. Mivel a bőröm elég vékony, érzékeny is, így most is egy jóleső hidegrázás futott végig a testemen és magamhoz öleltem a fiút. Elmondhatatlanul szeretem, komolyan. Nála semmi sem fontosabb az életemben. Bármit, még a hírnevem is eldobnám érte. Pár hónapja boldogítjuk ugyan csak egymást kisebb nagyobb bukkanókkal a kapcsolatunkban, mégis azt mondhatom, idáig ez volt életem legboldogabb pár hónapja. Minden pillanatban, mikor ránéztem, valami különleges forróság öntötte el a testemet, és felvidultam a tudattól, hogy igen: ő az enyém. Szeretem látni a boldog arcát, mikor hozzá érek, mikor csak szólok is hozzá. Olyankor tudom, hogy van értelme az életemnek. Azt hiszem ilyen az igazi szerelem. Furcsa és kockázatos érzés, de ha viszonozzák, a legboldogabb pillanatokat szerezhetjük az életben. A gondolatmenetemen akaratlanul is mosolyognom kellett és az arcom Tommy selymes hajába hajtottam. Mélyet szippantottam az édeskés illatból, ami szinte minden testrészén visszaköszönt, és bolondultam érte. Hosszú időn át így feküdtünk szorosan egymáshoz simulva, mikor hallottam, hogy halkan szuszog. Biztosan elaludt. Nem bántam a dolgot, lényeg, hogy a karjaim közt tudhattam őt. Óvatos puszit nyomtam az arcára, mire teljesen hozzám bújt és arcát a mellkasomba fúrta. Ha tudná milyen édesen alszik, esküszöm legközelebb lefotózom. Percekig csak néztem őt milyen békésen szundikál, aztán én is álomra hajtottam a fejem, az én sajátos plüssmackómat ölelgetve. 

27. fejezet

„Adam szemszöge”

-Baby kelj fel! Munka van és el fogsz késni. – simogatott gyengéden Tommy, de ezek a szavak nem voltak számomra elegendőek ahhoz, hogy feléledjek. Morogva a fejemre húztam a párnát és hasra fordultam, hogy még véletlenül se érje el a csikis részeimet. Ez van, ha az embert folyton terrorizálják…egy idő után reflex-szerűen védekezik félálomban is. De még én sem gondolhatok mindenre. Hirtelen egy hatalmas csattanás hallatszódott (és mellesleg érződött), ami egyenesen a hátsómra irányult és a műveletet egy ugyanekkora visítás kísérte részemről. Tommy fennhangon röhögött, én pedig el voltam foglalva a kellemetlenül bizsergő fenekemmel. Ezt még megbánja…de tény, hogy felébredtem. – Na legalább már élsz!

