2. fejezet

-Ez nagyon illene hozzád Glittery. Fekete, és szögekkel van kirakva. Igazán glam-styleos.- vigyorgott rám Katy és az orrom alá dugott egy bőrkabátot, amit csak unottan végigmértem, majd visszaakasztottam a többé közé.- Naaaa, most ezt miért?

-Először is..mik ezek a becenevek?- nevetek, mire csak vállat von és újra nézelődni kezd.- Másodszor..eldöntöttem, hogy megváltozok. Úgy album, új korszak, új Adam. Nem olyan értelemben, hogy többé nem leszek őrült a színpadon, ha annak ott az ideje, csak szeretnék kicsit visszafogottabb lenni.

-Na ez új nekem. Mi jött rád tegnap? Mi ez a hirtelen változási vágy? Mit akarsz elfelejteni? -huh, túl jól ismer...

-Ezt már régóta tervezem. Csak most határoztam végleg el magam. Nem kell mindig túl feltűnőnek lennem. -leemeltem a fogasról egy teljesen világos Diesel farmernadrágot, ami egyáltalán nem testhez simuló, inkább enyhén trottyos volt, vagy hogy mondják. Katy hitetlenkedve nézett rám, mert látszólag sok volt neki ez így egyszerre, ezért inkább elindult a tűsarkúk irányába, én pedig kerestem pár hasonló stílusú cuccot. Elégedetten távoztunk a boltból, majd a kijáratban megálltunk és szomorúan egymásra néztünk.

-Most mennyi ideig nem foglak látni?- kérdezte csalódottan a lány, mire átöleltem és halkan suttogtam a fülébe.

-Hamarosan. LA-ben úgy is összefutunk majd. Most egy ideig stúdiózok, szóval elfoglalt leszek, de amint van egy kis szabadidőm hívlak. Hiányozni fogsz! Jó koncertezést még itt Londonban. Mindenképp nézlek majd. Na de gyorsan elrohanok a cuccaimért, mert ki kell érnem a repülőtérre. Szeretlek, szia!- búcsút intettem barátnőmnek, aki küldött egy csókot a levegőben, majd mindenki elindult a számára megfelelő irányba.

Mondtam már, hogy utálok repülni? Nem? Akkor most mondom. Egyszerűen kiráz a hideg a magasságtól, mégis egyre többet kell repülőre szállnom. Inkább találnának ki valami földalatti tudom is én mit, csak ne kelljen a levegőben utaznom! Az a pár óra napoknak tűnik, akármilyen kényelmes is az a gép. Most sem volt másképp. Már nem tudtam mit kezdeni magammal, vergődtem a kényelmes bőr fotelben, és üres tekintettel bámultam a semmibe. Valahogy meg kellett törnöm a csöndet, hogy ne gondolkodjak túl sokat, így bekapcsoltam a zenét. A zajra persze azonnal körbeálltak a kívánságaimat leső emberek, de leintettem őket, hogy jól vagyok, csak hagyjanak magamra.

A szokásosnál hamarabb otthon voltam, de itt nem állt meg az élet, mert már mehettem is a stúdióba összeülni Pharell Williamssel, hogy összehozzunk valami ütős dalt. Úgy tervezem a lemez pozitívabb oldalát a funky fogja uralni, ezért is kértem egy ilyen profi zeneszerző segítségét.

Eleinte kissé szorongtam, mert szó szerint egy senkinek éreztem magam mellette, de látva mennyire megértő és hogy próbálja oldani a hangulatot, elengedtem magam és hagytam, hogy az ösztöneim vezessenek. Egészen estig eltartott a dalszöveg kipofozása, és egy alap dallam hozzáadása. Az előző lemezemmel 2 hónap alatt készen lettünk, de most nagyon alaposan „átnyálazunk” mindent, így rá kellett jöjjek, hogy a márciusi kiadási dátum egyre labilisabbá vált. Egyetlen csapattag sem csatlakozott hozzánk, gondolom az majd akkor lesz, ha az egész dalfelszerelés készen áll, és ideje felénekelni. Egyenlőre ez még jóval arrébb volt, így szomorúan vettem tudomásul, hogy továbbra sem láthatom a srácokat.