- De te nem sokáig fogsz szívem. –fintorogtam rá, mire gonoszan elvigyorodott és képes volt letolni az ágyról. Értitek, még ezek után van képe lökdösni, mert hogy sietni kell. És ki nem szarja le? Én vagyok a sztár, akkor kések mikor akarok. Bár ezt a rajongók nem nagyon díjazzák. Na jó nem erőltetem meg az agyam ilyen kimerítő gondolkodással, tényleg készülődni kéne. Erőt vettem magamon, és kissé nehézkes mozgással ugyan, de a fürdő felé vettem az irányt, embert csinálni magamból, ami nem bizonyult könnyű feladatnak, miután végigmértem az arcom minden egyes barázdáját. Öreg vagyok baszki…Ezt a dolgot egy fájdalmas sóhajjal nyugtáztam, és miután fél órán át trónoltam a tükör előtt, jöhetett a ruha kiválasztása. Most mondhatjátok, hogy tök mindegy mi van rajtam, mikor az utcán maximum abban az 5 másodpercben jelenek meg, mikor ki-meg beszállok a kocsiba és utána a klip miatt úgy is felöltöztetnek, de Istenem. Én vagyok Adam Lambert és köztudottan életem a divat, szóval arra a kemény 5 mp-re sem engedhetem meg magamnak, hogy visszataszítóan nézzek ki. Pont. Hogy én ma milyen hisztérika vagyok, jesszus! Talán csak a fáradtságtól van. Mindenesetre nem bonyolítottam túl az öltözéket, mert így is késésben voltunk, Tommy pedig már rég készen ácsorgott előttem, szóval felkaptam pár fekete cuccot és indulhattunk is. Perceken belül a stúdióban voltunk, ahol persze már mindenki minket várt, de senki nem szólt semmi rosszat, hozzászoktak már milyen késős vagyok. Bár Isaac most sem tudta kihagyni a LateBert megnevezést, ami sajnos túlságosan is illik rám. A többiek leültek beszélgetni engem pedig betoltak az öltözőbe, hogy előkészítsenek a felvételre. Meglepő módon nagyon minimális sminket kaptam, és egyszerű, szürke ruhákat. Igaz, ez az imázs váltásomnak a része, de még szoknom kell, hogy a klipekben se nagyon viselek 3 kiló vakolatot. Röpke egy óra alatt (igen az nálunk rövid időnek számít) készen voltunk és még pont volt annyi időm, hogy kifussak a srácokhoz kicsit beszélgetni. Már mindenki megérkezett, Alice-szel és kis barátnőjével együtt, de a művészleány csendben ácsorgott, míg Jessica kellemesen társalgott Tommyval. Tennem kellett valamit, hogy kicsit otthon érezze magát, szóval mögé lopóztam és egy hatalmas öleléssel köszöntöttem.

- Na ki vagyooook? – kérdeztem eltorzított hangon, de a dolog semmit sem ért, mert csak elnevette magát, és ugyanolyan macskásan elnyújtott hangon válaszolt, mint én az előbb. – Engedd el magad csajszi! Itt családi körben vagy, mindenki csak egy ember, szóval nem kell ilyen gátlásosnak lenned. Beszélgess, érezd jól magad oké?

- Rendben megpróbálom…és köszi, hogy ilyen kedves vagy, csak nekem még szoknom kell, hogy nem a Tv-ben látlak, hanem hús-vér emberként.

- Aki mellesleg kiszorítja belőled a szuszt is! – köszönöm Isaac, enélkül a beszólás nélkül megszűnnék létezni.

- Na erről nem is beszélve. Jaj már most imádok veletek lenni!
- Jól gondold meg mit mondasz, fogsz te még minket a pokolba is kívánni. – erre persze mindenki nevetésben tört ki, de a bulinak véget kellett vetni, ugyanis…

- Adam Mitchel Lambert hol a francba kószálsz?! Fél percet kapsz, hogy idevonszold a segged, mert már csak rád várunk!

- Ahh, a rendező…na mennem kell, majd szünetben beszélünk fiatalok. Pá! – és volt Adam, nincs Adam, rohantam Ray-hez, hogy hova kéne álljak. A válasz az volt, hogy az első pár jelenetben ülnöm és feküdnöm kell valami cellában vagy hol. Mi a jó Isten lesz ebből? Oké, az alap ötlet az enyém volt a kisfilmmel kapcsolatban, de a részletekről fogalmam sincs, szóval csak tettem, amit mond és próbáltam a legkevésbé fáradtnak tűnni. Meglepően gyorsan elkészültünk az első pár jelenettel, így zsinórban kettőt is felvettünk. A másikban a statisztákkal egy menzaszerű helyiségben kellett járkálnom kapszulákkal a tálcámon, aztán összetörni őket. Szerintem maradok a jó öreg csirkénél, ha már kajáldában vagyok, de hát ez nem kívánságműsor. Csak hülyéskedek, nem kellett megenni (legalábbis nekem). Mikor már azt hittem kapok egy kis szünetet, hatalmasat tévedtem, mert már menni is kellett a következő terembe, ahol mindenkinek fülkékben kellett állnia. Igen ám, de oda is kellett jutni valahogy, és a ritmusra lépés nem az erősségem. Eddig is úgy táncoltam, ahogy akarok, nem tudok további 15 emberrel szinkronban lépdelni. Szóval ebből adódtak problémák.

- Egy-két-há-négy, egy-két-há-négy, Adam figyelj már oda, kérlek! Mi ebben olyan nehéz? – az, hogy álmos vagyok cseszdmeg, és örülök, hogy az arcom kinéz valahogy! Áh, az idegeimre mennek már. Nekem sem mehet minden elsőre…vagy tizedjére. Azért újabb fél óra után csak sikerült ez a jelenet, bár azért még mindig erőst látszik, hogy kissé kilógok a sorból. Végül is ez nem is baj, hisz a nézőknek engem kell figyelni, így legalább eltéveszthetetlen a drága botlábam. Na igen a csipőm még mindig jobban tudom riszálni, de ebbe ne menjünk most bele. Szünetre végül nem került sor, mert csúsztak a felvételek, szóval mindössze annyi időt kaptam, hogy igyak egyet és már rohantunk is tovább. Itt egy hídon kellett, készüljetek fel…sikálnom a padlót! Takarítás evolúció következik, a Better Than I Know Myself-ben söprögettem, most meg padlót mosok. A következőben mi lesz? Portalanítok egy rózsaszín szőrpamaccsal? Na már csak az hiányozna, fúj! Szóval miután harmadjára is elröhögtem a dolgot, negyedjére csak sikerült terv szerint eljátszanom a lázadás vezetőjét. A táncosokkal együtt most egy alaksorba kellett futnom, ahonnan a külvilágtól már csak egy drótkerítés választ el, amit azonban őriznek és mikor már úgy tűnik, hogy nincs remény, egy védőburok-szerű valami alakul ki körülöttünk, és minden „klón” önálló emberré alakul, akik szabadon táncolnak örömükben. Eddig minden simán ment, de mint már említettem, a koreográfia-szerinti mozgás nem az erősségem, szóval a tánccal is meggyűlt a bajunk. Ilyenkor szívesen fogadnám Justin Timberlake segítségét az már biztos…vagy bárkiét, aki tud táncolni. Az operatőr persze azt hiszi azzal kurva sokat segít, hogy annyit mond balra vagy jobbra mozduljak. A kamera mögül könnyű dumálni baszki! Jó, sajnálom megint hisztis vagyok, de kezd elegem lenni ebből a napból, főleg, hogy egy falatot sem ettem, és olyankor nyűgös vagyok.

Este nyolc felé végeztünk a videoklip forgatásával, amiért hálát adtam a jó Istennek és amint tehettem, rohantam a bandatagokhoz.

-          Hát én kész vagyok…de legalább vége. Külső szemmel, hogy tetszett?

-          Őszintén szólva, mikor a fülkéknél szerencsétlenkedtél, azon jót derültem.

-          A kérdés nem feléd irányult Isaac, de értékelem az őszinteséged, tudom, hogy béna voltam. Alice-re vagyok kíváncsi, hogy érezte magát.

-          Én még életemben nem voltam egy forgatáson sem, de élmény volt nézni téged közben. Nagyon kíváncsi vagyok, mit hoznak ki a felvett részekből.

Na arra én is. – nevettem, aztán átkaroltam Tommyt és nyomtam az arcára egy puszit. -  Oké gyerekek, szerintem mi megyünk is. Elég volt a mai napból. Találkozunk holnap! Jó éjszakát mindenkinek. ByeBye! – egy ellenállhatatlan kacsintás a kis Alice-nek és már mentünk is. Nem tehetek róla, szeretek tetszeni az embereknek, és túl egyértelmű, hogy a lány oda van értem. Evvel nincs semmi baj, végül is rajongóként csatlakozott hozzánk. Idővel ez is elmúlik majd.

***

Elérkezett az első próba napja. Meglepő módon feltudtam kelni mindenféle külső segítség nélkül, szóval teljes mértékben büszke vagyok magamra, ugyanis még csak nem is késtem! Na erre varrjatok gombot! Egy évben ilyen egyszer fordul elő. A bandatagok meg is lepődtek rajta rendesen, bár ezt is Isaac vezette egy utánozhatatlan pofavágással, amin röhögtem is egy jót.