Alig léptem ki a viszonylag eldugott épületből, paparazzók százai leptek el, és nem hagytak egy perc nyugtot sem. Türelmetlenül vágtam át magam rajtuk, de minden lépés után egy újabb sajtósba ütköztem, amiből kezdett nagyon elegem lenni, mert olyan szinten az arcomba másztak, hogy már az orrlyukamat fotózgatták. Mondhatom tényleg érdekes cikk lenne belőle..már látom is a főcímlapot miszerint „Adam Lambert orra szőrős”. Ezen az eszmefuttatásomon akaratlanul is elvigyorodtam, de legalább egy pillanatra eltudtam feledkezni az idegtépő riporterekről. Pár méterrel arrébb egy szerényen mosolygó kislányra leltem, aki félénken nyújtott át egy a képemet ábrázoló cédulát, amit boldogan aláfirkantottam, és bátorításképpen megöleltem. Égszínkék szemei azonnal felcsillantak, és éreztem, hogy a meglepettségtől már remeg. Mindig is odáig voltam a támogatásra szoruló, visszahúzódó rajongókért, így őt sem hagytam kedvesség híján.

-Legyen önbizalmad kislány! Tudod, én szívesen szóba állok ilyen kedves Glambertökkel, mert ritka az, aki nem zakkan meg a puszta látványomtól.- édesen felnevettem, a lány színe pedig vörösbe váltott a dicsérettől, és zavartan habogott el egy köszönömöt.- Na szia, nekem most mennem kell, elég fotó készült mára rólam.- mosolyogtam kedvesen, majd elindultam a kocsim felé, de még utoljára visszanéztem. Még mindig a szíve fölé volt helyezve a keze, és boldogan nézett maga elé, viszont az érzés kölcsönös volt, hisz a hasonló jellegű emberek mindig is feltudtak vidítani. Elégedetten szálltam be fekete BMW-mbe, ahol szinte elsüllyedtem a kényelmes bőrülésben, majd elhajtottam.

***

„Tommy szemszöge”

-Adam merre kószál? Kettőre volt megbeszélve a próba, de már negyed három, ő pedig sehol sincs.-méltatlankodtam érezhető sértődöttséggel a hangomban, amin Kevin csak forgatta a szemeit, de azért válaszra méltatott.

-Na mit gondolsz? Sminkel.- egy kis lekezelést véltem felfedezni a hangjában, de végtére is igaza volt. BB mindig annyit pepecsel, hogy elkésik. Hisz ismerhetném már annyira, hogy tudjam. Végül csak megérkezett a mi kis énekes madarunk, akit gúnyos tapsolással fogadtunk. Adam csak forgatta a szemeit, majd ledobta magát mellém a kanapéra és végignézett a csapat tagjain. Kicsit megváltozott az összeállítás az elmúlt időben. Miután Monte és Adam nézeteltérése túlságosan is elfajult, meg kellett válnunk a nagy macitól. Viszont két új taggal is bővültünk, név szerint Kevinnel, aki a szintetizátort bűvöli, és Ashley-vel, a basszusgitárossal. Szóval amint rájöhettetek, már nem én vagyok a basszeros, hanem átvettem Monte helyét. Egyedül Adam és Isaac maradt az eddigi helyén, szóval van egy kisebb kavarodás. Alig egy hete ez a felállás, szóval nem vagyunk még túlságosan összeszokva. Ami azt illeti én nem vagyok valami ismerkedős típus, nem erősségem megközelíteni az embert. Kissé bizalmatlan vagyok, de idővel biztos összebarátkozom a többiekkel, mert azért szimpatikusak. Ashley különösen. Ő egy igazán örökvidám lánynak tűnik lelohaszthatatlan humorral. Hasonló a régi Adamhez...igen, direkt mondtam így. Mostanában ugyanis egyáltalán nem tűnik boldognak. Sőt...egyre inkább magába zárkózik. Persze arról egy szót sem mond mi bántja, leginkább próbálja nem mutatni, de már ismerem. Feltűnik, ha valami nincs rendben, még ha a többieknek nem is, viszont azt is tudom róla, hogy nem szereti ha faggatják, így inkább ráhagytam a dolgot. Reméltem azért, hogy a kis londoni kiruccanás segít majd rajta, de úgy tűnik nem jött be a számításom. Most is csak egy erőltetett mosoly volt az arcán, pedig lassan egy hónapja nem láttuk egymást, szóval kicsit lelkesebb fogadtatásra számítottam. Persze most kérdezhetnétek azt, hogy miért érdekel engem ennyire BB magánélete, de csak annyit mondanék, hogy a barátom. És a barátoknak joguk van tudni mi baja egy számukra fontos embernek, de belőle a büdös életbe nem húzok ki egy szót se, ha ő nem akarja. Igyekszem nem törődni vele és reménykedni, hogy egyszer rendbe jön. Mást nem tudok tenni. Mindenesetre ha már ő nem tette, öldalba boxoltam, hogy kicsit figyeljen, és mikor tekintetét rám szegezte, gyorsan átkaroltam. Látszódott rajta, hogy meglepődött, mert még csak vissza sem ölelt.