- Hol van Alice? – és valóban, a lányt nem találtam sehol, ellenben Jessicára újra Tommy társaságában leltem. Felkutattam az egész stúdiót, de semmi. Talán beteg let..de miért nem szólt nekem ide telefonon? Annyira rosszul van? Te jó ég, szegény! – Beteg a barátnőd? –kérdeztem aggodalommal a szememben, mire Jess elnevette magát és megfogta a vállam.

- Adam, ő maximum abba betegszik bele, mennyire imád téged. Jelen pillanatban a budin trónol, ha ennyire érdekel. – ja tényleg a női WC. Az egyetlen hely, ahova nem léphetek be. Mekkora barom vagyok, és már azt hittem a halálán van. Nem is mondtam többet, nehogy mégnagyobb hülyét csináljak magamból, bementem a próbaterembe és miközben a srácok hangoltak, én beénekeltem. Lassan Alice és Ashley is megérkezett egészen felderült arccal egymás mellett. Tényleg, észre sem vettem, hogy Ash sincs itt. Megárt ez a korán kelés, alig vagyok magamnál. Még a végén leszidom Isaacet, hogy miért nem gitározik…Na azért ennyire csak nem vagyok kóma. Alice észrevette, hogy a ritmussal problémáim vannak, így segítségképpen elkezdte azt a dalt játszani, amit épp énekeltem, majd a többiek is becsatlakoztak és kezdődhetett a próba. Így tényleg jobban ment, büszke voltam a csajra, hogy ilyen találékony. Mint annak idején Ashley, mikor elszakadt az a bigyója, ami tartja a gitárt és guggolva pengetett. Talpraesett banda! Isaac a szokásos 1000 Wattos vigyorával dobolt (meglepő módon póló az volt rajta kivételesen), Ash bevágta a pókerarcot flegmatesójával együtt (segítek: Tommy), Alice pedig felszabadultabban játszott, mint valaha és végig engem figyelt. Tudni illik, szeretek csavarni a dallamon, ahhoz pedig alkalmazkodni kell. A többiek már hozzászoktak, de ő még új, viszont egyenlőre állta a sarat. Kezdek egészen biztos lenni benne, hogy jól döntöttem, azzal, hogy őt választottam. Végtelenül tehetséges, kedves és találékony, arról nem is beszélve, hogy nem rontja a csapat arculatát (azaz szép). sőt. Egyenesen gyönyörű. Most mi van? Attól még tarthatok egy nőt szépnek, mert meleg vagyok, maximum nem kezdek ki vele. Bár ezt inkább Tommy előtt nem hangsúlyozom, mert még féltékeny lesz rá…A gondolkodásomból Isaac zökkentett ki, mikor minden zene leállt, és az egész banda engem bámult kikerekedett szemekkel.

 - Haver te tisztában vagy vele, mit énekeltél? – kérdezte már félig a szájára harpva a dobos, hogy ne röhögje menten el magát. Mit mondhattam? Kezdek féni. Értetlen arcomat látva, mindenki nevetésben tört ki és szinkronban válaszoltak.

- Cause I’m feeling so horny! (azaz kanos) Shady helyett! – ezen már nekem is nevetnem kellett. Ez eddig még nem forfult elő velem, viszont elég érdekesen jött ki az már biztos.

- Mi van Adam felizgultál Tommyka puszta látványára, hmm? – kérdezte egy ritka szemtelen vigyor kíséretében Ashley, mire csak vállat vontam és az említett személyre kacsintottam, aki ettől látszólag teljesen zavarba jött, és inkább elfordult. – Na jó, nem vagyok kíváncsi arra miket műveltek ti otthon, de édes egyetlen gyönyörű és tehetséges Adamem, megpróbálnál az énekésre koncentrálni? Tudom, hogy a közönség egy csoportos orgazmust él át, mikor ti egymásra hangolódtok, de ezt tartogassátok a színpadra, értem?

 - Igenis Ashley parancsnok! – a fejemhez kaptam a kezem, mint annak idején a katonaságban a kadétok a százados utasítására, amin csak forgatta a szemét, és folytattuk a dalt, de most már a helyes szöveggel. Furcsállom, hogy ebbe a felettébb érdekes beszélgetésbe Alice be sem kapcsolódott…nyilván még mindig zavarban van és nem mert senkit úgy kiosztani, mint például engem előbb Ash. Na akkor tartok neki egy újabb kiselőadást próba után arról, hogy emberek vagyunk, akik mellesleg leragadtak 15 éves szinten és szeretjük húzni a másikat. De most már tényleg az énekre kéne koncentrálni.

Minden rendben ment, egészen addig, amíg egy kevésbé ismert dal, a Runnin nem következett. Alice egy billentyűt sem tudott leütni. Eltartott egy ideig, mire leesett, hogy szerencsétlen még csak azokat a dalokat ismeri, amik fenn vannak az interneten. Ekkora egy gyíkot, mint én, hogy még ezt is elfelejtem! Leintettem mindenkit, hogy hallgassanak el, és egy határozott mozdulattal az előtérbe rántottam a lányt, aki kissé rémülten nézett rám. Nyilván azt hiszi, ő rontott el valamit. Hát nem.

- Sajnálom Alice, annyira hülye vagyok! Nem is mutattam meg az egész albumot, hisz még meg sem jelent. Nem várom el, hogy máris eltudd őket játszani, szóval majd odaadom a kottákat és egy saját bejáratú lemezt is, hogy gyakorolhass a következő alkalomra. Na, de akkor most jól figyelj, családi zenehallgatást rendezünk. Srácok gyertek be! – mindenki kényelmesen elhelyezkedett a kanapén, de egy hellyel kevesebb volt, így hogy ne annak kelljen állnia, akinek ez az egész szól, Tommyt az ölembe ültettem, amin persze a többiek jót vigyorogtak, de csak egy szemforgatással tudtam nyugtázni a dolgot. Felcsendült szép sorjában mind a 15+2 szám, miket hihetetlen módon, még a nagyszájú Isaac is csendben hallgatott. Kicsit több, mint egy óra múlva végeztünk, de a csönd maradt, így a kezembe kellett vegyem az irányítást. – Nos, hogy tetszett?

- Egyszerűen….IMÁDOM! Az ütemek, a hangok, minden annyira egyben van és annyira átjön a tartalom, hogy el sem hiszem! Igazad volt a két pólust illetően. A CD első felében az embernek táncolhatnékja támad a hangsúlyos ritmusra, a másik részében, pedig legszívesebben sírnék. Oda vagyok a hangodért, élőben és stúdió verzióban is! Olyan érzelmes, olyan élettel teli és olyan gyönyörű, áh teljesen kész vagyok! – úgy néz ki Aliceből előjött a rajongó, de nem különösebben bántam a dolgot, mert jót tett az egomnak. Arról nem is beszélve, hogy szakmai tényekkel is alátámasztotta a dícséretét, szóval biztos lehettem abban, hogy zenei füllel hallgatta a számokat. Mégis meglepődött mindenki rajta, milyen hangosan is tud beszélni a lány, de mielőtt azt hihette volna, hogy rosszat mondott, megszólaltam.

- Először is köszönöm a dícséretet. Jól esik hallani, hogy valakinek tetszik, amit csinálok. Másodszor, tetszett, hogy megmagyaráztad mi miért nyerte el a tetszésed, amiért minden tiszteletem. Örülök, hogy téged választottunk.

- Ezek szerint nem zavar, hogy…még bennem van mekkora rajongóként mentem arra a válogatásra?

- Dehogy zavar! Épp ellenkezőleg. Annak csak örülni tudok, ha nem muszájból zenélsz velünk, hanem minden percét élvezed. Csak annyit kérek, hogy ne isteníts, mert én is csak egy zenész vagyok, akinek van szíve.

- De még mekkora. – mosolygott rám szívem szerelme, mire megjutalmaztam egy puszival és átkaroltam a derekát.