-Hát köszi, mondhatom lelkes fogadtatás.- fújtam ki sértődötten a levegőt, miközben arrébb húzódtam.

-Sajnálom, csak kizökkentettél a gondolataimból, és olyankor használhatatlan vagyok

-Min gondolkodsz te folyton ennyire?- kérdeztük kórusban Ashley-vel. Hmm...kezdem egyre jobban megkedvelni ezt a lányt. Adam arca elhűlt a kérdés hallatán, majd csak úgy halkan válaszolta, hogy semmin. Jobbnak láttam nem tovább kérdezősködni, így a többiek felé fordultam, hogy halljak valami érdekeset, ki mit csinált az elmúlt egy hónapban. Isaac lelkesen újságolta, hogy ejtettek egy rövid Karácsony előtti kiruccanást a barátnőjével Hawaiin, Kevin valamit röhögve motyogott, Ashley pedig letudta a dolgot azzal, hogy aludt, szóval megint sok sült ki a beszélgetésből. Sóhajtva vettem tudomásul, hogy valószínűleg a mai próba sem alakul jobb hangulatban, mint az eddigiek, és hátradőltem a széles kanapén.

-Na ha már ilyen jót dumáltunk, neki kezdhetnénk próbálni.

-Igazad van Tommy. Nos akkor irány a terem!- helyeselt Ad, majd egy kis hangolás után megkezdődött a próba. Boldogan vettem újra a nyakamba egyetlen szerelmem: a gitárt. Nehézkesen indultunk, mert valaki vagy sietett, vagy lemaradt, de végül csak belerázódtunk. Adam végig mintha valahol máshol járt volna gondolatban. Már meg sem említettem neki a dolgot, elintéztem egy kissé túl hangosra sikerült sóhajjal, amire persze mindenki felfigyelt, szóval el kellett valahogy viccelnem.

-Persze ezt azonnal meghalljátok, de ha túlteljesítem magam azt bezzeg nem! Hát köszönöm az elismerést gyerekek...- hurrogtam a plafont bámulva, amire csak nevetéssel reagáltak, és folytattuk a dalt. Úgy tűnt teljesen készen állunk a mindössze két hétnyire lévő fellépésre. Igaz, nekem nem túl sok szerepem volt ebben a dalban, ugyanis a Better Than I Know Myself inkább a szintetizátoron alapult. Nehéz volt megválnom a basszusgitáros szereptől, bár a helyzetem mindössze annyiban változott, hogy mostantól nem Adam ballján, hanem a jobbján kell állnom. Hű ki gondolta volna mekkora a különbség! Amúgy viccet félretéve, akkor is más a helyzet. Az a gitár, ami most Ashley karjait díszíti, valahogy mindig eszembe juttatta a GNT-s időszakot, és azt, hogy miket műveltünk Adammel. Nem kis zűrt okozott az akkori tetteivel a fejemben az biztos. Főleg azokkal a csókokkal...na jó most már leállok. Ez csak a múlt, az őrültség kedvéért volt az egész. Még jó. Amúgy sem bírnék egy pasi iránt érezni semmit, még ha egy ilyen emberről is van szó.

Búcsút intettem a srácoknak, majd haza felé vettem az irányt. Jó kedvem volt, de valahogy még mindig befolyásolt BB lelki állapota, és egy hajszál választott el attól, hogy rákérdezzek mi a baj. Mégis mit veszíthetnék? Max nemet mond. Abba nem halok bele. Bár akkor már várhatja, hogy ennyivel megússza, már csak azért is faggatni fogom! Igen, a Jay Leno-s vagy az Ellen-es fellépésünk után mindenképp beszélnem kell vele. Ez így nem mehet tovább!- tanakodtam magamban, majd csak ledőltem az ágyba és elnyomott az álom.