- Na ezt akkor most jól jegyezzétek meg, mert csak egyszer mondom el! /aki ismeri a Hallo! Hallo! című sorozatot, annak talán rémlik, hogy ebben a mondatban mi a poén/ - nézett utánozhatatlan fejjel ránk Ash, majd mély levegőt vett és folytatta azt a végtelenül fontos mondanivalóját. – Édesek vagytok.

- Hát bevallom, nem hittem, hogy ezt valaha pont tőled fogom hallani.

- Azért is jegyezd meg jól, mert többet nem lesz ilyen! Most is csak azért mondtam ki, mert elérzékenyültem a Cd második felén..

- Neked van lelked? – nézett csodálkozva Isaac a lányra, mire az csak fintorgott és finoman fejbekólintotta a szemtelen dobost.

- Igen képzeld, van.

- Nyugi Ashley, itt mindenki szeret, csak ő nem bírja sosem kihagyni, hogy beszóljon valakinek. – mosolyogtam rá, de csak vállat vont, aztán felállt és nyújtozkodva elköszönt, majd elsuhant.

- Neki meg mi baja van? – fordult felénk értetlenül Isaac, amin már csak a fejem fogtam. Most csak adja a hülyét, vagy tényleg ennyire nem ért a lányokhoz? Igen, Ashley lány, akármennyire is viselkedik fiúsan.

- Na szerinted? Öcsém, neki is vannak érzései, ez nem volt valami humoros beszólás a részedről. Nekem sem esne jól, de ő lány. Ők jobban a szívükre veszik, ha ilyet mondanak nekik. Ha elfogadsz egy jó tanácsot, holnap kérj tőle bocsánatot…

- Jó oké sajnálom..

- Ezt ne nekem mondd, hanem neki! – biccentettem a bejárati ajtó felé, mire sóhajtva felállt és Ash nevét mondogatva lépett ki a teremből. – Sajnálom az előbbi jelenetet, nem sokszor szokott ilyen lenni. Ash még semmin nem sértődött meg, bár ezt most megértem. De ezért ne ásd el Isaacet, mert rendes srác, csak néha nem bír a szájával.

- Eszembe sem jutott. Ő is ember. Hibázik. Nem fogom másképp kezelni őt sem. Amúgy is most én vagyok az újonc, nekik kell engem elfogadni, nem fordítva.

- Az már rég megtörtént. Már csak neked kell otthon érezned magad köztünk. Hisz látod, semmiben különbözünk a többi embertől.

- De igen. Ti jobbak vagytok. – mosolygott rám, amitől olyan ölelhetnékem támadt, hogy egy engesztelő puszi mellett kimásztam Tommy alól és szorosan magamhoz öleltem a lányt. Milyen forró…valószínűleg nincs hozzászokva, hogy ölelgetik. Pláne, ha a példaképe teszi. Mindenesetre látszott rajta, hogy neki is jól esett a dolog, így amíg nem vette a bátorságot, hogy ő is átkaroljon, el sem engedtem. A végén olyannyira megnyugodott, hogy a fejét rám hajtotta és lehunyta a szemét. Ezen csak mosolyogtam, de úgy éreztem ideje elengedni, mielőtt Tommy leharapja a fejem, szóval megsimítottam a hátát és lassan eltávolodtam. – Én megmondtam, hogy jobbak vagytok. Köszönöm az ölelést, nagyon…jól esett. – szégyenlősen lehajtotta a fejét, mire én felemeltem azt és a szemébe néztem.- Nincs ezen szégyellni való, tudhatnád, hogy szeretek ölelgetni, te pedig nagyon alkalmas vagy erre a célra. – vigyorogva vissza ültem Tommy mellé, aki továbbra is Jess-el társalgott a gitárokról, és ha jól hallottam, még meg is egyeztek, hogy ő fogja tanítani. Annak viszont örültem, hogy nem gyilkolt le a tekintetével az előző jelentért, hanem felfogta, hogy csak bátorítani akartam a lányt. – Na galambok kénytelenek lesztek elválni, mert mennünk kell, még mielőtt bezárnak minket és csak este jutunk ki. – nevettem, aztán az ajtó felé vettem az irányt, ami valóban nem nyílt. – Öh, srácok…ez tényleg zárva van.